A Harry Potter-univerzum újra életre kel, hiszen a Warner és az HBO lázasan dolgozik az új sorozaton, amely sokkal részletesebben igyekszik bemutatni az univerzumot. A rajongók között vannak, akik nagyon várják, hogy a varázslatos világ ismét a képernyőkre kerüljön, ám sokan szkeptikusak a feldolgozással kapcsolatban. A forgatás a tervek szerint 20
Igazi mélységek és magasságok jellemezték Tomán Szabina elmúlt húsz évét. Az üzletasszony győztes hozzáállását mutatja a tény: ha visszatekerhetné az idő kerekét, akkor sem óvná meg magát a hibáktól és a negatív tapasztalatoktól. Hiszen ezek által lett mára az, aki. Boldog feleség, családanya és egy teljes cégbirodalom feje.
Lezuhant egy katonai helikopter hétfőn Törökország délnyugati részén, miután a levegőben összeütközött egy másik helikopterrel, a hatfős személyzet valamennyi tagja életét vesztette - közölte a török védelmi minisztérium.
A Magyar Filmadatbázis a hivatalos bevételi adatok és olvasóik szavazata alapján elkészítette a legnépszerűbb őszi filmek TOP 10-es listáját. Ez alapján a Venom – Az utolsó menet című szuperhősfilmet kedvelték a magyarok a legjobban. A hullahó-akció lett a második, míg Herendi Gábor romantikus vígjátéka, a Futni mentem végzett a harmadik helyen. A
Miután Katalin hercegné bejelentette, hogy rákbetegséget diagnosztizáltak nála, mindössze néhány alkalommal tűnt fel a nyilvánosság előtt. Így amikor valahol megjelenik, még nagyobb figyelem irányul rá - és arra, hogy mit visel - mint korábban. A fanoknak most az tűnt fel, hogy az utóbbi időben szinte csak masnis szettben lehetett őt látni, ami sze
Idén ünnepli Sir David Attenborough, hogy 70 éves mutatkozott be a BBC műsorvezetőjeként. A legendás természetfilmest 1954-ben az Állatkerti küldetésben lehetett látni először. Azt is elárulta, hogy buliból választotta ezt a pályát, mert csak így volt lehetősége egzotikus helyekre utazni.
December a csodavárás pillanata mindenki számára. Nem kérdés, hogy ezt a gyerekek sokkal intenzívebben élik meg: csizmát tisztogatnak, Télapót várnak, majd karácsonykor az angyalt vagy Jézuskát. Persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szürke hétköznapokat pedig a Fogtündér teszi különlegessé.
Ferencváros és Kelenföld állomás közötti munkálatok miatt december 11-én és 12-én, szerdán és csütörtökön, napközben változik a vonatok menetrendje - közölte a Mávinform vasárnap a honlapján.
Angelina Jolie nemcsak Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas színésznő, nemcsak forgatókönyvíró, rendező és producer, de hat gyermek anyukája is, aki állhatatos humanitárius munkájáról vált ismertté. A világ legszebb női között tartják számon, akiben ráadásul végtelen alázat lakozik.
Testkamerákat kapnak a fővárosi közösségi közlekedésben dolgozó jegyellenőrök, utaskoordinátorok, valamint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) biztonsági szolgálatának dolgozói - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Aldi ünnepi nyitvatartás: Az Aldi üzletei a vásárlók igényeit figyelembe véve idén is nyitva lesznek december 24-én. A munkatársak érdekeire tekintettel azonban korábban bezárnak a boltok.
Elindult az Europol idei Most Wanted kampánya, két magyar férfi is van Európa legkeresettebb bűnözői között - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn a police.hu oldalon.
Új pályázati felhívás jelent meg 10 milliárd forint keretösszeggel a gazdálkodóknak nyújtott egyedi szaktanácsadási szolgáltatások támogatására – jelentette be az Agrárminisztérium.
