2024. december 12. csütörtök

dec. 12
14:51
Tállai András: 4600 milliárd forintos lyukat ütne a költségvetésen a baloldal (Magyar Hírlap)
Az átgondolatlan, felelőtlen módosító indítványokat most sem támogatja a kormány.
dec. 12
14:51
A Fidesz-KDNP a külvárosra szabott fejlesztési program létrehozatalát kezdeményezi (Demokrata)
Az nem lehet, hogy budapesti és budapesti között különbséget tegyünk, mondta Szentkirályi Alexandra.
dec. 12
14:51
"Európa szempontjából fontos, hogy jelenleg nem alakult ki menekülthullám Szíriából" (Növekedés)
A szír helyzetről is beszélt Petr Pavel cseh köztársasági elnök csütörtökön a prágai Hradzsinban a legfelsőbb közjogi méltóságok találkozója utáni sajtótájékoztatón.
dec. 12
14:54
Hadházy elérte: Nyomozás indult a befolyásos fideszes képviselő cége által finanszírozott kórházi számla miatt (Nyugati Fény)
Csalás történhetett.
dec. 12
14:54
Orrdugulás, visszatérő fertőzések: így kezelheti, amikor orrpolip az oka (EgészségKalauz)
Ha nem múlik az orrdugulása, érdemes orrpolipra is gondolni.
dec. 12
14:54
Ez a 3 csillagjegy év végéig belefuthat a régi szerelmébe – köztük vagy? (Bien)
Mindannyiunk életében vannak olyan emberek, akikkel hosszú ideje nem találkoztunk, nem tartjuk a kapcsolatot, de cseppet sem bánnánk, ha egyszer csak felbukkannának, míg másokat inkább a jövőben is elkerülnénk. Különösen jellemző ez akkor, ha a régi szerelmeinkről van szó. De függetlenül attól, hogy melyikükről hogyan vélekedsz, lehet, hogy év végé
dec. 12
14:57
Golovin Vlagyimir az elődöntőről: tudjuk, mi a papírforma, de… (Infostart)
Golovin Vlagyimir szerint a magyar válogatott mindent megtesz, hogy megnehezítse a címvédő és olimpiai bajnok norvég együttes dolgát a magyar–osztrák–svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság pénteki elődöntőjén.
dec. 12
14:57
A Eurobest legnagyobb magyar sikere a feat. fiataljaié, Barabás Bogié és Bakó Fannié (Kreatív Online)
Két magyar érintettségű bronz díj született a Eurobesten, de a legnagyobb taps a feat. két fiatal szakemberének, Barabás Boginak és Bakó Fanninak jár, akik a Eurobest Young Creatives Competitionön értek el dobogós helyezést.
dec. 12
14:57
Bitcoin és a globális likviditás: lehetséges egy 30%-os korrekció? 1. rész (Kripto Akadémia)
This content is for members only. Visit the site and log in/register to read.
dec. 12
14:57
Bajorország 100 ezer eurót követel a férfitól, aki 13 évet töltött ártatlanul börtönben (444.hu)
A fogvatartásával felmerülő költségek ellentételezésére.
dec. 12
14:57
A fiatalkorúak védelme érdekében indít kampányt a Szerencsejáték Zrt. (Magyar Hírlap)
A túlzásba vitt szerencsejáték minden életkorban ártalmas.
dec. 12
14:57
A világ legnagyobb és talán leghosszabb folyóján egyetlen híd sincsen (Rakéta)
Az Amazonas egyes számítások szerint még a Nílust is megelőzi a hosszát tekintve, mégsem lehet átsétálni felette, mivel egyetlen hidat sem építettek rajta.
dec. 12
14:57
Nagy munka végére ért a Telekom (MMonline)
Befejezte 5 éve indított mobilhálózat modernizációs programját a Magyar Telekom, melynek keretében összes mobil bázisállomását korszerűsítette és a modernizált állomások jelentős hányadán kapacitásbővítést, valamint 5G indítást is végrehajtott. A modernizáció célja a szolgáltatásminőség fenntartása és fejlesztése, valamint a kapacitás növelése az ü
dec. 12
14:57
Kövér László: Herman Ottó a magyarságot védte és erősítette (Demokrata)
Herman Ottó tudományos és politikai tevékenysége, tizenöt esztendőnyi országgyűlési képviselői munkája arról szólt, hogy védje és erősítse a magyar önismeretet, önbecsülést és öntudatot.
