A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Nemcsák Károly, Csizmazia Gábor, Nógrádi György, Orbán Gábor, Vinkó József, Kovács Ákos, Oroszi Beatrix és Schmidt Mária.
Egy öreg K25-ös Zetorral műveli földjeit Varga Sándor. A veterán traktor nemrég került hozzá, de nem volt rossz vétel. Szeretné teljesen felújítani, a munkát már elkezdte.
Új tulajdonoshoz kerül a világ legrégebbi vasárnapi lapja, az 1791 óta megjelenő brit Observer, miután az eddigi kiadó és a vevőjelölt pénteken megállapodásra jutott a tranzakció részleteiről. A baloldali irányzatú hetilapot és hétközi testvérlapját, a The Guardiant jelenleg a Guardian Media Group (Gmg) nevű kiadócsoport gondozza. A cég azonban m
Hétéves voltam, amikor a felnőttek úgy látták, ideje komolyabban foglalkozni a tehetségemmel. Alig több mint tíz, amikor a "színpadot" magam mögött hagytam. Mert miközben arra törekedtem, hogy az elvárásaiknak megfeleljek, az önbizalmam és az életörömöm veszítettem el. Valahol félúton a vakítóan kivilágított színpad és a sokadik nyers, cukrozott to
A hat évadot megélt, elsősorban II. Erzsébet életét bemutató A Korona is sokakban nagy felháborodást váltott ki, hiszen a legapróbb részletekig mutatta be a királyi család függönyök mögött zajló mindennapjait. A széria készítői a hírek szerint hamarosan az uralkodóház egy még fájóbb időszakát dolgozzák majd fel.
A Monza Rally Show első napját Andrea Crugnola zárta az első helyen, két gyorsasági után közel tíz másodperc az előnye. Andrea Crugnola vezet a Monza Rally Show első napja után, amiben semmi meglepő nincsen, hiszen az olasz pilóta a verseny helyszínétől alig több mint egyórányi távolságra, Varesében született, szóval ha valaki ismeri a pályákat, ak
A HSBC brókercég optimista előrejelzést adott ki az S&P 500 index jövőjére vonatkozóan. Az elemzők szerint az amerikai részvényindex 2025 végére elérheti a 6700 pontos szintet, ami jelentős emelkedést jelentene a jelenlegi értékekhez képest. A várakozások mögött elsősorban a vállalati nyereségek erőteljes növekedése és az Egyesült Államok gazdaságá
A desszertek és a borok párosítása igazi művészet, amely során számos tényezőt kell figyelembe venni annak érdekében, hogy tökéletes harmóniát teremtsünk az édes csemegék és a megfelelő nedű között. A sikeres bor- és desszertválasztás kulcsa az ízek és ízárnyalatok egyensúlyának megtalálása, ahol sem az étel, sem az ital nem nyomja el egymás ízvilá
Néhány nappal az után, hogy Aliser Uszmanovot ismét elnökének választotta a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE), az orosz-üzbég kettős állampolgárságú milliárdos üzletember jelezte, hogy háttérbe lép és felfüggeszti elnöki tevékenységét.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter először látogatott uniós országba az ukrajnai háború kitörése óta, amikor részt vett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) máltai tanácskozásán. Lavrov EU-s szankciós listán szerepel, de Máltára vízumot kapott. Egyértelmű: Máltában megtörtént a precedens, közel három évvel a háború kirobbanás
A British Yachting Awards minden évben megünnepli a vitorlázást: a legjobb felszerelésektől kezdve a legkülönlegesebb teljesítményekig. A jelöltjek listáját 2024. novemberében tette közzé a Sailing Today, az egyes kategóriák győzteseiről az olvasók döntöttek. British Yachting Awards 2024 Az év többtestű hajója: Lagoon 60 A győztes a szavazatok 44%-
Példátlan helyzet állt elő a román elnökválasztás során. A hírszerzési információk alapján a román alkotmánybíróság szerdán érvénytelenítette az első forduló eredményét arra hivatkozva, hogy az ország "agresszív orosz hibrid támadásoknak" volt kitéve a kampány során. Illyés Gergely erdélyi politológussal, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársáv
Ünnepélyes ceremónia keretében, a Richter Központban írták alá a Richter Innovációs Ökoszisztémához csatlakozó intézmények azt a Partnerségi megállapodást, amely három kutatási hálózatban (Neuroinflammáció, Neuropszichiátriai Transzláció és Humán Reprodukció) az innováció erősítését, az új felvetések megismerését és ezek hasznosítását tűzte ki célu
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Magyar Péter pénteken egy vasútállomásról jelentkezett be. Miközben a doveri gyorsvonatra várt, Lázár Jánosnak üzent egy fotóval, s meg is szólította őt. Hamar meg is érkezett hozzá a válasz építési és közlekedési minisztertől, aki egy cseppet sem kímélte a TISZA Párt elnökét. Mutatjuk a két politikus csípős vitáját!
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a mai napon felmentette Pachner Róbertet, a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. vezérigazgatói tisztségéből.
