Azt már korábban elárulta a televíziós cég, kik lesznek az új befektetők az üzleti reality-ben, most pedig azt, hogy mikor indul az új évad, valamint azt, hogy lesz kibeszélő műsor is.
Most, hogy beköszöntött a december, az év végi hajtás mellett sokan próbálunk időt szakítani arra is, hogy legalább esténként tudjunk egy kicsit pihenni, feltöltődni. Így ha már te is megsütötted a próba kör mézeskalácsot, kitaláltad, hogy kinek mit vegyél idén ajándékba, vagy egyszerűen csak úgy érzed, rád fér pár óra lazítás, akkor nézz meg egy k
Donald Trump megválasztott elnök ígéretet tett arra, hogy 25 százalékos vámot vet ki minden Kanadából és Mexikóból importált árura mindaddig, amíg mindkét ország nem tesz lépéseket az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-kereskedelem és az illegális bevándorlás megfékezésére.
Amikor jelentkezett, nem gondolta végig, hogy milyen hatással lesz a műsor az életére. Ráadásul az igaz szerelmet sem találta meg, gyorsan zátonyra futott a kapcsolatuk Mikivel.
Fokozott rendőri és ellenőri jelenléttel folytatódott a fővárosi járatellenőrzés. A Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai a rendészekkel együttműködve december 14-én, szombaton az M1-es metró utasait, állomásait, valamint azok környezetét ellenőrizték, tekintettel a megnövekedett turista- és utasforgalomra a karácsonyi
Megtévesztően kommunikált a GymBeam, ezért 100 millió forintos bírságot szabtak ki a táplálékkiegészítőket forgalmazó cégre - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden. A Gazdasági Versenyhivatal 2022 végén indított versenyfelügyeleti eljárást a GymBeam s.r.o.-val, és annak magyarországi leányvállalata a GymBeam Hungary Kft.-vel szemben, mive
Egy nagy szíriai határváros, Kobani térségében gyülekeznek a török erők. Több százezer kurd és keresztény kényszerülhet elhagyni az otthonát, ha megindul a török invázió.
Legfrissebb felmérések szerint jelenleg a pártok közül jelenleg a CDU/CSU az élen 32%-kal, a 18%-kos AfD és a 16%-on mért SPD előtt. A Zöldek 14%-kal némileg stabilizálni tudták támogatottságukat a BSW (5%), az FDP (4%) és a Die Linke (3%) azonban jelenleg aggódhat a bejutási küszöb elérése miatt.
Reményt adhat a hátrányos helyzetű településeknek a felzárkózási program - jelentette ki Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos és Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kék bolygó című podcast hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.
Kereskedelmi tevékenységei során több jogsértést is elkövetett a táplálékkiegészítőket forgalmazó GymBeam – állapította meg Gvh. A cég elismerte a jogsértéseket és lemondott a jogorvoslati jogáról.
A bankok azzal „fiatalítják meg” Szerbiában idősebb ügyfeleiket, hogy hitelt kínálnak nekik. Ennek alapján úgy érezhetik, hogy olyan hitelképeseket, mint a fiatalok.
Hogyan találja meg a szerző a történeti váz cselekményét? Hogyan legyen együttérző a szereplőivel, és maradjon következetes az olvasóval? "A jó történetet az író megtalálja. Legfeljebb egy kissé átfazonírozza" – írja Gerőcs Péter új esszékötetében, amibe most beleolvashatsz.
A nézők minden vasárnap 20:00-tól követhetik nyomon az Rtl üzleti showműsorának legújabb epizódjait. Január 5-től minden vasárnap versenyt úsznak a nagyragadozók az Rtl-en és az Rtl+ Premium felületén a legígéretesebb befektetésekért. A Cápák között nyolcadik évada számtalan meglepetést tartogat a nézőknek: elképesztő pitchek és üzleti ajánlatok,
Rendszeres fogmosás és nem megfelelő méretű, helytelenül alkalmazott fogköztisztító használata mellett is kialakulhat fogínygyulladás és fogágybetegség.
Több országon át, Londonból érkezik a Coca-Cola karácsonyi kamionja Magyarországra. A karácsonyi fényekkel feldíszített karaván már 6 éve nem járt Magyarországon, most azonban a kihagyott évek után ismét visszatérnek. A márka ikonikus karácsonyi szimbóluma idén is a másokkal való törődésre igyekszik felhívni az emberek figyelmét.
Már több mint másfél éve együtt vannak, mégis nagyon ritkán mutatkozik együtt Kylie Jenner és Timothee Chalamet. A szerelmesekről azonban most mégis készült néhány lesifotó: láthatóan odáig vannak egymásért.
2024-ben az európai ipar jelentős visszaeséssel küzdött, különösen a gép- és berendezésgyártás, valamint az autóipar területén. Ezek a fejlemények a használt gépek piacát is befolyásolták: Az autóiparból egyre több kiváló minőségű berendezés került a piacra, miközben a vállalatok egyre inkább a költséghatékony használt gépeket részesítették előnybe
Elhunyt Sass Katalin a Nexon alapító tulajdonosa, ügyvezetője. A jövőben a Nexon irányításával és vezetésével járó feladatokat a társaság ügyvezető igazgatója, tulajdonosa, Ocskay Szilárd látja el.
A Lidl kiemelt figyelmet fordít az ünnepi időszakra, számos akciót időzített már novembertől az ünnepekre készülve, de a legerősebb forgalom még csak most jön.
Az év végi önreflexió és a következő esztendő legalább nagyvonalakban való megtervezése alapvetően határozza meg a mindennapjaink minőségét. Aki nem tervez, az a kudarcot tervezi meg. Cikkünkben végigvesszük az önreflexió, a célkijelölés és a tervezés legfontosabb lépéseit letölthető bónusz sablonokkal.
A Skandináv lottó történetének eddigi legnagyobb nyereménye, mintegy 700 millió forint várja szerdán a játékosokat. A Heteslottóként is ismert játék különlegessége az ikersorsolás, népszerűségét pedig az adja, hogy a lottójátékok közül ezen van a legnagyobb esély a nyereményre.
A közkeletű tévedéssel szemben itt nem autoimmun eredetről van szó, ugyanis a köszvény anyagcsere- és immunológiai eredetű, ezért a kezelési módja is eltér az autoimmun forrású gyulladásos ízületi betegségekétől.
Bármennyire is szeretnénk örömet okozni, van úgy, hogy az ajándékvásárlásra csak az utolsó pillanatban marad időnk. Ezek a meglepetések szerencsére nem erről árulkodnak, még akkor sem, ha tényleg az utolsó napokban szerzed be őket!
Brüsszel új akadályokat gördített a magyar egyetemisták és kutatók elé az Erasmus- és a Horizon-programban, politikailag továbbra is túszul tartja a magyar fiatalokat – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden.