2024-től kezdődően a nyugdíjelőleget már nem határozattal, hanem végzéssel állapítják meg. De vajon mit jelent ez a változás a nyugdíjak és a nyugdíjasok szempontjából? Vizsgáljuk meg a kérdést, mert sok nyugdíjas számára fontos lehet.
A közúti közlekedési nyilvántartás legfrissebb adatai szerint már több mint 68 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi kapott zöld rendszámot hazánkban. Az évtized kezdetéhez viszonyítva ezzel majdnem kilencszer több közlekedik a leginkább környezetkímélő járművekből a magyar utakon - jelentette be szerdán hivatalos Facebook-oldalán az Energiaüg
Viharos hirtelenséggel szakított egymással Megan Fox és Machine Gun Kelly. A sztárpár mindössze pár héttel korábban jelentette be, hogy a modell-színésznő az első közös gyermeküket várja. A baba érkezése a jövő év márciusára várható.
Az Ügyfélkapu 2025. január 16-án megszűnik, ezzel véget ér egy korszak a magyar digitális ügyintézés történetében. Az Ügyfélkapu+ bevezetése a kormány azon törekvésének eredménye, hogy a felhasználók számára biztonságosabb és egyszerűbb azonosítási rendszert hozzon létre. Az egyfaktoros azonosítás (felhasználónév és jelszó) nem nyújtott megfelelő v
Az Alteo nyerte meg a Mol 37,5 megawatt peak (MWp) kapacitású algyői naperőművére vonatkozó fővállalkozói pályázatot - tette közzé az energetikai szolgáltató vállalat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Gyakran nagy bizonytalanság övezi, hogy a mára szinte mindenhol alkalmazott szervizdíj megegyezik-e a borravaló fogalmával, illetve felszámítása esetén kell-e, illik-e további borravalót is adni. A fizetési módok között számos különbség van, a többi között az adózás módjában és az önkéntes jellegében is. A nemzeti versenyhatóság (GVH) azt javasolja
A Nyilasnak nehéz most döntést hoznia, a Rák elszólja magát, a Skorpió jó formában lesz ma. Karrier horoszkóp: 2024.12.11. Kos Lehet, hogy ma már szinte lehetetlen az aktuális feladatokra koncentrálnod. Még ha képes is vagy mentálisan összpontosítani, nem leszel képes semmiféle szenvedélyt bevonni a munkába. Ma korán feladod. Nincs értelme harcolni
Egy hét alatt több ezer érdeklődő tekintette már meg a Virág Judit Galéria legújabb ingyenes aukciós kiállítását, amely december 14-ig várja a látogatókat. Kivételes alkalom, hogy a műkedvelők egyetlen tárlaton megcsodálhatnak egy soha nem látott Munkácsy Mihály festményt, Csontváry Kosztka Tivadar egy alkotását, valamint Rippl-Rónai József, Paál L
Tavasszal bejárta a sajtót, hogy a Tv2 csinos műsorvezetőjének véget ért a párkapcsolata. Az azóta eltelt nehéz hónapokról árult el részleteket Vitányi Judit.
Olyan élet feladatot sodor elénk a sors, amivel korábban még soha nem találkoztuk, ezért az első pillanatban elbizonytalanodunk, de most érdemes lehet fejest ugrani az ismeretlenbe.
Noha az Európai Unióban egyre csekélyebb kereslet mutatkozik a földgáz iránt, a gázárak továbbra is rendkívül magasak, és még korántsem érték el valódi csúcspontjukat. A folyamat végső soron a kontinens iparát gyengítheti - vélik az elemzők.
Az amerikai Kate Douglass Hosszú Katinka világcsúcsát megdöntve nyert 200 méter pillangón kedden a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság nyitónapján.
A Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig 3-2-es vereséget szenvedett a vendég Aston Villától, a címvédő Real Madrid pedig ugyanilyen arányban győzte le Bergamóban az Atalantát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának keddi játéknapján.
Az októberi 3,2%-os év/év alapú áremelkedést követően novemberben 3,7%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak idehaza. A friss adat egy árnyalattal magasabb annál, mint amit vártunk, de megegyezik a piaci konszenzussal.
