2024. december 4. szerda

dec. 4
6:57
Ennyit az enyhe decemberről: már látszik, mikortól repkednek majd a mínuszok (Blikk)
Mikulás napjához közeledve, december 4-én alapvetően nyugodt időjárásra számíthatunk, ugyanakkor jó tudni: a fagypont alatti, ködös tájakon ónos szitálás előfordulhat, emellett néhol kisebb hószállingózás sem zárható ki. A hőmérséklet 0 fok alá is eshet, éppen ezért jól öltözzön fel, ha kimegy az utcára!
dec. 4
6:57
Fantasztikusan finom és 4 perc alatt kész! (Agroinform)
Az édesburgonyát egyszerű termeszteni, és nagyon jó fogyasztani. Ez a finomság pedig nagyon hamar elkészíthető!
dec. 4
6:57
"UFO-galaxisokat" talált a NASA, rejtély honnan érkeztek (ATV)
Amerikai csillagászok titokzatos "UFO-galaxisokat" fedeztek fel, amelyek vörös, izzó korong alakú objektumként jelennek meg az űr mélyén.
dec. 4
6:57
Beláthatatlan lépéssel fenyeget Irán, ha szankciókat vezetnek be ellene (vg.hu)
A büntetőintézkedésekre kemény választ adhat a perzsa állam.
dec. 4
6:57
Megérkezett Magyarországra a legolcsóbb hajlítható kijelzős telefon (Rakéta)
A ZTE nubia Flip 5G ára alig haladja meg a 200 ezer forintot.
dec. 4
6:57
Hat éve nem fizették be ennyien időben a számláikat (KKV Magazin)
Magyarországon idén hatéves rekordot döntött a pontos számlafizetők aránya, hiszen a fogyasztók háromnegyede volt képes időben rendezni pénzügyi kötelezettségeit. A késedelmes fizetések okai nagyon eltérnek az európai átlagtól: Magyarországon főként pénzügyi nehézségekkel magyarázhatók, míg Európában egyszerű feledékenységgel. A Z generáció körében
dec. 4
6:57
Fülöp Attila: A magasabb fizetés, a lakhatás és a kisvállalkozások segítése egyaránt fontos (Magyar Hírlap)
A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerint nagyon nehéz volt az elmúlt négy esztendő.
dec. 4
6:57
Újradefiniálja a piackutatás jövőjét a YouGov (MMonline)
Tíz hónappal azután, hogy a fogyasztói vélemények, motivációk, igények és médiaszokások kutatása terén piacvezető YouGov felvásárolta a fogyasztói panelszolgáltatásokban, az európai háztartások vásárlási adatainak elismert vezető vállalataként ismert CPS GfK-t, a cég átnevezte magát YouGovra.A januári felvásárlás óta folyamatban lévő márkaátalakítá
dec. 4
6:57
Rémisztő tények: 350 elefánt halálának okát azonosították (Nyugati Fény)
Az állatoknak nem volt más választása, minthogy fertőzött vízből igyanak.
dec. 4
6:57
Tragikus hír jött: a magyar labdarúgás legendája ugyanazzal a betegséggel küzd, mint amivel Karsai Dániel küzdött (naphire.hu)
A Heti Napló stábja Fazekas Lászlónál járt. A válogatott labdarúgó kerekesszékben ül. S ha nem történik valami csoda, akkor ott is marad élete végéig.
dec. 4
6:57
A krónikus stressz rád is veszélyes lehet – innen ismerheted fel, és így tehetsz ellene a szakértő szerint (Bien)
Most, az év végéhez közeledve különösen sokan érezzük azt, hogy stresszesebbek vagyunk, mondhatni csak sodródunk az árral, rohanunk, és egyszerűen nem sikerül időt szakítanunk a kikapcsolódásra. Ha viszont már krónikus stressz érint bennünket, az a testi és a lelki egészségünknek is árthat. Eipl Petra holisztikus coach most segít, hogyan ismerhetjü
dec. 4
6:57
Itt a vége: Ennek nagyon nem fognak örülni a Digi ügyfelei (Most Hír)
Már csak pár nap, és vége, megszűnik a Digi egyik népszerű szolgáltatása.
