2025. január 1-től a minimálbér 9%-kal, bruttó 290 800 forintra, a garantált bérminimum 7%-kal, bruttó 348 800 forintra nő. Ennek függvényében az adókedvezmények nélküli nettó minimálbér 193 382 forint, míg a szakmunkás minimálbér nettó 231 952 forint lesz havonta. Milyen hatása lesz ennek az emelésnek a magasabb kereseti kategóriákra? Erről is bes
A logisztikai ágazat, vagyis elsősorban az áruszállítás és raktározás teljesítménye nagymértékben összefügg a gazdaság állapotával és nemzetközi kereskedelmi integrációjával. Az idei harmadik negyedévben a külföldi vonatkozású közúti áruforgalom – az inflációs válság által még kevésbé érintett – 2022-es csúcshoz képest 18,4 százalékkal, míg a vasút
Vangelis: 1492 című dalára vonultak be péntek késő délután a Harruckern iskola végzős tanulói. A szalagavató ünnepségen mindannyian átérezhették, hogy új időszak kezdődik az életükben, ugyanakkor Schön Mercédesz és Jónás Patrik is szívesen emlékezett az itt töltött évekre. A Harruckern iskolában négy osztály 67 diákja kapott szalagot. Ezek a fiat
Az állatállományban terjedő betegségek miatt egyre csökken a kínálat és egyre nő az ár. Még nem látni, hova vezet mindez. Olaszország rendkívül gazdag kulináris kínálattal rendelkezik. Elég csak a leghíresebbekre, a vízibivaly
Egy új, izgalmas felfedezés árnyékolja be a régóta fennálló elképzeléseinket az emberi evolúcióról. A legújabb kutatás szerint több mint 1,5 millió évvel ezelőtt a Homo nemzetség egy vagy két egyede valószínűleg ugyanazon a napon sétált végig egy sáros tóparton, ahol nemcsak saját fajtársukkal, hanem egy másik hominin fajt, a Paranthropust is felfe
Ferenc pápa üdvözölte a Libanonban megszületett tűzszünetet a Szent Péter téren mondott beszédében advent első vasárnapján, amelyen életbe lépett a karácsonyi időszakra és már a jubileumi szentévre készülő rendkívüli biztonsági terv. Az intézkedések értelmében a közvetlenül a Szent Péter térre vezető római utcákon kora reggeltől tilos a járműforgal
Miért fontos a klasszikus tudás a mesterséges intelligencia aranykorában? Hogyan változik meg a pedagógusok szerepe napjainkban? Milyen új lehetőségek nyílnak a tehetséggondozásra?
Törökország középső részén a Föld néha szó szerint megnyílik. A talaj hirtelen egyértelmű előjelek nélkül egyszerűen csak beomlik, hatalmas lyukakat hátrahagyva. A mély gödrök egyre közelebb kerülnek a lakott területekhez, embereket és állatokat is veszélyeztetve. A geológusok szerint a jelenség oka a süllyedő talajvíz, vagyis a szárazság és az égh
Egy kínai kutatócsapat eljárása a jelenleg használt hagyományos megoldásokhoz képest minden szempontból előnyösebb adattároló platformmá teszi a gyémántot.
Az amarillisz (Hippeastrum) az egyik leglátványosabban virágzó téli szobanövény. Annak érdekében, hogy teljes szépségében pompázzon, érdemes már a vásárláskor néhány fontos szempontot figyelembe venni.
A 2024-es WRC-szezon végeztével ideje megnézni miként is alakult statisztika szempontjából a bajnokság. A legfontosabb statisztikai mutatókban egyaránt a Toyota részmunkaidős versenyzői állnak az élen.
A tavalyi nyerőszámok: 4, 9, 53, 70. 2024. december 10-én ismét ünnepélyes díjátadón hozza nyilvánosságra a Michelin Guide, mely magyarországi éttermek nyerték el a világ vezető gasztrokalauzának elismeréseit. Már csak
A Magyar Bankszövetség aggodalmát fejezte ki a kormány november 28-án bejelentett, a bankokat sújtó intézkedései miatt, amelyek véleményük szerint rontják Magyarország nemzetközi versenyképességét.
Tömegverekedés és tülekedés tört ki szurkolók között egy labdarúgó-mérkőzésen a Guineai Köztársaságban vasárnap, kórházi beszámolók szerint többtucatnyian meghaltak.
Elérkeztünk az év utolsó hónapjához egy olyan évben, mely számos tekintetben vált emlékezetessé. Elfogadásra került az azonnali Bitcoin ETF rögtön januárban, márciusban pedig történelmi csúcsra ért a bitcoin (BTC) a felezés előtt egy hónappal. A nyári oldalazást követően szeptemberben kamatvágást jelentett be az amerikai jegybank, novemberben pedig
Franciaország politikai és gazdasági krízise olyan mértéket öltött, amely az ötödik köztársaság történelmében példa nélküli: Michel Barnier miniszterelnök kormányának jövője egy hajszálon múlik, miközben az államháztartási hiány, a gazdasági stagnálás és a politikai megosztottság felerősíti a válságot. A kormány költségvetési vitái nemcsak a franci
A 2024. augusztus–októberi időszakban az inaktívak számának mérséklődése mellett a 15–74 éves munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 16 ezer fővel, 226 ezer főre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,3 százalékponttal, 4,6%-ra emelkedett.
Az egyenruhások pénteken 26, szombaton 28, vasárnap 19 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Többen azért jelentkeznek önkéntesnek, mert hozzátartozóként a látogatás során szembesültek azzal, hogy mennyit jelent egy jó szó a beteg számára, mennyire fontos, hogy valaki beszélgessen velük, esetleg megetesse, megsétáltassa azokat, akiket senki sem látogat.