2024 két Gundel Károly díjasa nagyon sokat tett a magyar gasztronómia fejlődéséért. 2024-ben 11. alkalommal adták át a Gundel Károly-díjat. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete által a Gundel Károly emlékére megalapított
Hihetetlen állapotok uralkodnak egy soproni társasházban: hónapok óta nincs gáz, így meleg víz és fűtés sincs 14 lakásban. A lakók egyre nehezebb helyzetben vannak, hiszen hamarosan beköszönt a hideg, azonban a jelenlegi állapotok alapján még jó néhány hétig biztosan nem lesz megoldva a gáz. Az érintettek között egy 7 gyermekes család is van.
A finálé utolsó mozzanatait részben egy kérdéses játékvezetői ítélet döntötte el, Juhász azonban megjegyezte, ugyan voltak vitatott fújások mindegyik találkozón, de egy mérkőzés negyven percig tart, és hisz abban, hogy nem egy-egy bírói döntésen múlik a találkozók végkimenetele.
A focirajongók már egyáltalán nem csodálkoznak azon, hogy Fabrizio Romano tulajdonképpen minden fontosabb átigazolási hírt előre tud. Most azonban ennél furcsább dologra is fény derült.
Október 28-án – éppen 68 esztendeje – jelent meg a bel- és a hadügyminiszter közös parancsa. Ennek értelmében az addigi "elvtárs" helyett a "bajtárs" megszólítás íratik elő.
A kismamáknak szánt, általában a védőnőktől kapott egyik szóróanyagban érdekes jó tanácsokat kapnak a leendő anyukák, például a prioritásokról a szülés előtti órákban
Újabb adatkérést utasított el az Építési és Közlekedési Minisztérium, de Lázár egy pénteki sajtótájékoztatón felsorolt néhány céget, akik már pályáztak kastélyokra.
Az elmúlt években a 65 év feletti korosztály relatív jövedelmi szegénységi aránya drámaian nőtt, 2010-ben 4,9 százalékról 2022-re 14,5 százalékra. Az idősek a leginkább veszélyeztetett csoportok közé tartoznak, bár a tényleges szegénységi arányt mindig a munkanélküliek és az alacsony végzettségűek körében találjuk. A nyugdíjasok körében különösen r
2024. október 26-án lesz negyven éve, hogy James Cameron rendező tudományos-fantasztikus klasszikusa, a Terminátor bemutatásra került – egy olyan film, amely elterjesztette a társadalomban a félelmet a gépektől, amelyekkel nem lehet tárgyalni, és amelyek „nem állnak meg… amíg meg nem ölsz” – ahogyan az egyik emlékezetes szereplő megfogalmazza. A tö
Potápi Árpád János fideszes képviselő halála után lesz időközi Tolna vármegye 2. választókerületében. Legkésőbb november végéig döntenie kell a Tisza Pártnak.
A budapesti Hősök teréről a nyíregyházi Hősök terére fut el Nádudvari Péter ultrafutó az 500 Km Szofiért jótékonysági futó akció részeként. A Prima díjjal is kitüntetett gyógypedagógus így gyűjt adományokat az agydaganattal küzdő Szofi gyógykezelésére. A kilométereket most is bárki örökbe fogadhatja, ezzel is segítve a kislány németországi kezelésé
Idén eddig átlagosan naponta tízszer kellett fegyvert használniuk a norvég főváros rendőreinek, pedig azt alapesetben elzárva kell tartaniuk az autóikban. Egyre több a migráns hátterű bűnöző, ez okozza a békés idők végét. A fővárosi rendőrség általános felfegyverzését kéri az oslói rendőrfőkapitány, Ida Melbo Oystese annak ellenére, hogy évekig más
Már több mint három hónapja, hogy Iszak Eszti anyai örömök elé nézett. A csinos tévés nyáron hozta világra a Gyurta Danival közös kisbabájukat, Mirabellát. A korábbiakhoz képest még kevésbé aktív az utóbbi időben az Instagram-oldalán az influenszer, de most ismét visszatért és megmutatta a kislányát.
A republikánus párt alelnökjelöltje a The Tim Dillon Show nevű podcastműsorban terítette ki lapjait, szerinte az amerikai stratégiai érdekek szempontjából nem is olyan fontos Ukrajna.
Szabó Simonék legutóbbi utazása Bécsbe vezetett, ahol egy kis múzeumlátogatással is fűszerezték a napot. Edina posztolt is egy szerelmes fotót, és elárulta, hogy el tudná képzelni az életüket a szomszédos fővárosban.
A strasbourgi székhelyű testület rámutatott arra, hogy bár a kampány általában szabadon zajlott, a jogi keret pedig megfelelő volt a választások lebonyolításához.
Az elmúlt egy év nehézségei ellenére sem kell temetni az elektromobilitást Európában - mondta az InfoRádiónak a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője. Ami idén tapasztalható, az szerinte egy konszolidáció, ráadásul a nagy piacokon idén választás volt vagy lesz, és az elektromobilitás politikai napirendre kerülése szintén befolyásolja a piac alak
Nem titok, hogy miután Harry herceg és felesége, Meghan Markle 2020-ban úgy döntöttek, hogy visszalépnek hercegi kötelezettségeiktől és Amerikába költöznek, nagyon megromlott a viszonyuk a királyi család többi tagjával. Azonban Vilmos herceg most megtörte a jeget: évek óta először ejtette ki az öccse, Harry herceg nevét nyilvánosan.
Vilmos herceg felesége visszatért királyi teendőihez, de emellett mindent megtesz azért, hogy megőrizze egészségét. A közelmúltban megszaporodtak azok a hírek, miszerint Katalin hercegné és férje már az uralkodásra készülnek, és mindezt a nagybeteg Károly király áldásával teszik.
Litvánia leendő szociáldemokrata kormánya a bruttó hazai termék (Gdp) legalább 3,5 százalékának megfelelő összeget kíván védelmi kiadásokra fordítani – hangoztatta a párt vezetője hétfőn.
Az olyan harmadik országok gazdasági szereplői, amelyek nem kötöttek nemzetközi közbeszerzésről szóló megállapodást az Unióval, ezen a területen nem hivatkozhatnak az egyenlő bánásmódra – mondta ki ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Lapunk kérdésére z Országos Kórházi Főigazgatóság elismerte, hogy nem csak a tavaly decemberben leváltott 24 kórházigazgató utódját keresi, hanem ennél jóval több egészségügyi intézménybe keres vezetőket.
Ismerős az érzés, amikor egyből, ahogy hazaérsz átöltözöl kényelmes ruhába, leveszed az összes ékszered, lemosod a sminked és a hajadat is laza lófarokba kötöd? Amikor kimerültnek érzed magadat egy hosszú és stresszes nap után, de nem tudod, mit tegyél, hogy azonnal felfrissülj, szerezd be ezt a 4 hétköznapi kelléket és már kezdődhet is a kikapcsol