dec. 12
15:00
Kilenc autósnak drága lett az adventi vezetés (Autószektor)
Fotó: police.hu A rendőrök a téli hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés
dec. 12
15:00
Cáfol a Shein, intézkedést kezdeményez a budapesti üzlet ellen (Forbes)
Boltot nyitott a kínai óriás, a Shein pop-up üzlettel jelentkezett az egyik fővárosi bevásárlóközpontban – írtuk meg délelőtt. Néhány órán belül azonban megérkezett a Shein cáfolata: nincs közük az üzlethez és intézkedést kezdeményeznek ellene.
dec. 12
15:00
Leszámoltak az Iszlám Állammal, ellenálltak Aszadnak, most az új helyzetet méregetik a kurdok (Telex)
Szíria északkeleti részén is fellángoltak a harcok Bassár el-Aszad rendszerének bukásakor. A rezsimet szétverő, részben iszlamista milíciák török támogatással az Amerikával baráti viszonyt ápoló kurd érdekeltségeknél is harcoltak. A kurdok most lavírozni próbálnak a török, amerikai, sőt izraeli érdekek hálójában, hogy megőrizzék kivívott autonómiáj
dec. 12
15:00
A Dogecoin milliomosokat csinált, most ezen az 5 érmén a sor? (KriptoMagazin)
A Dogecoin ($DOGE) kétségkívül a mémcoinok királya. Elon Musk támogatásával és egy kormányzati részleg nevével fémjelezve (D.O.G.E.), nincs még egy ilyen különleges mémcoin a piacon. A Dogecoin piaci kapitalizációja 57 milliárd dollár, és az elmúlt évben 285%-kal nőtt. De a mémcoinok világa tele van lehetőségekkel, és minden nap új győztesek jelenn
dec. 12
15:02
Damaszkuszi börtönből került elő egy Budapesten eltűnt amerikai férfi (Telex)
Travis Timmerman illegális határátlépés miatt került hét hónapra börtönbe Szíriában.
dec. 12
15:03
A magány hamarosan globális közegészségügyi probléma lesz (Piac és Profit)
A digitális szféra nagy része technikailag ingyenes, ha van internetkapcsolat. Végül is számos hasznos alkalmazás – e-mail, üzenetküldés, közösségi média – elérhető nulla dollárért és nulla centért.
dec. 12
15:03
Kripto beépülés: Hogyan változtatja meg a blokklánc az iGaming fizetési módszereit? (Kripto Akadémia)
Manapság, ha belépsz az online szerencsejáték világába, egyre többször futsz bele a kriptovalutákba az olyan platformokon, mint az ICE Casino felületén is. Igen, nemcsak a bitcoint kereskedők meg techguruk tolják már, hanem a kaszinók is fullosan ráálltak erre a vonalra. A kriptopénzek és a blokklánc technológia durván beleszólnak abba, hogyan fize
dec. 12
15:03
Orbán Ráhel hosszú interjút adott a turisztikai trendekről: az entertainment suite, a longevity koncepció és a ferihegyi reptér megvásárlása is szóba került (SzMo)
A műsorban a BDPST Koncept alapítójaként mutattak be a miniszterelnök lányát. Orbán Ráhel szerint 2026-27-ben jöhet a nagy áttörés a turizmusban, ekkor fogjuk látni a reptér megvásárlásának előnyeit is.
dec. 12
15:03
Neveljünk télen díszkáposztát! (Agrofórum)
Díszkáposzta ültetésével élénkpiros, rózsaszín, fehér vagy éppen lila színekkel gazdagíthatjuk a téli színekbe öltözött kertünket. Ezek a növények viszonylag olcsók, minimális gondozást igényelnek, ráadásul ellenállnak a jégnek, hónak és hidegnek.
dec. 12
15:03
Történelmi változás a magyar-román határon, napokon belül lekerülnek a sorompók, nagy győzelemként ünneplik (Promotions)
Jövő évtől minden megváltozik, évtizedek óta vártak erre a pillanatra.
dec. 12
15:03
Újabb fontos színész tér vissza a következő Bosszúállók-filmben (Hamu és Gyémánt)
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Bosszúállók-filmekben korábban Vasembert megformáló színészt, Robert Downey Jr.-t a sorozat következő részében új szerepben, Doctor Doom bőrébe bújva láthatjuk majd viszont. Ez azonban még nem minden: a The Wrap értesülései szerint újabb kulcsfontosságú, ismert színész tér vissza újra franchise-hoz.
