2024. december 23. hétfő

dec. 23
11:21
Két hajó és egy kikötő is megrongálódott vízi balesetben Budapesten (Demokrata)
A kár felmérése még folyamatban van, az ütközés körülményeit a hatóságok vizsgálják.
dec. 23
11:21
Pilóták elárulták, mit érdemes tennie annak, aki fél a repüléstől (Roadster)
Van, ami talán eszünkbe se jutna.
dec. 23
11:24
Őrületes tempót diktál a Tesla, mióta Trumpot megválasztották (Forbes)
A Tesla vállalati értéke önállóan megközelíti a globális autóipar egészének majd a felét, a cég értékei történelmi csúcsot értek el.
dec. 23
11:24
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a volt férjének havi 1,1 millió forintért tanácsokat adó budafoki képviselő ügyében (Telex)
A rendőrség egyszer elutasította a feljelentést Krieger Krisztina ügyében, de később mégis elindították a nyomozást.
dec. 23
11:24
Karácsonykor ne "menetrend" legyen, hanem idő egymásra (Bien)
A karácsony időszaka sokak számára az egyetlen olyan időszak, mely valódi, szeretettel teli órákat ad, és talán ráérünk foglalkozni egymással. Ez egy olyan időszak, melyben a család szentségét nem írhatja felül a munka, a szeretet fontosságát kétkedés nélkül kénytelen elfogadni mindenki. Éppen ezért ezekben a napokban nem csupán Jézus születését ün
dec. 23
11:27
Fontos üzenetet kaptunk Frankfurtból (Privátbankár)
Christine Lagarde szerint az EKB közel áll inflációs céljának eléréséhez.
dec. 23
11:27
Megint brutális hó csapott le Magyarországon: még mindig nincs vége, jön az újabb adag – Videón a havazás (Blikk)
Az ország számos pontján fehérbe borult a táj hétfő reggelre. A Zselici Csillagparkot rövid időn belül belepte a hótakaró. A mai napon is marad az erősen felhős és borult idő, és továbbra is többfelé lehet számítani csapadékra, ami leginkább hó lesz.
dec. 23
11:27
Nagyüzemben ment a hógyártás a Mátrában – indul a síszezon (Infostart)
December 26-án nyit és utána a téli szünet minden napján várja a vendégeket a Mátraszentistváni Sípark. A síbérletek nem drágulnak, az árakat a két évvel ezelőtti szinten befagyasztották - mondta Németh Balázs, a Sípark kommunikációs tanácsadója. A tervek szerint a sípark márciusig üzemel.
dec. 23
11:27
Micsoda?! Karácsony együtt: Jennifer Lopez és Ben Affleck megajándékozták egymást (Glamour)
Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolatáról sokan találgatták, hogy vajon sikerül-e megmenteni. Úgy tűnik, mindkét fél próbálkozott, végül mégis a válás mellett döntöttek. Azonban úgy tűnik, hogy ennek ellenére a két fél nem szeretne teljesen elszakadni egymástól.
dec. 23
11:27
Lesz hó karácsonykor? (Magyar Hírlap)
.
dec. 23
11:30
Orbán Viktor elárulta, hogy bolgár finomítóra pályázik a Mol, de ettől még nem tuti az üzlet (Telex)
Némileg szokatlan, hogy "az üzleti ügyekkel nem foglalkozó" Orbán Viktor érzékeny információt közöl egy tőzsdén jegyzett társaságról. Ez mindenképp azt üzeni, hogy a terv komoly, de azért még nem érdemes biztosra venni, hogy a Mol lesz a befutó a Lukoil régóta húzódó kiszorítása után.
dec. 23
11:30
Új sorbanállási rendszer jöhet a három hónap után megnyílt Trevi-kútnál (Telex)
A tömeget szeretnék mérsékelni.
