2024. december 28. szombat

dec. 28
14:30
Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője (Agrofórum)
Az „ipari alapokon működő mezőgazdaság” kifejezés sokak számára negatív töltetű, kényelmetlen képzetet ébreszt. A vegyszerekkel kezelt monokultúrák, az állattartó telepek zsúfoltsága és a kis családi gazdaságok eltűnése mind-mind a modern mezőgazdaság szimbólumai lettek.
dec. 28
14:30
Mi történt? Orbán már szombaton elkezdte az alapozást (Nyugati Fény)
Ünnepi hangulatba került a miniszterelnök.
dec. 28
14:30
Neuville szerint az év elején még óvatosan kell vezetni az új Hankook gumikon (Racing)
2025-ben új gumibeszállítója lesz a WRC-nek, az idei világbajnok Thierry Neuville szerint az új Hankook abroncsok kiismerése még eltart az első futamokon is.
dec. 28
14:36
Az Ukrajnában elfogott észak-koreai katona belehalt súlyos sérüléseibe (ATV)
Egy sebesült észak-koreai katona pénteken életét vesztette, miután súlyosbodtak a sérülései, egy nappal azután, hogy Ukrajna fogságába esett – erősítette meg a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat egy "baráti országtól" származó információra hivatkozva.
dec. 28
14:36
Felvásárlással erősíti kiberbiztonsági stratégiáját a Mastercard (Fintech)
A Mastercard lezárta a Recorded Future kiberbiztonsági vállalat 2,65 milliárd dolláros felvásárlását, amely tovább erősíti a vállalat digitális védelmi képességeit​. Az ügylet célja, hogy fejlett AI-modellek és fenyegetésészlelési technológiák segítségével még hatékonyabbá váljon a csalások és kibertámadások megelőzése​. A felvásárlás révén a Maste
dec. 28
14:42
Ferenc pápa: nem szabad borúlátással várni a jövőt (HírTV)
Ferenc pápa szerint nem szabad borúlátóan és lemondással várni a jövőt, akkor sem, ha nem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap.
dec. 28
14:42
KO-győzelme után elhunyt Paul Bamba bokszvilágbajnok (HírTV)
Harminchat évesen elhunyt Paul Bamba profi bokszvilágbajnok egy héttel az után, hogy megszerezte a WBA szervezetnél a cirkálósúly arany övét.
dec. 28
14:42
Hét hatásos élénkítő tipp, ha már unod a kávét (Roadster)
A matchától a kombucháig számos opció ígéri, hogy a szokásos kávés "rezgés" nélkül is energiával tölti fel a reggelt.
dec. 28
14:48
Embercsempész maffiát számolt fel a spanyol rendőrség (HírTV)
A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította, Murciából.
dec. 28
14:48
Megvan, mikor rendezik újra a befuccsolt román elnökválasztást. (vg.hu)
Az újabb piaci felbolydulás nem kizárt.
dec. 28
14:48
Különleges Ikarus a Közlekedési Múzeumnál, de egy dolog még nagyon hiányzik (Autószektor)
Fotó: Közlekedési Múzeum Facebook-oldala/ Garamvölgyi Gergő A busz már megvan, csakhogy a járműnek még nincs neve. "Mi legyen a Közlekedési Múzeum Ikarus 30-as autóbuszának neve?" – teszi fel a kérdést Facebook-oldalán az intézmény, amely várja a javaslatokat. Mint írták, a patinás jármű 1953-ban gördült ki a mátyásföldi gyár kapuján, 1977-ig szolg
dec. 28
14:48
A Red Bull főtanácsadója rögtön helyretette a csapat új pilótáját (Magyar Nemzet)
Helmut Marko jótanácsai Liam Lawsonnak.
dec. 28
14:48
Putyin bocsánatot kért az azerbajdzsáni gépet ért "tragikus incidens" miatt (Telex)
Putyin telefonon hívta fel az azerbajdzsáni elnököt.
dec. 28
14:48
Paul Bamba tragédiája: döbbenet a sportvilágban az egy hete világbajnoki címet bokszbajnok halála miatt (naphire.hu)
Harminchat évesen elhunyt Paul Bamba profi bokszvilágbajnok egy héttel az után, hogy megszerezte a WBA szervezetnél a cirkálósúly arany övét.
dec. 28
14:48
Az Aprószentek vérük hullásával vallották meg Krisztust (vasárnap.hu)
Aprószentek – azok a gyermekek viselik ezt a kedves nevet, akiket Jézus, a prófétai ígéreteket beteljesítő Messiás király miatt öletett meg Heródes, azt gondolván, hogy így megmentheti királyságát, és dinasztiát alapíthat a zsidók országában. A rómaiak Kr. e. 43-ban ültették a fejedelmi székbe az idegen, idúmeus származású Heródest, akinek a történ
dec. 28
14:54
Téli metszés, a legveszélyesebb szobanövények, a komposztálás szabályai (Agroinform)
Az Agroinform.hu Házikert rovatának decemberi összefoglalója.
dec. 28
14:54
Putyin bocsánatot kért az azeri utasszállító lezuhanása miatt (444.hu)
Azt még mindig nem ismerték el hivatalosan, hogy az orosz légierő lőtte le a gépet. Közben újabb légitársaságok függesztik fel oroszországi járataikat.
dec. 28
14:54
Iszak Eszter a gyermekáldásról: "A kislányommal együtt én is újjászülettem!" (BorsOnline)
A karácsonyt önkénteskedéssel töltötte.
dec. 28
14:54
Csak őszintén! – Angelina Jolie elmondta, hogy mit gondol Budapestről (SzMo)
Tavaly hosszabb időt töltöltt a magyar fővárosban egy forgatás miatt. Most elárulta, hogyan fogadta, amikor a rendező elmondta neki, hogy Budapest lesz az egyik helyszín.
dec. 28
14:54
Újdonságok a Netflixen: 6 premierfilm és sorozat, amit a jövő héten nézhetsz (Mafab)
Miközben a napokban átcsordogálunk 2024-ből az új évbe, a Netflix továbbra is változatlanul ellát minket a legfrissebb premierekkel. Az évet két dokumentumfilmmel zárjuk, amik Avicii életét és pályafutását mutatják be, majd 2025-ben Wallace és Gromit szórakoztatnak legújabb animációs filmjükkel. Listánkban a szolgáltató eredeti tartalmaira összpont
dec. 28
14:54
Melltartók százai lobognak az izlandi szélben (Life)
Ha Izlandon jársz, vigyél magaddal egy plusz melltartót. Mindenképpen el kell látogatnod a kimondhatatlan nevű Varmahlíð farmra, ahol a kerítésen melltartók százai lógnak.
dec. 28
14:54
Megvan, hogy ki lehet a a Magyar Máltai Szeretetszolgálat új vezetője (Magyar Nemzet)
Kozma Imre halála óta betöltetlen a pozíció.
dec. 28
14:54
Ketyeg a Tether bombája, év végével betilthatják az EU-ban? (BitcoinBázis)
Nagy bajban lehet a Tether (USDT), a világ legnagyobb stabilcoinja, ugyanis a betiltás fenyegeti Európában az új MiCA kriptopiaci szabályozások miatt. Az USDT a kriptokereskedések egyik sarokköve 2024. december 30. után eltűnhet az európai tőzsdékről. A piacok feszültek, a befektetők pedig válaszokat várnak. A MiCA-szabályok szigorodnak, a Tether i
dec. 28
14:54
Így gondozd a karácsonyi növényeidet, hogy az újévben és a későbbiekben is hozzák csodás virágaikat (Bien)
Az ünnepek alatt rengeteg szép növény kerül az otthonokba, hiszen ilyenkor megjelennek az ikonikus karácsonyi virágok, melyek csodás szirmaikkal egész évben elhalmoznak bennünket. Feltéve, ha jól gondozzuk őket, ugyanis legtöbbjük, egy-két kivétellel – az ünnep és a hideg ellenére – trópusi származású, így egyáltalán nem szereti a hideget vagy a ri
dec. 28
14:56
A sztárok titka: fogyás karcsúsító levesekkel (Life)
A legcsinosabb sztárok sokat tesznek azért, hogy megtartsák tökéletes alakjukat. Az egyik módszerük, hogy levesnapot tartanak.
