2024. december 1. vasárnap

dec. 1
0:35
Háztűzben halt meg egy férfi (Magyar Nemzet)
A konyhában lévő rezsó és környezete égett.
dec. 1
0:35
Vér a székletben - ilyen tünetekből tudhatja, hogy végbélrák vagy aranyér okozza (EgészségKalauz)
Bár mindkét állapotot kezelni szükséges, egyáltalán nem mindegy, mi is okozza a panaszt.
dec. 1
0:39
A Keleti Pajzsnál járt a lengyel miniszterelnök (Infostart)
A védelmi vonal 800 kilométer hosszan húzódik majd a Belarusszal és Oroszországgal közös határon.
dec. 1
0:39
Kerkez a rövid felsőbe bombázottt (Infostart)
Megszerezte első gólját Kerkez Milos a Premier League-ben.
dec. 1
0:39
Adventi fényjáratokat indít a MÁV-csoport (Infostart)
Világító füzérekkel díszített járművek járnak mindenfelé.
dec. 1
0:39
Szaffi - Téli álom lemezhallgatás és beszélgetés (Metropol)
A december első vasárnapján várunk titeket a Manyiba, ahol együtt hallgatjuk meg az újonnan megjelent albumunkat.
dec. 1
0:39
Katalin hercegné döntése felforgatta a palotát: ez mindent elárul a Károly királlyal való kapcsolatáról (Glamour)
Katalin hercegné és Károly király mindig is nagyon jó viszonyt ápoltak egymással, a betegségük pedig csak még közelebb hozta őket egymáshoz. Az uralkodó állítólag a kórház folyosóján "toporgott", hogy támogassa szeretett menyét, miután nála is rákot diagnosztizáltak az orvosok. Katalin legutóbbi döntése pedig tökéletesen bizonyítja, milyen fontos s
dec. 1
0:39
Az anya talált rájuk: 5 éves fia után halt a megkeseredett apuka (BorsOnline)
Borzasztó tragédia történt.
dec. 1
0:39
Titokzatos ókori nyelven kezdett el beszélni egy férfi, három magyar tudós azonnal megértette, néma csend lett a teremben miután megszólaltak (Promotions)
Rejtélyes agyagtábláról olvastak fel szöveget, a három magyar tudós azonnal értette miről van szó, eldobta papírjait az előadó ijedtében.
dec. 1
0:39
Több mint százezren tüntettek Londonban a palesztinok mellett (Magyar Hírlap)
Izraelbe irányuló fegyverexport teljes leállítását is követelték.
dec. 1
0:39
Trump megnevezte franciaországi nagykövet-jelöltjét (Magyar Nemzet)
Trump a Truth közösségi hálózaton jelentette be a döntését.
dec. 1
0:39
Partnerségek az innovációs ökoszisztémában (Helló Sajtó!)
Az ELTE november 27-i Innovációs Napján diskurzus folyt a hazai KFI támogató intézmények, vállalati és nonprofit szakmai műhelyek és a kutatómunkát végző felsőoktatási társintézmények képviselőivel, díjazták a legkiemelkedőbb egyetemi fejlesztéseket, és sor került a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával egy közös iparjogvédelmi együttműködés ünnepé
dec. 1
0:39
Orvosmeteorológia: nem indul rosszul a tél, de az ízületesek nem fognak örülni vasárnap (EgészségKalauz)
Itt a tél első napja! Mire készülhetünk? A nyirkos, párás, ködös tájakon élőknél felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok.
dec. 1
0:43
Nyugati elektronika keleti gépeken (Infostart)
Szétszedték Oroszország rettegett fegyvereit.
dec. 1
0:43
Hét góllal vertük a svédeket (Infostart)
Női kézilabda Eb: Magyarország-Svédország 32-25
dec. 1
0:43
Séta és beszélgetés a dokival – különleges kezdeményezést indít a Bethesda a Városligetben (Infostart)
A program a jövő év elejétől lehetőséget biztosít arra, hogy a családok, gyermekek együtt sétáljanak, mozogjanak a Bethesda Gyermekkórház dolgozóival, miközben feltehetik nekik az őket leginkább foglalkoztató kérdéseket. Velkey György, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza főigazgatója az InfoRádióban elmondta: egyik fő céljuk,
dec. 1
0:43
A nagy pénzrablás Tokiója szőke hajra váltott, rá sem ismerünk Úrsula Corberóra (Glamour)
Úrsula Corberó nevét A nagy pénzrablás című sorozatból ismerhette meg a nagyvilág, ahol barna, rövid, frufrus frizurával alakította a bátor és mindig önazonos Tokió karakterét. Nos, a színésznő azóta teljesen átalakult, a legfrissebb Instagram-fotóin szőke hajjal pózol - első látásra fel sem ismertük az új külsejével!
dec. 1
0:43
Hatalmas esés, Tóth Gabi lesérült (BorsOnline)
Az énekesnő kamerák előtt mesélt a bakiról.