dec. 23
11:30
A Föld egyik legkülönlegesebb geokémiai laboratóriuma egy tó, ami sosem fagy be (PlanetZ)
A Föld legextrémebb tavai közé tartozik az Antarktiszon található Don Juan-tó. 1961-ben egy déli-sarki expedíció során helikopterrel repültek át az Antarktisz különleges vidékén, a McMurdo-szárazvölgyek felett. A Wright-völgy fölött a pilóták egy szokatlan jelenségre lettek figyelmesek: a sarkvidéki hideg ellenére egy tó vízfelülete csillant meg, a
dec. 23
11:33
Orbán Viktor még dolgozik: "beköltözött" Lázár Jánossal (Blikk)
Az ünnep előtt sem áll le a munka a Karmelitában, legalábbis erre utal Orbán Viktor legfrissebb Facebook-bejegyzése. A miniszterelnök Lázár Jánossal kiegészülve a Mol elnök-vezérigazgatójával, Hernádi Zsolttal tárgyal.
dec. 23
11:33
Megnyílt a világ legmeredekebb kötélpályája Svájcban (Spabook)
Megkezdte működését a világ legmeredekebb kötélpályája Svájcban. A Stechelberg és Mürren közötti új közvetlen kapcsolatot jelentő felvonó decemer 14-től szállítja az utasokat. Ezzel egy időben a Mürren és Birg közötti…
dec. 23
11:33
Mit lesz a tévében karácsonykor? Mutatjuk a teljes kínálatot (Promotions)
Itt a teljes lista, hogy mi lesz karácsonykor a tévében.
dec. 23
11:33
Védjegyekkel segítené a minőségi magyar építőanyaggyártást az ÉVOSZ (Magyar Hírlap)
Az Évosz számára egyaránt fontos a hazai és regionális gyártású építőipari termékek fejlesztésének előtérbe helyezése.
dec. 23
11:33
KDNP: "Hallgassanak el a fegyverek karácsonykor!" (Demokrata)
"Mielőbbi tűzszünetre és béketárgyalásokra lenne szükség" – írta a KDNP közleményében.
dec. 23
11:33
„Nem indul az adás? Köszönöm!” – mondta az RTL műsorvezetője az újabb adáshiba során (Media1)
Ismét adáshiba történt az RTL-en hétfőn reggel. A nézők olyanokat hallhattak, hogy „Nem indul az adás? Köszönöm! Időben kiérek Kolozsvárra”, de az is kiment adásba, amikor valaki megjegyezte a stúdióban, adjanak esetleg Benny Hillt.
dec. 23
11:35
Kivégzésekről beszélnek az orosz hadifoglyok (Magyar Hírlap)
Egy nemrég szabadult orosz katona látta, ahogy egy társát agyonlövik.
dec. 23
11:36
Szorul a hurok: Nyomozást indított a NAV a Cseppkő Gyermekotthon brutális bűnügyei miatt (Nyugati Fény)
Még a gyerekek zsebpénzét is lenyúlták a "gyermekotthonban".
dec. 23
11:36
Villanyautó teszt: BYD Tang (Villanyautósok)
Vajon minden dimenzióban igazi BYTang?
dec. 23
11:36
Tragikus fordulatot vett a két magyar túrázó kirándulása (naphire.hu)
Két magyar túrázó rekedt a szlovén Kamniki-Alpokban.
dec. 23
11:39
Csengetett a Gránit Bank – elindult a kereskedés a részvényeivel (Infostart)
Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank – mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa, elnök-vezérigazgatója hétfőn, miután jelképes csengetéssel elindította a kerekedést a bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában.
dec. 23
11:39
Amnesztiát kapnak karácsonyra a diósgyőri balhés futballszurkolók! (Blikk)
Különleges karácsonyi ajándékkal kedveskedett a Diósgyőr a szurkolói számára. Mindenki visszatérhet a klub közösségimédia-felületeire, ugyanis a karácsonyi ünnepek alkalmából amnesztiát hirdettek azok számára, akik az elmúlt másfél esztendőben letiltásra kerültek a szakosztályok hivatalos közösségi felületein, így mindenki visszatérhet a DVTK közös
dec. 23
11:39
Külkereskedmi termékforgalom: itt vannak a KSH friss adatai (Adózóna)
A kivitel volumene 0,3 százalékkal mérséklődött, a behozatalé 1,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az aktívum 1,0 milliárd eurót tett ki, az egyenleg 53 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Az export kiigazított volumene 1,3, az importé 1,4 százalékkal elmaradt a szeptemberitől, olvasható a Központi Statisztika
dec. 23
11:39
Ez a lekvár nem károsítja az egészséget (Magyar Hírlap)
A cukor túlzott fogyasztása növelheti bizonyos betegségek kialakulásának kockázatát.
