Ukrajna valóban készen áll a béketárgyalásokra Oroszországgal, de csakis tisztességes feltételek mellett, Ukrajna rovására hozott kompromisszumok nélkül, és a nemzetközi joggal összhangban - jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója szerdán az ukrán 24-es tévécsatornának adott interjújában.
Orbán Viktor miniszterelnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel teljes egyetértés volt abban, hogy mindent meg kell tenni az energetikai együttműködés fenntartása mellett – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Ankarában tárgyal Recep Tayyip Erdogan török államfővel, majd részt vesz a magyar-török kulturális évad záróeseményén - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Életveszélyes a demokráciára a román példa: orosz műveletekre hivatkoznak, de az elnökválasztás leállításában geopolitikai szempontok és pártérdekek is szerepet játszhattak. Ez politikailag tovább erősítheti a szélsőjobbot, és ezután más országok is külföldi beavatkozásokra mutogatva korlátozhatják a választásokat.
Megengedhetetlen, hogy "ellenséges államok" beavatkozzanak a lengyelországi választási folyamatokba, ezért rövidesen a kormány jóváhagyására lesz szükség a Lengyelországban működő két legnagyobb kereskedelmi televízió megvételéhez - jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán Varsóban.
Orbán Viktor szerda este a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy javaslatot tett egy karácsonyi tűzszünetre és egy fogolycserére. Ám az is gyorsan kiderült, hogy a javaslatból nem lesz semmi. Mint ismert, a miniszterelnök reggel több mint egy órát beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, állítólag arról, hogyan lehetne békét kötni.
A szíriai lázadók felgyújtották Háfez el-Aszad sírját a család szülővárosában, Kardhaban. A lázadók országszerte összetörték vagy felgyújtották az Aszad család szobrait és plakátjait – számolt be az elszabaduló romboláshullámról több média.
Egy szatmári hajléktalan férfi különös kalandja börtönbüntetéssel végződött, miután egy temetőben próbált kirabolni egy sírt. A férfi, aki a könnyű pénzszerzés reményében tört fel egy nyughelyet, végül a háromméteres verem fogságában találta magát, ahonnan csak a tűzoltók tudták kiszabadítani. A bíróság tíz hónapra ítélte a férfit.
A PinkNews volt és jelenlegi munkatársai szerint Anthony James egy részegsége miatt beleegyezésre képtelen munkavállalót zaklatott, Benjamin Cohen pedig több beosztottjával szemben is visszaélt a hatalmával. Az ügyben már a brit miniszterelnökség is megszólalt.
A rendőrség a Facebook-oldalán közölte, hogy hajnali 4 óra körül kapott bejelentést, miszerint megpróbálták kifosztani a községben lévő bankautomatát. A helyszínre a somorjai rendőröket vezényelték ki, de Pozsonyból nyomozók és helyszínelők is érkeztek.
A Románia és Bulgária teljes jogú schengeni tagságát eddig blokkoló osztrák kormány néhány napja már bejelentette, hogy nem vétózik, miután magyar közvetítéssel egy megállapodás eloszlatta az aggodalmait.
Izrael és Törökország számára is nagyon fontos lesz az, hogy hogyan sikerül rendezni a szír konfliktust Aszad elnök megbuktatása után, a jelenlegi helyzetnek egyelőre Irán a nagy vesztese – mondta Csicsmann László Közel-Kelet-szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
Egyetlen év alatt közel megháromszorozódott a zsarolóvírusos kibertámadások száma, a Microsoft biztonsági jelentése szerint napi 600 milliószor éri támadás a felhasználókat.
Az FBI igazgatója, Christopher Wray bejelentette, hogy lemond a pozíciójáról, még mielőtt januárban hivatalba lépne Donald Trump, a megválasztott új amerikai elnök. Korábbi elnöki ciklusa alatt az FBI több olyan nyomozást is folytatott, amely közvetlenül érintette Trumpot, ezért az elnök és a szervezet kapcsolata meglehetősen feszültté vált. Wray e
Három magyar konzul lesz jelen a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában tartott Ferencváros-PAOK mérkőzés helyszínén csütörtökön este Szalonikiben, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén.
Jövő év elején lemond tisztségéről Chris Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója. Ezt maga az igazgató jelentette be szerdán, miután Donald Trump megválasztott amerikai elnök Kash Patel büntetőjogászt, az amerikai védelmi minisztérium korábbi kabinetfőnökét, közeli munkatársát jelölte az FBI igazgatójának.
Eljött az ideje, hogy törvényes keretek között teljes mértékben helyreállítsák a kárpátaljai magyarok és más kisebbségek kisebbségi jogait, ehhez Ukrajnának gyakorlatba kell ültetnie a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó kötelezettségvállalásokat - közölte Ferenc Viktória, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, a Patrióták Európáért frakci
Izrael sikeresen kiiktatta a Hamász siklóernyős egységének vezetőjét és a szervezet úgynevezett Nukhba elit egységének az egyik parancsnokát, akik mindketten részt vettek az október hetedikei brutális terrortámadások végrehajtásában – közölték szerdán az Izraeli Védelmi Erők.
Három magyar konzul lesz jelen a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában tartott Ferencváros-Paok mérkőzés helyszínén csütörtökön este Szalonikiben, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén.
Az osztrák parlament alsóháza szerdán megszavazta az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, Herbert Kickl mentelmi jogának felfüggesztését, hogy az ügyészség kivizsgálhassa a politikus elleni, hamis tanúzással kapcsolatos vádakat.
Védelmébe vette a szükségállapot bevezetésével kapcsolatban hozott döntését Jun Szogjol dél-koreai elnök csütörtöki televíziós beszédében, és azt ígérte, hogy "a végsőkig küzdeni fog".
Trump régóta megszállottja ennek az elismerésnek, és korábban többször nyilvánosan kritizálta a magazin döntéseit, amikor másokat választottak és nem őt.
Az újvidéki tragédiával összefüggő dokumentumok nyilvánosságra hozatalát jelentette be a szerb elnök, amivel azt szeretné elérni, hogy véget érjenek a több mint 40 napja tartó kormányellenes tiltakozások, a dokumentumok bemutatása ugyanis a tiltakozók egyik követelése.
Az újvidéki tragédiával összefüggő dokumentumok nyilvánosságra hozatalát jelentette be a szerb elnök, amivel azt szeretné elérni, hogy véget érjenek a több mint 40 napja tartó kormányellenes tiltakozások.
Védelmébe vette a szükségállapot bevezetésével kapcsolatban hozott döntését Jun Szogjol dél-koreai elnök csütörtöki televíziós beszédében, és azt ígérte, hogy "a végsőkig küzdeni fog".
Három magyar konzul lesz jelen a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában tartott Ferencváros-PAOK mérkőzés helyszínén csütörtökön este Szalonikiben, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén.
Az osztrák parlament alsóháza szerdán úgy döntött, hogy felfüggeszti az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, Herbert Kickl mentelmi jogát, megnyitva az utat a politikus elleni nyomozás előtt. A döntést az ügyészség kezdeményezte, amely hamis tanúzással kapcsolatos vádakat vizsgál.