Gyengült a forint árfolyama péntek reggel: Az euró 409 forint felett A forint árfolyama péntek reggel tovább gyengült a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az euró, a dollár és a svájci frank jegyzése is emelkedett, ami a magyar gazdaság szempontjából további kihívásokat jelenthet. A forint árfolyam gyengülése azonban nemcsa
Kedvező hangulatban indul a nap a magyar tőzsdén. A hazai nagypapírok közül a Magyar Telekom vezeti az emelkedést a kereskedés első perceiben, míg a kisebb részvények közül a 4iG teljesít legjobban.
Nehéz gazdasági környezetben kellett teljesítenie az OPUS Global Nyrt.-nek, a ma közzétett harmadik negyedéves jelentés szerint azonban a vállalatcsoportnak sikerült mindez. Lényegében megismétlésre került a tavalyi kiemelkedően magas adózott eredmény az év első 9 hónapjára vonatkozóan. Folytatódik tehát a jó teljesítmény az előző negyedév után is.
Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A műszaki mentési munkák elvégzéséhez a főváros hivatásos tűzoltói érkeztek ki. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Volt baleset máshol is, kerítésnek ütközött egy gépkocsi Ácson, a Komáromi utcában, a Batthyány utca és a Hét vezér utca közötti szakaszon. A település önkormányz
A kormánypártok magabiztosan vezetnek a pártok versenyében, míg Magyar Péter elutasítottsága jelentősen nőtt az elmúlt egy hónapban – állapítható meg a Századvég decemberi közvélemény-kutatásából. Közleményük szerint a politikai szempontból aktív (választási részvételüket biztosra vagy valószínűre ígérő) magyar lakosság körében 40 százalékon áll a
A kedvezőtlen gazdasági környezet közepette csökkenő bevétel mellett javuló EBITDA-ról számolt be az Opus Global 2024 első kilenc hónapjára a ma közzétett gyorsjelentésében. Míg az ipari termelési, a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazat gyengélkedik idén, a turizmus kiemelkedően teljesít a bevételnövekedés és az eredményesség tekintetében is.
Az országban 2016-ban legalizálták a kegyes halált, és azóta is egyre emelkedett az igénybe vevők száma. Most először lassult a növekedés, de továbbra is sokan választják ezt a lehetőséget.
Téged is zavarba hoz a megállni tilos és várakozni tilos tábla? A Google Trends adatai alapján nem vagy egyedül ezzel, évről évre egyre többen keresnek rá a megállni tilos tábla és a várakozni tilos tábla jelentésére. Mutatjuk, mi a különbség a két közúti jelzés között, és azt is, honnan tudhatod, meddig érvényes egy megállni tilos tábla, illetve e
Az egyre feszesebb munkaerőpiac egyre több új megoldást eredményez: távmunka, jólléti stratégia, digitalizáció, nyugdíjasok visszahívása. Ezen kívül hol lehet még munkaerő-tartalék, ha egy állam nem a bevándorlásban gondolkodik? Egy csehországi törvénymódosítás kinyitott egy kaput az alfa generáció (2010-2025) előtt, hogy ők is minél előbb bevonódh
Ázsiában ma reggel esést láthattunk, Európában pedig az iránykeresés jellemző a tőzsdéken. Eközben a magyar tőzsdén mérsékelt mozgásokat láthatunk pénteken, tovább emelkedik azonban az elmúlt napok sztárpapírja, a 4iG.
Hatvannapos szükségállapot bevezetéséről határozott péntek hajnalban a moldovai parlament, mert arra számítanak, hogy január 1-jétől leállnak az Ukrajnán keresztül Oroszországból érkező gázszállítmányok.
A Gránit Bank részvényeinek tőzsdei megjelenése után jön a nagy kérdés: a piac tényleg amolyan digitális bankként értékeli majd a papírt, vagy csak egy növekedési fázisban levő, de mégiscsak hagyományos bankként tekint rá?
Pirosban zártak az európai részvényindexek csütörtökön – annak ellenére, hogy az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette a kamatokat, és nyitva hagyta az ajtót a további lazítás előtt, hogy a megnövekedett politikai kockázatok közepette támogassa a nehéz helyzetben lévő gazdaságokat.
A NASA Chandra röntgenobszervatóriuma hatalmas plazmasugarakat örökített meg, amelyek egy szupermasszív fekete lyukból törtek elő, és egy rejtélyes égitestnek ütköztek.
Karácsonykor végre együtt lehetünk szeretteinkkel – és ez sokszor azt jelenti, hogy nem minden esetben telnek konfliktusmentesen a napok. Lássuk, a csillagoknak milyen különleges terveik vannak velünk!
A V4-ek szélsőséges függősége a német autógyártástól sérülékennyé tette a négy ország gazdaságát. Északkelet-Magyarország olyan csomóponttá fejlődik, amely – geostratégiailag figyelemre méltó módon – összeköti a német ipart a kelet-ázsiai befektetésekkel, és az orosz energiaforrásokat egy szinte teljes akkumulátorgyártási láncba integrálja. Káncz C
A kecskeméti Mercedes-gyár december 18. és január 20. közötti ideiglenes leállása aggodalmat keltett a magyar autóipar helyzetével kapcsolatban. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke részletesen beszélt a háttérről és a leállás lehetséges következményeiről.
Emlékszel a Gyilkos elmék című sorozatból Derek Morgan különleges ügynökre? A karaktert játszó színész, Shemar Moore már az ötvenes éveiben jár, de mintha egy pillanatot sem öregedett volna – sőt, továbbra is rendkívül jóképű.
A TISZA Párt elnöke szerint a miniszterelnök vagy teljesen elvesztette a kapcsolatát a valósággal és fogalma sincs milyen állapotok vannak az országban, vagy teljesen hülyének nézi a magyar embereket.
Az előző évekhez hasonlóan, 2024-ben is három magyar nonprofit szervezet, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület, a BAGázs Közhasznú Egyesület, valamint a Burattino Iskola és Gyermekotthon részesült a Starbucks Alapítvány Global Community Impact Grants programjának támogatásában. Az egyesületeket, akik a magyarországi hátrányos helyzetű fiatalok fejlőd
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön arról beszélt Jake Sullivan fehér házi nemzetbiztonsági tanácsadónak, hogy szeretné végre lezárni a gázai tűzszüneti megállapodást – közölte több izraeli és amerikai tisztségviselő.
Van egy gyakori szokás, amit gazdiként sokan elkövetünk, pedig a kutyák életét évekkel is rövidíthetjük vele a tudtunk nélkül.Csábító lehet a kutyánknak extra jutalomfalatot vagy finom ételmaradékot adni, és ezt szinte minden állattartó megtette már. Hiszen hogyan is tudnánk ellenállni a kutyusunk nagy szemeinek, vagy a tiszta örömnek, amit rajta l
Korán jön a karácsony a hazai Dua Lipa rajongóknak - a Madame Tussauds Budapest bejelentette, hogy néhány hétre a brit-albán énekesnő viaszmása is a Dorottya utcába költözik. A zenei szupersztár maga is aktívan részt vett ezen figurája kialakításában, órákon keresztül vették fel a biológiai adatait, hogy a lehető legélethűbb végeredmény szülessen.