dec. 28
15:00
AM: az erdészeti programokkal egyre közelebb kerülünk a klímavédelmi célok eléréséhez (Tiszta Jövő)
Az ország zöldvagyona hozzájárul korunk egyik legnagyobb kihívásának, az éghajlatváltozás ütemének lassításához, ezért az erdőtelepítésekkel és az erdőgazdálkodással kapcsolatos programokat idén is jelentős figyelem kísérte. Kiemelten fontos, hogy közelebb kerüljünk a kitűzött klímavédelmi célok eléréséhez, melyben szerepe van a szakszerű erdőkezel
dec. 28
15:00
1 millió dollár értékben kapnak ajándékot a sztárok a 2025-ös Golden Globe-gálán (Hamu és Gyémánt)
A 82. Golden Globe-díjátadó győzteseinek és műsorvezetőinek tiszteletére a Robb Report összeállította a világ talán legfényűzőbb ajándéktáskáját, amely több mint 25 terméket és élményt tartalmaz összesen 1 millió dollár értékben.
dec. 28
15:00
Megvan, hogy ki lehet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat új vezetője (Magyar Nemzet)
Kozma Imre halála óta betöltetlen a pozíció.
dec. 28
15:02
Ferenc pápa: Nem szabad borúlátással várni a jövőt (Magyar Nemzet)
Ferenc pápa szerint nem szabad borúlátóan és lemondással várni a jövőt, akkor sem, ha nem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap.
dec. 28
15:06
Szerencsés, aki alapvetően ilyen töltőt használ (Infostart)
Nem a C-s kütyütöltőket kell cserélni, hanem az összes többit; az újévtől az új készülékeknek már csak C-s töltőnyílása lehet.
dec. 28
15:06
Fontos változások lesznek januártól, itt van minden fontos tudnivaló (BorsOnline)
Dömötör Csaba felsorolta a támogatásokat.
dec. 28
15:06
A világ elitjébe tartozik, mégis egyre nehezebb helyzetben a magyar édesség (Demokrata)
A kakaóbab ára az egekben – a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség megkongatta a vészharangot.
dec. 28
15:06
Ferenc pápa: Nem szabad borúlátással várni a jövőt (Demokrata)
Akikben szeretet él, mindig szelíd reménységgel tekintenek a világra,, mondta Ferenc pápa.
dec. 28
15:06
Sisiről nevezték el az osztrák–magyar hadihajót, ami a japánokkal harcolt az első világháborúban (Telex)
A Kaiserin Elisabeth cirkáló részben protokolláris célokat szolgált, Ferenc Ferdinánd is rajta utazta körbe a világot a 19. század végén. Az első világháború Kínában érte, ahol a Monarchia nyúlfarknyi érdekeltségeit kellett védenie magyar matrózokkal is a fedélzetén. A háború legnagyobb távol-keleti csatájában a németeket támogatta Csingtao japán–b
dec. 28
15:06
Vészjósló riasztást adtak ki: Brutális idő csap le ránk, térképen mutatjuk hol lesz a legnagyobb veszély (Most Hír)
Várható olvasási idő: 3 percIdőjárás: Vasárnap alapos lehűlés érkezik Magyarországra, a meteorológia pedig már most veszélyjelzést adott ki a sűrű és tartós köd miatt. Friss térképen mutatjuk, hol kell számítanod rá.
dec. 28
15:08
Válságos a helyzet Oroszországban a fekete-tengeri olajszennyezés miatt (Demokrata)
Már csütörtökön szövetségi szintű veszélyhelyzetet hirdettek ki az országban a katasztrófa miatt.
dec. 28
15:12
Érik Szijjártó Péter újabb orosz kitüntetése (Menedzsment Fórum)
Úgy vásárolta Magyarország az orosz gázt, mintha muszáj lenne.
dec. 28
15:12
Nem látni az olajkatasztrófa végét a Kercsi-szorosnál (HírTV)
Válságos a helyzet Oroszországban a fekete-tengeri olajszennyezés miatt - jelentette ki szombaton Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
dec. 28
15:12
Soha nem látott tömeg készül Rómába – erre számítson, aki Olaszországba utazik 2025-ben (vg.hu)
Fizetős lett a Trevi-kút, drágul a velencei látogatójegy.
