2024 novemberében országosan 0,6, Budapesten 1,1 százalékkal csökkentek a kínálati lakbérek az előző hónaphoz viszonyítva a Ksh–ingatlan.com-lakbérindex szerint.
Orbán Viktor miniszterelnök több mint egy órán keresztül tárgyalt telefonon az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal, amelynek során többek között szó volt Magyarország energiabiztonságáról, az ukrajnai háborúról és a szíriai fejleményekről is.
A Max bejelentette, hogy december 19-én, csütörtökön debütál a Whitney Cummings által vezetett Jóbarátok kvízshow, amelynek epizódjai január 9-ig hetente kerülnek adásba. Itt az előzetes.
Újbuda környezetvédelemért felelős alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté hívta fel a figyelmet arra, hogy a táncdalénekes Delhusa Gjon rendszeresen szabálytalanul parkol a Hamzsabégi út környékén. Az alpolgármester bejegyzése szerint, amikor számonkérték Delhusát, akkor ő egy rendőrigazolványt mutatott fel, majd kikérte magának az esetet. Az ügyben fe
Kinevezték Szíria új ügyvivő miniszterelnökét. 2025 március elsejéig Mohamed al-Basír, a lázadók által vezetett úgynevezett szíriai Üdvkormány vezetője irányítja Szíriát ügyvivő miniszterelnökként. A negyvenes évei elején járó politikus elektromérnökként végzett és iszlám jogot is tanult.
Megnyugodhatnak az olasz kripto-tulajdonosok, a kormány ejtette a kriptovaluták nyereségadóját 26%-ról 42%-ra növelő tervét. A törvényhozók azt javasolják, hogy az adót 28%-ban maximalizálják, vagy tartsák fenn a jelenlegi 26%-os adókulcsot. A Giancarlo Giorgetti gazdasági miniszter által előterjesztett eredeti terv célja az volt, hogy növelje a ko
A kávéfogyasztók számára hamarosan drágább lesz a kedvenc reggeli élvezetük, mivel a kávé ára a nemzetközi nyersanyagpiacokon a legmagasabb szintre emelkedett.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 16,75 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Statosfera Bankszámlainformációs Szolgáltató Kft.-re, és kötelezte – az üzletileg megbízható működése érdekében – a vásárlóknak járó pénzvisszatérítési és az ahhoz kötődő nyilvántartás kapcsán feltárt üzleti, számviteli, vállalatirányítási, IT- és adatszolgáltatási hi
Az egyik vezető hazai autós portál megkérdezte a felhasználóit, hogy milyen finanszírozási megoldással és mikor terveznek autót vásárolni. A válaszok szerint túlnyomórészt önerőből és leginkább azonnal.
Tizenkét évvel ezelőtt felfoghatatlan súlyosságú bűncselekményt követtek el Indiában: csoportosan megerőszakoltak és megöltek egy 23 éves lányt Delhiben. Jyoti Singh esete világszerte ismertté vált, és komoly tüntetéseket váltott ki Indiában. Szomorúan rövid életének dokumentumfilmek és egy Bűntény Delhiben című indiai sorozat is emléket állít, arr
A magas szakmai elvárásokhoz kötött megállapodás 2024 harmadik negyedévében jött létre a meghatározó jelentőségű hirdetéstechnológiai platform és az Addig között. Ez jelen pillanatban az első ilyen jellegű együttműködés a magyar piacon. (X)
Latyak, hó, hideg. A télről sok negatív jelző eszünkbe jut, de ez a forró csokoládé, a mézes kalács, meg persze a fürdőkádban töltött hosszú órák ideje is. Hogy az esti gyertyafényes pancsolást igazi szertartássá tedd, egy illatos fürdősó sokat segíthet, ráadásul a szép üvegbe töltött változatok utolsó pillanatos ajándéknak is tökéletesek.
Az orosz–ukrán háború 24 órán belüli lezárásáról nem beszélt, de mindent meg fog tenni azért, hogy a felek letegyék a fegyvert – így nyilatkozott Donald Trump az NBC-nek adott interjújában. A januárban hivatalba lépő elnök kitért az európai országok NATO-s szerepvállalására, kegyelmet ígért a Capitolium ostroma miatt elítélteknek és eltörölné azt a
Az ATV Start reggeli műsorában Kiss Róbert, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője Magyar Péter és Orbán Viktor politikai stratégiájáról, valamint a jelenlegi politikai helyzetről osztotta meg gondolatait.