Vérbeli halloweeni süti, amit vétek lenne kihagyni. Amilyen mutatós és finom, pontosan olyan egyszerű összeállítani. Így készül a „törött üveg cupcake”!
Bár az ételekben imádjuk, de ha hozzáérünk – vagy nyersen megesszük –, akár napokig is érezhető a rajtunk és a környezetünkben az illata. Máris eláruljuk, hogyan inthetünk búcsút a fokhagymaszagnak!
Közeledik a mindenszentek és a halottak napja, amikor mécsesekkel és gyönyörű virágokkal borítjuk szeretteink végső nyughelyét. Segítünk, hogy milyen virágokat válassz.
Az egyre szélesebb körben népszerűvé váló air fryerek használata roppant praktikus és egyszerű, mégis vannak olyan hibák, amiket elkövethetünk. Néhány baklövésből akár komoly baj is lehet, ha nem vagyunk elég óvatosak.
A Ford Motor Company a harmadik negyedéves eredményei után a korábban bejelentett 2024-es nyereség-előrejelzésének alsó határához igazította várakozásait, ugyanakkor enyhén túlteljesítette a Wall Street előrejelzéseit – írja a CNBC.
Karácsony Gergely diákszervezeteket támogató huszonöt pontos javaslatcsomagját a ferencvárosi polgármester szerint azzal az indokkal szavazták le, hogy az érintett mozgalmak neki kampányoltak.
A mesterséges intelligencia mellett Robert Zemeckis Here című rendezése az, amely napjainkban forró témának számít Hollywoodban, és meg is érkeztek az első vélemények.
Egy tortakarika segítségével könnyen tudunk szép és persze szabályosan kerek tortát készíteni. Nincs is jobb ajándék egy születésnapra, mint a házi, saját magunk készítette torta. Egy tortakarikának azonban nincs alja, és aki először vesz ilyet a kezébe, talán meg is lepődik rajta. Szerencsére létezik egy trükk, amit nemcsak a kezdőknek, hanem mind
Magyarországon szinte minden háztartás rendelkezik vezetékes vízzel, ám csak a települések 60%-ában éri el az ivóvíz az egészségügyi normáknak megfelelő minőséget. Az országos adatok alapján az ivóvíz minőségét több szempont szerint vizsgálják, és különböző kategóriákba sorolják attól függően, hogy mely paraméterek térnek el az elfogadható határért
Itthon is egyre népszerűbbek a halloweeni bulik. Sütőtökből készült lámpások és ételek nélkül elképzelhetetlen egy ilyen parti, ezért összegyűjtöttük néhány egyszerűen elkészíthető, mennyei sütőtökös desszert receptjét.
Vérbeli halloweeni süti, amit vétek lenne kihagyni. Amilyen mutatós és finom, pontosan olyan egyszerű összeállítani. Így készül a „törött üveg cupcake”!
Ha téged is elkapott a halloweeni láz és őrült tempóban díszíted a lakást, biztosan feltűnt, hogy a legtöbb dekoráció fekete és narancssárga. Utánajártunk, hogy miért pont ezek a színek kapcsolódnak az ünnephez.
Közeledik a mindenszentek és a halottak napja, amikor mécsesekkel és gyönyörű virágokkal borítjuk szeretteink végső nyughelyét. Segítünk, hogy milyen virágokat válassz.
Egy tortakarika segítségével könnyen tudunk szép és persze szabályosan kerek tortát készíteni. Nincs is jobb ajándék egy születésnapra, mint a házi, saját magunk készítette torta. Egy tortakarikának azonban nincs alja, és aki először vesz ilyet a kezébe, talán meg is lepődik rajta. Szerencsére létezik egy trükk, amit nemcsak a kezdőknek, hanem mind
Itthon is egyre népszerűbbek a halloweeni bulik. Sütőtökből készült lámpások és ételek nélkül elképzelhetetlen egy ilyen parti, ezért összegyűjtöttük néhány egyszerűen elkészíthető, mennyei sütőtökös desszert receptjét.
Ha téged is elkapott a halloweeni láz és őrült tempóban díszíted a lakást, biztosan feltűnt, hogy a legtöbb dekoráció fekete és narancssárga. Utánajártunk, hogy miért pont ezek a színek kapcsolódnak az ünnephez.
A kapormártás egy igen egyszerű, enyhén savanykás, de nagyon finom és népszerű öntet. A szárazabb húsokhoz nagyon jól passzol, hétköznap pillanatok alatt elkészíthetitek, ha pedig hétvége, akkor a vasárnapi ebédek egyik kihagyhatatlan kiegészítője. Ha úgy döntötök, hogy nekiláttok, akkor legyen a következő receptvideónk egy útmutató számotokra a tö
Békés vármegye erdeiben korábban 20-25 ezer őzet tartottak nyilván, az elmúlt három évben azonban a törzsállomány mintegy egyharmada eltűnt. A vadászok egyelőre nem tudják, mi áll a jelenség hátterében – mondta a Magyar Vadászkamara Békés Vármegyei Területi Szervezetének elnöke hétfőn az MTI-nek.
A COVID-19 idegrendszeri hatásainak új megvilágításáról tudósított az MTA.hu. A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Neuroimmunológia Kutatócsoportja új eredményekről számol be a koronavírus-fertőzés idegrendszeri következményeiről.
A divatipar napjainkban egyre inkább szembesül azzal az égető igénnyel, hogy a környezeti fenntarthatóság és etikus gyártás szempontjai szerint működjön. Ebben a globális átalakulásban kiemelkedő szereplőként jelenik meg a Stella McCartney márka, amely nem csupán egy trendet követ, hanem úttörő módon formálja a fenntartható divat jövőjét.
Bár nincsenek megerősített források arra vonatkozóan, hogy ez a bizonyos mondat valóban elhangzott volna Meghan szájából, az biztos, hogy a hercegné eleinte nem igazán értette a királyi feladatok lényegét.
A Fidesz, a Tisza és Vitézy Dávid frakciója is leszavazta Karácsony Gergely diákszervezeteket támogató 25 pontos javaslatcsomagját. Erre reagált Baranyi Krisztina.
Az ősz közkedvelt finomsága az ízletes sütőtök, mely mennyei illatával és édes ízével hívogat mindenkit a konyhába. Számos főétel alapanyaga, süteményt is készíthetünk belőle, a latték népszerű ízesítője, de önmagában, megsütve is nagyon finom. Íme a csodás sütőtök jótékony hatásai.