dec. 1
0:43
Benézett egy szikla mögé a tengerparton, több méteres élőlény vívta elkeseredett haláltusáját (Promotions)
A férfi lába földbegyökerezett a látványtól, semmi keresnivalója nem volt ott a több tonnás lénynek.
dec. 1
0:43
A georgiai államfő bejelentette, hogy nem fog távozni hivatalából, amikor lejárna a mandátuma (Magyar Hírlap)
Szalome Zurabisvili kijelentette: a parlamentnek nincs joga megválasztani az ő utódját..
dec. 1
0:43
A georgiai államfő bejelentette, hogy mandátuma lejártával nem fog távozni hivatalából (Magyar Nemzet)
Szalome Zurabisvili államfő illegitimnek nevezte a georgiai parlamentet és a kormányt.
dec. 1
0:43
Vigyázat: Black Friday és karácsony? Kiváló terep az online csalók számára! (Helló Sajtó!)
A Black Friday és karácsonyi vásárlási időszak az online csalók paradicsoma lehet. Tudatos vásárlók számára fontos megfigyelni a leggyakoribb online csalások formáit és a védekezési lehetőségeket.
dec. 1
0:43
Horkolás: életveszélyes vagy ártalmatlan? Ezekre a jelekre figyeljen! (EgészségKalauz)
Sokak életét keseríti meg a horkolás, amely lehet közel ártalmatlan, de akár a súlyos alvászavar jele is.
dec. 1
0:47
Két földrengés volt néhány másodperc alatt Horvátországban (Infostart)
A földmozgás Magyarország területén nem volt érezhető.
dec. 1
0:47
Marchand nem jön Budapestre (Infostart)
Szünetet tart, mert fáradt.
dec. 1
0:47
Akár ikrek is lehetnének! Elképesztő, mennyire hasonlít a kis Lajos herceg erre a családtagra (Glamour)
Lajos herceget egyszerűen imádják a royal-fanok, hiszen harsány személyiségének köszönhetően mindig tesz arról, hogy a királyi események még izgalmasabbak legyenek. Igazi kis lázadó, aki a nyilvánosság előtt is rendszeresen próbára teszi a szülei türelmét. De nem ő az egyetlen a királyi családból, aki gyerekként folyton ellopta a show-t: az unokate
dec. 1
0:47
Drámai percek a Dancing with the Stars stúdiójában, nekik kellett távozniuk (BorsOnline)
Ezen a héten is voltak, akiknek búcsúznia kellett.
dec. 1
0:47
Matt LeBlanc lehet a következő? A Jóbarátok Joey-ját nem tudják elérni még a barátai sem (Promotions)
Az amúgy is depresszív sztár nem tud felállni a Matthew Perry okozta gyászból, szólnak a vészharangok.
dec. 1
0:47
Párizsban betelt a pohár Ukrajna miatt (Magyar Hírlap)
Utcára vonulnak az emberek.
dec. 1
0:47
Kidöntött egy autó egy villanyoszlopot, lezárták a 47-es utat (Magyar Nemzet)
Köröstarcsa közelében történt a baleset.
dec. 1
0:47
Okleveles magasépítő technikusképzés indul Kecskeméten a Széchenyi István Egyetem közreműködésével (Helló Sajtó!)
A győri Széchenyi István Egyetem és a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum együttműködésében okleveles magasépítő technikusképzés indul a 2025/2026-os tanévtől. Az erről szóló megállapodást az intézmények képviselői nemrégiben írták alá Kecskeméten.
dec. 1
0:47
Mi az alvászavar? Ezek az alvászavar okai, tünetei és kezelési lehetőségei (EgészségKalauz)
Az alvászavar gyűjtőfogalom, hiszen az elalvási nehézségektől kezdve a horkoláson és légzéskimaradáson át az alvás alatti furcsa viselkedések is ebbe a kategóriába tartoznak. Valamennyi problémának létezik enyhébb és súlyosabb formája, a terápia meghatározásakor pedig mindezt figyelembe kell venni.
dec. 1
0:51
A grúz államfő nem fog távozni hivatalából, amikor lejár a mandátuma (Infostart)
Arra hivatkozik, hogy nincs legitim parlament.
dec. 1
0:51
A világbajnok indul az élről Katarban (Infostart)
A konstruktőrök közötti verseny még nem lefutott.
dec. 1
0:51
Adventi koncert a templomban (Metropol)
Pusztinai Szentes Énekek koncert várja az érdeklődőket advent első vasárnapján a szentmise után.
dec. 1
0:51
Szülőként meg kell tanulni az autista gyerek szemével látni a világot (Glamour)
Sokat beszélünk az autizmussal diagnosztizált gyerekek viselkedéséről, problémáiról, igényeiről, de nagyon keveset arról, mik az őket nevelő szülők problémái és igényei, milyen nehézségekkel néznek szembe ők.
dec. 1
0:51
Izzasztó pillanatok és villantások, fotókon a Dancing with the Stars legjobb pillanatai (BorsOnline)
Lezajlott a hatodik adása is a Dancing with the Stars műsorának.
dec. 1
0:51
Döntetlen a török-északmacedón mérkőzésen (Magyar Hírlap)
Továbbjutott a magyar válogatott.
dec. 1
0:51
Donald Trump elhozhatja a békét (Magyar Nemzet)
Donald Trump a háború gyors rendezésének reményét hordozza magában.
dec. 1
0:51
Birodalmak kora – nemzetközi jogtörténeti konferenciát rendezett a Széchenyi István Egyetem (Helló Sajtó!)
