2024. december 6. péntek

dec. 6
12:00
Megszólalt Pintér Sándor a katonai ügynökség elleni támadásról: Erre a válaszra senki sem számított (Nyugati Fény)
Nem is titkolta.
dec. 6
12:00
Már bíróságon van az elveszett bitcoinjait szeméttelepen kereső férfi ügye (BitcoinBázis)
James Howells ügye már nagyon régóta legendás történetként kering a kriptók világában. Ő volt az, akinek a barátnője még 2013-ban kidobta a merevlemezét és így a férfi elveszítette 8000 BTC-jéhez a hozzáférést. Nagyon sokféle módszert megpróbált már azóta, hogy megtalálja a merevlemezt az Egyesült Királyságban található Newport városának szeméttele
dec. 6
12:00
Egy hiba miatt a Ferrari majdnem bukta az F1-történelmi tettet (Racing)
Az F1 szezonzáróján a Ferrari révén először fordult elő, hogy egy testvérpár ugyanazon a versenyhétvégén ugyanannál a csapatnál vezessen.
dec. 6
12:00
Százmilliókat lopott budapesti kórházaktól egy HR-es, 47 ember ellen emeltek vádat (Telex)
Az ügy 2022-ben indult, miután egy kórház igazgatója feljelentést tett egy vezető beosztású HR-es ellen. Az 50 éves nő 2021-ben fiktív munkavállalókat rögzített a rendszerben, akiknek több mint 246 millió forintot utalt el.
dec. 6
12:00
Ez az észrevétlen tárgy, amely az otthonok 70%-ában megtalálható, rákot és demenciát okozhat (Sassy)
Figyelmeztetnek az egészségügyi szakértők: hiába jön a szezonja, többet árt, mint használ.
dec. 6
12:03
Szabó Simont rohadt pestinek nevezték: "Én vagyok a belváros!" (Blikk)
Szabó Simon színész és rendező sajátos nézőpontból közelíti meg a belváros és vidék fogalmát. Osváth Zsolt VIASAT3-on futó műsorában, az Őszinte leszekben valóban nem rejtette véka alá a véleményét Szabó. Szerinte a városi valamint nem városi életforma közötti különbség nem csupán földrajzi kérdés, hanem életstílus is.
dec. 6
12:03
A legnagyobb nevekkel robbant a Megasztár! Rúzsa Magdi és Caramel is színpadra állnak (Blikk)
Vasárnap este kiderült, ki lesz a Megasztár idei évadának győztese. A négy finalista, Balogh Rebeka Valéria, Gudics Máté, Orbán Rudolf és Tóth Abigél első produkcióként duetteket énekelnek majd Megasztár korábbi évadainak győzteseivel. A népszerű műsor fináléjában hatalmas meglepetésekre számíthatunk!
dec. 6
12:03
Akkorát zuhant a magyar gazdaság, mint sehol máshol az EU-ban (Portfolio)
A negyedéves alapú, 0,7 százalékos GDP-csökkenéssel Magyarország nyújtotta a leggyengébb teljesítményt az európai uniós országok rangsorában az idei harmadik negyedévben - derül ki az Eurostat mai jelentéséből, amelyben az EU gazdasági teljesítményét veszi számba.
dec. 6
12:03
Direkt36: Lázár alatt megfigyelték a Tiborcz-projekt után nyomozó OLAF-osokat (444.hu)
2018-ban Lázár kiesett a kormányból, utána egy 30 fős csapat kutatta az érzékeny iratokat az Információs Hivatalban. A lap egyes forrásai szerint Orbán Viktor erről az akcióról tudott, Lázár viszont a háta mögött dolgozhatott.
dec. 6
12:03
Csehország újra kap kőolajat a Barátság vezetéken keresztül (Magyar Hírlap)
Az orosz kőolajszállítások váratlan, kétnapos megszakításnak okait az hatóságok nem hozták nyilvánosságra.
