Szerinte Magyarország elhitte magáról, hogy kívül állhat azon a tendencián, hogy csökken a vallásos emberek száma, de a népszámlálásból most kiderült, hogy ez nem így van.
Szerzőnk arról mesél az unokájának (és nekünk), milyen volt iskolásnak lenni ötven évvel ezelőtt: mit jelentett például az, hogy vigyázzban ülni, mit kellett előadni az orosz katonáknak, milyenek voltak a nyári táborok, és mi volt a rettegett körmös
Kris Meeke csatlakozott Oliver Solberghez, és rajthoz áll a világ egyik leghosszabb historic versenyén, a brit Roger Albert Clark Rallyn. Az észak-ír versenyző Petter Solberg fiához hasonlóan Ford Escort Mk2-vel indul.
A napokban bejárta a világsajtót a hír: négy napot élt túl egy 86 éves német férfi az Alpokban étel és magával vitt víz nélkül. A veterán alpinista extrém kalandja mutatja, hogy mennyi ember képes az életkorát zárójelbe téve fantasztikus teljesítményeket letenni az asztalra, inspirálván a szenior korosztályt az aktívabb fizikai vagy szellemi tevéke
Gazdasági fókuszú kampánnyal melegít a párt a 2024-es választásokra. Donáth Anna bátrabb, bevállalósabb politikát vár Karácsonytól, és Budapesten 9-10 kerületben tudnának polgármestert állítani.
A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb előrejelzése szerint az idei költségvetési hiány GDP-arányosan 5,2% lehet, ami magasabb, mint a kormány aktuálisan érvényben levő 3,9%-os előrejelzése. A gazdaság az év második felében elkezd növekedni, de szélesebb körű GDP-növekedésre csak 2024-ben lehet számítani – fogalmazott a szeptemberi inflációs jelentés be
A magyar bajnoki címeit már nem is számolja, a versenyzői tapasztalatát pedig szívesen megosztja azokkal is, akik most kezdik vagy kevésbé mozognak otthonosan a versenyvitorlázásban. Aqua: Most éppen milyen hajóosztályokban versenyzel?Rauschenberger Miklós: Most a Nautic 370-es és J24-es osztályban vitorlázom, ehhez jött az Ac45-ös katamarán. Kaise
Az abszurd újabb felvonása a kormányinfón. Egy 2019-es oktatófilm miatt blokkoljuk a NATO-bővítést, de az 1956-os forradalmat fasisztázó orosz tankönyv miatt nem történik semmi. Melyik a nagyobb horderejű ügy?
Tizenöt Siemens mozdonnyal bővül a magyar vasúttársaság flottája, a járművek október második felétől állnak szolgálatba a belföldi InterCity és a Bécsbe közlekedő EuroCity vonalakon. A mozdonyflotta bővítésével pontosabbá és kiszámíthatóbbá válik a vonatközlekedés - közölte a MÁV-Start honlapján csütörtökön.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Hatmilliárd forint keretösszegű pályázaton támogatják az élelmiszeripari beszállító vállalkozások technológiaváltását – jelentette be Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára csütörtökön Nobilis Mártonnal, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért fe
Hárfakiállítással, magyar és nemzetközi hárfaművészek, valamint fiatal tehetségek koncertjeivel várják az érdeklődőket pénteken a XXV. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztiválra a Királyi Kastélyba.
A szenzoros integrációs zavar vagy más néven érzékszervi feldolgozási zavar vagy szenzoros integrációs diszfunkció - köznyelvben „szenzorosság” - egy olyan neurológiai állapot, amelyben az agynak nehézségei vannak az érzékszerveken keresztül érkező információk fogadásában és lereagálásában.
Rengeteg megvásárolt, de nem viselt menyasszonyi ruhát kínálnak eladásra különböző platformokon. Mi történt, hogy végül ezekben a csodálatos ruhákban nem vonultak oltár elé?
Az Amazon fejlesztése megelőzi a túl- vagy alultrágyázott területek kialakulását, valamint azt, hogy kanyarodás közben a tábla határán kívülre jusson a műtrágya.
Alex Soros azzal hencegett, hogyan finanszírozta Soros György sok éven át a kábítószerek legalizálását. A Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) új elnökeként valószínűleg ő is apja nyomdokaiba lép.
Szombaton parlamenti választást tartanak Szlovákiában, a kutatások alapján azonban nincs sok esély arra, hogy magyar párt is bejusson a pozsonyi parlamentbe. Egyedül a kormányhoz sok szálon kötődő Szövetségnek maradt matematikai esélye a bejutásra, de az esélyes Ficóék és a velük versenyző Progresszív Szlovákia is elszipkázhat magyar szavazókat.