Mindannyiunk fejében ott van ez a hang. Az, amelyik kételyeket suttog, minden lépésünket elítéli, és úgy tűnik, örömét leli abban, hogy rámutat a hibáinkra. Ez a belső kritikusunk, és bár a lényege valahol mélyen jó szándékú, könnyen egy olyan állandó belső kommentárként jelenhet meg, ami kemény, ítélkező, sőt sokszor egyenesen gonosz, szabotálhatj
A Dancing With The Stars legnagyobb hibája, hogy egyetlen értéket ismer: az eladhatóságot. Törőcsik Franciska, Whisperton és Mihályfi Luca a legjobbak, de Vomberg Frigyes is kellemes meglepetést okozott.
A francia kormány bejelentette, hogy legkésőbb az új tanév kezdetéig, 2025-ig bevezeti a „digitális szünetet”, azaz a mobiltelefonok használatának teljes tilalmát az általános és a középiskolákban. „Szerintem ez nemzeti vészhelyzet. Fiataljaink egészségéről beszélünk, ez egy olyan feladat, amelyben nem vallhatunk kudarcot. Azok, akik tesztelték a t
A Reinke Manufacturing, az öntözőrendszerek globális gyártója, bejelentette az E3, a precíziós középcsapos rendszerek új sorozatának bevezetését. Az E3 rendszert úgy tervezték, hogy javítsa a vízgazdálkodást és a vízelosztást a különböző szántóföldi körülmények között, növelve ezzel az öntözés hatékonyságát.
A Nyerő Páros idei szériájának egyértelműen a legkiemelkedőbb alakja Hujber Ferenc és szerelme, Szőke Krisztina. Már az első adás kezdete óta a villában, és az kívül is, az ő párosuk az, amely a legnagyobb visszhangot és érdeklődést kelti. A színész számára ez azonban az utóbbi napokban már nagyon terhes lett.
Mint azt a naphire.hu is megírta, szombaton este elindult a Dancing with the Stars idei évada, PSG Ogli pedig már az első adásban hatalmas bakit követett el. Az idei évadban Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence is versenyeznek, ők rumbával mutatkoztak be a DWTS első élő show-jában. A produkciójuk után azonban a zsűri kőkeményen nekiesett az énekesnő
Életbe lépett a téli időszámítás, ezzel a Budapesti Liszt Ferenc repülőtér is megkezdte a téli menetrendjét. Kilenc új desztinációra repülhetnek az utazni vágyók. Európán és azon kívül is bővül a célállomások száma. Nézzük hát, hova mehetünk!
A folyosón a szekrényben maradt néhány gyerek váltócipője, és a tanárok sem vitték el még minden személyes holmijukat a tanév elején bezáratott szegedi Wesley iskolából. A Szegedi Törvényszék szerint törvénytelen volt Iványi Gábor egyházi intézményének bezárása. Újra lehetne nyitni, de az egyház a még működő iskolái után sem kap állami normatívát.
Magyar kutatók egy daganatos betegségek ellen használt gyógyszert azonosítottak a COVID-19 elleni küzdelem újabb lehetséges eszközeként. A Rucaparib már a fertőzés első fázisában bevethető, nagyobb jelentősége azonban a súlyos lefolyású, komoly légzőszervi tüneteket mutató betegeknél lehet. A vizsgálatok alapján a hatóanyag az újabb és újabb varián
A fintechek várakozásai szerint körülbelül 10%-os piaci részesedést szerezhetnek meg a bankoktól a határokon átnyúló fizetések terén a következő 2-5 évben – derül ki a Citi globális felméréséből. A pénzintézetek vezetőinek 89%-a arra számít, hogy legalább 5%-os piaci részesedést veszítenek a fintechekkel szemben ezen az időtávon. A jelentés azt viz
A jövő héten jelennek meg az adatok a bruttó hazai termék (GDP) harmadik negyedéves alakulásáról a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján, emellett a turisztikai szálláshelyek szeptemberi forgalmáról és az ipari termelői árak szeptemberi alakulásáról is közölnek adatokat.
Még a 20. század első felében is a magyar agrárium volt Európa legjelentősebb lóexportőre. Aztán jöttek a nácik, majd a szovjetek és ment minden a levesbe.
Egy újabb hét, ami tele van új kihívásokkal! Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Egy ország gyomra szorult most görcsbe: két év múlva itt a világvége, el sem hiszi, milyen szomorú hír jött Szabó Ádámról, pedig Orbán Viktor előre szólt. Ismét az elmúlt hetek kattintásvadász címeiből válogattunk.
A depresszió komoly probléma, mely az élet minden területére kihat, a vele járó csökkent motiváció és energiaszint pedig megnehezíti mind a magad, mind pedig az otthonod ellátását. Sajnos a rendetlenség az egyik oka annak, ha felerősödnek a tüneteid. De mi ronthat még az állapotodon és hogyan változtathatsz rajta, hogy javuljon a hangulatod és kise
A téli menetrend beköszöntével Budapest légi közlekedési kínálata jelentősen bővül. Az október 27-től érvényes új menetrendben kilenc friss járat indul a magyar fővárosból.
A fontosabb mezőgazdasági területeken ezen a héten lehullott jelentős mennyiségű csapadék hatalmas lendületet adtak a gabonaágazatnak a súlyosan aszályos időszak után Argentínában.
A Mars kolonizációja a közeljövőben egyre reálisabb célkitűzés lehet, különösen Elon Musk ambiciózus terveinek köszönhetően. Azonban a pénzügyi tranzakciók és a megbízható adatkezelés biztosítása komoly technológiai kihívást jelent. A Mars jelenleg teljes mértékben mentes a földi pénzügyi infrastruktúrától, ami azt jelenti, hogy a kolonizáció során
Fojtogatta és fenyegette a diákjait egy testnevelő tanár az egyik nagydorogi iskolában. A nő a Tények információi szerint minden indok nélkül támadt rá több 14 éves lányra. A falnak lökte őket, megszorította a nyakukat, egyikőjüknek azt is mondta, hogy megöli, ha szólni mer a szüleinek. Eddig két esetről tudni, az egyik még 2023-ban történt, de a t
A kriptopiacok olyan tokenektől hemzsegnek, amelyek jelentős mozgást tapasztalhatnak ezen a héten. A befektetők és a rajongók szorosan figyelik ezeket, mivel bizonyos digitális eszközök figyelemre méltó fejlődési potenciált mutatnak. Különösen három érme hívja fel magára a figyelmet egyedi jellemzőik és kilátásaik miatt. Az XYZVerse (XYZ) azért ker
Milyen tényezők figyelembe vételét javasolja a dió termesztése szempontjából Engelhardt Ádám, az Engelhardt Dióbirtok ügyvezetője? Videónkból kiderül ez is.
Három személyautó karambolozott Budapest XII. kerületében, a Jagelló úton, a BAH-csomópont közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók műszaki mentés céljából érkeztek a helyszínre. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!