2024. december 17. kedd

dec. 17
18:27
Ez a Top 5 kriptó, a Dogecoin egyik alkotója szerint (KriptoMagazin)
Billy Markus, más néven Shibetoshi Nakamoto, a Dogecoin egyik alkotója, nemrégiben megosztotta öt kedvenc kriptovalutáját az X-en (korábban Twitter). A választásai – Dogecoin (DOGE), Bitcoin (BTC), Avalanche (AVAX), Ethereum (ETH) és Solana (SOL) – egyedi nézőpontját tükrözik az innovációról és a személyes kötődésekről a kriptovilágban. here are my
dec. 17
18:27
Hogyan ölel meg a párod? Ezt árulja el a kettőtök kapcsolatáról (Bien)
Sok részlet árulkodhat egy párkapcsolat helyzetéről, kezdve azzal, hogy milyen stílusban beszélnek egymással a felek, egészen addig, hogy hogyan ölelik meg egymást. A testbeszéd ugyanis fontosabb jelentéssel bír, mint hinnénk, és már néhány mozdulat felfedheti, mennyire vagytok szerelmesek egymásba a pasiddal.
dec. 17
18:30
Rovanpera úgy érzi, idén feltöltődött és készen áll harcolni a vb címért (Racing)
Kalle Rovanpera idén pihenni szeretett volna ezért csak félszezonban indult a WRC-ben, és bár így is sokat versenyzett, úgy érzi, hogy sikerült pihennie is és készen áll ismét a vb címért harcolni.
dec. 17
18:33
Új "térkép" - Módosult a választási törvény (Infostart)
Budapesten kettővel kevesebb, Pest vármegyében kettővel több választókerület lesz, a szavazólapok mellé csak a választópolgár kérésére adnak majd borítékot, a jelöltek visszalépését pedig a választást megelőző harmadik napig lehet majd bejelenteni a jövőben - a többi között ezekről a választási jogszabályokat érintő módosításokról is döntött kedden
dec. 17
18:33
Több mint 100 aszteroidát fedezett fel a Mars és a Jupiter között a Nasa űrteleszkópja (Hamu és Gyémánt)
Csillagászok, akik a Jwst (James Webb Űrteleszkóp) archív képeit elemezték, váratlanul hatalmas számú aszteroidát fedeztek fel a Mars és a Jupiter között található aszteroidaövezetben.
dec. 17
18:33
A kormány jövőre is folytatja a szakképzésben oktatók béremelését (Magyar Hírlap)
Januártól 21,2 százalék lesz az emelés mértéke.
dec. 17
18:33
Fontos statisztikában szorongatta meg karácsony előtt Eger Budapestet (Demokrata)
A számok azt mutatják, hogy a magyarok szívesen utaznak karácsonykor.
dec. 17
18:35
Raisz Anikó: Az EU-tagországok megállapodtak (Magyar Hírlap)
Csökkenteni kell a műanyag pellet környezetbe jutását.
dec. 17
18:37
A leghasznosabb reggeli a betegségeket is gyógyítja (Magyar Hírlap)
Ebben van a legtöbb antioxidáns és ásványi anyag.
dec. 17
18:39
Az állam magánkézbe adná a budapesti pályaudvarokat felújítását. Ön szerint kinek lenne a feladata? (ATV)
Az állam feladata Kell a magántőke
dec. 17
18:39
Putyin fenyegetőzik: nem tehetjük meg, hogy ne reagáljunk erre (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök a védelmi minisztériumban tartott beszédében arról beszélt, hogy a Nyugat "a vörös vonalhoz tolja Oroszországot", és Moszkva kénytelen reagálni a kialakult helyzetre.
dec. 17
18:39
21. Seapromo Regatta – Kihívások és időjárási viszontagságok (AQUA)
A rangos 21. Seapromo Regattát szeptember 28. és október 5. között rendezték Közép-Dalmácia vizein. Az esemény számos kihívással szembesült, amelyek próbára tették mind a versenyzők, mind a szervezők felkészültségét és alkalmazkodóképességét. Az időjárási körülmények jelentősen befolyásolták a verseny menetét. Az első nap erős Bóra, majd a negyedik
dec. 17
18:39
Feláldozta a családját, megcsalta a férjét, családanyát játszott a gyilkos mosolyú kémnő (Promotions)
Hazugságok és mészárlások mentén rajzolódik ki a sötét történet, ahol a családot és a munkát próbálják összeegyeztetni. Sikertelenül.
dec. 17
18:39
Dokumentumfilm készül Zalatnay Saroltáról (in.hu)
Hét filmterv gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága, többek között egy Zalatnay Saroltáról szólóét.Vörös Sarolta – Történetem címmel dramatizált dokumentumfilm készül Zalatnay Sarolta életéről és pályafutásáról. A Tékasztorik operatőreként ismert Gráf Péter rendezésében megvalósuló alkotás betekintést nyújt a ma is akt
dec. 17
18:42
Nagyon veszélyes játékot játszott valaki: lézerrel vakítottak el egy pilótát (naphire.hu)
Lézerrel vakított el valaki egy pilótát, a rendőrség is keresi.
