Krónikus hasmenésről akkor beszélünk, ha a gyakori, híg székürítés több mint 2 hétig tart. Míg akut betegségnél a fertőzéses eredet a leggyakoribb, a tartós hasmenés okai szerteágazóak lehetnek, részletes kivizsgálást igényelnek.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Mi az összefüggés a válságok és a munkanélküliség között? A közgazdasági elmélet szerint gazdasági visszaesések, tartósabb válságok során megemelkedik a munkanélküliség, vagyis a gazdasági kibocsátás (GDP) és a munkanélküliségi ráta ellentétesen mozog. Ezt az összefüggést hívják Okun-törvényének. Most annak jártunk utána, hogy hogyan számolnak ezze
Az elmúlt évben tapasztalható kedvezőtlen gazdasági fejlemények egyre több háztartás mindennapjaira és terveire vannak hatással: 10-ből 9 magyar jelentősen visszavett a költekezéseiből és ugyanennyien gondolják úgy, hogy a gazdaság egyhamar nem áll helyre. A rövidebbre húzott nadrágszíjjal azonban tudatosság is párosul: jobban átgondoljuk, hogy mir
Egy néhány éve működő startup 5G-alapú futótűz-észlelő rendszere állítólag már több tízezer észlelésnél jár, felgyorsítva a reagálást a készülő katasztrófákra.
A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát augusztusban, ami 2,9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet. Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az előző év hasonló időszakának adataitól, az utóbbi két hónapban a piac már felülteljesítő volt ta
Libanonban még mindig a kisüzemi mezőgazdaság jellemző, annak ellenére, hogy az ország adottságai kedvezők, jó a klíma és termékeny a talaj, ám a kertészeti ágazat fejlesztéséhez több hazai és külföldi befektetőre lenne szükség.
A Kraken kriptotőzsdéje nemrégiben bejelentette, hogy előrelépés történt az európai piacra történő belépési tervei ügyében. Közleményük szerint jóváhagyást kaptak az
Hozzáigazította a valósághoz a nyugdíjemelés mértékét a kormány. Az általa vártnál magasabb infláció miatt az év eleji 15 százalék után az év egészére még 3,1 százalékkal növeli a nyugdíjakat, hogy az emelés mértéke beérje a tényleges inflációt.
Egy átlagos nyugdíj esetén, ami eddig 210 700 forint volt, a havi nyugdíjemelés összege 6532 forint. Novemberben visszamenőlegesen is kifizetik a nyugdíjasoknak az emelést.
Újabb funkciót kapott a Gazdasági Versenyhivatal által működtetett online Árfigyelő. A vásárlók beállíthatják a kedvenc boltjaikat az oldalon, ezt vizuálisan a térképes szűrővel is megtehetik.
Hamarosan új világ jöhet a bankoknál: bár még csak laboratóriumi környezetben tesztelik, egyre több területre szivároghat be a generatív AI - derült ki a Finshape Digital Banking Club Budapest elnevezésű rendezvényén. A panelbeszélgetésen szó volt arról is, hogy milyen munkafolyamatot válthat ki a mesterséges intelligencia, és ha egy ilyen projekt
2023 első nyolc hónapjában minden korábbinál több, csaknem egymillió akkumulátoros elektromos személyautót adtak el Európában. Ehhez kapcsolódóan egy megdöbbentő mérföldkőhöz is elérkezett az autópiac: augusztusban első ízben lépte át a 20 százalékot (21%) a villanyautók piaci részesedése. Ez az érték megközelítette a full hibrid járművek piacrészé
Mint arról a Media1 már beszámolt, idén is megrendezik Budapesten számos neves szakember közreműködésével Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját. A BrandFestival szervezői most újabb három nemzetközi előadót jelentettek be és elárulták azt is, mik lesznek a legfontosabb témák.
Romániában tíz százalékkal, az eddigi 3000 lejről (237 ezer forint) 3300 lejre emelkedik októbertől a bruttó minimálbér a kormány csütörtökön elfogadott határozata alapján.
Érdekes játékba fogott a kormány az utóbbi napokban a magyar bankok két nagy állami terhével: a különadóval és a kamatstoppal. Miközben felvillantotta egy harmadik banki különadó ultimátumszerű feltételhez kötött lehetséges bevezetését (egyszerre próbálva stimulálni az állampapír-, illetve a hitelpiacot), a lakossági hitelek kamatstopjának a várhat
Újabb hét, újabb izgalmas szettek: ezúttal Tajti-Erdély Kitty bride makeup specialist, beauty rajongó, szövegíró és digitális tartalomgyártó ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.
Az igazi kripto különlegességek gyakran a medvepiac közepette mutatják meg nagyságukat, dacolva az esélyekkel és megmutatva jelentős növekedési potenciáljukat. A
A Spar Group bejelentette, hogy el kívánja adni lengyelországi üzletágát, mindössze négy évvel azután, hogy átvette a Piotr i Paweł lengyel szupermarketlánc hálózatát. A cég ez idő alatt nem tudott nyereséges évet zárni - írja a Notes from Poland.
2023 augusztusában az ipari termelői árak átlagosan 2,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 8,6 százalékkal nőttek, az exportértékesítéséi 7,6 százalékkal csökkentek.
A fenntarthatóság az, amikor csak annyit veszünk el a természettől, amit az pótolni tud, vagy úgy élünk, hogy a jövő generációk szükségleteinek kielégítésére is legyen elegendő erőforrás - mondta Magyarország korábbi köztársasági elnöke, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány alapítója és kuratóriumi elnöke kedden, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyaro
A kukorica szártörése nem ismeretlen jelenség a kukoricatermesztők számára, különösen nem az a tenyészidőszak végéhez közeledve. Az okokat ismerjük, azonban e mögött akár egy olyan gombabetegség is állhat, amelyre ebben a kultúrában talán nem is számítanánk.
Mi történne Zelenszkijjel, ha most lennének választások? Amerika töretlenül támogatja az ukrán elnököt? A Mandiner heti geopolitikai magazinműsora állandó vendégekkel.
Hatmilliárd forint keretösszegű pályázatot írt ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium szeptember 28-án, amely az élelmiszeripari beszállító vállalkozások technológiaváltását teszi lehetővé.