Karácsonykor legtöbben beteg, hátrányos helyzetű vagy nehéz sorsú gyermekek javára terveznek adományozni – derült ki a Yettel karácsonyi szokásokat vizsgáló friss országos reprezentatív kutatásából. Sokan szeretnék tudni, pontosan mi az, amire az adományozottnak szüksége van, és azt is, mire fordítják az adományt. A mobilszolgáltató és a Baptista S
Rajongsz az asztrológiáért? Kívülről fújod, mi jellemző a saját csillagjegyedre, és mik a legjobb tulajdonságaid, melyek alapján a kiszemeltedet elcsábíthatod? Akkor ismerd meg a holdjegyedet is, hiszen ez alapján is pillanatok alatt kiderülhet, kit szánt neked az Univerzum! Az, hogy milyen a holdjegyed, illetve a másikkal való kompatibilitás külön
Az európai ombudsman vizsgálatát kezdeményezte a magyar hallgatók és kutatók Erasmus+ és Horizont programokból való kizárása miatt Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa.
"Ferihegy Európa leggyorsabban bővülő repülőtere" – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Michelin Guide kedd esti budapesti díjátadóján, ahol köszönetet mondott a magyar gasztronómiának is teljesítményéért – írja az MTI.
Rabszolgatartás vádjában bűnösnek találtak és tíz év börtönbüntetésre ítéltek szerdán Hágában egy holland állampolgárságú nőt, aki tíz évvel ezelőtt csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez, később pedig rabszolgaként kihasznált egy jazídi nőt.
Az OPEC 210 ezer hordóval, napi 1,6 millió hordóra csökkentette a 2024-es olajkereslet-növekedés előrejelzését, ami az idei év legnagyobb mértékű csökkentése. Július óta a szervezet már 27%-kal mérsékelte az idei évi várakozásait, bár a jövőre nézve még így is az egyik legoptimistább az olajpiacon - számolt be a Bloomberg.
Ki ne ismerné a vadon növő bodzabokrokat, amelyek néha áthatolhatatlan rengeteggé válnak a kertek végében, a ruderálékon, és a szántóföldeket elválasztó erdősávokban? Megismerhettük sajátos ízét, aromáját nagyanyáink szörpkészítményeiből és nagyapáink gondosan és huncutul elkészített bodzaborából, hovatovább pálinkájából.
A Pepe Coin (PEPE) versenytársa, a Rexas Finance (RXS) a valós világbeli eszközök tokenizálására és a Certik által hitelesített biztonságra való úttörő összpontosításával a kriptopiac egyik meghatározó szereplőjévé vált. Az RXS már több mint 24,33 millió dollárt gyűjtött az előértékesítés során. Jelenleg a 9. szakaszban tart, ahol egy token ára 0,1
A karácsonyi időszak a vásárlás öröméről szól, ám ilyenkor a csalók is aktívabbak. Az ünnepi forgatagban gyakran kapkodva vásárolunk és kevésbé figyelünk a biztonságra, ezért különösen fontos tudatosan használni bankkártyánkat és felismerni a potenciális veszélyeket. A következőkben bemutatjuk, hogyan kerülhetjük el a leggyakoribb bankkártyás csalá
"Akkora sokkot kaptam, nem éreztem semmit" – emlékszik vissza a 10 éves Norbi azokra a percekre, amikor rárontott a két kutya. A kisfiú fülét teljesen letépték az ebek, most azonban a Heim Pál Gyermekkórház orvosaitól kapott egy újat – a műtét egész Európában egyedülálló.
"Ma reggel egyórás telefonbeszélgetést folytattam Putyin elnökkel" - irta ki Orbán Viktor a Facebookon. Szijjártó Péter tegnap az ATV kérdésére elárulta: ma és holnap is folytatódik a magyar békemisszió.
A szerdai játéknappal folytatódik a Bajnokok Ligája alapszakaszának 6. fordulója. A Dortmund-Barcelona szuperrangadó győztese fellép a tabella 2. helyre, és máris továbbjutónak érezheti magát. A Dortmundnak még hazai vereség esetén sem kellene aggódnia, a 7. fordulóban Bolognába megy, a 8-ban pedig a Sahtart fogadja. Ha nem is garantált 6 pont az
A kormány 80 milliárd forintot ajánlott érte, a tudományos akadémia közgyűlés ezt elfogadta. Az ingatlanok a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat tulajdonába kerülhetnek, ha a törvénytervezetet a parlament elfogadja. Az MTA állampapírba tenné a vételár nagy részét.