dec. 23
11:39
Marcel Ciolacunak adott újabb kormányalakítási megbízást a román államfő (Demokrata)
A román kormányt eddig is vezető Marcel Ciolacunak adott megbízást Klaus Iohannis.
dec. 23
11:39
A Kenguru az elődöntő leleplezettje (Digital Hungary)
Az Álarcos énekes elődöntőjében a nyomozóbrigád – Janklovics Péterrel kiegészülve - döntése alapján a Kengurunak kellett felfednie kilétét.
dec. 23
11:45
Határon átnyúló milliárdok, átalakuló uniós támogatási rendszer: így alakítja át Magyarország jövőjét az EU titkos fegyvere (Portfolio)
Hogyan egyensúlyozhat az Európai Unió a versenyképesség, a szolidaritás és az együttműködés hármas alapelve között a kohéziós politika területén? Ezt a kérdést járta körül Koller Boglárka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora "A kohéziós politika jelene és jövője" című konferencián tartott előadásában. Az uniós politikák eredményei ellenére
dec. 23
11:45
Gulyás köszöni a cikkünk után érkező jókívánságokat, de beperel minket (444.hu)
Szerinte az esküvőjéről szóló hír, vagyis "a magánéletére vonatkozó információ nyilvánosságra hozása többrendbeli jogsértést" valósít meg.
dec. 23
11:45
Egyszerű tepsis krumpli: mi így készítjük (Pénzcentrum)
Egyszerű tepsis krumpli: mi így készítjük Egyszerű tepsis krumpli recept, nálunk mindig így készül. Tudom, hogy sokféleképpen el lehet készíteni és azt is, hogy az úgy is finom, de nálunk ez a kedvenc. Ajánló: Baconbe göngyölt, sült túrós csusza – ez valami fantasztikus Hozzávalók: A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!
dec. 23
11:45
Fico részleteket árult el a Putyinnal való egyeztetésről (Magyar Hírlap)
A találkozóról nem adtak ki közös nyilatkozatot.
dec. 23
11:45
"Vége az életemnek" – Hatalmas bajban Gáspár Győző! 360 milliót bukott, összeesett a hír hallatán (Hírstart Robot podcast)
Gáspár Győző cége koporsók disztribúciójával is foglalkozik, ám egy Olaszországba küldött szállítmány nem érkezett meg, mivel a kamion felborult Milánó közelében. A showman remélte, hogy nem nagy a kár, ám 360 milliót bukott. A rossz hír hallatán annyira rosszul lett, hogy összeesett a padlón.
dec. 23
11:45
Dél-Korea 1100 főre becsüli az észak-koreai veszteségeket az orosz-ukrán fronton (Demokrata)
Dél-Korea szerint Phenjan önmegsemmisítésre képes drónokat gyárt Oroszországnak.
dec. 23
11:45
Két magyar túrázó rekedt a szlovén Kamniki-Alpokban (Demokrata)
A magyar állampolgárok még vasárnap tévedtek el a Kamniki-nyeregben.
dec. 23
11:47
Andrea Lekics lett az év kézilabdázója Szerbiában (Pénzcentrum)
A Ferencváros irányítója nem akármilyen elismerésben részesült hazájában.
dec. 23
11:47
III. Károly királyt elvihetik az ufók (Magyar Hírlap)
A brit uralkodó előkelő első helyen szerepel a listán.
