Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese kemény megtorlást helyezett kilátásba a kijevi rezsim által elkövetett támadásért, amelynek következtében életét vesztette Igor Kirillov vezérezredes, az Oroszország Sugár-, Vegyi- és Biológiai Védelmi Csapatainak parancsnoka.
Bassár el-Aszad volt szíriai elnök azt állítja, hogy soha nem állt szándékában Oroszországba menekülni - ez az első nyilatkozata Damaszkusz nyolc nappal ezelőtti eleste óta.
Igor Anatoljevics Kirillov altábornagy mit sem sejtve lépett ki a moszkvai épület ajtaján, nyomában asszisztensével. Pillanatokkal később hatalmas robbanás rázta meg az utcát, a ház mellé támasztott elektromos rollerbe szerelt pokolgép végzett a tábornokkal és kollégájával. A Blikk által megkérdezett szakértő szerint Kirillov a nyilvánosság előtt e
Vasárnap került ki a Frizbi TV YouTube csatornájára egy ízelítő a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor következő adásból. Azonban akkor még csak a házigazda, Hajdú Péter kérdéseit lehetett hallani, a vendég kilétét teljes homály fedte. Arra viszont lehetett következtetni, hogy egy fideszes politikus költözik be a műsorvezetőhöz, ráadásul egy kormán
Péntektől karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd, amely immár negyedszer változik az ország legmagasabb, száz méteres karácsonyfájává - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az ünnepi díszkivilágítás december 20-tól 26-ig tart.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén nem változtatott az alapkamaton, amely így változatlanul 6,50 százalék. Nem változott a kamatfolyosó két széle sem.
Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. A tegnap megállapított értékekhez képest vegyesen mozdultak el a hozamok: a rövid oldal valamilyen egyszeri hatásra lefelé, míg a hosszú oldal az amerikai hozamokat követve felfelé ugrott.
Az idei utolsó ülésén nem nyúlt az alapkamathoz a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Így a 6,5 százalékos irányadó kamat már csak 2025-ben változhat. Az MNB döntését követően a bankok sem fogják érdemben csökkenteni a hitelkamataikat.
A kriptovaluta-piac ezen a héten is rendkívül aktív, három altcoin pedig különösen nagy figyelmet kapott az X-en (korábban Twitter) – a Rexas Finance, a TRON és a Dogecoin. Nézzük, miért kerültek a középpontba. Rexas Finance (RXS): Az előértékesítés már a 10. szakaszban jár A hét elején a Rexas Finance a 9. előértékesítési szakaszt a tervezettnél
A Skandináv lottó történetének eddigi legnagyobb nyereménye, mintegy 700 millió forint várja szerdán a játékosokat. A Heteslottóként is ismert játék különlegessége az ikersorsolás. Népszerűségét pedig az adja, hogy a lottójátékok közül ezen van a legnagyobb esély a nyereményre. A számsorsjátékok idei jackpotjait tekintve ez az év a rekordok éve.
Történelmi csúcsokat dönt majd 2024-ben az áruhitelezés. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint karácsonyra hatalmas, 0%-os THM-es akciókkal készültek a bankok és a kereskedők – az eddigi akcióknak köszönhetően az áruhitel kamatok átlaga messze a személyi kölcsönök hitelterhe alatt van. Csúcsévet zár 2024-ben az áruhitelezési
A hétvégén meglepő fejlemény rázta fel a piacot. A világ legnagyobb kriptotőzsdéjén szokatlanul megugrott a Bitcoin-aktivitás, a bálnák százmilliós tranzakciókat hajtottak végre. A Whale Alert egy sor nagy átutalást rögzített, amelyek több mint egymilliárd dollár értékű Bitcoin mozgását jelezték a tárcák között. Szokatlan Bitcoin aktivitást észlelt
A Drága örökösök című sorozatból ismert színész kálváriája 2014-ben kezdődött, amikor a nyakán egy nagy duzzanatot fedezett fel. A műtétet megúszta, a sugár és a kemó eltüntette az elsődleges daganatot. Haagen Imre a Rákeltérítő című műsorban mesélt a betegségéről.
A kancellár parlamenti búcsúbeszédében reagált Friedrich Merz egy korábbi nyilatkozatára, de hangnem arról árulkodik, hogy az előzetesen ígért kölcsönös tisztelet nem tart sokáig az előre hozott választás előtt.
A vártnál erősebbek lett az amerikai kiskereskedelmi forgalom. Ez pedig afelé mutat, hogy az amerikai gazdaság annyira, hogy az amerikai jegybanknak talán mégsem kell olyan gyors ütemben csökkentenie a kamatokat, mint ahogy azt a piac várja.
Ezek a kezdők számára is ideális jógagyakorlatok segítenek, hogy a nap végén elengedd a stresszt, és a pihenésre, szeretteiddel töltött időre koncentrálhass.
Komoly jelek utalnak arra, hogy külföldi szereplők a TikTok használatával beavatkoztak a romániai elnökválasztásba, indokolta az eljárást az Európai Bizottság elnöke.
A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent rendeletmódosítás azonnali hatállyal változtatott a KRESZ szabályain, különös tekintettel a megkülönböztető jelzést használó járművekre. Az új szabályok jelentős változásokat hoznak a közlekedésben. A legfrissebb módosítások értelmében a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ járművei mostantól jogosultak a
WhisperTon és Tóth Katica nem tétlenkednek a Dancing with the Starsban aratott győzelmük után sem: januárban országjáró turnéra indulnak, hogy táncóráikon bárki átélhesse a parkett örömét. A hatállomásos 2025 WHISPERTON TURNÉ modern és latin táncokkal várja a résztvevőket, kortól és előképzettségtől függetlenül. A duó célja, hogy az emberekkel mego
Az MNB változatlanul, 6,5%-on hagyta az alapkamatot, miután az MNB által figyelt szempontok alapján vegyes jelzések érkeztek az előző kamatdöntés óta eltelt időben. Virág Barnabás, az MNB alelnöke 15 órakor tart háttérbeszélgetést a kamatdöntés hátteréről. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.
A Koppenhágai Egyetem növényi alapú italokról szóló tanulmánya egy fontos problémát tár fel: a tehéntejhez képest hiányoznak belőlük a fehérjék és az esszenciális aminosavak. Az ultrafeldolgozott növényi tejekben olyan kémiai reakciók történnek, amelyek rontják a termékben lévő fehérjék minőségét, és akár új, nem oda való anyagokat termelnek.
A karácsonyi szezon egyik nagy dobásának ígérkező, a Demjén Ferenc dalai alapján készült Hogyan tudnék élni nélküled? december 12-től látható a hazai mozikban. Ennek apropóján a film egyik főszereplőjével, Ember Márkkal beszélgettünk. Interjú.
Nincs aktuálisabb kérdés az iparban mint a mesterséges intelligencia különböző lehetőségeihez kapcsolódó alkalmazások gyakorlati implementálása. Ki és hogyan teszi hatékonyabbá a termelését, milyen lépéseket választ, ezek azok a kérdések, amelyek bennünket is foglalkoztatnak. Alább összeszedtük, hogyan válhatnak az Mi technológiák az ipari digitali