2024. december 11. szerda

dec. 11
7:57
Terrorcselekmény miatt elítélt franciák vettek részt a szíriai hatalomátvételben (Magyar Hírlap)
Aggódnak a gallok.
dec. 11
7:57
Acer: Erős év vége erősíti az amúgy is combos idei eredményeket (Mínuszos)
Az Acer Inc. bejelentette, hogy novemberi konszolidált bevételei 22,75 milliárd új tajvani dollárra* rúgtak, 20,9 százalékos növekedéssel havi szinten és 13,1 százalékos növekedéssel éves szinten. Az Acer konszolidált bevételei novembertől novemberig 240,16 milliárd új tajvani dollárt értek el, ami 10,4 százalékos növekedéssel éves szinten. A szemé
dec. 11
7:57
Több ezer munkahelyet szüntet meg a Ford Európában (newtechnology.hu)
A Ford bejelentette, hogy a következő három évben közel 4000 dolgozótól válik meg Európában, akiknek a pozíciója is megszűnik, vagyis nem vesz fel senkit a helyükre. Ez a régiós munkaerő
dec. 11
7:58
Nemet mondott a Microsoft a bitcoinra (Forbes)
A részvényesek leszavazták a Bitcoint, nem fogják a cég készpénzállományát és osztalékait kriptovalutába fektetni.
dec. 11
8:00
Döbbenetes fordulat: semmi köze Till Tamás meggyilkolásához a két férfinak, akit korábban hírbe hoztak vele (naphire.hu)
A rendőrség rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megtalálták Till Tamás gyilkosát, F. Jánost, aki szabadon távozhatott a rendőrségről, ugyanis a kisfiú gyilkossági ügye 2015-ben elévült. Kiderült az is, hogy annak a két férfinak, akit korábban hírbe hoztak a gyilkossággal, semmi közük nem volt a szörnyű tetthez.
dec. 11
8:03
Börtönnel fenyegeti a kormány a tiltakozó orvosokat Szlovákiában (Infostart)
Az előttünk álló év elején akár 3 300 orvos is hiányozhat északi szomszédunknál az egészségügyből, december végén ugyanis lejár a felmondási idejük. A kormány ezért drasztikus lépéshez folyamodott: jóváhagyta azokat a jogszabály-módosítási javaslatokat, amelyek lehetővé teszik rendkívüli helyzet kihirdetését akkor is, ha az egészségügyi ellátás kri
dec. 11
8:03
E.On: nem lesz tervezett áramszünet az ünnepek alatt (Portfolio)
Az ünnepek alatt nem végez tervezett áramszünettel járó munkákat az E.On - közölte a társaság.
dec. 11
8:03
"A helyzet drámai" – megszólalt az orosz külügyi szóvivő a szíriai rezsim bukásáról (444.hu)
A súlyos presztízsveszteséget elszenvedő Oroszország külügyi szóvivője szerint azon kell dolgozni, hogy "a drámából ne legyen teljes tragédia".
dec. 11
8:03
Nem titkolja tovább: Ő Zámbó Jimmy fiának új szerelme (Ripost)
Zámbó Jimmy fia boldogan mesélt új kedveséről.
dec. 11
8:03
Máris továbblépett? Titokban a magyarok kedvencével jött össze a várandós Megan Fox? (BorsOnline)
Michele Morrone most tiszta vizet öntött a pohárba.
dec. 11
8:03
Megverték a Diósgyőr sportigazgatóját, miután egy szórakozóhelyen balhézott: "Azt kiabálta, hogy mindenkit meg tudna venni" (SzMo)
Az egyik szurkoló beszámolója szerint Horváth Csenger ordenáré módon viselkedett, csapkodta a bárpultot, a biztonságiak vezették ki. A sportvezető egy hónapja a székfoglalójában még pont a tiszteletről beszélt.
dec. 11
8:03
Hogyan válasszunk külföldi egyetemet? És mennyibe fog ez kerülni a családnak? (Rakéta)
Repül már a vén diák. Hová? Hová?