dec. 23
11:48
A történelmi csúcs óta 15%-kal esett vissza a bitcoin árfolyama (BitcoinBázis)
Az elmúlt hetekben jelentős volatilitás rázta meg a piacot, a felszámolás pedig mindkét irányt érintette. Miután a bitcoin (BTC) árfolyama történelmi csúcsot állított fel százezer dollár felett, néhány napra rá több mint másfél milliárd dollárnyi tőkeáttételes pozíció záródott be. Ezt követően egészen 108 000 dollárig emelkedett az eszköz árfolyama
dec. 23
11:48
Felfüggesztették a hegyekben eltűnt két magyar turista keresését (AC News)
Bajba került két magyar turista az észak-szlovéniai Kamniki-Alpokban, egyikük a lábát törte, nagy erőkkel keresték őket, de nem találják.
dec. 23
11:48
Karácsonyi Nébih-ellenőrzés: a higiéniával volt a legtöbb gond (Telex)
December 9-e óta már 779 helyen történt ellenőrzés, súlyos szabálysértést eddig nem találtak. A vizsgálatok még december végéig tartanak.
dec. 23
11:48
Van, amit sosem akarnak újra látni: a nézők szerint ez Julia Roberts legrosszabb és legjobb filmje (InStyle)
Julia Roberts bár javarészt mindig jól válogat a forgatókönyvek között, azért még az ő karrierjében is vannak olyan filmek, amikre lehet ma már nem mondana igent.
dec. 23
11:49
A CIB párbeszédre buzdít a jó munkahely összetevőiről (Pénzcentrum)
Minden tizedik magyar munkavállaló aktívan állást keres, mert a jelenlegi munkahelyén nem érzi jól magát – ez is kiderült a CIB Banknak a Mélylevegő Projekttel közösen készített, a munkahellyel való elégedettségre vonatkozó reprezentatív felméréséből. Az eredményekről és a tanulságokról Tóth Györgyit, a pénzintézet HR vezetőjét kérdeztük.
dec. 23
11:51
Marcel Ciolacunak adott újabb kormányalakítási megbízást a román államfő (Infostart)
A román kormányt eddig is vezető Marcel Ciolacu szociáldemokrata (PSD) pártelnöknek adott újabb kormányalakítási megbízást hétfőn Klaus Iohannis román államfő.
dec. 23
11:51
Vendégmunkás-korlátozás: ki hozza majd ki a pizzát? (HR Portál)
Závecz Tibor közvélemény-kutató szerint elég gyorsan tud hatni "a magyar munka világa a magyaroké" típusú gondolkodásmód, de ha nem lesz elég magyar munkaerő, akkor ennek lehet negatív hatása is a közhangulatra, és az intézkedés visszaüthet.
dec. 23
11:51
Így készítsd fel a gyereket a felelős pénzügyi döntésekre: új ötleteket kaptunk a szakértőktől (Pénzcentrum)
A magyar családok többségében a pénzügyi tudatosság még mindig tabutéma, pedig az alapvető pénzkezelési ismeretek korai átadása kulcsfontosságú lehet a gyermekek jövője szempontjából. Hogyan beszélhetünk erről a megfelelő módon, milyen eszközök állnak rendelkezésre, és miért fontos a szülői példamutatás? Az OTP Bank és az OTP Fáy Alapítvány szakért
dec. 23
11:51
Óriási a feszültség: kínai repülők és hadihajók indultak meg Tajvan felé (ATV)
Hétfő hajnalban Kína két repülőgépe és hét hadihajója közelítette meg Tajvan partjait – közölte a tajvani védelmi minisztérium. Az esemény újabb példája annak a növekvő feszültségnek, amely az elmúlt években egyre gyakoribbá vált a Tajvani-szorosban.
dec. 23
11:51
Szoboszlai Dominik: Szalah mindig kiabálja a neved (Pénzcentrum)
A Liverpool játékosa Szalah és Arne Slot szerepéről is beszélt a Tottenham elleni siker után.
dec. 23
11:51
Friss hírek a budapesti hajóbalesetről: már a rendőrség is nyomoz az ügyben (Pénzcentrum)
Büntetőeljárást indított a rendőrség a vasárnap esti hajóbaleset miatt mondta el a rendőrség a 444.hu kérdésére válaszolva.
dec. 23
11:51
A békéhez Ukrajnának fel kell adni (Magyar Hírlap)
Egyes szakértők szerint a béke előfeltétele Ukrajna kapitulálása lenne.

Keresés