Építési céghálónak álcázva csaltak el több mint egymilliárd forint áfát a győri bűnszövetség tagjai. A bűnös tevékenységben részes alvállalkozók úgy próbáltak falazni, hogy közben a "vendégmunkás" strómanok még a látszatra sem gondoltak; eszközökkel és dolgozókkal nem rendelkeztek, így tényleges munkát sem végeztek, mi több nem is végeztettek – der
A 2. réteg (Layer 2) megoldások forradalmasítják az Ethereumot, mivel skálázhatóságot és hatékonyságot kínálnak, miközben megőrzik az alap Ethereum hálózat biztonságát.
Amint hivatalba lép az új amerikai elnök, a világ hatalmas fordulatot hajt majd végre, januárban "repülőrajtot vesz" az új adminisztráció – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Ahogy közeledik az év vége, sokan tapasztalhatjuk, hogy mind fizikailag, mind mentálisan kimerülünk. Különösen a téli hónapokban válik ez érezhetővé: a napfény hiánya miatt szervezetünkben csökken a szerotonin, miközben a melatoninszint emelkedik. Ez a biológiai folyamat közvetlen hatással van a hangulatunkra és az energiaszintünkre. Az eredmény?
Fantasztikus sikernek nevezte Orbán Viktor Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, kiemelte magyar nemzeti egység szempontjából fontos lépés.
Megállni látszik az építőipar május óta tartó esése, októberben az egy évvel korábbihoz képest alig esett a termelés. Ez elsősorban az állami infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhető. Mi történt? Októberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva 0,5 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 4,6 százalékkal bővült az építőipari termelés vo
Nehezen érthető, hogy miért őrül meg a fél világ egy tábla csokiért, amiből darabos, zöld massza folyik, de inkább készítsék el otthon, mint hogy rosszat és drágát vegyenek. Adunk hozzá egy egyszerű receptet.
Manapság gyakran hallhatunk arról, hogy a hagyományos paraffin gyertyák károsak az egészségünkre nézve. Amikor a kétgyermekes anyuka, Kovács Annamária is szembesült ezzel, egyből eldöntötte, hogy alternatívát keres helyettük. Hamarosan rá is talált a szójaviasz gyertyákra, ma pedig már saját márkája, a More Light Candle büszke tulajdonosa.
Az év végi hajrában jó érzés az otthonunkban megpihenni. Meghitt, ünnepi hangulatot varázsolhatunk, ha kandírozott narancshéjat készítünk. Nemcsak ízletes csemege, de az illata is fantasztikus!
A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor; a lap csütörtöki számában megjelent interjúban a megválasztott elnök bírálta, hogy Kijev oroszországi mélységi támadásokra használja fel az Egyesült Államoktól kapott ballisztikus rakétákat. Trump szerint az elnökválasztáson elsősorban az illegális bevándorlás kezel
A Paramount Pictures felelevenítette az eredeti Sonic-dizájnt egy különleges promóció keretében a december 26-án bemutatásra kerülő Sonic, a sündisznó 3 kapcsán.
Az özvegyi nyugdíj szigorú szabályokhoz kötött ellátás, amelyet az elhunyt házastársa, élettársa vagy bizonyos esetekben elvált társa igényelhet. A jogosultság nem automatikus, számos feltételnek kell teljesülnie.
Címzetes egyetemi docensi címet adományozott a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Feldman Zsoltnak, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárának.
Javier Milei elnök leváltotta az ország adóhivatalának vezetőségét, miután új adórendszert vezettek volna be a digitális alkotók ellen. Váratlanul kirúgták az argentin adóhivatal vezetőjét Javier Milei argentin elnök menesztette az ország adóhatóságának vezetőjét a streamelőket és influenszereket célzó új adó miatti elégedetlenségek miatt. Florenci
Igazságnak lennie kell - jelentette ki a miniszterelnök a 24 évvel ezelőtt meggyilkolt kisfiú, Till Tamás ügyével kapcsolatban pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A baleset miatti maradandó egészségkárosodás kártérítést vonhat maga után. Többféle ellátás is kapható a károsodás mértékétől, a baleset okaitól és egyéb körülményektől függően: ez lehet kártérítési járadék, baleseti járadék egyszeri szociális segély. Melyik micsoda? Mondjuk. A maradandó fogyatékosság az egyén mozgásszervi, értelmi vagy más funkció
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 0,5 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 4,6 százalékkal bővült az építőipari termelés volumene – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A budapesti Árpád Gimnázium nevelőtestülete támogatta, hogy az iskola a jövőben az ezt kezdeményező Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) gyakorlóhelye legyen, és ezáltal egyetemi fenntartásba kerüljön.
Már hivatalos, hogy 2025-ben a minimálbér 290 800, a garantált bérminimum pedig 348 800 forint lesz. Ez a mostanihoz képest 9, illetve 7 százalékos emelést jelent. A költségvetés 100 milliárd forintot seper be az emelés után.
Vajon mi történik, ha kémék megpróbálnak civil életet élni? A januárban érkező Alarum akcióthriller pontosan erre a kérdésre keresi a választ. A Lionsgate által bemutatott film már most izgalmakat ígér az előzetes alapján.
Közel 120 millió forint értékű, kilenc kilogrammnyi kábítószert találtak a járőrök egy pótkerékbe rejtve egy magyar autószállító tréler ellenőrzésekor az M1-es autópályán.
Építési cégháló álcája mögött csaltak el több mint egymilliárd forint áfát egy győri bűnszövetség tagjai - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.