Nyolc százalékkal maradt el a mezőgazdaság idei teljesítménye az előző évitől. Hiába nőtt az állattenyésztés kibocsátása, nem tudta kompenzálni a többi visszaesését. Majd harmadával kevesebb árpa és alma, tizedével kevesebb napraforgó termett, csak barackból lett több. A gazdák zsebe is megérezte az aszályt: tavalyhoz képest 35 százalékkal csökkent
A 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv tizenegyedik pontja értelmében a kormány új, havi 150 ezer forintos lakhatási támogatás bevezetéséről döntött, melynek társadalmi egyeztetése a mai napon kezdődik meg. A kormány elkötelezett a magyar fiatalok lakhatási helyzetének javítása mellett, ezért lehetősé
A Londoni Értéktőzsde az elmúlt években jelentős változásokon ment keresztül, amelyek hatással voltak a tőzsde működésére és szerepére a globális pénzügyi piacon. Az elmúlt évtizedben a Londoni Értéktőzsdén jegyzett vállalatok száma csökkent, részben a nagyobb versenytársak és befektetési cégek által végrehajtott felvásárlások miatt. Ez a tendencia
Háromszáz mikuláscsomaggal lepte meg az ukrán menekült gyerekeket az Ökumenikus Segélyszervezet Szent Miklós napja alkalmából a Magyar-Ukrán Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban.
Vasárnap este kiderült, ki lesz a Megasztár idei évadának győztese. A négy finalista, Balogh Rebeka Valéria, Gudics Máté, Orbán Rudolf és Tóth Abigél első produkcióként duetteket énekelnek majd Megasztár korábbi évadainak győzteseivel.
Többéves csúcsra emelkedett az euró árfolyama a forinttal szemben. Horváth Sebestyén, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány junior elemzője szerint az amerikai választások, az általános európai gazdasági gyengeség és a hazánknak járó befagyasztott uniós források okozzák a magyar fizetőeszköz gyengülését.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter pénteken felmentette tisztségéből Pachner Róbertet, a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. vezérigazgatóját - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
Kétségtelenül egy nagyon mozgalmas év volt 2024. Ha csak a sztárvilágra gondolunk, rengeteg híresség kötötte össze hivatalosan is az életét, szült gyermeket, de távozott közülük jónéhány legenda is. Emellett fontos, mérföldkőnek számító sporteseményekre is sor került, de történtek más tragikus események, természeti katasztrófák is.
Aki szeret saját dekorációkkal készülni a karácsonyra, annak inspirációként ajánljuk a hétvégi füvészkerti eseményt, aki pedig kedveli ugyan a kézműves dekorációt, de inkább másra bízná az elkészítést, annak beszerzési lehetőségként.
Nálunk nagy becsben vannak a sós sütemények. Magvakkal, kívül ropogós, belül puha tésztával csábítanak esti beszélgetésekre. Ha még fetasajttal töltött savanyú paprikával is feldobod a tálat, nagyon menő lesz!
"Az ágy közös, a párna nem" – írta Pilinszky. De vajon hosszú távon is működik a nesting, amikor a szétköltözés után nem a gyerekek, hanem a szülők ingáznak?
Leállt az eredeti Mozartkugel gyártása Ausztriában. A marcipánnal töltött utolsó csokoládégolyó december 5-én készült el. A gyártás azonban valószínűleg csak ideiglenesen állt le, a hírek szerint Csehországban vagy Lengyelországban folytatódhat az édesség készítése.
Elérte a várható legmagasabb nyereményét az Eurojackpot, így nemcsak a 5+2 találatért járó 120 millió euró vonzza a játékosokat, hanem az is, hogy a játék szabályai szerint az 5+1-es találat is rekordnyereményt ígér. Utoljára épp két évvel ezelőtt volt 5+2-es magyar nyertes az európai lottójátékon. Az Eurojackpot történetében maximális jackpotnak
Az utóbbi időben rosszhiszemű kereskedők használják ki a karácsony előtt vásárlási időszakot, hogy a nem körültekintő vásárlók kártyájáról újabb és újabb összegeket emeljenek le. Ezt úgy teszik meg, hogy az oldalon nem feltűnő és nem egyértelmű módon jelzik, az ismétlődő kártyás vásárlások lehetőségét - hívja fel a figyelmet az OTP.
"Minden esetben úgy tervezzük autóinkat, hogy ne csak a szabványos laboratóriumi mérések során, de a valós életben is a lehető legbiztonságosabbak legyenek. A most elért eredmény ezzel együtt is megnyugtatóan igazolja az EX30 kiemelkedő biztonsági adottságait." – mondta Åsa Haglund, a Volvo biztonsági központjának vezetője. "Az EX30 megalkotásával
December 6-án a rendőrség emberei érkeztek ki a győri egészségügyi intézményhez, ahonnan több orvost ás asszisztens is bevittek a főkapitányságra. A dolgozókat hálapénz elfogadásával vádolják.