dec. 17
18:45
Tudomást sem vett a forint Matolcsy Györgyék döntéséről (Privátbankár)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
dec. 17
18:45
Politikai diszkrimináció az amerikai egyetemeken – vajon rendet tesz-e Donald Trump? (Infostart)
Politikai diszkrimináció zajlik az amerikai egyetemeken, ám ez a veszély egyelőre nem fenyegeti a hazai felsőfokú oktatási intézményeket. Egyebek mellett ezt állapították meg az MCC által szervezett Transzparens Oktatásért projekt panelbeszélgetéseinek résztvevői. A részletekről Setényi János oktatáskutató számolt be az InfoRádióban.
dec. 17
18:45
Kedvezőtlen adatok érkeztek az euroövezet külkereskedelmi többletének alakulásáról (Növekedés)
Az euróövezet az előző havinál és a vártnál is kisebb külkereskedelmi többletet ért el októberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikált első becslése alapján.
dec. 17
18:45
Karácsony a virtuális térben (Digital Hungary)
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.
dec. 17
18:51
Olyan KO-t kapott a forint, hogy azóta sem tud felállni (Menedzsment Fórum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama, de még mindig döbbenetesen gyenge.
dec. 17
18:51
Ez rengeteg nyugdíjast érinthet 2025-ben: változott a jogszabály, így fizetnek jövőre (Pénzcentrum)
A 2025. január 1. és december 31. között megállapítandó nyugdíjak összegének számítása során alkalmazandó új valorizációs szorzók várhatóan 13,7%-kal lesznek magasabbak, mint a 2024-ben alkalmazott valorizációs szorzók - áll a NyugdíjGuru hírlevélben. Farkas András nyugdíjszakértő a nyugdíjjal kapcsolatos 2025-ös évre vonatkozó tudnivalókra hívja f
dec. 17
18:51
Ezek voltak az év legérdekesebb használtautó-hirdetései! (Autónavigátor)
Összegezte a 2024-es év hirdetéseit a Használtautó.hu, amelyből kiderül, hogy a portálon fellelhető gépjárművek átlagéletkora 12,7 év, ami több mint
dec. 17
18:51
Az őrületes hidegben sem akar befagyni ez a tó, ami igazi csodának számít (Femcafe)
A Don Juan-tó az Antarktisz egyik legérdekesebb természeti jelensége, amely számos tudományos kutatás tárgyát képezi.
dec. 17
18:51
Ismét módosították az Alaptörvényt (SzMo)
Ezzel lehetővé tették, hogy a jövőben a legfőbb ügyészt ne kizárólag az ügyészek közül válassza meg a parlament.
dec. 17
18:51
Utolsó lehetőség az adójóváírás növelésére: akár 280 000 forint igényelhető vissza az államtól (Hóvége)
Mutatjuk, hogyan működik a nyugdíjcélú megtakarítás, miért éri meg a nyugdíjbiztosítás adójóváírás igénylése.
dec. 17
18:53
Nézze csak, mennyit kell fizetni egy euróért Matolcsy Györgyék döntése után! (Menedzsment Fórum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
dec. 17
18:54
A Hamász szerint közelebb lehet a gázai tűzszünet, mint valaha (Telex)
Amerika is úgy látja, hogy a felek egyre közelebb kerülnek a megállapodás megkötéséhez.
dec. 17
18:57
Orosz kémet ítéltek el Romániában (Infostart)
Hazaárulásért öt év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bukaresti táblabíróság azt a május óta előzetes letartóztatásba helyezett román állampolgárt, aki a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerint Oroszország számára gyűjtött katonai információkat Tulcea város térségében - közölte az Agerpres hírügynökség.
dec. 17
18:57
Gyógyító fűszer: hogyan segíthet a thai citromfű az egészséged megőrzésében? (Agroinform)
A thai citromfű titkai.
dec. 17
18:57
A Fidesz-Kdnp elfogadta az alaptörvény 14. alkotmánymódosítását, és még több tucat másik törvényt is (444.hu)
Karácsony előtt még gyorsan áttoltak egy csomó törvénymódosítást: többek között megváltoztatták a választási törvényt, eladhatóvá válnak a pályaudvarok, és börtön járhat a kommentelésért is.
dec. 17
18:57
Mostantól keményen büntetik az ittas vezetést és a gyorshajtást (KKV Magazin)
Drákói szigor lépett életbe a magyarok egyik legkedveltebb országában. Nemcsak az ittas, drogot fogyasztó vezetők, hanem a gyorshajtók és a vezetés közben mobil telefont használók is többszáz, akár több ezer eurós büntetéssel és jogosítvány bevonással számolhatnak Olaszországban.
dec. 17
18:57
Zelenszkij: Olyan tartós és valódi békét kell teremteni, amelyet nem tud meghiúsítani Oroszország (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök ezenkívül kiemelte, hogy véleménye szerint a 2025-ös év elhozhatja a háború végét.
