2024. október 27. vasárnap

okt. 27
14:51
Hatalmas változások a ferihegyi reptéren: Ez sokakat érinthet (Nyugati Fény)
Bővül a kínálat.
okt. 27
14:51
Prediabétesz: szívlelje meg a dietetikus tanácsait, és könnyebben elkerülheti a cukorbetegséget! (EgészségKalauz)
A betegek túlnyomó többsége nem tud arról, hogy prediabéteszben szenved, pedig ez egy súlyos egészségügyi állapot, melynek korai felismerése lehetővé teszi, hogy életmódkezeléssel elkerülhető legyen a cukorbetegség kialakulása.
okt. 27
14:57
Magyar egyetemek a világ legjobbjai között (Demokrata)
Öt évvel ezelőtt hét magyar egyetem szerepelt a THE rangsorban, idén pedig már tizenegy.
okt. 27
14:57
Szívszaggató titok derült ki a magyarok kedvenc színésznőjéről, még mindig nem tudta feldolgozni (naphire.hu)
Magyarországon is rengetegen rajonganak a többszörös Oscar-díjas amerikai színésznőért, Meryl Streepért. Azt azonban már kevesen tudják, hogy négy és fél évtizeddel ezelőtt sokkoló tragédia érte, amit a mai napig nem tudott a sztár feldolgozni.
okt. 27
14:57
"Elszökött" az országból a magyar stylist, miután szexbotránnyal vádolták? (Sassy)
Ábrahám Róbert nyilatkozott így, aki szerint a rendőrségnek nem lett volna szabad hagynia elutazni.
okt. 27
14:59
Odalett a Leonardo DiCaprio hasonmás karrierje, mert túlságosan meghízott (Sassy)
Élete jelentős fordulatot vett ezek után.
okt. 27
15:03
Tűz volt az M3-as autópálya egyik benzinkútján (Portfolio)
Görbeháza közelében kigyulladt egy személyautó egy benzinkút parkolójában, az M3-as autópálya mellett - írja a Katasztrófavédelem.
okt. 27
15:03
Arnaud Dudek: Az író legbelül valójában minden hőse egyszerre (Könyves Magazin)
A francia író, Arnaud Dudek Légy észnél című regénye tavasszal jelent meg magyarul. A szerzővel beszélgettünk a barátságról, a serdülőkor nehézségeiről és arról, miért nem szereti az autofikciót. Fotó: Chloé Vollmer-Lo
okt. 27
15:03
Elképesztő fizetést kínál két légitársaság a kezdő pilóták számára (Hamu és Gyémánt)
A cél, hogy leküzdjék a munkaerőhiányt, így egymással versengve ígérnek magasabb fizetést a képzésre jelentkezők és a kezdők számára. A koronavírus-járvány a légitársaságok számára kifejezetten nehéz időszak volt: csak korlátozott számban indultak kereskedelmi járatok, ahogy a pilótaképzés is szünetelt. Az elmúlt években a turizmus fellen
okt. 27
15:03
Velenczei Ádám nyerte a Zemplén Rallyt és a 2024-es Magyar Rally Bajnokságot (Racing)
Fordulatos és drámai szezonzárónak bizonyult az idei Zemplén Rally, melynek végén Velenczei Ádám szerezte meg a győzelmet és első bajnoki címét.
okt. 27
15:09
Megnyílt az Erdélyi lakoma örökségét bemutató kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (SzMo)
Az időszaki kiállítás a legendás magyar gasztronómus és üzletember életét és munkásságát tárja a látogatók elé, kiemelt tekintettel az "Erdélyi lakoma" című ikonikus könyvére.
okt. 27
15:09
Hetedszer aranyérmes a Majthényi, Domokos páros (Magyar Hírlap)
A magyar duó három futamot is megnyert.
