Hogyan juthat pénzhez egy ötéves? Mit tanulhatnak a mai felnőttek a tinédzser gyerekeiktől a pénzről? Milyen korban alakul ki a gyerekek úgynevezett pénzügyi attitűdje? Kinek merjük bevallani, ha anyagilag nehéz helyzetben vagyunk és ki tudja, hogy mennyit keresünk? Ezekről és további tudatos pénzügyi neveléshez kapcsolódó kérdésekről készült egy v
Az ukrán pénzügyminiszter szerint országának van elegendő fegyvere és pénzügyi forrása ahhoz, hogy fenntartsa védelmét legalább a jövő év első felében.
Oliver Solberg nem vesztegette az időt, kedden már a francia Alpokban ismerkedett az új autójával, méghozzá havas körülmények között. Ahogyan arról beszámoltunk, Oliver Solberg csatlakozott a Toyotához, a következő szezonban így a Printsport csapatában versenyezhet a WRC2-ben, és néhány futamon a Toyota Rally1-es autójával indulhat. Gyakorlatilag u
Az agyunk elkerülhetetlenül zsugorodik az életkor előrehaladtával – ez a változás a leggyorsabban és leglátványosabban a közel 7 millió demenciával élő amerikai esetében figyelhető meg. Bár nincs mód az agytérfogat csökkenésének visszafordítására, potenciálisan lassíthatjuk ezt a folyamatot, ha előtérbe helyezzük mentális és fizikai egészségünket.
Míg sokunknak izgalmas turisztikai célpont, addig mások számára a szívmelengető otthont jelenti Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye. Stábunk az oláh cigány kultúra zenei örökségéből táplálkozó Romengo együttes két alapító tagját kísérte el az ország északkeleti szegletébe.
Lengyelország első atomerőművének első blokkját 2036-ban helyezhetik kereskedelmi üzembe, a második és harmadik blokkokat pedig 2037-ben és 2038-ban - jelezte a lengyel kormánymegbízott az Interia Biznes lengyel lap tudósítása szerint. A lengyel kormány az Európai Bizottság év végi döntésére vár az állami támogatás jóváhagyásáról, ami lehetővé tenn
Naná, hogy a humorista nem hagyhatta ki Magyar Péter és Menczer Tamás (egyelőre)(?) verbális összecsapását. Ganxsta Tomi és a Kar...melita a legújabb videóban.
A Lindsay Lohan és Ian Harding főszereplésével készült új Netflix-romkom, A mi kis titkunk humoros és szövevényes történetet sző a romantikából és a családi drámából. 23,5 milliós nézettséggel ez a film dominált december 2. és 8. között a platformon.
A bejelentésben nem szerepel, hogy mit csináltak az elmúlt fél évben, pedig a pályahiba régóta ismert, a tehervonatokat már júniusban kitiltották a szakaszról.
Az óriási kereslet miatt az áruházlánc vásárlási korlátozást vezetett be. Mostantól egy vásárló legfeljebb 2 dobozzal vásárolhat a dubaji csokiból a Lidl-ben – írja a Hvg.hu alapján a Telex.A népszerű édesség – melynek receptjéről itt írtunk, ha mi magunk készítenénk el – kilogrammja közel 25 ezer forintba kerül az áruházban, a százgrammos kiszerel
Azt javaslom, egy pillanatra felejtsük el, amit az olykor egymással is harcoló "dzsihadista" csoportokról, mint a szíriai események főszereplőiről olvastunk. Részint azért, mert a dzsihád, a káfirok (tehát a nem muszlimok) elleni háborút jelenti, viszont Szíria lakosságának 90 százaléka muszlim. A valósághoz közelebb járunk ha elfogadjuk azt, hogy
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre egy 10 éves gyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le.
A külügyi szóvivő szerint Moszkva kész együttműködni az új amerikai kormánnyal, ám eddig nem érkezett olyan javaslat, amely érdemben kezelné Oroszország biztonsági aggályait.
A Crypto.com új bejelentése szerint a Deutsche Bank lesz a kriptotőzsde vállalati banki partnere Szingapúrban, Ausztráliában és Hongkongban. „Ez egy jelentős kapcsolat számunkra, és még inkább kiemeli a biztonság és a megfelelés iránti elkötelezettségünket. A világ egyik vezető pénzügyi szolgáltatójával való együttműködés tovább erősíti az amúgy is
"Nem láttam az arcát, nem tudtam, hogy ő sokkot kapott, lefagyott és nem tud feljönni, vagy mi?!" - mondta az ATV A Nagy Dilemma felvételén a sztárséf édesanyjával kapcsolatban, akit a nyílt tengeren, cápák elől mentett meg.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén karácsonykor is bárki – minimum összeghatár nélkül, akár 100 forinttal is – hozzájárulhat a súlyos, hosszan tartó betegségben szenvedő gyermekek gyógyulását ingyenes mese- és művészetterápiával segítő Mosoly Alapítvány munkájához. Az adományozóknak ehhez annyit kell tenniük, hogy a Mosolyt támogató eMAG webáruházban
A magyar gazdaság lassulhat vagy stagnálhat, de nagyobb összeomlás nem valószínű. Az emberek azonban bizonytalan környezetben hajlamosak növelni megtakarításaik értékét, befektetniük pedig ma is muszáj, különben a pénz elértéktelenedik. Többféle befektetést érdemes tartani, a vállalatok részvényei inflációálló reáleszközök lehetnek. Interjú Szabó B
A hangfelvétel készítése a tisztességtelen, leplezett hangfelvételek készítésének és felhasználásának adatvédelmi, polgári jogi és büntetőjogi jogkövetkezményei mellett az emberi méltósághoz fűződő jogot is sértheti – derül ki a Péterfalvi Attila által jegyzett dokumentumból.
Az uniós tagállamok illetékes miniszterei Brüsszelben megállapodtak a 2025-re vonatkozó halászati kvótákról szóló rendeletről, amely lehetővé teszi a halállományok fenntartható szinten tartását és a tengeri környezet védelmét, miközben figyelembe veszi az ágazat életképességét is.
Sokat hallunk a laktóz- és a gluténérzékenységről, de a hisztaminintolerancia kevésbé van benne a köztudatban. Pedig a probléma az emberek 5-7 százalékát érinti, karácsonykor pedig az ünnepi menü gyakrabban okozhat panaszokat.
A szunniták az elnyomás emberének tartják az 1971 és 2000 között regnáló államfőt, Háfez el-Aszadot. Az alavita kisebbség számára azonban Bassár el-Aszád apja a mai napig a közösség védelmezőjének számít.
A külföldi befektetésekre elérhető finanszírozási konstrukció jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy jövőre a három százalék körül alakuljon a gazdasági növekedés.
Még mielőtt Hailey Bieber kihirdette volna, hogy itt a “cinnamon roll" trend, már akkor sejteni lehetett, hogy a fahéj mázas körmök hamarosan mindenhol fel fognak tűnni. Ez a meleg, édes árnyalat egyszerre hozza el a téli hangulatot és egy kis extra csillogást, amitől minden pillantás rád szegeződik. Következzen 10 olyan inspiráló manikűr, amikkel
Sokszor még saját magunknak is nehézséget okoz illatot választani, pláne ha a szeretteinket szeretnénk meglepni egy új parfümmel. A Notino alkalmazás Fragrance Finder illatválasztójával azonban mostantól mi sem lesz egyszerűbb, mint illatot ajándékozni akár férfiak, akár nők számára - próbáld ki te is!