dec. 11
8:03
Bizánci kori építményt tárt fel a földrengés Törökországban (PlanetZ)
2023-ban történt törökországi földrengés után Antakyában, a romok alatt egy 1500 éves bizánci kori építményre bukkantak. A két szintes ház törmelékei között felfedezett struktúra valószínűleg egy kis kápolna vagy sír lehetett, amely az i. sz. 5. vagy 6. századból származik. A belső tér félköríves boltozatos mennyezettel és bizánci stílusú boltívekk
dec. 11
8:05
Szuperforró kőzetek: a geotermikus energiatermelés Szent Grálja (Rakéta)
A Föld felszíne alatt 10-15 kilométerrel rendkívül forró kőzetek találhatóak, amelyek elláthatják energiával az emberiséget.
dec. 11
8:06
Sabrina Carpenter legújabb illata a kávérajongóknak készült (in.hu)
Igazi karácsonyi ajándék.A Sweet Tooth by Sabrina Carpenter illatkollekciójának legújabb darabja, a találóan Me Espresso névre keresztelt illat a kakaópor, a capuccino és az kávébab csúcsjegyeit tartalmazza, az éjjeli jázmin, a vanília orchidea és a biscotti szívjegyeivel kiegészítve. A végén pedig karamellcseppek, cukrozott borostyán és tejszínhab
dec. 11
8:09
"K*rva gusztustalan, amit most művelsz" – elszabadultak az indulatok, kamerák előtt estek egymásnak a Házasság első látásra sztárjai (Metropol)
A házaspár kegyetlenül egymásnak esett.
dec. 11
8:09
A külföldi munkavállalók számáról is kérdezték Nagy Mártont (HR Portál)
A kormány célja, hogy a növekedés és a költségvetési egyensúly egyszerre valósuljon meg - mondta Nagy Márton Nemzetgazdasági Miniszter a költségvetési bizottságában éves meghallgatásán kedden Budapesten.
dec. 11
8:09
Szigorú szankciókat vetne ki az Egyesült Államok az orosz olajra (Portfolio)
A Biden-kormányzat új, szigorúbb szankciók tervez kivetni az orosz olajra, tudta meg a Bloomberg. A lehetséges új intézkedések részleteinek kidolgozása még folyamatban van, de a korlátozások az orosz olajexport egy részét célozhatják.
dec. 11
8:09
Minden pedagógus kap év végi plusz juttatást (Magyar Hírlap)
A juttatások akár a bruttó 150 ezer forintot is elérhetik.
dec. 11
8:09
Brutális csodafegyvert tesztelt a brit hadsereg (Demokrata)
A londoni védelmi minisztérium szerdai tájékoztatása szerint a nagyenergiájú fegyvert egy páncélozott járműről irányították.
dec. 11
8:12
Leszakadt a plafon egy része az egyik békásmegyeri általános iskolában (Telex)
Az igazgatónő tájékoztatása alapján senki nem sérült meg.
dec. 11
8:12
Iszonyatosan kiakadt Rácz Jenő a Konyhafőnökben, ilyet még nem mondott (Most Hír)
Megint nem bírtak magukkal a Konyhafőnök versenyzői, a séfnek ebből lett nagyon elege.
dec. 11
8:12
A MOL-torony két étterme is Michelin-ajánlást kapott (Haszon.hu)
A Zazie Bistro&Bar és a VIRTU Étterem is 2023 végén nyitotta meg kapuit a MOL Campusban – előbbi a földszinten, utóbbi pedig az ország legmagasabb épületének 28. emeletén, és máris elnyerte a világ legrangosabb étterem- és szállodakalauza, a Michelin Guide ajánlását. A világ legismertebb gasztrokalauza idén is megnevezte, melyik éttermek t
dec. 11
8:15
Ha autóvásárláson töri a fejét, akkor itt van pár fontos információ (Menedzsment Fórum)
Sorjáznak az akciós autók akciós teljes hiteldíjmutatóval (THM) a kereskedőknél. A lízingcégek is gyakran nyújtanak 0 százalékos vagy 2-5 százalék közötti THM-mel finanszírozást, de csak speciális feltételekkel, ezért mindenképpen érdemes összevetni a finanszírozási lehetőségeket a kocsivásárlási döntés előtt.
dec. 11
8:15
Az utolsó pillanatban alaposan megkavarták a vb-selejtezők szabályait (Infostart)
Nagyon megbonyolódott a mód, ahogyan kijuthat a 2026-os vb-re a magyar labdarúgó-válogatott.