okt. 27
15:09
Két havi mélypontra esett az XRP ára – nagyobb lehet a gond, mint azt várták? (BitcoinBázis)
A hosszú távú XRP tulajdonosok pánikja 2 hónapos mélypontra csökkentette az XRP árát. Felmerül a kérdés, van-e még lejjebb, mert jelenleg túl nagy a pánik a Ripple háza táján. Az XRP árfolyama a közelmúltban sokat küzdött azért, hogy visszanyerje az optimista piaci lendületet. Azonban a valóságban azt láthatjuk a grafikonon, hogy az XRP ára október
okt. 27
15:09
Ördög Nóráék felmosták a padlót Tóth Gabival (AC News)
Nem szerette meg se a közönség, se a zsűri a Dancing with the Starsban botladozó Tóth Gabit, sem a produkcióját.
okt. 27
15:11
Van, ami az alkoholnál és az elhízásnál is halálosabb (Magyar Hírlap)
Egy német professzor szerint nagy a baj, és bárkit érinthet.
okt. 27
15:15
Pedofil-kérdésben tett javaslatot a Demokratikus Koalíció (Infostart)
A Demokratikus Koalíció független vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az egyházon belüli, gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények kivizsgálására - közölte Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese.
okt. 27
15:15
Elesett egy újabb város a Donbaszban (Magyar Hírlap)
Közben az oroszok Pokrovsz irányából behatoltak Kurahovkába is.
okt. 27
15:15
Rónai Sándor: Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy egy olimpiára sok ezer milliárd forintot kidobjon! (Nyugati Fény)
Szerinte csak Orbán és Mészáros járna vele jól.
okt. 27
15:15
Most közölte a kormány: már csak december közepéig van idő (naphire.hu)
A nemzeti konzultáció egy rendkívül fontos eszköz a kormány kezében arra, hogy egyetértési pontokat teremtsen a magyarokkal - mondta Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Jelezte: október 28-án kezdődik a kérdőívek kézbesítése és december 20-ig lehet visszaküldeni azo
okt. 27
15:21
Egyre több a fiatal emlőrákos nő: megdöbbentő, mi lehet az oka (Menedzsment Fórum)
Már kutatják, miért nőtt meg egy bizonyos típusú emlődaganat gyakorisága a fiatal nőknél, valószínűleg a hormonok a fő mozgatórugói. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja.
okt. 27
15:21
Elég durva: még novemberben is lehetne málnát szüretelni (Agroinform)
Igaz, mostanra lelassult a bogyók fejlődése a töveken, de még mindig érik a málna a felsőrajki Mézédes Málnafarmon.
okt. 27
15:21
Egy kiadványban javasolják, szülés előtt a nők több napi étellel gondoskodjanak a gyerek apjáról (444.hu)
A védőnőtől kapott kismamapakkban találta ezt a tájékoztatót egy nő.
okt. 27
15:21
Ha ezekre az apróságokra odafigyelsz, soha többé nem lesz gondod a takarítással (Glamour)
Vízköves csaptelepek, zsírfoltos sütő. Megvan az érzés, amikor takarítás során szembesülsz ezekkel a kellemetlen meglepetésekkel? A titok, hogy ne várd meg, amíg kialakulnak ezek a problémás gócpontok. Kollár Kata, a Takarítás Akadémia megálmodója zseniális tippeket ad arra, hogyan spórolhatsz meg magadnak rengeteg időt és energiát a takarítás sorá
okt. 27
15:21
A maffia is érintett lehet az olasz hackertámadásokban (Magyar Hírlap)
Az internetes kémek mások mellett Giorgia Meloni érzékeny adatait is megszerezték.
okt. 27
15:21
Buszmegállóban várakozók közé hajtott egy terrorista Izraelben (Demokrata)
Legkevesebb tíz sebesültet súlyos állapotban szállítottak kórházba, a kamion sofőrjét agyonlőtték.
okt. 27
15:21
Ne engedd, hogy egy ilyen apróság elrontsa az őszi kiruccanásokat! (egy.hu)
Maradjunk éberek az őszi túrázások alkalmával is, hiszen a kullancsszezon nem ér véget a nyár elmúltával! Egy kellemes őszi piknik vagy erdei séta alkalmával is belénk kapaszkodhatnak ezek az apró kártevők, amelyeket ha nem veszünk észre időben, akár nagy bajt is okozhatnak. Idén pedig jelentősen megnőtt a Lyme-kórral diagnosztizált betegek száma!
