A szociáldemokraták jelzésértékűnek tekintik a vasárnapi romániai választások eredményét, a liberálisok nyitottak a koalíciós kormányzásra – derül ki a PSD és a PNL vezetőinek urnazárás utáni első nyilatkozataiból.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke vasárnap este Kolozsváron közölte: számításaik szerint a romániai magyarság legnagyobb pártja 5,5 százalék körüli eredményt ért el, így parlamenti párt marad.
Az Újpest hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Ferencváros ellen vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának rangadóján, ezzel 17 mérkőzés után tudott újra pontot szerezni ősi riválisával szemben.
Gyermekkorunkban mindig azt tanították, hogy lehetőleg minden élelmiszert- zöldségeket, gyümölcsöket, húsokat stb. - mossunk meg felhasználás és/vagy fogyasztás előtt. Ám vannak olyanok, amelyeknek kifejezetten nem tesz jót, ha megmossuk, mert elszaporodnak rajta a baktériumok, vagy veszítenek minőségükből.
Kelemen Hunor rámutatott: vasárnap az a korosztály "mozdult meg" leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és ’89 előtti évekről, és "tudja, mi a magyarellenesség".
Az Álarcos Énekes negyedik adása sem volt szórakoztató pillanatoktól és meglepetésektől mentes, négy karakter lépett színpadra - mutatjuk, kit lepleztek le az adásban a nyomozók!
Meggyengült ugyan, de a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte a vasárnapi romániai parlamenti választásokat 26 százalékkal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) pedig 5 százalékos eredménnyel parlamenti képviselethez juthat a belföldi urnazáráskor közzétett exit poll szerint. A szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített fel
Az M5-ös autópályán, Kecskemét térségében, a 77-es km-nél, egy Budapest felé tartó nyergesvontató átszakította a belső szalagkorlátot, és áttért a szemben lévő oldalra, emiatt mindkét irányban csak egy sáv járható. A Röszke felé vezető oldalon a torlódás 2-3 km, a főváros felé 1 km. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Azonnali hatállyal távozik Carlos Tavares a - Jeep, Fiat és Peugeot autókat gyártó - Stellantis vezérigazgatói székéből. Ez jelentős és gyors fordulat, miután szeptemberben még úgy tűnt, hogy kitöltheti eredetileg 2026 elejéig szóló mandátumát.
Boszorkányság vagy sem a gyógynövények itt vannak, hazánk különösen gazdag bennük, és némelyiknek tudományosan is bizonyított a hatása. Mit érdemes otthon tartani, melyek azok, amik a házi praktikáink részét tudják majd képezni? Hogyan gyűjtsük be a csipkebogyót és mire használjuk a fekete nadálytő termését vagy gyökerét?
Egy élelmiszer-szakértő szerint életveszélyes is lehet egy bizonyos finomság túlzott fogyasztása, ezzel pedig jobb, ha minél több ember tisztában van, hiszen egy közkedvelt, hazánkban is népszerű dióféléről van szó.
Vasárnap az a korosztály "mozdult meg" leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és ’89 előtti évekről, és "tudja, mi a magyarellenesség" – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) elnöke vasárnap este Kolozsváron.
A 20 éves Sam Benastick október 8-án beszélt utoljára a szüleivel, amikor elindult magányos túrájára. Másfél héttel később keresni kezdték, de nem akadtak a nyomára. A héten váratlanul, legyengülve megjelent egy erdei úton. Még mindig nem tudni biztosan, mi történt vele és hogyan élt túl ennyi ideig a zord körülmények, mínusz 20 fok közepette. A re