2024. november 3. vasárnap

nov. 3
15:21
8 meglepő dolog, amitől töredezetté válik a hajad: ezekre nem is gondoltál volna (Glamour)
A hajtöredezés sokak számára ismerős probléma, amely gyakran esztétikai és gyakorlati gondokat is okoz. Talán neked is megfordult már a fejedben, hogy fel kéne hagyni a hajszárító és a hajvasaló használatával, vagy éppen a különböző hajformázó termékek alkalmazásával. Ez azonban önmagában még nem jelentene megoldást, hiszen a legtöbb esetben olyan
nov. 3
15:24
Most akkor kell mentő, vagy nem? – kérdezte a diszpécser a rettegő férfitől, aki rosszul lett a saját szedésű gombától és felhívta a 112-t (SzMo)
Végül a Honvédkórház sürgősségi osztályára küldték, ahol órákon át vesztegelt, majd saját felelősségre távozott. Csak ekkor közölték vele, hogy a Péterfy Sándor toxikológiai osztálya a gombamérgezések kezelésének szakértője.
nov. 3
15:24
Honnan tudhatjuk egy illóolajról vagy gyógyteáról, hogy valóban azt tudja, amit ígér? A szakember elárulja! (egy.hu)
A gyógynövényekről először valószínűleg a gyógyteák, gyógyhatású készítmények, illóolajok jutnak eszünkbe és nem a tudomány. Pedig a gyógynövényekkel kapcsolatos vizsgálatokra, felmérésekre, kísérletekre alapozott fejlesztések komoly tudományos alappal bírnak. A Magyar Tudomány Napja alkalmából arról beszélgettünk dr. Horváth Györgyivel, a Pécsi Tu
nov. 3
15:24
Pamela Anderson elhagyta Los Angelest és egy távoli kanadai kis szigetre költözött - ez az oka a döntésének (Sassy)
A híres szőkeség őszintén mesélt arról, miért hagyta el Hollywoodot.
nov. 3
15:24
Itt tarts magadnál egy kis dugipénzt. 5 életmentő trükk, amit jó, ha ismersz (Bien)
Az élet kiszámíthatatlan, és bár mindannyian azt hisszük, hogy velünk nem történhet semmi baj, sajnos a sors gyakran közbeszól. A váratlan helyzetekre lehetetlen felkészülni, de azért akad pár tipp, amivel jó, ha képben vagy. Ezek ugyanis egy veszélyes helyzetben akár az életedet is megmenthetik.
nov. 3
15:27
Észak-Koreában az imperializmus ellenfeleként emlékeztek meg Orbán Viktorról (444.hu)
Célba ért a miniszterelnök ünnepi beszéde.
nov. 3
15:27
A vásárlók veszítik a legtöbbet a kínai büntetővám miatt (Autónavigátor)
Az Európai Bizottság 35,3 százalékig terjedő vámot vetett ki a Kínából származó akkumulátoros elektromos járművekre (BEV), az öt évre szóló
nov. 3
15:30
A hamuzsírkínálat közelít az ukrajnai háború előtti szinthez (Agrofórum)
A globális hamuzsírkínálat visszatér az oroszok ukrajnai inváziója előtt látott szintre, mivel Oroszország és Fehéroroszország megkerüli a nyugati szankciókat, és növeli az Ázsiába és Dél-Amerikába irányuló szállítmányokat, nyomást gyakorolva a termelőkre a termelés csökkentésére és a túlkínálat elkerülésére.
nov. 3
15:30
Hamilton pályára vihette Ayrton Senna világbajnok McLarenjét (Racing)
Lewis Hamilton a Brazil Nagydíj előtt ülhetett bele Ayrton Senna 1990-es világbajnok autójába, a közönség pedig tombolt.
nov. 3
15:36
Még egyet szigorítottak a palackvisszaváltáson az egyik közismert áruházban (Infostart)
A fóti Auchan palackvisszaváltó automatájára azt írták ki, hogy "a MOHU üzemeltetése alatt álló automaták által kiadott bónok a kiadást követően leghamarabb 15-30 percen belül válthatóak be".
nov. 3
15:36
Amerikai elnökválasztás (Demokrata)
.
nov. 3
15:36
Nem, nem viccelünk: megnyílt az első étterem, ahol csak rovarokat szolgálnak fel (naphire.hu)
A rovaralapú ételek hulláma elért Londonba is: a Yum Bug étterem egyedülálló módon kizárólag rovarokból készített ételeket kínál az érdeklődők számára.