okt. 27
15:21
"Egy gitártokkal utazom, amiben benne vannak a ruháim" – Szilágyi Liliána mindent hátrahagyott és hippiként járja a világot (Sassy)
Addig marad egy helyen, amíg ott jól érzi magát.
okt. 27
15:21
Ezekről a gigantikus városokról még sosem hallottál (Roadster)
Tudod melyik városban készült a hűtőd vagy a klímád? És melyik az a kínai kikötőváros, ami akkora, mint Róma vagy Montreal?
okt. 27
15:21
Szellemtábla – A kísértetek szócsöve vagy a tudatalattink játéka? (Bien)
Rengeteg misztikum övezi, sokan a holtak és az élők közötti hídként tartják számon, és persze számos horrorfilm középpontjába került már. A Ouija táblák története kicsivel több, mint 100 éve kezdődött, de ennyi idő alatt is sikerült megszámlálhatatlan legendát elindítaniuk a világban. De vajon tényleg a kísértetek mozgatják a mutatót? Vagy létezik
okt. 27
15:27
Magyar siker a cádizi öbölben (Infostart)
A Majthényi Szabolcs, Domokos András páros nyerte a vitorlázó repülőhollandi Európa-bajnokságot Cádizban.
okt. 27
15:27
Lipödéma - Zsírszöveti burjánzás a végtagokon (WebBeteg)
A lipödéma egy ritka kórkép, amelyet a zsír kóros lerakódása jellemez társuló ödémával. Szinte kizárólag nőknél fordul elő. A betegek fájdalomra, érzékenységre panaszkodhatnak, és könnyen véraláfutások alakulhatnak ki az érintett bőrterületeken.
okt. 27
15:27
Hódi Pamela: Szoktunk beszélgetni apáról, tehát nincsen besöpörve a szőnyeg alá, nem akarjuk elfelejteni (SzMo)
Az influenszer úgy hiszi, sikerült lányát átsegíteni a nehéz időszakon, az iskolában jól teljesít, sőt barátai is lettek.
okt. 27
15:27
Ha ősz, akkor faültetés: de hogyan? (Agrofórum)
A faültetés ősszel is és tavasszal is elvégezhető, de talán a hulló levelek időszaka, a mélynyugalmi állapotot megelőző fázis az, amely kétség kívül alkalmas a műveletre. Hogy mi a helyes faválasztás módja, arról Sipos József egyetemi docenssel beszélgetett az Agrofórum.
okt. 27
15:27
Balogh Botond csapata ismét döntetlent játszott (Magyar Hírlap)
A Parma már ötödik alkalommal játszott döntetlent a mostani idényben.
okt. 27
15:27
Repkednek a milliárdok a Volvónál (Autószektor)
A Volvo Cars a közös vállalatok és társult vállalkozások nélkül számított alapvető működési eredménye (EBIT) 5,7 milliárd SEK volt 2024 harmadik negyedévében, szemben a 2023-as év azonos időszakának 6,1 milliárd SEK-jával. A vállalat harmadik negyedévi eladásai 3 százalékkal 172 849 eladott autóra nőttek, az összes eladott autó 48 százalékát a vill
okt. 27
15:27
11 év után visszaszerezte elveszettnek hitt bitcoinjait egy tárcatulajdonos (BitcoinBázis)
Óriási sikert ért el egy Bitcoin tárca tulajdonosa, miután elfelejtette a jelszavát. A 3 millió dollár értékű tárca feltörésének kísérlete 11 évnyi szenvedés után sikerrel járt. Alapvetően mindenki örül, ha mondjuk talál 10 dollárt vagy egy egy ötezer forintos bankjegyet, képzeljük el, mit érezhet ez a tulajdonos 3 millió dollár megszerzése után. E
okt. 27
15:27
Putyin reméli, a Nyugat megértette: a NATO ellen is hadba léphetnek, ha Oroszországot elérő fegyvereket adnak Ukrajnának (Telex)
Ha Oroszország belső területeit elérő rakétákat is használhat Ukrajna, akkor "bizonyára nekünk is meg kell majd hoznunk bizonyos döntéseket" – mondta az orosz elnök.