dec. 6
12:06
De miért Tundra, a Toyota Tundra? (Autószektor)
A Toyota is kívánt magának egy szeletet a pick-up-tortából és a 90-es években létrehozta a Truck és a T100-as modelleket; a névadással tehát nem bíbelődtek sokat a japán gyártónál. A Toyota első pick-upjai nem értek el átütő sikert, hiszen kisebbek voltak, mint a nagy amerikai platósok, ráadásul csak négy- és hathengeres motorral voltak kaphatók. A
dec. 6
12:06
Leclerc végzett az 1. és a 18. helyen is Abu-Dzabiban az első edzésen (Racing)
Az F1 szezonzáró hétvégéjének első edzésén először fordult elő, hogy egy testvérpár ugyanazon a versenyhétvégén ugyanannál a csapatnál egyszerre vezessen, de Charles Leclerc Ferrarija meghibásodott, így az edzés első felében csupán öccse, Arthur tudott pályára hajtani. Ha az első mondatból kivesszük az „egyszerre” szót, akkor azért mindenképp össze
dec. 6
12:06
4100 milliárdos hiány van a jövő évi költségvetésben, most közzétették, hogyan szereznének rá pénzt (Telex)
A lejáró hitelek pótlásával együtt 12 838 milliárd forintnyi új hitelt vesz fel a magyar állam jövőre.
dec. 6
12:09
Forronghat a magyar autósok egy része (Infostart)
Hétvégén kis mértékben változnak a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
dec. 6
12:09
Üti a bankokat a kormány, de tőlük is várja a lestoppolt brüsszeli pénzek kiváltását (Privátbankár)
Ez is kiderül az állami költségvetés 2025. évi finanszírozási tervéből, amelyet a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ismertetett.
dec. 6
12:09
Asztalt boríthat Orbán Viktor: bojkottálja az EU-költségvetést, ha nem jönnek az uniós pénzek (Menedzsment Fórum)
Az európai uniós pénzekből Magyarország számláján ott áll több mint 12 milliárd euró, a további uniós forrásokat meg kell kapnunk a '27-28-as években. Egyébként nem lesz költségvetése az Uniónak, nem járulunk hozzá – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
dec. 6
12:09
Olcsóbban vehetjük az üzemanyagot, mint a szomszédok (Növekedés)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján novemberben Magyarországon a benzin átlagára 4 forinttal, míg a gázolajé 2 forinttal volt kedvezőbb a környező országok átlagáránál - hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
dec. 6
12:12
Összecsapnak a fejünk felett a kínai óriások, van, aki még a Temunál is jobban nyomul (Forbes)
A Shein kétmilliárd eurót csinált a német piacon, eközben a Temut több mint 16 millióan használják az országban. Ha lassacskán, de már az Unió is kezd kapcsolni.
dec. 6
12:15
A mesterséges intelligencia napra pontosan megjósolta, meddig fog élni Sebestyén Balázs (Femcafe)
Sebestyén Balázs valójában nem is akarta tudni a dátumot, ám műsorvezetőtársa, Rákóczi Feri végül rábeszélte, hogy tegyen egy próbát azzal a mesterséges intelligenciával működő programmal, mely napra pontosan meg tudja becsülni, hogy mikor fog meghalni egy adott személy.
dec. 6
12:15
Ütős videó a Szu–34-es vadász bevetéséről (Magyar Hírlap)
Bombaszórás a magasból.
dec. 6
12:15
Magyar Péter esete a luxuspezsgővel (Demokrata)
Egy 23 ezer forintot érő pezsgővel posztolt magáról képet Magyar Péter – szúrta ki az Origo.
dec. 6
12:18
Hatalmas csapás a Ferrarinak, elúszott a konstruktőri vb-cím? (Racing)
A Ferrari így is lépéshátrányból kezdte a hétvégét a vb-címért zajló csatában, de ezzel szinte lehetetlenné vált a feladata.
dec. 6
12:18
Titokzatos lyukba esett a nagymama, nem tudják kimenteni (AC News)
A mentőszolgálat feladta a reményt a napokig tartó keresés után, hogy élve megtalálja a szűk lyukba esett 64 éves nagymamát.
