A rövid pályás úszó-világbajnokság első napja minden várakozást felülmúlt: hét világcsúcs született a Duna Arénában, ezzel bizonyítva, hogy Budapest medencéje tényleg a világ egyik leggyorsabbja.
Kreitler-Sas Máté, Újbuda környezetvédelemért felelős alpolgármestere a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy Delhusa Gjon rendszeresen szabálytalanul parkol a Hamzsabégi út környékén.
Bízom benne, hogy január 20-án, miután Donald Trump hivatalba lépett, megtapasztaljuk ennek jótékony hatását – mondta a miniszterelnök a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban újságírói kérdésre válaszolva. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a megválasztott amerikai elnökkel egyelőre egy megbeszélést tartottak, amelyen gratuláltak egymásnak – mi
Egymillió embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál, ami történelmi eredmény – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a szerda reggeli Facebook-videójában.
Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 410,10 forinton jegyezték az előző esti 410,35 forint után, a dollár jegyzése 389,61 forinton áll 390,26 forint után, a svájci franké pedig 440,99 forintra gyengült 442,42 forintról.
Csillag Az Égen című népzenei műsorát októberben tripla telt ház előtt mutatta be a Bagossy Brothers Company az Erkel Színházban. A csapat az előadás teljes zenei hanganyagát egy albumon jelentette meg. A legnépszerűbb Bagossy-dalok népzenei átdolgozásában a szülőföldjükre jellemző népdalkincs is fontos szerepet kapott. A Bagossy Brothers Company
Leszakadt a plafon egy része és ömleni kezdett a víz egy békásmegyeri suliban. A Bárczi Géza Általános Iskolában elromlott a tűzi vízvezeték, és elázott az álmennyezet. Személyi sérülés nem történt, az épületben anyagi kár keletkezett, ám az incidens nem befolyásolta a gyerekek oktatását és étkezését.
Nagyon biztonságos körülmények között szállították Oroszországba Bassár el-Aszad volt szíriai elnököt, akit a lázadó csoportok egy villám hadművelettel távolítottak el a hatalomból - közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az NBC News amerikai hírcsatornának nyilatkozva egy kedden sugárzott interjúban.
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesült
Még mindig érdemes eurót váltani? A forint árfolyamának jövője A forint árfolyamának alakulása nem csupán a befektetők, hanem a hétköznapi emberek számára is kulcsfontosságú téma. 2024-ben a devizapiacot érintő bizonytalanságok és a nemzetközi gazdasági trendek új kihívásokat hoztak. De mit jelent ez azok számára, akik nyaralást terveznek, vagy épp
Lezajlott a Magyar Bor Akadémia „Év Bortermelője Magyarországon 2024-ben” választás eredményhirdetése. 2024. december 10-én 12 órakor, a Gundel Étteremben, sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője
Szerda hajnaltól szünetel a vonatforgalom Veszprém és Ajka között, mert egy szakaszon az eső alámossa a vasúti pályát. A pályafelújítás várhatóan a jövő év elején kezdődik és fél évig tart majd. Ez idő alatt pótlóbuszok szállítják az utasokat.
A Multi Job egy „kombi” cégcsoport, amely diák-, nyugdíjas- és szociálisszövetkezettel egyaránt rendelkezik, és felnőtt munkaerő-kölcsönzéssel is foglalkozik. Az alapító-ügyvezető Szücs Róbert szerint a jelen és a jövő is az atipikus foglalkoztatásé, aminek egyik legfontosabb szeletét a diákmunkások jelentik, akikben potenciálisan akár 100 000 fő t
Véglegesen rendeződik az idén májusban elhunyt színművész, énekes, Tompos Kátya gyógykezelésére korábban a Fábián Juli Emlékalapítvány keretében felajánlott adományok sorsa. "A jogszabályok, és a Fábián Juli Emlékalapítvány alapító okiratában megjelölt célok nem adnak lehetőséget arra, hogy az alapítványnál hagyott összegeket közvetlenül az időközb
Az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) alapján a természetes személy hangja, valamint az arról készült felvétel, s az ezzel végzett bármely művelet – például a hangfelvétel készítése, felhasználása, nyilvánosságra hozatala – adatkezelésnek minősül – hangsúlyozta szerdai közleményében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH).
A Michelin Guide kedd esti budapesti díjátadóján jelentették be, hogy a tatai Platán és a budapesti Stand étterem sikeresen megőrizte két Michelin-csillagos minősítését, miközben további nyolc vendéglátóhely egy-egy Michelin-csillagot nyert el idén. Három balatoni étteremnél a kiemelkedő ár-érték arányt méltatták.
Sajnos kevésbé ismert tény, hogy nem a legjobb ötlet a babákat puszilgatni. Egy klinikai mikrobiológus most részletesen elmagyarázta azt is, miért van ez így.Dr. Karan Raj sebész nemrég egy videót tett közzé a TikTok-on, amelyben figyelmeztette az embereket a csecsemő csókolgatás veszélyeire, és a több ezer kommentből ítélve ez sokaknak újdonságkén
Az aprósütemények közül a linzer az egyik legkedveltebb, ami nem is csoda. A falatnyi kis finomságok omlós tésztája és az ízletes lekvár tökéletes párost alkot. Bár nem tartozik a leggyorsabban összeállítható desszertek közé, a készülődés minden percét megéri. Ráadásul egyszerre nagy mennyiséget is süthetünk belőle, mert sokáig eláll. Mutatjuk is a
Az elmúlt évek során több alkalommal emelkedett a szakképzésben oktatók bére, s ez jövőre is folytatódik - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Nagyon biztonságos körülmények között szállították Oroszországba Bassár el-Aszad volt szíriai elnököt, közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
Mit szólnál hozzá, ha mostantól egy gép mondaná meg reggelente, hogy mit vegyél fel? És mivel járna, ha a divattervezők helyett mesterséges intelligencia diktálná a divatot? Tudtad, hogy vásárláskor, ha kéred, személyre szabottan összeállítja a szetted egy intelligens rendszer?
Közel harminc éve tevékenykedik a szakmában, a közönség szeme előtt vált fiatal lányból érett nővé. Zséda életében voltak negatív és pozitív pillanatok is, de minden ilyen történet hozzátett ahhoz, aki ma ő.