nov. 3
15:39
Hogy kell tárolni a burgonyát télen? (Agroinform)
Hónapokig elállhat, ha megfelelő körülmények között tartod. Fogadd meg a tanácsokat!
nov. 3
15:39
Szörnyű tragédia: Így búcsúzik lánya a meggyilkolt Révész Zsuzsától (Nyugati Fény)
A lány exe ölte meg az ismert tévést.
nov. 3
15:42
Kiderült, miért nincs közös gyermeke Ernyey Bélának és 38 évvel fiatalabb feleségének (SzMo)
Ernyey felesége elmondta azt is, hogy a színész a legjobb társ a szerelemben, az életben, az üzletben, de még a gondolkodásban is. Kiemelte: nem feltétlenül a köztük lévő korkülönbség okán nem született közös gyermekük.
nov. 3
15:42
Fagyok jönnek (Demokrata)
A reggeli köd- és párafoltok feloszlása után jellemzően napos, száraz, de hideg időre kell számítani november első hetében.
nov. 3
15:42
A Konzervatív Párt hibáiról beszélt az új brit vezető (Demokrata)
Kemi Badenoch a Konzervatív Párt ötödik vezetője a 2016-os Brexit-népszavazás óta.
nov. 3
15:42
Őrjítően finom csokis-pekándiós muffin az ősz utolsó hónapjára (in.hu)
Az alábbi csokis-pekándiós muffin lágy, krémes és nehéz megállni, hogy ne együnk belőle többet.Hozzávalók (12 muffinhoz)A muffinhoz:180 g általános liszt200 g kristálycukor50 g holland kakaópor1 1/4 teáskanál sütőpor1/4 teáskanál kóser só1,5 dl repce- vagy növényi olaj 1,3 dl teljes tej, szobahőmérsékleten1 nagy tojás plusz 1 tojássárgája, szobahőm
nov. 3
15:48
Elmúlt már a nevelő pofonok ideje – De meddig mehet el a szülő a gyermeke fegyelmezésében? (Blikk)
Elfogadja a magyarok többsége, hogy a rossz gyerek pofont kapjon vagy kiabáljanak vele a szülők. Az IDEA Intézet egy éves időtávlatban elemezte az internetes kommenteket a témában és arra a megállapításra jutott, hogy a suhintás, a pofon, az ütés, az ordibálás a magyar családok többségében elfogadható nevelési eszköznek számít. Kivéve a durva fizik
nov. 3
15:51
A természet sötét oldala: ősi gyógynövények, melyekről kiderült, hogy rendkívül mérgezők (Agroinform)
Hazánk mérgező növényei, melyeket gyógyításra is használtak.
nov. 3
15:51
Sárral dobálták meg a spanyol királyt az áradások után Valenciában (444.hu)
Sokan számonkérték rajta, hogy miért nem tettek semmit a tragédia megelőzése érdekében.
nov. 3
15:51
Megöllek, megszúrlak - hatalmas szájkarate a szolnoki temetőben, rendőrök is érkeztek (Infostart)
November elsején délután négy óra körül történt az eset, melynél rendőri intézkedésre volt szükség. Két ember ordibált egymással, de lehet, hogy többen voltak.
nov. 3
15:54
Magyarországon is drágulhat a tojás, miután drámai a helyzet Szlovákia legnagyobb tojástermelőjénél (Piac és Profit)
Madárinfluenzával fertőzött szárnyasokat találtak az ellenőrök októberben az érsekújvári járásbeli Udvardon, a Novogal tyúkfarmon. Az ország legnagyobb tojástermelőjének egyik farmján ezekben a napokban 380 ezer tojótyúk teljes tenyészetét számolják fel és mintegy 20 millió tojást.
nov. 3
15:54
Módosult a villamos energia rendszerhasználati díjakról szóló rendelet (Alternatív Energia)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) módosította a villamos energia rendszerhasználati díjak alkalmazási szabályairól szóló rendeletét. A rendeletmódosítás nem jelent díjváltozást, nem érinti a rezsicsökkentés szabályait, a magyar háztartások továbbra is rezsicsökkentett áron juthatnak villamos energiához - közölte az energiahi
nov. 3
15:54
Palvin Barbi amerikai férje magyarul mondta ki azt a szót, amire senki nem számított (Promotions)
Dylan Sprouse felsorolta, hogy mit szeret Magyarországon, és valamit magyarul mondott ki.
nov. 3
15:54
Amikor két férfi betört egy elhagyatott kórházban radioaktív anyagokat lopni és katasztrófát okozott vele (Helló Magyar)
1987. szeptemberében egy radioaktív katasztrófa rázta meg a braziliai Goiânia városát, amely máig az egyik legsúlyosabb sugárzással összefüggő balesetként ismert.