dec. 28
15:12
Holtan találtak egy fiatal nőt Kiskunhalason – nem indult eljárás (Magyar Nemzet)
Részleteket egyenlőre nem közöltek a hatóságok.
dec. 28
15:12
Sisiről nevezték el az osztrák–magyar hadihajót, ami a japánokkal harcolt az első világháborúban (Telex)
A Kaiserin Elisabeth cirkáló részben protokolláris célokat szolgált, Ferenc Ferdinánd is rajta utazta körbe a világot a 19. század végén. Az első világháború Kínában érte, ahol a Monarchia nyúlfarknyi érdekeltségeit kellett védenie magyar matrózokkal is a fedélzetén. A háború legnagyobb távol-keleti csatájában a németeket támogatta Csingtao japán–b
dec. 28
15:18
Veszélyes a bejgli-fitnesz! - Ne egy nap alatt akard ledolgozni az ünnepi kajálást (BorsOnline)
Nulla edzettséggel futni indulsz, vagy a konditerembe?
dec. 28
15:18
Putyin úgy kért elnézést a Kazahsztánban lezuhant azeri gépet érintő "tragikus incidensért", hogy nem mondta ki, ők lőtték le (SzMo)
A Kreml szerint ukrán drónok támadták Oroszországot, miközben a gép landolni próbált Groznijban. Az orosz légvédelmi erők pedig visszaverték a támadásokat.
dec. 28
15:18
A Red Bull máris újabb évközi pilótacserére készülhet, benne látják a következő bajnokot (Racing)
Még csak éppen hogy lenyugodtak a kedélyek és rendeződtek a 2025-ös sorok a Red Bull két F1-es csapatánál, Helmut Marko máris számolgat.
dec. 28
15:18
Öcsi bácsi, a legismertebb magyar (kultura.hu)
Áll a konyhaablaknál, ahonnan a tribünökre látni, és nézi, ahogy a három év körüli fiúcska elbűvölve hallgatja a focipályáról beszűrődő szurkolói biztatást. Ő már tudja, hogy ebből a gyerekből hamarosan a világ legnagyobb futballistája lesz. Most is csak azért szállt alá, hogy találkozhasson gyerekkori önmagával, hogy újra felkeresse a kispesti sta
dec. 28
15:18
Most közölte a rendőrség, óriási változás jön a magyar határon januártól (Most Hír)
Várható olvasási idő: < 1 percJanuár 1-től könnyebben és gyorsabban lehet átkelni a magyar-román határon – közölte az ORFK. Románia 2025. január 1-jét követően a schengeni térség teljes jogú tagja, ezzel megváltoznak a közös határszakasz átlépésére vonatkozó szabályok: könnyebb és gyorsabb lesz az átkelés – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság
dec. 28
15:24
Most végre kiderül, hogy a fenntartható takarmányoktól hogyan gyarapodnak a sertések (Agroinform)
A Vitafort és a MATE 611 millió forintos támogatásból új takarmányozási és állatjóléti technológiákkal fejleszti a fenntartható sertéstenyésztést.
dec. 28
15:24
Elismerte Vlagyimir Putyin, hogy az orosz légvédelem éppen működésben volt az azeri gép katasztrófája idején (hirado.hu)
Elismerte Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton a Kreml tájékoztatása szerint, hogy az orosz légvédelem éppen működésben volt abban az időszakban, amikor a szerencsétlenül járt azerbajdzsáni utasszállító repülőgép megkísérelt landolni a grozniji repülőtéren.
dec. 28
15:24
Számos változás lép életbe 2025-től: béremelések, munkáshitel, támogatások (Ripost)
Dömötör Csaba, az Fidesz európai parlamenti képviselője a közösségi oldalán összeszedte, hogy 2025 januárjától melyek lesznek - szigorúan a teljesség igénye nélkül - a legfontosabb életbe lépő intézkedések.
dec. 28
15:24
"Azt hittem, a munka miatt fáj a hátam, aztán kiderült a szörnyű igazság" (Ripost)
A 46 éves nő hiába orvos, nem jött rá, mi a baja.

Keresés