A ködlámpa jókor használva segít, máskor azonban zavaró lehet. A kiegészítő fényszórókat ködben, erős eső esetén jó használni, mert a fényereje nagyobb a tompított fényszórókénál, ezért jobban vakít. Sokan jó heccnek tartják, hogy éjszaka jó látási viszonyok miatt ködlámpával közlekednek azonban ezért akár súlyos büntetés járhat.
Ezekkel a koktélokkal könnyedén varázsolhatsz meleg, barátságos hangulatot: próbáld ki őket, kísérletezz bátran, és élvezd a különleges ízeket az ünnepek alatt!
A többiek érdekében elvállalsz egy kis kellemetlenséget, de lehet, hogy ez nagyobb áldozattal jár, mint elsőre gondoltad volna, és talán még az elismerést sem kapod meg érte.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
Max Verstappen idén újra világbajnok lett, a McLarennek pedig sikerült konstruktőri vb-címet szereznie, ám egyik eredmény sem mérhető ahhoz, amivel Pierre Gasley, az Alpine pilótája lepte meg a közönséget.
Egy ideje már az a mentális felkészülése, hogy nem készül. A tőzsdét nem engedte el, de már nem akar mindenkinek megfelelni, megtanult nemet mondani. Interjú Michelisz Norbert túraautó-világbajnokkal.
Az európai járműgyártás élt már meg szebb napokat. Romló üzleti hangulatról, a gazdasági környezet bizonytalanságairól szólnak a hírek, válságról szóló elemzésekkel van tele a sajtó. Ebben a helyzetben milyen irányba halad az autonóm és hálózatba kapcsolt közlekedés? Ezen kérdés kapcsán Nyalka Csaba, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje nyújt tájék
Jövő héten érkezik a hazai mozikba is a Mufasa: Az oroszlánkirály, amely a 2019-ben bemutatott Az oroszlánkirály előzménytörténete, és amelyhez megérkeztek az első vélemények.
A világ egyik legnépszerűbb fűszere a bors, amely illóolajokat és piperint tartalmaz. Kevesen tudják azonban, hogy a bors nemcsak a különféle ételek kiegészítőjeként hasznos. Ha felismerjük értékes egészségügyi tulajdonságait, gyakrabban használjuk.
Újabb hatvan település lépett be a Felzárkózó települések programba, ezzel 238-ra nőtt a 2019-ben indult esélyteremtő, Európában is egyedülálló szociális program
A karácsony körüli sürgés-forgás, családi és baráti látogatások sokak számára megterhelők lehetnek és közben sokszor elfelejtődik, hogy ez az időszak az ünneplés ideje. Ha babát vár, akkor még több oka van az ünneplésre. Egyszersmind a baba egészsége válik a legfőbb prioritássá és háttérbe szorulhatnak olyan programok, mint a hosszú utazások vagy n
Ritkán fordul elő, hogy egy olyan atléta tűnjön elő semmiből, akit kvalitásai alapján rögtön Usain Bolthoz mérnek. A 16 éves ausztrál síkfutó, Gout Gout azonban kiállja a hízelgő összehasonlítást, sőt ha így folytatja, parádés jövő vár rá a sportágban.
Sokszor esik szó a munka és magánélet egyensúlyának megtartásáról és ezt különösen azok érezhetik nehezebbnek, akik otthonról dolgoznak. Hol kell meghúzni a határt? Hogyan csináld, hogy a munka ne folyjon bele a szabadidődbe? Az év végi hajrában vagyunk és ezt nagyon sok szegmensben érezni lehet. A munka még több ebben az időszakban, mint lenni szo
Új felfedezés hozta lázba ismét a történészeket: egy nemrég feltárt szobor Kleopátra sírjából sokak szerint az egyiptomi királynő valódi arcvonásait mutatja.
A zsűri maximális támogatása és a nézők szeretete is Szabó Zsófi mögött áll. Így nem meglepő, hogy a Mokka műsorvezetője és táncpartnere, Suti András bejutottak a Dancing with the Stars döntőjébe. A nagy öröm ellenére a TV2 sztárja az elődöntő után a könnyeivel küszködve adott interjút a Blikknek, bevallva, hogy a műsor – egyfajta terápiaként – két