"Az ember fáj a földnek", írta Vörösmarty Mihály Az emberek című versében. Ezt a kilátástalan, depressziós sort azonban elsősorban a politikai viszonyokra vonatkoztatta, embernek ember elleni gazságaira reagálva. Ily módon nem a környezet- és klímavédelmi bolygóféltés sugárzik belőle, mégis mottója lehetne megannyi méregzöld aktivistának. (Mellesle
December 4-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Jeff Bridges Oscar-díjas amerikai színész, többek között Az utolsó mozielőadás, az Azok a csodálatos Baker fiúk, A halászkirály legendája, A nagy Lebowski, az Őrült szív és A félszemű című filmek főszereplője.
Ismét Önök dönthetik el, kik legyenek a K&H jövő gyógyítói díj közönségdíjasai: december végéig 9 jelöltre szavazhatnak a www.khgyogyvarazs.hu oldalon, akik közül végül a kategóriájában legtöbb voksot gyűjtő 3 fiatal gyermekgyógyító kapja az elismerést, és az ezzel járó 1,3 millió forintot. A háziorvosok, szakorvosok és rezidensek videóban muta
Bár hosszasan mérlegelte, nem vezeti be a kormány a kötelező rákszűrést. Komáromi Zoltán Híradónknak azt mondta, nagy szükség lenne a kötelező szűrésre, de az ellátórendszer jelenleg nem lenne képes kezelni azt. Itthon ugyan mind a férfiak, mind a nők esetén csökkent az elmúlt években a rák okozta halálozás, Magyarország továbbra is első helyen áll
A fenntartható divat fontossága egyre inkább előtérbe kerül a társadalmi és környezeti felelősségvállalás jegyében. A ruhakölcsönzés koncepciója a hagyományos vásárlás paradigmáját is átalakítja, hiszen nem a ruhák birtoklása a fontos, hanem azok használata és élvezete. Ismerd meg Pataki Nagy Évát, a Sikkmeup! fenntartható közösségi gardrób, ruhakö
A Nádudvari Élelmiszer Kft. #mitehetünktöbbet kampányának részeként nyáron egy rajzpályázatot hirdetett meg fiatalok számára. A téma a természet és az élő környezet megóvása volt, a pályázatra 2024. augusztus 1. és szeptember 30. között három korosztály– 5-7 évesek, 8-10 évesek, valamint 11-16 évesek – rajzait és kreatív munkáit várták. A felhívás
Ropogósra sült bőr, omlós hús, csodás zamatok: ez a malachús ajándéka számunkra. Ilyenkor decemberben pedig különösen hálásak lehetünk érte, hiszen a friss vágásokból kapható disznóhúsnak párja nincsen: nemcsak finom, de egészséges is egy belőle készült fogás. Mutatjuk, miért és milyen formában érdemes disznóhúst fogyasztani.
A szőlőnövény lián, így nagyobb felületek befuttatására alkalmas; lugas vagy térhatároló kordon formájában díszíti elsősorban a családi és a hétvégi házak, nyaralók kertjét.
Nemsokára ideér a havazás. A friss előrejelzés szerint szerdán és csütörtökön bár hideg lesz, hóesésre nem kell számítani. Pénteken, Mikulás napján aztán északnyugat felől csapadéksáv érkezik, amelyből főként eső várható, de az északi tájakon havas eső, elsősorban a magasabban fekvő helyeken havazás is előfordulhat. Szombaton is eshet vegyes csapa
Amikor valaki egy ideje szingli, de nagyon vágyna párkapcsolatra, előbb-utóbb szinte elkerülhetetlenül szeretethiányossá válik. Még ha ez átmeneti időszak is az életedben, sajnos akkor is negatív irányba befolyásolhatja mentális és lelki egészségedet egyaránt. Az alábbi jelek pedig arra utalnak, hogy az utóbbi időben te is ezzel a problémával küzde
Az édességek utáni vágy sokak számára ismerős érzés, és gyakran küzdünk azzal, hogy ellenálljunk a csokoládénak, süteményeknek vagy más cukros finomságoknak. De vajon mi állhat ennek hátterében? Meglepő módon a bélflóra jelentős szerepet játszik ebben az édes küzdelemben. A bélben található mikroorganizmusok nemcsak az emésztést szabályozzák, hanem
A nyugdíjmegtakarítások értéke jelentősen növekedett, és Magyarország sem maradt ki a sorból: a nyugdíjvagyon tavaly közel 20%-kal nőtt, ezzel az OECD TOP10 országa közé kerültünk. Csakhogy a sereghajtók között vagyunk, ha a GDP arányában elérhető nyugdíjpénzeket állítjuk sorrendbe. Az OECD friss jelentése kiemeli: van egy alternatív lehetőség a ny
A Csepel-szigeten fekvő Ráckevén több érdekes látnivaló is várja a kirándulókat, ezek egyike a Ráckevei-Dunán ringatózó hajómalom. Régen a folyóinkon sok hasonló szerkezet úszott. A ráckevei hajómalom Magyarország egyik utolsó hajómalma, a Gyurcsik-féle hajómalom működő rekonstrukciója, amely 2007 és 2010 között épült fel. Egy átlagos évben tavaszt
A nagy cégek fizetőképesebbek, de jobban is szennyeznek, a kicsikre a zöld célok elérésében számíthatunk inkább, az alkalmazottak és a számlák kifizetésében kevésbé. Itt tartanak a magyar cégek, ha szóba kerül az ESG.
Kulcsfontosságú mikrochipelemek amerikai exportját tiltotta be Kína, egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok a kínai mikrochip-gyártás nehezítését kezdeményezte.
Aranyak, platinák, megtöltött koncertterek, milliós követőtábor, üzleti és szakmai stratégia, generációs slágerek, és kicsit sem utolsósorban: a Jóisten. A nagy Rúzsa Magdi-sztori a decemberi Forbes magazinban, ez pedig itt egy exkluzív interjúrészlet ajánlóként.
A téli időszak talán a lehető legjobb arra, hogy elmélyüljünk egy-egy izgalmas kiállításban, ezért most mutatunk 5 olyan időszaki tárlatot Budapesten, amit mindenképp érdemes megtekinteni decemberben.
A Magyar Közlönyben megjelent az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi 55. törvény. Cikkünk a személyi jövedelemadóról szóló törvény családi kedvezményt és a munkáltatói juttatások bővülő felhasználási lehetőségeit és új elemeit érintő szabályok részleteit ismerteti.
Az évtized végéig több mint 85 millió betöltetlen álláshely lesz világszerte, és ezt szinte minden cég megérzi majd. A legnagyobb kihívás tehát nem az, hogy a robotok elveszik az állásunkat, hanem hogy nincs elég elérhető és képzett munkatárs, hogy betöltse azokat – véli Dr. Tóth Ágnes, Prohuman Zrt. vezérigazgatója. Az ország vezető HR-szolgáltató
Te is érezted már azt, hogy felnőttként végtelennek tűnő kötelezettségeid, feladataid vannak, és a barátaid folyton a háttérbe szorulnak? Ez valamilyen szinten az élet természetes velejárója, hiszen sok tekintetben megváltozhat az életünk az évek előrehaladtával, azonban nem mehetünk el amellett a tény mellett sem, hogy a szeretteinkkel való kapcso
Minden szettet feldob, praktikus és az iratokat, a telefont és nagyjából mindent ebben tárolsz. Éppen ezért olyan fontos, hogy táska vásárlásnál vedd figyelembe, hogy pontosan milyen alkalomra választasz, mivel más kerül egy bulis ritikülbe, és más egy irodai kézitáskába.