nov. 3
15:54
Egyre szűkül a nők és férfiak közötti egyenlőtlenség a kriptopiacon (BitcoinBázis)
A kriptopiac növekedésével egyre inkább előtérbe kerülnek azok a társadalmi és demográfiai különbségek, amelyek a hagyományos piacokon már évek óta jelen vannak. Ezek mind befolyásolják az emberek hozzáállását a kriptovalutákhoz és az új pénzügyi technológiákhoz. A BITmarkets kriptotőzsde legfrissebb jelentése arra próbál meg választ találni, hogy
nov. 3
15:54
Szerb sajtóértesülés: magyar hátterű cég felügyelte annak az újvidéki állomásnak a rekonstrukcióját, ahol több embert megölt egy leszakadó üvegterasz (Telex)
A cég anyavállalata a Mészáros Lőrinc-féle autópálya-koncesszióban dolgozik alvállalkozóként.
nov. 3
15:54
Ha az alábbi 6 dolog közül 1 is igaz rátok, toxikus a barátságotok (Bien)
Ha visszatekintesz az elmúlt néhány évre, te is ki tudnál emelni olyan "barátokat", akik utólag nem is voltak olyan jók hozzád? Amikor benne vagyunk egy ilyen szituációban, nehéz tisztán látni, épp ezért fontos tudnod, hogy ha csak egy is igaz a lenti állítások közül egy számodra fontos személyre, a barátságotok toxikus!
nov. 3
16:00
Rendkívüli műsorváltozást jelentett be a közmédia az elhunyt Szörényi Szabolcs miatt (Blikk)
A 81 éves korában elhunyt Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas zeneszerzőre, zenei rendezőre, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosára emlékezik november 3-án és 4-én a közmédia. Az M5 kulturális csatorna több műsora, az M2 Petőfi TV és a Duna World is felidézi a kitűnő zenész munkásságát. Szörényi Szabolcs 2000-ben kapta meg a Kossu
nov. 3
16:00
A diákok tízezrei teljesítenek katonati szolgálatot - így néz ki a tanévkezdés a háború árnyékában (Növekedés)
Újabb "háborús" tanév kezdődött el vasárnap az izraeli felsőoktatásban, ami azt jelenti, hogy a 334 600 diák közül több tízezer tartalékos katonai szolgálatot is teljesít miközben egyetemre, főiskolára jár, és az oktatási intézmények igyekeznek ezt maximálisan figyelembe venni.
nov. 3
16:00
Brutális erőszakba torkollott egy rave-party: kövekkel és baseballütőkkel estek a bulizóknak (naphire.hu)
Kövekkel és baseballütőkkel vetettek véget egy rave-partinak Franciaországban.
nov. 3
16:00
Rengeteg vaddisznótetemet találtak - kiterjesztették a vészhelyzeti zónákat (Magro)
Úgy tűnik, az afrikai sertéspestis (Asp) vírus egyelőre nem fog eltűnni Németország nyugati feléből. A Hessen tartomány déli részén található Bergstrasse körzetben jelentős mértékben megnövekedett a vaddisznók elhullása, ami miatt a hatóságok szükségesnek látták a fertőzött zónák kiterjesztését.
nov. 3
16:12
Újvidéki tragédia: magyar hátterű cég felügyelhette az állomás rekonstrukcióját (Menedzsment Fórum)
A Project Bureau Utibert nevű cég nyerte el a magyar határ felé vezető vasútvonal rekonstrukciójának felügyeleti jogát.
nov. 3
16:12
Meglepően viselkedik a kutyája? Itt van rá három lehetséges magyarázat (Blikk)
Akinek van kutyája, biztosan került már olyan helyzetbe, hogy vagy az ő vagy egy másik ember ágyékát megszagolta találkozáskor kis kedvence, esetleg egy másik kutya hátsóját szaglászta, amikor séta közben összetalálkoztak. Nos, ez nekünk furcsa viselkedés lehet, de a kutyáknak ez teljesen természetes. Az rd.com szakemberei pedig most elárulják, mié
nov. 3
16:12
Az orosz parancsnoki csúcsmodell – jól áll neki a kor, alig hetvenéves… (Infostart)
A legendás GAZ 69 egy egyszerű szerkezetű veretes terepes, de ma megbecsült veterán. Egy szép példányt mutat be vendégcikkében Az Autó.
