A Joaquin Phoenix és Lady Gaga főszereplésével készült Joker: Kétszemélyes téboly a gyenge bevételi eredményeket követően gyorsan átkerült a streaming platformokra, köztük a Prime Videóval és az Apple TV-vel.
Ma már a legnagyobb mozivásznas zsarupárosok közé sorolják őket is, hiszen világszerte milliók rajonganak immár évtizedes múltra visszatekintő kalandjaikért. Pedig eddig összesen csak négy filmben láthattuk őket együtt, ebből három most egyszerre érkezett meg a Maxra. Ők Mike Lowrey és Marcus Burnett, avagy a rosszfiúk.
Donald Trump a Fox & Friends című műsorban bírálta Julia Roberts színésznőt, amiért az egy Harris-Walz-kampányhirdetést narrált, amelyben a nőket arra buzdította, hogy férjük preferenciáitól függetlenül, önállóan szavazzanak.
Tom Hanks (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) nem szeretne visszatérni a harmincas éveibe, annak ellenére sem, hogy új, Here című filmjében a technológia segítségével megfiatalítva tűnik fel.
Tom Cruise és Paramount óriási sikert ért el a Top Gun: Maverickkel, így talán nem is olyan meglepő, hogy már folynak a tárgyalások az 1990-es Mint a villám folytatása kapcsán.
A temetkezéssel és búcsúszertartással foglalkozók szerint nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is nehéz ez a munka, de fontos, hogy segíthetnek a gyászolóknak a búcsú óráiban.
Robert Zemeckis egy friss interjúban nyilatkozott arról, hogy miért szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán lehetséges-e folytatást készíteni az 1988-as Roger nyúl a pácban című filmhez.
A hazánkban elérhető streamingszolgáltatók a következő héten is izgalmas tartalmakat hoznak képernyőinkre. Végre az otthon melegéből élvezhetjük a Bad Boys – Mindent vagy többet című filmet, valamint érkezik A nagy öreg második évada is Jeff Bridges főszereplésével. Listánkban főleg a kiemelt tartalmakra összpontosítottunk, természetesen ez nem a t
Még az ezredforduló környékén egyetemes tény volt, hogy videojátékok alapján nem készülhet jó film és sajnos fordítva is igaz volt ez. Szerencsére az utóbbi évekre ez a tétel végleg megdőlt, ma már számos abszolút szerethető film született videojátékok adaptációjaként. 2020-ban került a mozikba a Sonic, a sündisznó, amely szintén beillet ebbe a sor