dec. 4
7:03
Végre kézbe vehette az Oscar-díját Jared Leto (Blikk)
Hat esztendeje rejtélyesen eltűnt az első és egyetlen Oscar-díj, amit Jared Leto tíz évvel ezelőtt a Mielőtt meghaltam című filmben nyújtott alakításáért kapott. Az 52 éves amerikai színész és zenész korábban már mindent átkutatott érte, és sokáig azt hitte, ellopta valaki. Ám most fordulat történt: végre megtalálta a díjat.
dec. 4
7:03
Relaxáló hidromasszázs hidegben, melegben (Spa Trend Online)
A masszázsmedence egy nagy, de hosszú évekre szóló befektetés, amelyet az egész család kihasználhat. Fiatalok, felnőttek és idősek számára is rengeteg pluszt tud nyújtani, egész évben. A maximális relaxáló hatását élvezheted a hóesésben és a legnagyobb kánikulában is!
dec. 4
7:03
Tucker Carlson visszatért Oroszországba, hogy Szergej Lavrovval csináljon interjút (vg.hu)
A nyugati közvéleményt jelentősen megosztotta Tucker Carlson Putyinnal készült korábbi interjúja. Az amerikai választásokat követően most a Kreml befolyásos politikusát, Szergej Lavrovot is megszólaltatja a volt tévés.
dec. 4
7:03
Tornóczky Anita megmutatta kisfiát: tündéri babafotót posztolt (Life)
Tornóczky Anita november 27-én adott életet kisfiának, és most végre megmutatta követőinek Noelt.
dec. 4
7:03
A csokoládét a hűtőben vagy a fagyasztóban célszerű tárolni? (Agrofórum)
Vajon hol helyes tárolni a csokoládét: a hűtőben vagy a kamrában, vagy nem is kell hűteni? A vélemények megoszlanak.
dec. 4
7:03
Szeles, párás szerdánk lesz (Magyar Hírlap)
Erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső.
dec. 4
7:03
Az éj leple alatt indultak lopni, profinak hitték magukat (Magyar Nemzet)
Levertek egy kamerát, de közben négy másik vettek őket
dec. 4
7:03
A legolcsóbb a legjobb: a nagy májkrém-teszt végeredménye (Vince)
37 itthon kapható májkrém laboratóriumi és érzékszervi vizsgálata alapján hirdetett győztest a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az idén 10 éves, korábban többek között gineket is tesztelő Szupermenta programban összesen 37 májkrémet
dec. 4
7:03
Izgalmas témákat és fejlesztéseket hozott Győrben a Drón Fórum (Magro)
A legújabb fejlesztések, a szabályozási kérdések és a technológia fenntarthatósági lehetőségei álltak a Drón Fórum 2024 rendezvény középpontjában.
dec. 4
7:09
Kocsis Máté tömör, 13 szavas szakvéleménnyel segített megérteni Menczer Tamás pécsi produkcióját (444.hu)
Ennyizésnek rég nem volt itt annyira az ideje, mint most.
dec. 4
7:09
Erdudac Dániel: "A Sellvio az e-kereskedelem Netflixe" (Forbes)
Az e-kereskedelemben folyamatos a verseny, és az online piacterekre feltöltött termékekkel egyre nehezebb kitűnni a tömegből. Ezt orvosolná az ErdSoft webshop-platformja, a Sellvio. A szerb és a magyar, majd más európai piacokra is új megoldásokat hozó IT-vállalat alapítójával, Erdudac Dániellel az e-kereskedelmi trendekről, kihívásokról és a Sellv
dec. 4
7:09
Hazánkban egyedülálló vasúti fejlesztést jelentett be Lázár János (Magyar Nemzet)
A miniszter rábólintott a városvezető S-Bahn tervére, ami még csak sokba sem fog kerülni.
dec. 4
7:09
A Byd Leopard 8-as erőszakos lesz, mint még soha senki (Autószektor)
Fordítási kérdés csupán, hogy az angol "violent mode" kifejezést miként fordítsuk magyarra, a választékban szerepel például az erőszakos, drasztikus, durva, kemény vagy éppen heves üzemmód. A BYD ismertetése szerint ez SUV lesz a világon az első autó, amely ilyen képességekkel bír. Ebben az üzemmódban a Leopard 8-as extrém alacsony sebességgel, le
dec. 4
7:11
Tucker Carlson ismét Oroszországban (Magyar Nemzet)
A jobboldali véleményvezér ezúttal Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel készített interjút.