dec. 12
15:03
Az idén minden csúcsot megdöntenek az utasbiztosítások (Bank360 blog)
Elkezdtek újra biztosítást kötni a magyarok. A külföldre utazási kedv az idén csúcsra járatja az utasbiztosításokat, és az egészségüket, nyugdíjukat is jóval többen igyekeznek bebiztosítani. Hosszú idő után újra növekszik az életbiztosítások száma is.
dec. 12
15:03
"Mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a norvégok dolgát" (Magyar Hírlap)
Golovin Vlagyimir: Büszke vagyok a csapatomra, megérdemeltük.
dec. 12
15:05
Küldtem egy panaszlevelet a Lidl-nek, pár nap múlva egy futár állított be egy hatalmas csomaggal (Promotions)
Írtam a Lidl-nek az egyik játékuk miatt, erre küldtek nekünk egy óriási csomagot, nagy volt a meglepetés, mikor kibontottuk.
dec. 12
15:05
Láss túl a vitaminon! Pluszpénzt is kaphatsz egészséged megőrzéséhez! (Bank360 blog)
Bár a magyarok fontosnak tartják az egészség tudatos megőrzését, mégis leginkább a vitaminokra tekintenek prevenciós eszközként. Pedig a szűrővizsgálatokra pluszpénz is kapható egészségpénztárral, évente akár 150 ezer Ft!
dec. 12
15:06
Az év utolsó hónapjában több kriptovaluta is 7500%-os növekedésre készül! (BitcoinBázis)
Korai nyugdíjazás várhat azokra a befektetőkre, akik megfelelő időpontban vásárolták meg a robbanásszerű növekedés előtt álló kriptovalutákat. Öt projekt ugyanis 7500%-os növekedésre készül 2024 decemberében, az év utolsó hónapjában. Cikkünk feltárja, melyek azok az ígéretes projektek, amik az elemzők és a befektetők szerint is befektetésre érdemes
dec. 12
15:06
Kiderült, hogy nem igazi a Sugárban nyílt Shein-bolt (Telex)
A kínai online áruház azt közölte, semmi közük a budapesti bevásárlóközpontban lévő bolthoz.
dec. 12
15:07
Egy év alatt 10 százalékkal drágult az autók kötelező biztosítása (Bank360 blog)
Egy év alatt 10 százalékkal drágultak átlagosan a személykocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításai. Eközben a biztosítók kárkifizetései csak 5 százalékkal nőttek, és mivel az infláció is alacsony, kisebb kgfb díjemelés látszana indokoltnak.
dec. 12
15:09
Érthető a felháborodás Amerikában, sok a mellékhatás a magánbiztosításoknál – mondja a szakértő (Infostart)
Amerikaiak tízezrei ünneplik az interneten az UnitedHealthCare biztosító cég vezérigazgatójának meggyilkolását. Mindez azt jelzi, hogy az USA betegbiztosítási rendszere számos problémával küzd. Bodrogi József egészségügyi közgazdász szerint az amerikai biztosítások folyamatosan drágulnak, ráadásul nem is garantálják a teljeskörű ellátást.
dec. 12
15:09
Kripto beépülés: Hogyan változtatja meg a blokklánc az iGaming fizetési módszereit? (Kripto Akadémia)
Manapság, ha belépsz az online szerencsejáték világába, egyre többször futsz bele a kriptovalutákba az olyan platformokon, mint az ICE Casino felületén is. Igen, nemcsak a bitcoint kereskedők meg techguruk tolják már, hanem a kaszinók is fullosan ráálltak erre a vonalra. A kriptopénzek és a blokklánc technológia durván beleszólnak abba, hogyan fize
dec. 12
15:09
A legtöbb magyar arra számít, hogy nyugdíjasként is dolgoznia kell (Bank360 blog)
Mindössze minden 5. magyar gondolja úgy, hogy nem kell nyugdíjasként dolgoznia. Pedig az időskori anyagi biztonságot nem csupán a nyugdíj melletti munkavállalás biztosíthatja, hanem például a nyugdíjpénztári megtakarítás is.
dec. 12
15:09
Az ukránok után a németeknél is jöhetnek az áramkimaradások? (Magyar Hírlap)
Minden német háztartásnak fel kell készülnie arra, hogy három napig önellátó legyen.
dec. 12
15:11
Karácsonyra akciós autó is kapható már akciós finanszírozással (Bank360 blog)
Sorjáznak az akciós autók akciós THM-mel a kereskedőknél. A lízingcégek is nyújtanak 0 százalékos vagy 2-5 százalék közötti THM-mel finanszírozást speciális feltételekkel, de érdemes összevetni a finanszírozási lehetőségeket a kocsivásárlási döntés előtt.
dec. 12
15:12
Megvalósul "a magyar elnökség egyik legfontosabb prioritása": Románia és Bulgária a schengeni térség teljes jogú tagjává válik (Üzletem)
2025. január 1-jétől megszűnik a személyellenőrzés a Bulgáriával és Romániával közös belső szárazföldi határokon, illetve a Bulgária és Románia közötti belső szárazföldi határokon – döntött az Európai Unió Tanácsa.
dec. 12
15:13
Újabb nagyágyúk álltak be a csalások elleni Kiberpajzs mögé (Bank360 blog)
Két nagy nemzetközi kártyatársaság, a Mastercard és a Visa, valamint a Szerencsejáték Zrt. is csatlakozik a KiberPajzs összefogáshoz, amelynek célja az ügyfelek pénzügyi visszaélések elleni védelme. Azoknál a bankoknál, amelyeknél valós idejű szűrőrendszer működik, 99 százalékban ki tudták szűrni az ilyen csalásokat.
dec. 12
15:15
„Ötpontban” címmel saját podcast-csatornát indít Dull Szabolcs (Kreatív Online)
Instagram bejegyzésben harangozta be az új politikai podcastjét Dull Szabolcs. Elértük telefonon az újságírót, elárult néhány részletet a műsorról, a vendégekről és arról is, hogy miért ezt a nevet választotta.
dec. 12
15:15
Peszkov mindenkit meglepett: Putyin támogatja Orbán javaslatát (ATV)
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő bejelentette, hogy Oroszország támogatja Orbán Viktor magyar miniszterelnök javaslatát, amely egy karácsonyi tűzszünet és egy nagyszabású fogolycsere megvalósítására irányul Oroszország és Ukrajna között.
dec. 12
15:15
A jövő hangjai: Beszélgetés Katona Ágotával (Podcast) (Könyves Magazin)
Egy 9. osztályos tanulót lenyűgözik Katona Ágota versei: most személyesen kérdezhette a költészetéről!
dec. 12
15:15
"Moslékot főzöl, anyukám! Moslékot!" – G.w.M anyja megint ordibált a Konyhafőnökben (SzMo)
A rapper édesanyja, Varga Vali már néhány főzést végigüvöltött, és a legutóbbi adásban sem fogta vissza magát.
dec. 12
15:15
Új vállalati hitelekkel indul 2025, itt vannak a feltételek (Bank360 blog)
Öt finanszírozási konstrukciót indít az EXIM a Demján Sándor Program keretében, ezeket január elejétől igényelhetik a cégek az exportképesség növeléséhez, a nemzetközi terjeszkedéshez, külföldi befektetésekhez összesen 350 milliárd forint értékben.
dec. 12
15:15
Ennyi zöldség szükséges naponta a szívroham elkerüléséért (Magyar Hírlap)
Érdemes beépíteni a napi étrendünkbe.
dec. 12
15:15
Törököt fogtak-e Trumppal a békepártiak? (Demokrata)
Trump személyiségét és kormányának összetételét ismerve egyáltalán nincs kizárva, hogy miattuk fog elszakadni Putyinnál a cérna.
dec. 12
15:17
Jóval infláció feletti betéti kamatokat is kínálnak a bankok (Bank360 blog)
A bankok többsége szabad szemmel nem látható kamatot adnak csak a bankbetétre, de találni olyan ajánlatokat is, amelyek 6, 12 vagy 24 hónapos lekötésre jóval az inflációt meghaladó kamatot kínálnak. Még lekötés nélkül is elérhetünk 4 százalékos kamatot.
dec. 12
15:18
A DK törvénymódosítást kezdeményez, hogy gyermekgyilkosság ne maradhasson büntetlenül (Nyugati Fény)
Szigorítást kezdeményeztek.
dec. 12
15:18
A Plinko népszerűsége különböző kultúrákban (BitcoinBázis)
A Plinko egy különleges és egyszerű játék, amely a véletlen erejét használva nyújt izgalmas élményt. A játék, amely eredetileg egy televíziós vetélkedőből származik, gyorsan átvándorolt az online kaszinók világába, ahol a szerencsejátékosok szórakoztatásának egyik legnépszerűbb formájává vált. A Plinko világszerte elterjedt, különböző kultúrákban s
dec. 12
15:18
70 évre emelik a nyugdíjkorhatárt – bár nem mindekinek (AC News)
Megemelnék az alsó korhatárt a bírók kinevezésénél, amivel párhuzamosan akár 70 év is lehet a nyugdíjkorhatár egyes esetekben.

Keresés