Nem olyan rejtett a döntéshozatali folyamatunk, mint ahogyan azt elképzeljük.Mindennapi döntéseink alakítják tapasztalatainkat, legyenek azok olyan hétköznapiak, mint egy alma kiválasztása a boltban vagy olyan fontosak, mint egy ház megvásárlása. Minden döntésünk tudatos és tudattalan folyamatok csúcspontja. De gondolt már arra, hogy a szemünk, pon
A közrend megzavarása és közveszélyeztetés miatt vettek őrizetbe egy férfit Mexikóban, aki az 1988-as Gyerekjáték című filmből ismert Chucky babával rémisztgette a helyieket.
Németországban idén 300 millió eurós támogatást szántak elektromos autókhoz kapcsolódó napelemes rendszerekre, de a nagy érdeklődés miatt a program gyorsan kimerült, és új forrásokra várnak.
Ahogy arra a kínálati árak alakulása alapján korábban számítani lehetett, visszafogottabbá vált a drágulás az albérletpiacon. Az országos átlagos lakbérek mindössze 0,8 százalékkal nőttek havi összevetésben, Budapesten pedig 0,3 százalékos volt az emelkedés, szemben az előző hónapokban látott 2-2 százalék körüli növekedéssel. A budapesti kiadó laká
220 millió fontból újítnák meg és a tervek szerint London egyik leglátványosabb turisztikai látványosságaként nyithat újra 2027-ben a város egykori titkos, második világháborús alagútrendszere.
A Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa közel egyéves kutatás-fejlesztési munka után mutatja be a közeljövőben új gyártástechnológiával összeállított Viola-termékcsaládot. A vitaminos termék a kapszulák és tabletták segédanyagaitól mentes, kizárólag a természetben is fellelhető alapanyagokból készült.
Egy japán kutatócsoport a mesterséges intelligencia segítségével olyan rendszert dolgozott ki, amely értelmezi a baromi különböző érzelmi állapotait, például az éhséget, félelmet, haragot, elégedettséget, izgatottságot vagy a szorongást.
Tényleg vannak no-go zónák? Máshogy nevezik őket, de vannak! Több a lövöldözés, és volt, amikor gyerek is meghalt? Igen! Több lett a keresztények elleni gyűlölet-bűncselekmények száma? Stimmel! Más kérdés, hogy Menczer Tamás külügyi államtitkár szavainak mi köze a svéd demokráciához.
Tizenkilencmillió forint után most újabb tizenhetet fizet peren kívül a győri önkormányzat a telkekre belógó híd miatt. A volt polgármester ma is megépítené a hidat, a jelenlegi szerint az egy gyalázat.
Pótlóbusz szállítja az utasokat az M1-es metró vonalán a Mexikói út és az Oktogon között szombaton, vasárnap, valamint október 7-8-án – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ szerdán.
Cher tavaly ősszel férfiakat bérelt fel, hogy rabolják el fiát: Elijah Blue Allman-t, aki New York-i hotelszobájában elrontott házasságát próbálta megmenteni.
Már javában zajlik az Ausztriát Olaszországgal összekötő, 55 km hosszú vasúti alagút építése, ami jelentősen lerövidíti majd az Innsbruck és Fortezza közötti menetidőt. A Brenner-bázisalagút a világ második leghosszabb, a kapcsolódó vonalakkal együtt pedig a világ leghosszabb föld alatti vasúti összeköttetése lesz, 10 év múlva pedig már magunk is 2
Azt írta egyszer róla valaki: ő a legsokoldalúbb rádiós újságíró. Pedig a közönség inkább a televízióból ismerhette, hiszen – afféle családtagként – minden este beszélt hozzánk. Néztük a híradót, rácsodálkozva a világ zűrzavarára, s talán P. Szabó József monológjai, kommentárjai segítettek bennünket eligazodni. Az egykori rádiós, televíziós ma is d
Az SAP walldorfi főhadiszállásán tartott konferencia csúcspontjaként bemutatkozott Joule, a természetes nyelvet használó, generatív mesterséges intelligencia alapú irodai asszisztens, amellyel végérvényesen megváltoznak az üzletviteli folyamatok. A Joule beágyazódik az SAP felhőalapú vállalati portfóliójába, és képes lesz proaktívan betekintést adn
Közel 10 milliárd forintból új naperőművet épít az év végéig Kecskeméten a MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft.
Valótlan árkedvezményekkel reklámozott négyféle televíziókészüléket a Media Markt Magyarország Kft. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 23,9 millió bírságot szabott ki az elektronikai áruházláncra, amely elismerte a jogsértést, és a büntetésen felül több mint ezer érintett vásárlónak összesen több mint húszmillió forint kompenzációt fiz