dec. 4
7:15
Eszméletlenre verte felesége 12 éves lányát az állatorvos, mert nem akarta kitakarítani a szobáját (BorsOnline)
A férfit óvadék fejében tartják fogva.
dec. 4
7:15
Hatalmas vállalás: 24-ről 5 százalékra csökkentenék a dohányzást 2040-re (Infostart)
Egy szigorúbb szabályozással a gyerekek gyakorlatilag csak otthon találkozhatnának dohányos emberrel, mivel máshol gyakorlatilag tilalmas lenne szívni.
dec. 4
7:15
Végre kézbe vehette az Oscar-díját Jared Leto (Blikk)
Hat esztendeje rejtélyesen eltűnt az első és egyetlen Oscar-díj, amit Jared Leto tíz évvel ezelőtt a Mielőtt meghaltam című filmben nyújtott alakításáért kapott. Az 52 éves amerikai színész és zenész korábban már mindent átkutatott érte, és sokáig azt hitte, ellopta valaki. Ám most fordulat történt: végre megtalálta a díjat.
dec. 4
7:15
Érkezik a Liquid Bitcoin Staking lehetőség a Sui hálózatára (Kripto Akadémia)
A Babylon Labs és a Lombard Protocol Liquid Bitcoin Staking szolgáltatásai hamarosan elérhetőek lesznek a Sui hálózaton is. A protokollok Bitcoin Staking és Liquid Bitcoin Staking szolgáltatásain keresztül lehet BTC-t stakelni és LBTC-t mintelni különböző DeFi tevékenységekhez. Decembertől már mindezt megtehetjük a Sui hálózaton is. A Babylon Labs
dec. 4
7:15
Kvíz: Ezek a külföldi és magyar üzletemberek brutális sikert értek el - tudod, kik ők és mit tettek? (Pénzcentrum)
Ki az MBH Bank elnök-vezérigazgatója? Kicsoda Béres József vagy például Palásti József, milyen híres magyar termékek köthetők a nevükhöz? Tudod, ki Glen Bell vagy például Forrest Mars? Na és Harald Sanders? Nap mit nap használjuk, fogyasztjuk ezeknek a híres üzletembereknek a termékeit, sokan mégsem tudják, kik ők és milyen hatalmas üzleti sikereke
dec. 4
7:15
Brüsszel is belátta - a migránsok integrációjára nyújtott támogatásoknak egyelőre nincs hatása (vg.hu)
Az adminisztráció nehézsége, és a migránsok szükségleteivel való összhang hiányzik szerintük.
dec. 4
7:15
Nem marad el a magyar–román párharc (Magyar Hírlap)
Kialakult a két középdöntő-csoport összetétele és állása, valamint a magyar válogatott menetrendje a részben debreceni rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon.
dec. 4
7:15
Bognár György megkívánta a rántott húsos szendvicseket, és hiányolta az átütőerőt (Magyar Nemzet)
A Paks edzője hisz benne, hogy csapata hamarosan újra a régi arcát mutatja majd bajnokságban.
dec. 4
7:15
Búcsúzik az F1 az idei évre, ez a menetrend Abu-Dzabiban (Racing)
Az F1 szezonzárója szokás szerint az Abu-dzabi Nagydíj, ahol az F2-ben bajnokavatás lesz, a Formula E idénye pedig megkezdődik Brazíliában.
dec. 4
7:15
Ügyfélszolgálati Kvíz – Mire kérhető egy munkavállaló és mire nem? (Hóvége)
Munkájuk során szerzett tudásuk alapján tartottak kérdezz-feleleket ügyfélszolgálatos munkatársaink.
dec. 4
7:21
A titkos esküvő után jön a baba – Az első gyermekével várandós Brasch Bence 10 évvel fiatalabb felesége: "Kisfiunk lesz!" (Blikk)
Bár csak egy hónapja, hogy titokban oltár elé állt a nála 10 évvel fiatalabb kedvesével Brasch Bence, máris újabb örömhírről számoltak be. A Vígszínház sztárja hamarosan édesapa lesz, ugyanis Gál Réka Ágota az első gyermekükkel várandós. A szerelmesek elárulták, kisfiú érkezik hozzájuk és az is kiderült, mikor születik meg a kicsi.