dec. 11
8:15
Szájer: Örültem, hogy ereszként híresedett el az ügy, mert sokkal durvább nevet is adhattak volna ennek az egész történetnek (444.hu)
Nincs bizonyítéka, de szerinte sok minden arra utal, hogy csőbe húzták a brüsszeli szexbulival.
dec. 11
8:15
Ma újabb lépéssel közelebb kerül a német kormány ahhoz, hogy formálisan is megbukjon (444.hu)
Olaf Scholz kancellár benyújtja a Bundestagban a bizalmatlansági indítványt, amiről hétfőn szavaznak.
dec. 11
8:15
"A kutyák elkezdtek üvölteni, torkaszakadtukból" – Magyarországra is megérkezett a vérfarkas szindróma (SzMo)
Sebestyén Gábor kutyái rágócsontot kaptak, majd nem sokkal később súlyos idegrendszeri károsodás jeleit mutatták. A szakemberek Európa-szerte arra figyelmeztnek, aki szereti a kutyáját, ne adjon neki ilyen jutalomfalatkákat, amíg ki nem derül, mi okozza a mérgezést.
dec. 11
8:15
Ügynökséget választott a KÖKI Bevásárlóközpont (MMonline)
A hazai gyakorlatban nem túl gyakori, hogy egy ügyfél visszatér a korábbi ügynökségéhez. Márpedig a KÖKI Bevásárlóközpont esetében pontosan ez történt: 2020 és 2022 között az Insomnia egyszer már ellátta a KÖKI full service kommunikációs ügynökségi feladatait, majd a 2024-es tenderen ismét ők lettek a befutók. A Kőbánya-Kispest-i üzletközpont 2019-
dec. 11
8:15
Szövetségi kapitány: Kopogtatunk a világelit ajtaján (Magyar Hírlap)
Golovin szerint az Európa-bajnokság debreceni középdöntőjének utolsó fordulója megmutatta, "még nincs kész" a magyar csapat.
dec. 11
8:18
Alig 1 évvel a nyitás után a Zazie és a Virtu is Michelin-ajánlást kapott (Vince)
A Zazie Bistro&Bar és a Virtu Étterem mindössze egy évvel megnyitása után elnyerte a világ legrangosabb étterem- és szállodakalauza, a Michelin Guide ajánlását. 2023 végén nyitotta meg kapuit a Mol Campusban a Zazie Bistro
dec. 11
8:21
Elégedetten csettinthet, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró (Privátbankár)
Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 11
8:21
Figyelmeztető üzenetet küldött az univerzum ennek a csillagjegynek a Bika Hold együttállás miatt (Metropol)
Mutatjuk, mit tartogatnak mára a csillagok!
dec. 11
8:21
Módosult a SZÉP-kártya-rendelet, itt a felszolgálási díj szabályozása (Adózóna)
A Magyar Közlöny 2024. évi 125. számában kihirdették – egyebek mellett – a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. kormányrendeletet (SZÉP-kártya-rendelet) módosító 384/2024. kormányrendeletet, megjelent továbbá a felszolgálási díj mértékének megállapításáról, valamint a felszolgálási díj alkalmazásána
dec. 11
8:21
Nagy Márton: jövőre lerakják a Liszt Fernc repülőtér 3-as termináljának alapkövét (Portfolio)
Ferihegy Európa leggyorsabban bővülő repülőtere - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Michelin Guide kedd esti budapesti díjátadóján, ahol arról is beszélt, hogy
dec. 11
8:21
Népi jóslat segít abban, mik történnek veled a jövőben (Ripost)
Talán nem is tudod, de december 13-a egy nagyon fontos nap.
dec. 11
8:21
Újabb pletyka terjed! Andrei Mangra ott lesz a Dancing with the Stars döntőjén? (BorsOnline)
Felkavaró hír kelt szárnyra a botránya után elmenekülő táncosról. Andrei Mangra a pletyka szerint ott lesz a Dancing with the Stars döntőjén…
dec. 11
8:21
Ezek a kártevők nem fagynak meg télen – Így űzheted el őket! (Life)
Kukacok, tetvek, poloskák, neked is az agyadra mennek? Íme néhány tipp, hogy megszabadulj tőlük, ha a téli hideg nem intézte el mindet.