Beköszöntött a kemény hideg, de még mindig nem késő szigetelni. Ebben segítséget nyújthat egy különleges hőszigetelési módszer, amely most már Magyarországon is elérhető. A Kádár-kockák esetében egy jól ismert típushiba áll fenn – a szakértő bemutatja, mit érdemes tenni és hogyan lehet orvosolni a problémát.
A Rák ma óvatosan fogalmazzon meg véleményt és a Vízöntő ne más kárán akarjon a főnök kedvencévé válni. Karrier horoszkóp: 2024.12.10. Kos Nehéz lesz ma egyes emberekkel megbirkóznod. A munkatársak meglehetősen rosszindulatúak, ami megnehezíti, hogy hatékonyan kommunikálj bárkivel. Jobb, ha minden fontos kérdést egy másik napra hagysz. Bika Ma tele
Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt, és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.
A Black Friday és a karácsonyi ajándékozás időszaka óriási terhet ró a logisztikai ágazatra. A vásárlók az egyre gyorsabb és megbízhatóbb szolgáltatást alapnak tekintik, és könnyen elvérzik, aki egyszer hibázik. Mészáros Ádám, a DHL Express Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója az Ipar Hangjai podcast legfrissebb adásában beszélt arról, hogy ma má
Múlt szombaton megbukott Szíriában Bassár el-Aszad diktátor rezsimje, mely az ezredforduló óta meghatározta az ország gazdasági-politikai arculatát. A nagy horderejű fordulat azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a polgárháborútól és nemzetközi szankcióktól sújtott Szíria végre talpra állhat. Sőt, épp ellenkezőleg: az országban tomboló gazdasági
Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként 200 milliárd forintos keretösszeggel új tőkeprogramot indít a kormány az ingatlanalapok számára 2025 márciusában, ami három célt szolgál: kollégiumok, bérlakások vagy új lakások építését – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Eséssel reagált a kripto piac, miután a Google hétfő este bemutatta legújabb kvantumchipjét, a Willow-t. Az eszköz olyan feladatokat hajtott végre percek alatt, amelyekhez a jelenlegi leggyorsabb szuperszámítógépnek 10 kvadrillió (1025) évre lenne szüksége, Mi az a kvantumszámítógép? A hagyományos számítógépek bináris (0 vagy 1) bitekkel dolgoznak,
A Netrisk adatai szerint növekedéssel zárult az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány, a társaságnál mintegy 29 ezer tulajdonos, vagy üzembentartó kötött új kötelezőt biztosítást, ami bő 6 százalékos bővülés a tavalyi kampányhoz képest, a biztosítást váltók átlagban több mint 18 ezer forintot spórolnak jövőre az új szerződésükkel - k
Nem mindig egyszerű a családoddal együtt működni, de ha nem felejted el, hogy csak az irántad való szeretetük vezérli őket, sokkal könnyebb lesz a dolgod.
Hosszú évtizedek után megbukott Bassár el-Aszad rezsimje Szíriában: a diktátor Oroszországba menekült, egyedülálló luxusautó-gyűjteményét azonban nem vihette magával.
A Primark továbbra sem működtet webshopot Magyarországon, és érdemes nagyon odafigyelni, mert sokakat több tízezer forinttal károsítottak meg a napokban is.
A közelgő ünnepi időszak a párologtatás egyik fénypontja. Ilyenkor valahogy jobban vágyunk az illatokra, az általuk megidézett érzésekre, emlékekre. Gyertyát gyújtunk, illóolajokat csepegtetünk a diffúzorokba, vagy éppen teszünk egy kis mécsest a klasszikus kerámiapárologtató aljába, és élvezzük a hangulat varázsát. De nem árt tisztában lennünk azz
Három 14 év alatti lánnyal folytatott szexuális kapcsolatot egy 24 éves kóspallagi férfi Pest vármegyében, a bíróság elrendelte letartóztatását – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.