dec. 4
7:21
Kereskedési stratégiák érthetően (Kripto Akadémia)
Ma este, 2024. december 3-án, 18:00-kor ismét élő adással jelentkezik Cointhunter a YouTube csatornánkon. Ezúttal egy új élő stream sorozatot állított össze a hagyományos és kripto piacokon is jártas szakértőnk. Különböző kereskedési stratégiákban fogunk elmerülni több részen keresztül, kár lenne kihagynod! A kereskedési stratégiákról szóló ma esti
dec. 4
7:21
Elérhetők az önkormányzatok vagyoni helyzetét bemutató adatok (ProfitLine)
Az Állami Számvevőszék honlapján elérhetővé tette a települési önkormányzatok 2024. III. negyedév végi vagyoni helyzetét bemutató adatokat és a legfontosabb mutatószámokat, valamint az ezek alapján készített elemzést.
dec. 4
7:21
"Sokkal boldogabb voltam előtte" - így tette tönkre a hírnév Avicii-t (Ripost)
A zenei DJ és producer az öngyilkosságba menekült, nem látott más kiutat.
dec. 4
7:21
Kincset érnek a papír 200-asok, busás részvényjutalmakat osztott a Mol, durván bekeményített a forint - a legolvasottabb pénz- és tőkepiaci hírek 2024 januárban (vg.hu)
Amikor 387 forint volt egy euró.
dec. 4
7:21
Napi horoszkóp: A Kosnak kitartásra lesz szüksége, az Ikrek ne ígérgessen felelőtlenül - december 4. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
dec. 4
7:21
"Ez túl sok lehet a kis testének" – egyszerű láznak indult, halálos kórral küzd a mosolygós ötéves kisfiú (BorsOnline)
Az immunbetegség jeleit még a kisfiú családja sem vette észre.
dec. 4
7:21
Zelenszkij célja a hatalom megtartása (Magyar Hírlap)
A vég elhalasztása.
dec. 4
7:21
Több mint félmillió forinttal dobják meg a vállalkozásod decemberben (Forbes)
Tíz éve alatt volt pár jó húzásuk, de pókeres hasonlattal élve talán most egy royal flush az, amit bedobtak az asztalra. Márpedig Sárospataki Albert, a Billingo atyja most biztos nem blöffölt, amikor azt mondta a csapatának november közepén: szedjenek össze szinte minden billingós vállalkozásnak a hónap végéig félmillió forintot, ingyen. A Billingó
dec. 4
7:21
Szarka Gyula Csángóföldtől Nyitráig gyűjtötte össze karácsonyi albuma anyagát (Magyar Nemzet)
A Kossuth-díjas művész nyolc helyszínen mutatja be ünnepi lemezét.
dec. 4
7:21
6,6 milliárd dollárt kap a Rivian Bidenéktől (Villanyautósok)
Most már semmi akadálya nem lehet, hogy megépítsék az R2 és R3 gyárát.
dec. 4
7:21
A tilosban parkolók között olykor a Pick kézilabdacsapat autói is feltűnnek Szegeden (Telex)
Az autók ráállnak a fűre, elfoglalják akár a járdákat is, akadályozva ezzel a gyalogosokat. A kézilabdacsapat szerint amennyiben valóban megtörténtek a szabálysértések, játékosaik viselni fogják azok következményeit.
dec. 4
7:21
Jellinek Dániel: Nem tervezem eladni az Auchant kormányközeli köröknek (Telex)
Novemberben derült ki, hogy az Indotek négy év után beszáll a magyar Auchanba, közben a tulajdonos, Jellinek Dániel ellen vádat emeltek egy kiterjedt áfacsalási ügyben, miután magára vállalta az apjára rótt vádakat. Az üzletembert kiskereskedelmi tervei és a számlagyáros ügy mellett a Tiborcz Istvánnal való kapcsolatáról is kérdeztük.
dec. 4
7:21
Az erdélyi magyarság megmutatta az erejét (vasárnap.hu)
Óriási magyar sikerrel zárult a hét végi romániai parlamenti választás, az összefogásra pedig nagyobb szükség van, mint valaha. A szavazatok nagyjából 6,5%-át szerezte meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) a hét végi voksoláson, ami azt jelenti, hogy a magyar érdekképviselet pártja simán bejutott a törvényhozás mindkét házába és a követ

Keresés