dec. 11
8:21
A Google vezére szerint nincs több alacsonyan lógó gyümölcs az MI-fejlesztésben (Bitport)
Sundar Pichai szerint véget ért az az időszak, amikor gyors sikereket lehetett aratni a mesterséges intelligencia területén, a szintlépéshez pedig már nem lesz elég a számítási kapacitás folyamatos növelése.
dec. 11
8:24
Figyelem! Népszerű terméket hívott vissza a Nébih veszélyes fémreszelék miatt (Nyugati Fény)
Arra kérték a vásárlókat, a visszahívott termékeket ne fogyasszák el.
dec. 11
8:24
Autóbuszbalesettel és forgalmi torlódásokkal kezdődött a nap (Autószektor)
Van baj máshol is, a 3-as főúton, Vatta térségében két személyautó karambolozott. A 158-as kilométernél csak a fél útpálya járható. Összeütközött két személygépkocsi Budapest IX. kerületében, a Soroksári úton, a Timót utcánál. A fővárosi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést, melynek során áramtalanítják az egyik járművet. Az érintett útszaka
dec. 11
8:24
A kriptokritikus Peter Schiff ezúttal Trump terveit támadta be (BitcoinBázis)
A Bitcoin-ellenességéről ismert közgazdász, Peter Schiff komoly vitát robbantott ki a közösségi médiában az amerikai kormány Bitcoin-stratégiájáról. Azzal, hogy Joe Biden elnököt arra szólította fel, hogy adja el az összes szövetségi tulajdonban lévő BTC-t. Schiff szerint ezen tartalékok likvidálása csökkentheti a 2024-es költségvetési hiányt, és f
dec. 11
8:24
Hatalmas akkugyárat épít két gigacég Spanyolországban (Villanyautósok)
A CATL nem csak hazánkban épít akkugyárat, a Stellantis-szal is indul egy közös projektje.
dec. 11
8:24
Bár még nincs karácsony, de itt az ünnepi időszak legjobb pillanata: megjelent az új Roadster! (Roadster)
Ajánlunk 220 oldalnyi olvasnivalót és néhány nem akármilyen meglepetést.
dec. 11
8:24
Az Rmdsz részvételével kezdődtek meg az egyeztetések egy Európa-barát parlamenti többség megalakítása érdekében Romániában (vasárnap.hu)
Megkezdődtek Romániában az egyeztetések a Szociáldemokrata Párt (PSD), Nemzeti Liberális Párt (PNL), Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) és a nem magyar nemzeti kisebbségek frakciója részvételével egy Európa-barát parlementi többség megalakítása és a közös kormányprogram kidolgozása érdekében. A buk
dec. 11
8:24
Száraz köhögés: először megfázásnak tűnhet, pedig komoly tüdőbetegséget is jelezhet (EgészségKalauz)
A tünetek átlagosságuk miatt könnyedén betudhatók megfázásnak, vagy az időskor velejáróinak, így a betegek sokszor csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már a betegség előrehaladott állapotban van.
dec. 11
8:24
Decemberi szex horoszkóp – melyik csillagjegy évvégéje lesz a legforróbb? (Bien)
December második felében kilátásaink nem rosszak a testiség terén.
dec. 11
8:27
Úszás, BL, vízilabda - szerdán is lubickolhatunk a sportközvetítésekben (Infostart)
Rövidpályás úszó világbajnokság a Duna Arénában, plusz labdarúgó BL minden mennyiségben - és ez még csak a szerda egyik része.
dec. 11
8:27
Nagy Márton: jövőre lerakják a Liszt Ferenc repülőtér 3-as termináljának alapkövét (Portfolio)
Ferihegy Európa leggyorsabban bővülő repülőtere - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Michelin Guide kedd esti budapesti díjátadóján, ahol arról is beszélt, hogy
dec. 11
8:27
Szakértő: nagy politikai fegyver Orbánnak a Trump-barátság (ATV)
Orbán Viktor és Szijjártó Péter váratlanul Floridába utazott, ahol találkoztak a leendő amerikai elnökkel, Donald Trumppal, valamint Elon Muskkal is. A megbeszéléseken részt vett Jászai Gellért, a 4iG elnöke is. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendégeként Yaro Patrice Amerika-szakértő elemezte a részleteket.

Keresés