Magyarország a nemzetközi fórumokon továbbra is fellép a békéért, valamint a biztonságos életkörülmények megteremtéséért az üldözött keresztények számára.
A jelentős mértékű bürokráciát, a magas adóterheket, valamint a gazdasági környezetet egyre jobban jellemző kiszámíthatatlanságot egy friss felmérésben gyakran emlegették a hazai társaságok a KKV-szektort érintő legnagyobb problémák között.
Az Olomouci Régészeti Központ szakértői nemrég egy jelentős kelta hamvasztásos temetkezési helyet tártak fel, amely a Kr. e. 3–2. századból származik. Emellett feltártak 9–10. századi csontvázas sírokat is. A területen egy kora kőkorszaki település nyomaira is bukkantak, amely az első földművesek idejéből, körülbelül Kr. e. 5000 környékéről származ
Elton John már korábban közölte, hogy egy súlyos fertőzés miatt elvesztette a látását az egyik szemére. Most azonban még rosszabbra fordult a helyzet, ugyanis mindkét szemére megvakult.
A Népszava szerint a mentésirányításnál egyetlen működőképes vécé van, a közelmúltig férfiak és nők közösen azt az egy mozgássérült mosdót voltak kénytelenek használni.
A módosítás bevallottan csak a kormány tavalyi álláspontja, holott az Európai Bizottság már célzott rá, hogy látta a korábbi terveit és nem volt ezekkel elégedett.
Az Országos Bírói Tanács elfogadta az Igazságügyi Minisztérium megállapodás-tervezetét az átalakításról és a fizetésemelésekről, erről beszélt Senyei György OBH-elnök.
A hírek szerint a csalók augusztus óta használják az új trükköt a Chrome böngésző felhasználói között. A csellel a teljes képernyős nézetből visszalépést próbálják blokkolni, aminek feloldásához Google-jelszót kérnek.Úgynevezett kioszk módot használnak a csalók a felhasználó Chrome böngészőjének zárolására, és megakadályozzák az Esc és az F11 bille
A katasztrofális helyzete a MÁV-nak hatalmas időveszteségeket okoz a magyar munkavállalóknak. Ez látszik az európai ingázók idejét mérve. A dobogó harmadik helyét foglaljuk el Európában.
A lengyel Pern szolgáltató vasárnap bejelentette, leállították az olajszállítást a Barátság (Druzsba) kőolajvezetéken, miután szivárgást észleltek – írja a The Kyiv Independent.
Miután Trump közölte, hogy 100 százalékos vámot vetne ki a Brics országokra — ha a dollár tartalékdeviza szerepének csökkentését célozzák — fél százalékpontot erősödött a dollár.
A részvénypiacok többsége emelkedik, kivéve Párizst. Itthon a Richter a húzópapír, a forint viszont tovább szenved, és pénteken újabb megpróbáltatás előtt áll. Vegyes hírek jöttek az autóiparból, sztrájkolnak a Volkswagennél, a Stellantisnál hullanak a fejek, miközben a BYD ismét remekelt. Újabb választás központi témája lesz a Bitcoin?
A Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében nagy érdeklődés mellett valósult meg a második, új energia meghajtású járművek tematikájú (Nev) magyar-kínai kerekasztal - tájékoztatta az Mti-t a tárca szerdán.
Mi lennél most, ha követted volna a gyermekkori álmodat? A mondás szerint "ne értékeld alul a gyerekkori álmaidat, mert sosem leszel már olyan közel önmagadhoz, mint amennyire akkor voltál." 1. Szépségipar Szupermodell akartam lenni, vagy ahogy akkoriban mondták: "manöken." Mindössze annyi tartott vissza, hogy alacsony vagyok és husi, mert imádok k
200 éves a világ egyik legnevesebb skótwhisky-márkája, a The Macallan, amely a kerek évforduló alkalmából két szuperexkluzív whiskyt is bemutatott. A brand november 28-án tartott budapesti rendezvényén ezeket is megkóstolhatták a meghívott vendégek. A hagyományt és az innovációt ötvözi mindkét limitált kiadású The Macallan whisky. Az első
Az utas és a biztonság az első, a biztonságnak nincsen alternatívája - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója hétfőn a szajoli vasúti tragédia harmincadik évfordulóján a Facebook-odalára feltöltött videóüzenetében.
A kiemelkedő művészek közreműködésével készített videósorozat epizódjaiból kiderül, miként zajlik egy zongoraválasztás, hogyan mozgatják a díszleteket, vagy éppen hol készül a nézőtéri büfé egyik slágere, a citrom tarte.
A Real-PR 93. közvélemény-kutató friss eredményei alapján a Fidesz-KDNP biztosan őrzi vezető helyét a pártok közötti versenyben, 44%-os támogatottsággal. A Tisza Párt, amely korábban sikeresen növelte táborát a baloldali törpepártok rovására, mostanra elérte növekedési potenciáljának határát.
A társaság Gazdaságstatisztikai Szakosztálya, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának Makro Klubja és az MKT Versenyképességi Szakosztálya 2024. december 5-én, csütörtökön 13 órától a PTE Közgazdaságtudományi Karának (7622 Pécs Rákóczi út 80.) B312-es termében rendezi konferenciáját.
Hétfő délelőtt egymással szemben haladt két vonat a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Ongánál, de végül egymástól biztos távolságra megálltak, így az utasok nem kerültek veszélybe.
Szomorú közleményt jutatott el a Media1-hez hétfőn délben a Roxer, amiben tudatják, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács Dániel, a Roxer stratégiai- és üzletfejlesztésért felelős igazgatója, az ügynökség menedzsmentjének tagja.
A Nők Akadémiája a Vidéki Innovációért (Women’s Academy for Rural Innovation) idei programja Horvátországban fogadott húsz tehetséges résztvevőt Európa különböző vidéki régióiból, köztük az Eu tagállamaiból, Ukrajnából, a Nyugat-Balkánról, valamint idén először Izlandról, Svájcból és Törökországból.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője szerint az állam már így is elég jól el van látva az állampolgárok adataival, a DÁP csak abban segít, hogy mindezt egy kicsit rendezettebben használják.