dec. 17
18:59
Tömeges rosszulétet okozott a gombaleves (Magyar Hírlap)
Döggomba okozta a problémát egy zalai étteremben.
dec. 17
19:00
„Szélhámos atombomba” – rémisztő elméletek kaptak szárnyra a titokzatos drónokról (BitcoinBázis)
Rejtélyes drónok fokozzák a feszültséget az Egyesült Államokban, miközben a kormány nem ad válaszokat – ami egy nagyon nyugtalanító elmélethez vezetett. A titokzatos drónok éjszakánként továbbra is megjelennek az Egyesült Államok keleti partvidékén, amikkel kapcsolatban egy aggasztó elmélet terjedt el széles körben. Az amerikai hivatalnokok biztosí
dec. 17
19:00
A Mufasa javította azokat a hibákat, amikért mindenki utálta az elődjét (Telex)
Az oroszlánkirály előzményfilmjében zavaró a túl sok dalbetét, Timon és Pumba inkább kínos, mint vicces, a helyszínek viszont gyönyörűek és részletgazdagok, az akciójelenetek pedig szédítőek.
dec. 17
19:01
Az ideiglenes kormányfő hazatérésre és az ország újjáépítésére szólította fel a külföldön élő szíriaiakat (Magyar Hírlap)
A kormányfő emellett felvázolta a szíriai állampolgárok tulajdonának védelmére és az alapvető szolgáltatások biztosítására vonatkozó kormányzati terveket.
dec. 17
19:03
Akarja, de nem tudja elhagyni az USA-t az orosz nő, aki potyautasként Párizsig repült, de visszazsuppolták (444.hu)
Most a kanadai határ közelében fogták el a rejtélyes Szvetlana Dalit. Felkészül Mexikó?
dec. 17
19:03
Könyv a Budaházy-ügyről (Demokrata)
A Budaházy-ügy történetét foglalta össze új kötetében Varga Domokos György.
dec. 17
19:09
Módosították az alkotmánybíróvá választás feltételeit, kikerült egy feltétel a jogszabályból (Portfolio)
Kikerül az alkotmánybíróvá választás feltételei közül január 1-jétől, hogy a jogi szakmai gyakorlatot olyan munkakörben kell teljesíteni, amely betöltésének feltétele a jogász végzettség - döntött az Országgyűlés kedden.
dec. 17
19:09
A 10 legjobb téli romantikus film, amit bármikor nézhetsz online (InStyle)
A téli romantikus filmeknek tényleg nincs párja!
dec. 17
19:11
Fontos változás jön a postánál, belenyúl a kormány a szabályokba (Portfolio)
A kistelepülések postai szolgáltatásainak biztosítása érdekében a Magyar Posta partneri programot működtet, amelyben helyi vállalkozások, jellemzően kiskereskedelmi üzletek vállalhatják postai feladatok ellátását saját tevékenységüket kiegészítve - közölte az NGM.
dec. 17
19:12
Bevetette Orbán pusztító fegyverét a Fidesz: Kimondta az ítéletet a parlamenti többség (Nyugati Fény)
Mindent kegyetlenséget bevet a kormánypárt.
dec. 17
19:15
De mire készül Stohl András? (444.hu)
Stohl András izgatottá tette a rajongóit, sejtelmes videót rakott ki a színművész.
dec. 17
19:15
De mire készül Stohl András? (Pénzcentrum)
Stohl András izgatottá tette a rajongóit, sejtelmes videót rakott ki a színművész.
dec. 17
19:15
Letartóztatták a brit királyi család egyik szobalányát (autopro)
Döbenetes, ezt tette a fiatal nő.
dec. 17
19:15
Ly vagy j helyesírási kvíz: sikerülne megírni egy nyelvtan röpdolgozatot? (Márkamonitor)
Ki kapna ötöst, ha az alábbi kérdések egy röpdolgozatban szerepelnének?
dec. 17
19:15
Többször is elhangzott az a mondat, hogy ki kell üríteni a kasszát (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 17
19:15
Matteo Salvini szerint az emberkereskedők ünnepelni fognak, ha elítélik őt (Magyar Hírlap)
Egy civil szervezet feljelentésére az ügyészség Matteo Salvini mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte.
dec. 17
19:15
330 milliós fogás: horogra akadtak az adathalászok (Haszon.hu)
Több száz millió forintot csalt ki egy bűnbanda több tucat sértettől adathalász módszerekkel. Az ügyben elfogtak egy ukrán és egy magyar férfit, valamint eddig 23 strómant hallgattak ki gyanúsítottként - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A közlemény szerint a bűnszervezet tagjai kifinomult adathalász technik
dec. 17
19:17
10 megható karácsonyi dísz családi fotókból: így veletek lesz az is, aki nincs (444.hu)
Szívmelengető dekoráció is készülhet a legkedvesebb családi fotókból.

Keresés