Az altcoin piac hatalmas esésen van túl, egyes érmék egyetlen nap alatt 50%-ot is vesztettek értékükből. Megújult VIP discord csatornánk egyik forró témájává vált a héten. Bár ez a szám riasztónak tűnhet, elemzők szerint az ilyen volatilitással járó korrekciók jellemzőek a kriptovaluták ciklusaira, amelyek egyesekből pánikot válthatnak ki. Egy nemr
A nehézségek ellenére stabil a foglalkoztatási szint, és számos olyan cég van Magyarországon, amely fejleszteni szeretne, ezért dolgozókat keres - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Digitalizált világunkban a NAV ellenőrei egyre több adatra támaszkodhatnak, ha revíziót indítanak. Ezúttal fodrászokat ellenőriztek, itt a foglalási rendszer online adatai a valós jövedelmek felderítésében is segítettek.
Vilmos herceg egyetlen apró, de annál beszédesebb gesztusa elárulta, mennyire fontos számára Katalin hercegné. Egy testbeszéd-szakértő alaposan kielemezte a kapcsolatukat, így fény derült arra, hogyan érez egymás iránt valójában Anglia álompárja!
Ma már több mint egymillió taggal rendelkeznek a hazai egészség- és önsegélyező pénztárak, a népszerűségük pedig nem véletlen: ahogyan a nyugdíjcélú megtakarításoknál, úgy az egészségpénztáraknál is igénybe vehető az államtól a 20%-os adójóváírás, ami éves szinten 150 ezer forintot is kitehet. Ez az összeg pedig jól jöhet, hiszen egy komolyabb bete
A Bridgestone M-Steer 002 és M-Drive 002 gumiabroncsait új keveréktechnológiával tervezték, hogy a flották számára megnövelt élettartamot és magas teljesítményt garantáljanak. Az abroncsok a következő tulajdonságokkal rendelkeznek: • Hosszabb élettartam: az új gumipáros több mint 20%-kal jobb kopásállóságot kínál az előző generációhoz képest.
A természetvédelmi törvény 2004-es módosítása óta a nemzeti parkok, természetvédelmi területek és tájvédelmi körzetek mellett a natúrparkok azok, amelyek a természeti és kultúrtörténeti értékek megőrzését állítják a középpontba. A natúrparkok őrzik országunk jellegzetes tájképét, természeti értékeit, segítik az aktív kikapcsolódást, miközben nevelé
Hamarosan ismét beindult a karácsonyi láz. A plázák már csodálatosan feldíszítve várják a novemberben még csak szemlélődő, december közepéig megfontoltan válogató, majd a karácsony előtti héten eszeveszetten vásárolgató embersereget.
Hiába kapta meg ingyenes használtra az általa vezetett társulás, most tízmillió forintról indulva licitre hirdették meg a volt polgármester szolgálati Volvóját Mosonmagyaróváron.
A januárban megjelenő munkáshitel és a babaváró kölcsön sok szempontból hasonló felépítése miatt elvben 15 milliós ajándékpénzt is begyűjthetnek az államtól a gyermekvállalásra készülő fiatal párok. Az érintettek ráadásul a bankoktól sem távoznak üres kézzel: a babavárónál szerencsés esetben most is 200 ezer forint feletti, egyszeri jóváírás járhat
Jim Carrey két évvel ezelőtt bejelentette, hogy felhagy a színészettel. Akkor azt mondta, úgy érzi, már eleget tett, és csak egy bizonyos, nagyon konkrét feltétellel térne vissza a filmvászonra. Most azonban visszatért a nyugdíjból a Sonic, a sündisznó harmadik része miatt, amit azzal indokolt, hogy szüksége van a pénzre.
Az Alteo nyerte meg a Mol 37,5 megawatt peak (Mwp) kapacitású algyői naperőművére vonatkozó fővállalkozói pályázatot - tette közzé az energetikai szolgáltató vállalat kedden a Budapesti Értéktőzsde (Bét) honlapján.
Több mint 2600 felhasználó részvételével végzett, nem reprezentatív kutatást a Használtautó.hu, amelyben arra volt kíváncsi a portál, milyen finanszírozási megoldással