Ma valószínűleg a Dunántúl északnyugati és nyugati felében sok napsütésre számíthatunk, máshol viszont csak rövidebb időre süthet ki a nap, s határozottabban majd a naplementét követően csökkenhet a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de helyenként szitálás, gyenge eső előfordulhat, a magasabban fekvő helyeken havas eső, hószállingózás sem z
Az agárminisztérium a szlovák parlament elé terjesztette az úgynevezett Zöld jelentést, ami 2023 mezőgazdaságáról ad látleletet. Bár az adatok tavalyiak, de jó képet mutatnak az egész szlovákiai agráriumról.
A kínai BYD, amely járművek és akkumulátorok gyártásában vezető szerepet tölt be, partnerségre lépett a Tailg nevű elektromos kétkerekűeket gyártó vállalattal.
"Úgy tűnik, már tízszer elváltunk" – nyilatkozta a sussexi herceg a 2024-es DealBook csúcstalálkozón. A feleségével, Meghan Markle-lel való kapcsolatát érintő pletykák kapcsán Harry herceg humorral és őszinteséggel reagált a közönség előtt.
December 3-án volt 95 éve, hogy megalapították a Magyar Vitorlás és Yacht Szövetséget. Azóta rengeteg kiváló eredmény jelezte a magyar vitorlássport erejét. Két olimpiai érem, egy negyedik helyezés, tucatnál több világ- és európa-bajnoki cím mutatja, hogy a magyar vitorlázás igenis képes nagy eredmények elérésére. Magyarországon az 1920-as évek más
Georgia Meloni, és Orbán Viktor egyetértett az illegális migráció elleni fellépésben – áll a két politikus római találkozója után kiadott nyilatkozatban.
A világ talán legismertebb kávézólánca, a Starbucks különös helyszínen nyitotta meg legújabb üzletét. A koreai demilitarizált övezet mellett található kávézóból tökéletes panoráma nyílik a világ legtitokzatosabb országára, Észak-Koreára.
Képzeld el, hogy a fejedben egy lenyűgöző gépezet működik, amely folyamatosan dolgozik érted – akkor is, amikor alszol, akkor is, amikor nevetsz, és akkor is, amikor szívszorító döntéseket kell meghoznod. Az agyunk az életünk irányító központja, és bár gyakran természetesnek vesszük, minden egyes nap csodát művel. De vajon tudjuk-e, hogyan óvhatjuk
Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvény a számvitelt és a könyvvizsgálatot érintő módosításokat is tartalmaz. A változásokat egyrészt az uniós jogharmonizáció, másrészt a gyakorlatban felmerült pontosítási igények indokolják.
Ahogy egyre idősebbek leszünk, teljesen természetes, ha elkezdünk gondolkodni azon, mit tehetünk a bőrünk egészségének és szépségének megőrzéséért. A mai világban rengetegen használnak különféle öregedésgátló hatást ígérő kozmetikumokat, de plasztikai beavatkozásokra is sokan mondanak igent. A jó hír az, hogy mindezek mellett valójában már az étkez
Mint ismert, a Real Madrid szerda este 2-1-re kapott ki Bilbaóban, Kylian Mbappé pedig a Liverpool elleni Bl-meccs után ismét büntetőt rontott. Carlo Ancelotti azonban védelmébe vette a francia csatárt.
Brady Corbet Budapesten forgatott, A brutalista című filmje nyerte a legjobb film díját a New York-i Filmkritikusok Körétől (Nyfcc) – számolt be december 3-án a Variety.com hollywoodi hírportál. A Nyfcc díjátadó gáláját január 8-án rendezik meg New Yorkban.
Nagyon viszik a hiteleket, a személyi kölcsönök állománya már rekordot döntött, a lakáshiteleké is afelé tart és a babaváró támogatás iránti kereslet is hirtelen megugrott.
Valamiért sokan úgy vagyunk vele, hogy a férfiaknak való ajándék sokkal nagyobb fejtörést okoz, mintha nő társunknak vásárolnánk. Ilyenkor jönnek a tipikus, jól bevált, de valljuk be, kissé elcsépelt ötletek: zoknik, nyakkendők, és a negyedik karácsonyi pulcsi vagy ing. Mutatunk pár tippet, melyek segítségével idén kreatívabb lehet az ajándék!
Napra pontosan két évvel a 2022. november 29-i első Remind launch party után, a Párisi Udvar Hotel Elnöki Lakosztályában ünnepeltek a Remind bookazine alapítói, stábja és vendégeik. "Két éve a legtöbben őrültnek tartottak, hogy nyomtatott magazint tervezek kiadni, de mára egyértelmű, hogy jó volt az irány. Az indulás óta kilenc lapszámunk jelent
A sztárpár féltve óvja a magánéletét, de a barátok és közeli ismerősök olykor megosztják, mi zajlik a zárt ajtók mögött. A híresztelések szerint George Clooney hamarosan New Yorkba költözik, Amal Clooney és a gyerekek azonban nem tartanak vele.
Az utóbbi időben számos bejelentés elhangzott a kormány részéről az otthonteremtéssel, lakáshoz jutást segítő támogatásokkal kapcsolatban, az ingatlanárak emelkedése miatt azonban összességében nincsenek könnyű helyzetben azok a fiatal felnőttek, akik saját ingatlant szeretnének vásárolni. A money.hu szakértője most összegyűjtötte, milyen támogatás
A fizetés, a munka „szerethetősége”, valamint az emberi kapcsolatok határozzák meg leginkább, hogy jól érezzük-e magunkat egy munkahelyen – ez is kiderül a CIB Bank megbízásából készített reprezentatív felmérésből, amelyben arra voltak kíváncsiak, a helyükön érzik-e magukat a magyar munkavállalók. A kutatás arra is rávilágított: más-más társadalmi
Kettészakítja az országot az időjárás ma: a Dunántúlon sok napsütésre számíthatunk, máshol azonban csak rövidebb időre süthet ki a nap. Helyenként szitálás, gyenge eső is lehet, a magasabban fekvő helyeken pedig havas esőre, hószállingázósra számíthatunk.
Veled is előfordult már, hogy megtetszett valamilyen ruha, kiegészítő vagy dekorelem, ami ráadásul látszólag kedvező árú is volt, így egyből lecsaptál rá, majd azzal szembesültél, hogy pár hét vagy hónap alatt sajnos tönkre is ment? Hogy ne így történjen, borzasztóan fontos, hogy amikor csak tudunk, figyeljünk az általunk választott holmik előéleté
A külföldi munkavállalók új európai nagyvárost kiáltottak ki a "legélhetőbb város" címre, főként a bérelhető ingatlanok csökkenése miatt. Négy győzelem után Bécs most lemaradt, és Zürich lett a kedvenc a Mercer Életminőségi rangsora alapján.