dec. 6
12:21
Jön a munkáshitel, olcsóbbak lehetnek a személyi kölcsönök is (Piac és Profit)
Jelentős konkurenciát támaszt a személyi kölcsönöknek a januártól induló munkáshitel, ami – az egyébként is igen erős verseny mellett – arra ösztönözheti a bankokat, hogy tovább csökkentsék a kamatokat. Az elmúlt hetekben már több szolgáltató is módosított az árazáson, ám az egy számjegyű kamatok tömeges alkalmazására még várni kell.
dec. 6
12:21
Ákos: nagyszabású lemezbemutató jön a Budapest Arénában – zenei meglepetésekkel (Infostart)
A dupla CD és tripla LP után DVD-formátumban is megjelent Ákos Harminc év című koncertjének hang és képanyaga. Ákos és zenésztársai emellett készülnek az újabb koncertre, az ősszel megjelent dupla album, a Metropolis december 14-i lemezbemutató koncertjére a Papp László Budapest Sportarénában.
dec. 6
12:21
Milyen kamaton igényelhető januárban az otthonfelújítási hitel? (ProfitLine)
A tervek szerint jövőre indul az új otthonfelújítási program és a hozzá kapcsolódó támogatott felújítási hitel. Az igénylést csak 2025. januárjától lehet benyújtani, de azt már most pontosan tudni lehet, hogy milyen kamat mellett érhető el a kedvezményes kölcsön.
dec. 6
12:21
A mélyvénás trombózis tünetei és okai (WebBeteg)
A mélyvénás trombózis a nagyobb, mélyebben fekvő vénák vérrög által okozott elzáródása, amely általában az alsó végtagok valamelyikében alakul ki. Bár sokszor nehezen felismerhető, a mélyvénás trombózis veszélyes, sokszor halálos szövődményekkel járó kórkép.
dec. 6
12:21
Baj van a hibrid Audik akkumulátorával, állítólag Magyarországon gyártották őket (Portfolio)
Az Audi kénytelen visszahívni bizonyos plug-in hibrid modelljeit - jelentette a hvg.
dec. 6
12:21
Átment a tiltó jelzésen egy vonat a Miskolc–Budapest-vonalon (SzMo)
A Mávinform tájékoztatása szerint veszélyhelyzet nem volt, a vonat utasait átszállították egy másik vonatra.
dec. 6
12:23
Iványi Júlia megerősítette: valóban Iványi Gábor bezáratott iskolájába járt a diák, aki öngyilkosságot kísérelt meg egy állami intézményben (SzMo)
A szakember szerint nem lett volna szabad kitenni a gyerekeket ilyen pszichés nyomásnak nem sokkal a tanévkezdés előtt.
dec. 6
12:24
DK: Varju László lemond képviselői mandátumáról, mert csak így biztosítható, hogy legyen időközi parlamenti képviselő-választás Újpesten és Angyalföldön (Nyugati Fény)
Politikailag motivált koncepciós eljárásban ítélték el Varju Lászlót.
dec. 6
12:24
Vannak ételek, amiket csak egy ember tud olyanra elkészíteni, amilyenre kell – a rózsás sparhelt titka (egy.hu)
A rózsás sparheltet bekötöttük a kéménybe, és a szomszéd néniktől megtanultam, hogyan kell rendesen megrakni benne a tüzet. Harmadszorra már minden füstölés nélkül lobogott a tűz, sült a padlizsán, rotyogott a fazékban a gulyás, és készültem rá, hogy végre-valahára megsütöm azt a bizonyos túrós lepényt, amihez hiányzott a "valami", ami talán a spar
dec. 6
12:24
Így díszítsd a falad idén karácsonykor! Stílusos dekor ötletek (Bien)
A közös karácsonyi díszítés az egyik legjobb dolog, ami az ünnepek alatt történik, és közelebb hozza a családot egymáshoz. De akkor is szórakoztató lehet, ha csak magadnak dekorálod a lakást – a lényeg az, hogy igazi karácsonyi hangulat járja át az otthonodat, és ezzel a szívedet is. Az alábbiakban a fal dekorálására adunk ötleteket, hiszen nem csa
dec. 6
12:24
Hogy lehet valaki ekkora süsü? Meggyalázták Csukás István sírját (Most Hír)
Csukás István sírjáról ellopták a legendás mesefigurát, eltűnt az író által megformált Süsü szobor alakja.
