Bár a Beszerzési Menedzser Index novemberben az előző öt havinál magasabb lett, a termelési mennyiség indexe 1995 óta a tizenötödik legalacsonyabb lett.
Az ételmentésre szakosodott Munch négy éve kezdte el tevékenységét, mára a legnagyobb élelmiszerláncokkal dolgozik együtt, ahonnan nemcsak a vásárlók, de a saját dolgozók is elkapkodják a Munch-csomagokat (azaz muncholnak), idén pedig már több olyan kollab is létrejött, amiben egymás kezdeményezéseit erősítik. A teljesség igénye nélkül bemutatunk p
Már alig egy hónapja van azoknak, akik az egészségpénztáron keresztül elérhető adóvisszatérítést szeretnék maximalizálni – emlékeztet a BiztosDöntés.hu szakértője. Az egészségpénztári megtakarítások után akár évi 150 ezer forint is járhat, és ehhez most sem késő még pénztártaggá válni.
Múlt héten kétéves mélypontra gyengült a forint, és ezt a hetet is itt kezdi, korán reggel 414 körül mozog az euró, a dollárral szemben jelentős gyengülést látunk. Hétfő reggel még lehet némi hatása a Moody's múlt heti döntésének, amelyben a hitelminősítő rontotta Magyarország kilátásait. A héten fontos események következnek, amelyek szintén piacmo
A baloldali Szociáldemokrata Párt vezeti továbbra is a parlamentet, de a Románok Egyesítéséért Szövetség nagy eredményeket ért el a mostani romániai választásokon. Az RMDSZ saját számításai szerint 5,5-5,7 százalékos eredményre számít.
Az angol font 500 forint fölé drágult, kétéves csúcson az euróár, történelmi csúcson a złoty a forinttal szemben. Lassan közelebb a történelmi mélypont, mint a kormány 2025-ös terve.
"A gépészmérnöki tudományterületen belül első alkalommal rendeztük meg műszaki mechanika témájú konferenciánkat. Az esemény célja az egyetem tudományos életének élénkítése mellett a munkatársak hazai és nemzetközi kapcsolatainak kialakítása, erősítése volt, amelyek közös kutatásokban ölthetnek testet. Hagyományteremtő céllal hirdettük meg a progra
Nemrég új kutatás-fejlesztési célú üvegházat adott át Hollandiában a multinacionális zöldségnemesítő vállalat, a Hazera. A legmodernebb növényházi termesztéshez alkalmas paradicsomfajták tesztelését segíti majd az új létesítmény.
Több mint 10 milliárd forint összegű tőkeemeléssel támogatja a WING Csoportba tartozó Mevinvest az AKKO Invest növekedési terveinek megvalósítását - derült ki a cég közleményéből.
Egy év alatt több mint egymillió beszélgetést és havonta hatezer átutalást végeztetnek Kate-tel, a K&H, az ország egyetlen hangalapú, mesterséges intelligenciával működő digitális pénzügyi asszisztensével, amely már kétszáz funkciót tud. A mobilbanki ügyfelek tizede már rendszeresen használja. A siker az intelligens, beszédfelismerésen és természet
Euróval akarta kifizetni a vásárlását a boltban, a pénztáros viszont nem hagyta neki. Akkora vita kerekedett, hogy az üzletvezetőnek is ki kellett jönnie.
Várható olvasási idő: < 1 percA Mancs őrjárat magyar hangjai, Czető Roland és Ádám megható élményt szereztek a súlyos betegséggel élő kisfiúnak, Dusánnak.
A Volkswagen Csoport új, márkákon átívelő kampányt indított „Enter Electric!” néven, amely az elektromos autók előnyeit hangsúlyozza és a velük kapcsolatos előítéletek eloszlatását célozza.
Szeptemberben két estére már birtokba vehették a szabadidős sportolók az átalakított Nemzeti Atlétikai Központot, december 1-től azonban valóban ingyenesen használható.
David Marcus, a Meta (akkori nevén Facebook) fizetőeszköz-projektjének volt vezetője, nemrégiben az X-en osztott meg egy őszinte beszámolót arról, hogyan halt el az egyik legambiciózusabb és legvitatottabb digitális pénzpiaci projekt, a Libra (mai nevén Diem). A Libra egy blokkláncalapú fizetési rendszer lett volna, amelyhez egy stabilcoin is társu
Komáromi Zsófiának, a Publicis Groupe Hungary Chief Talent Officerének és a Publicis Groupe CEE Talent Transformation Partnerének ítélték oda a 2024-es HR Diversity Champion of the Year kategóriadíját a European Diversity Awards-on. Az egyik legnagyobb presztízsű európai DEI-tematikájú (Diversity, Equity, Inclusion) elismerés (amelynek céges, “Comp
Bár a középkorúak átlagosan hét hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek, 33 százalékuk csupán egy hónapig tudná fenntartani magát, ha nem lenne bevétele - közölte a K&H a biztos jövő kutatás eredményei alapján, amely az öngondoskodás fontosságára is felhívja a figyelmet. A felmérés szerint a nők és a vidéken élők között magasabb a kiszolgáltatott
Kadri Simson, az Európai Unió leköszönő energiaügyi biztosa figyelmeztetett az orosz gáz importjának "átcímkézésével", amely az orosz földgáz azeri eredetűként történő feltüntetésével folytatná az ellátást Európa számára. Az ilyen – például Magyarország által is preferált – megoldások aláásnák az EU orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függetlened
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum nyolc nyíregyházi technikuma és szakképző iskolája mutatkozik be az Alma utcában a Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézmény pályaorientációs napján – erről adott hírt a Nyíregyházi Szakképzési Centrum a legnagyobb közösségi oldalon.
A fogyásra való képtelenség, az arc fokozott izzadása, a falási rohamok, a kajakóma figyelmeztető jelei lehetnek a cukorbetegséget megelőző állapotnak.
Műholdfelvételek igazolják, hogy Észak-Korea nagyarányú bővítést hajt végre abban az üzemben, ahol rövid hatótávolságú rakétákat gyártanak. Egy másik, rakéta-hajtóanyagot előállító gyár termelését ugyancsak megnövelik.
Kft. a dolgozókon kívül 1–2 partnernek is (pl. külsős könyvelőnek) ad karácsonyra ajándékutalványt. Ennek az adózását szeretném megtudni, hogyan kell eljárni. Olvasói kérdésre Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.