okt. 27
15:27
Felháborodást okozott egy védőnői kiadvány, hogy a kismamák a szülés előtt gondoskodjanak az apáról is (Telex)
Többnapi étel, vasalt ingek – áll a tájékoztató füzetben.
okt. 27
15:33
Kéziváltós sportmodellel ünnepel a BMW Mexikóban (Autónavigátor)
Míg Európában az olcsó munkaerőt keleten érdemes keresni, addig a tengerentúlon Latin-Amerika garantálja az alacsony költségeket. Mexikót előszeretettel választják az
okt. 27
15:33
Most érkezett: tűz ütött ki a Városmajori kórházban (naphire.hu)
Tűz keletkezett a XII. kerületi Városmajori kórház alagsorában - közölte honlapján a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
okt. 27
15:39
Teherautó hajtott egy buszmegállóba Tel-Aviv közelében (Portfolio)
Egy Tel-Aviv közelében történt terrortámadásban egy ember életét vesztette, 32-en pedig megsérültek, a vasárnap reggeli incidens során egy teherautó hajtott bele egy buszmegállóba Herzliya közelében. A sérültek közül öten súlyos, heten közepes, húszan pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek - írta meg a The Times of Israel.
okt. 27
15:39
Szili Katalin: Erdély értelmiségének össze kell fognia, és ki kell állnia a magyarság megmaradásáért (Magyar Hírlap)
Dobai István nemzetközi jogászra, ’56-os elítéltre emlékeztek.
okt. 27
15:39
Mi folyik itt? Egy másik budapesti épületben is tűz ütött ki (Nyugati Fény)
400 vendégeket evakuáltak.
okt. 27
15:39
Valós események ihlették a Netflix sokkoló thrillerét, a Nő a reflektorfénybent (in.hu)
A Nő a reflektorfényben Anna Kendrick rendezői debütálása, de mellett ő játssza a főszerepet is. A film most került fel a Netflixre, és egyből megnőtt az érdeklődés a Dating Game Killer, azaz Rodney Alcala ügye iránt.A hátborzongató thriller, amely egy Sheryl Bradshaw nevű nőről szól, aki egy társkereső műsorban keresztezi az útját egy sorozatgyilk
okt. 27
15:45
Közel félmillió orvosi időpont veszett el, mert lefoglalták őket, majd nem jelentek meg (Demokrata)
Az EgészségAblakban a beteg egy gombnyomással lemondhatja az időpontját.
okt. 27
15:45
Foltok, göbök és elszíneződések a bőrön? Ezek a betegségek okozhatják (EgészségKalauz)
A bőrön megjelenő sötét foltok hormonzavart is jelezhetnek. Ezekre figyeljen!
okt. 27
15:51
Ismét győzött és a tabella élére állt a Kisvárda (Magyar Hírlap)
A Budapest Honvéd sorozatban négy vereség után szerzett pontot.
okt. 27
15:51
Ez a 4 állatfaj használ neveket a saját kommunikációjában (Helló Magyar)
Mi, emberek, neveket használunk, hogy könnyebb legyen azonosítani, kivel is próbálunk kommunikálni. De nem mi vagyunk az egyetlen faj, amely kitalálta ezt a megoldást.
okt. 27
15:51
Egy egész város gyászolja a tragikus autóbalesetben elhunyt 3 hetes kisbabát (naphire.hu)
A kisbaba életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen elhunyt.
okt. 27
15:51
"Mindig elsírom magam a viták során!" – Tehetek ellene? (Bien)
Egy konfliktus a boltban, vagy egy nézeteltérés a kollégáddal; mindegy, milyen élethelyzetről beszélünk, te a viták során egyszerűen nem tudsz higgadt maradni. Ilyenkor azonnal megérzed a gombócot a torkodban, és már előre tudod, hogy egy-két percen belül elsírod magad. Nagyon idegesítő tud lenni, és még nehezebb kezelni; de vajon mit jelent, ha te

Keresés