dec. 6
12:27
Lehullt a lepel: így pótolná a brüsszeli pénzeket a kormány (Menedzsment Fórum)
A Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ismertette az állami költségvetés 2025. évi finanszírozási tervét.
dec. 6
12:27
Megnyeri a toronymagasan esélyes Fehér Krisztián az X-Faktort? (Blikk)
Komoly izgalmak várhatóak az X-Faktor most szombaton esedékes döntőjében. toronymagas esélyes Fehér Krisztián, akire rengeteg szavazat érkezik folyamatosan. de vajon képes lesz-e győzni?
dec. 6
12:27
Elképesztő! Végleg bezár London legrégebbi hal- és húspiaca (Agroinform)
Több száz év után 2028-ban végleg megszűnnek.
dec. 6
12:27
Varju László önként lemond parlamenti mandátumáról, hogy az időközi választáson visszakerüljön (444.hu)
A DK-s politikust elítélte a Kúria, amivel kiesik a Parlamentből. A párt kitalálta, hogy juttassa vissza.
dec. 6
12:27
Kendall Jenner egy szál harisnyában, melltartó nélkül pózol, pikáns fotóiról csak úgy ordít a meztelenség (Glamour)
Kendall Jenner modell egy friss fotósorozatban a Calzedonia számára pózolt, és az eredmény hihetetlen lett, nem csoda, hogy büszkén töltötte fel Instagramra az elkészült képeket.
dec. 6
12:27
"Készek vagyunk erős Európát építeni" (Magyar Hírlap)
Hölvényi György olyannak tartaná meg Európát, mint amilyenben felnőttünk.
dec. 6
12:27
Bezuhant a román GDP (Demokrata)
A bruttó hazai termék a harmadik negyedévben reálértéken 0,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző három hónapban.
dec. 6
12:30
Végleg odalettek a Ferrari konstruktőri vb-címről szőtt álmai? (Racing)
Charles Leclerc révén a Ferrari kezdte a leggyorsabb idővel az idei utolsó F1-es hétvégét, de aztán komoly csapás érte a maranellóiakat.
dec. 6
12:30
Literenként több forinttal olcsóbban tankoltunk novemberben, mint az "átlag autós" a szomszédos országokban (Üzletem)
Novemberben is a kormány által meghatározott "plafon" – a szomszédos országok átlagárai – alatt maradtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin 4, a gázolaj 2 forinttal. A régiós átlagárak ugyanakkor továbbra is alacsonyabbak, mint a magyarországiak.
dec. 6
12:30
74 évesen tojást rakott a világ legidősebb madara (Telex)
A Wisdom névre keresztelt madár a Laysan-albatrosz fajhoz tartozik, a szakértők szerint ez a hatvanadik tojása.
dec. 6
12:33
Rossz hír jött egy szomszédos ország GDP-jéről (Privátbankár)
A román GDP 0,1 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
dec. 6
12:33
Nagyvállalkozásoknak indul pályázat (Piac és Profit)
Péntektől lehet pályázni az új, nagyvállalati fókuszterületi innovációs programra – jelentette be Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.
dec. 6
12:33
Zsigó Róbert: a jövő évi költségvetés garantálja a 13. havi nyugdíjat (Infostart)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a nyugdíjasok védelme a kormány számára becsületbeli ügy.
dec. 6
12:33
Most jött: aki innen rendelt karácsonyi ajándékot, csak a csodában bízhat (Promotions)
Mostantól már csak hazai webshopból érdemes rendelni, ha biztosak akarunk lenni abban, hogy karácsonyra ideér a csomag.
dec. 6
12:33
A mobilkapcsolatok negyedét adja az 5G (Bitport)
Az Ericsson legfrissebb mobilitási jelentése szerint 2030-ra az 5G-s előfizetések száma a mostani háromszorosára, 6,3 milliárdra nőhet, ám ez az évtized végén csak az összes kapcsolat kétharmadát jelenti majd.
dec. 6
12:36
A hétköznapi élvezetek iránti vágyról szól 2025 színe (Telex)
Négy érzékszervből háromra is hat egyszerre, kifinomult, mély és egyben klasszikus is.

Keresés