nov. 3
16:12
Magyar nők Insta-profiljairól lopnak el fotókat csalók, hogy új profilokon nem létező intim fotókat hirdessenek velük (Telex)
Ha esetleg az egyik ismerőse hirtelen az Instán hirdetné erotikus fotóit, ne kattintson!
nov. 3
16:15
Szigorított az egyik áruházlánc: Már nem lehet akármikor visszaváltani a palackokat (Nyugati Fény)
Az okot egyelőre nem tudni.
nov. 3
16:18
Tóth Gabi keményen a sarkára állt: durván odaszúrt a Dancing with the stars zsűrijének (naphire.hu)
Tóth Gabi odaszúrt a zsűrinek a Dancing with the Stars-ban.
nov. 3
16:18
Hadas Krisztára emlékezünk (Digital Hungary)
Hadas Kriszta távozásával hatalmas űrt hagy maga után a magyar médiában és azok szívében, akik szerették és tisztelték őt. A család, a kollégák és a barátok mellett mindazok gyászolnak, akik rajongói voltak, vagy akiket történeteivel inspirált és tanított. Öröksége azonban tovább él munkásságában, riportjaiban, melyek révén az emléke megmarad. Mege
nov. 3
16:21
Hétfőn kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe (ProfitLine)
Hétfőn kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe, amelynek során egy hónapon át több száz tudománynépszerűsítő programmal várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a fővárosban, vidéken és a határokon túl.
nov. 3
16:21
Gazdasági előnyök mások kárán – A hiperglobalizáció bukása (Portfolio)
Nemzetközi gazdaságpolitikai célként a hiperglobalizáció nagyrészt azon bukott meg, hogy támogatói arra törekedtek, hogy túlszabályozzák a határokon átnyúló hatásokkal járó nemzeti intézkedéseket. Sokkal jobb megközelítés lenne, ha csak azokra az intézkedésekre összpontosítanának, amelyek egy adott ország számára úgy biztosítanak előnyöket, hogy az
nov. 3
16:21
Hogyan működik az amerikai elnökválasztás, és mi fog történni kedden? (ATV)
Az amerikai elnökválasztási folyamat sokszor bonyolultnak tűnik. A választás nem közvetlen módon zajlik, hanem egy úgynevezett elektori rendszer segítségével, amelyben az állampolgárok voksaik által közvetve választják meg az Egyesült Államok elnökét.
nov. 3
16:21
Férfiakon szimulálták a menopauza kellemetlen tüneteit: "Mintha forró vasalót nyomtak volna a testemhez" (Glamour)
Azt hihetnénk, hogy egy harmincas éveiben járó nő még nagyon messze van a változókortól, pedig a menopauza korai szakasza bizony már ekkor jelentkezhet. Ne várjuk meg, amíg csúcsosodik az állapot. Minél korábban veszünk tudomást a változókor közeledéséről, és minél előbb teszünk ellene, annál jobb esélyünk van rá, hogy elkerüljük a kellemetlen, már
nov. 3
16:24
Bánó Andrást hamisítással vádolta meg a Híradó, sosem tisztázta konfliktusát Pálfy G. Istvánnal (Blikk)
.
nov. 3
16:24
Minisztériumi közlemény a magyar zenészlegenda halálára (Infostart)
Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas zeneszerzőt, az Illés, majd a Fonográf együttes basszusgitárosát a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.
nov. 3
16:24
Hatoslottó: 1,56 milliárd forintot ért most ez a 6 nyerőszám (Promotions)
Mutatjuk a Hatoslottó nyerőszámait.
nov. 3
16:24
November 3-a a Magyar Tudomány Napja (Demokrata)
A pozsonyi országgyűlésen határozták el a magyar rendek egy magyar tudós társaság létrehozását.
nov. 3
16:24
Európai Bizottság: az EU üvegházhatásúgáz-kibocsátása több mint 8 százalékkal csökkent tavaly (Öko-drive)
Az Európai Unió nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátása 8,3 százalékkal csökkent 2023-ban az előző évhez képest, ami a megújuló energia használata jelentős növekedésének tudható be - közölte az Európai Bizottság az uniós éghajlat-politikáról szóló éves jelentésében csütörtökön.
nov. 3
16:24
5 kicsi luxusfürdőszoba különálló káddal, ha inspirációt keresel (Bien)
Az aprócska fürdőszoba sem lehet akadálya annak, hogy te is elmerülhess időnként a habokban és élvezhesd a fürdőkád által biztosított örömöket. Azonban némileg kötöttek a lehetőségeid akkor, ha szívesen követnéd a legújabb trendeket és egy különálló káddal örvendeztetnéd meg magadat.

Keresés