A háromnapos programon hat ország neves felsőoktatási intézményeinek kutatói vitatták meg az első világháborút megelőző évszázad jogi, politológiai és közigazgatási aspektusait angol, német és francia nyelven.
dec. 1
0:51
Kinek nagyobb az esélye a depresszióra, szorongásra? Ez derült ki róla (EgészségKalauz)
A kutatók szerint az összefüggések attól függetlenül fennállnak, hogy az emberek valóban tapasztalnak-e klinikai szintű lelki egészségügyi problémákat vagy sem.
dec. 1
0:55
Ezek a karácsonyi ajándékok férfiaknak tökéletesek lesznek, ha hasznos meglepetéssel készülnél az ünnepekre (Glamour)
Te is azon töröd a fejed, mivel lepd meg a párodat vagy az édesapádat karácsonykor? Galériánkban összegyűjtöttük, melyek azok az ajándékok, amelyekkel biztos sikert aratsz majd az ünnepekkor!
dec. 1
0:55
Magyar Filozófiai Enciklopédia készül a Corvinuson (Helló Sajtó!)
Először mérik fel átfogóan a magyar szellemi élet filozófiai-elméleti súlyát az elmúlt évszázadoktól a jelenkorig. A Budapesti Corvinus Egyetem vezető szerkesztésével készülő kötet várhatóan 2026-ban fog megjelenni.
dec. 1
0:59
Kollár Dea új dallal és saját rendezésű videóklippel jelentkezett (Glamour)
Az év vége vészesen közeledik, Kollár Dea magyar-nigériai énekesnő és DJ mégsem nyomta be a féket eddig elért sikerei után — a november hónapot saját rendezésű klippel zárta, mely legújabb, XOXO című dalához készült. Az "XOXO" egy parti himnusz, melynek során egy könnyűvérű lány bőrébe bújva mozgunk a táncparketten, miközben társadalmunk szexualitá
dec. 1
0:59
COP29 – Az elvesztegetett lehetőségek konferenciája (Helló Sajtó!)
A Magyar Természetvédők Szövetsége csalódott a bakui klímacsúcs eredményeit illetően. A szervezet szerint fejlett országok okolhatóak egyértelműen azért, hogy a globális klímafinanszírozási cél a szükségesnél jóval alacsonyabb lett a két hét intenzív tárgyalás után.
dec. 1
1:03
Jótékonysági előadás András Felícia pszichoterapeutával (Metropol)
"Ezen az eseményen a Bársonyszív Alapítvány támogatásával árvaházak, anyaotthonok és rászoruló gyermekek számára gyűjtünk adományokat."
dec. 1
1:03
Az időtlenség lenyomatai: Ország Lili életmű-kiállítása a Kiscelli Múzeumban (Glamour)
Izgalmas életmű-kiállításra vállalkozott a Kiscelli Múzeum-Fővárosi Képtár Árvai Mária kurátor vezetésével: a titokzatos és érzékeny festő, Ország Lili mintegy ötven festményét és hetven grafikai lapját helyezték el a múzeumhoz tartozó templomtérben, amelyek, egy-két kivételtől eltekintve, a képtár saját gyűjteményéből valók. Árvai a kiállítással m
dec. 1
1:03
Volt hallgatók startupjával és kereskedelmi nagyvállalattal működik együtt a Széchenyi István Egyetem (Helló Sajtó!)
A Széchenyi István Egyetem stratégiai megállapodást kötött a Hunland Service Kft.-vel és a reAgro Kft.-vel, hogy új termékeket és technológiákat fejlesszenek az állattenyésztési ágazat számára, hozzájárulva az oktatás és kutatás-fejlesztés fejlődéséhez.
dec. 1
1:07
Ízek, imák, szemétdomb és patkányok - Bali az Instagramon túl (Glamour)
Lehet – sőt biztos –, hogy velem van a probléma, de az én szívemet (elsőre) nem ejtette rabul Bali. Pedig hatalmas elvárásokkal érkeztem (talán épp ez a probléma). Szerintem ez elnézhető annak tükrében, hogy az Ízek, imák, szerelmek az egyik kedvenc filmem, és azóta vágytam a szigetre, amióta először megláttam Julia Robertset a rizsföldek között bi
dec. 1
1:11
6 alkalom, amikor Palvin Barbara olyan helyekre jutott be, mint egyetlen magyar sem (Glamour)
Palvin Barbara neve mára egyet jelent a világszintű sikerrel. Az ikonikus magyar modell karrierje során olyan exkluzív eseményeken jelent meg, ahová rajta kívül egyetlen magyar sem kapott meghívást, és nem mellesleg olyan találkozókban volt része, amelyekről sokan csak álmodoznak!

Keresés