Tervezett intézményen kívüli szülésnek indult a történet, de a szomszéd emlékezetessé tette. Bár tizenegy éve rendezett a jogiszabályi környezet, minderről sokan még mindig nem tudnak semmit.
Ahogy megírtuk, meghalt Treat Williams. A Hair egykori sztárja 71 éves korában motorbalesetben vesztette életét Vermontban, amikor egy autó bevágott elé. A Vermonti Állami Rendőrség eddig annyi információt közölt, hogy a színész rengeteg vért veszített és ez, valamint traumás sérülései okozták a halálát. Most azonban lezárult a vizsgálat, a vétkes
A Hyundai Motorsport már tavaly szerződést kötött egy mérnökkel, aki korábban a Mercedes F1-es csapatában, Lewis Hamilton mellett is dolgozott. Esapekka Lappit nagyon meglepte a fiatal mérnök.
A CATL kínai cég a debreceni gyárterületének csökkentését tervezi - szúrta ki a magyarvasut.hu a CGTN kínai hírportálon. A cég a kormányzat által február 13-án kiadott környezetvédelmi engedély módosítását kérte, mert azt tervezik, hogy csökkentik az eredeti engedélyben szereplő gyárterület nagyságát, ezáltal csökkentve az akkumulátorgyártás szenny
A rekordmagas pedagógusfelvételi adatok is mutatják, hogy a pedagóguspálya egyre vonzóbb a fiatalok számára; az új pedagóguséletpálya-törvény növelte a pedagógushivatás iránti érdeklődést, a pedagóguspályának nőtt a presztízse és a vonzereje - nyilatkozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.
A tavalyi megtorpanás után idén ismét lendületet vett a hazai privátbanki szolgáltatóknál kezelt vagyon bővülése, június végével meghaladta a 8600 milliárd forintot. Nem mutat ilyen kedvező képet azonban az ügyfélszámlák bővülése.
Két teltházas nap már mindenképp siker lenne, de a lényeg, hogy a látogatók jól érezzék magukat, és úgy távozzanak a fesztiválról, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodtak – mondta el Kádár Tamás. A Sziget Fesztivál főszervezője az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról is, hogy milyen újdonságokkal készültek idén, hogyan állnak a bérlet
Elővette a Kreml sajtója Jelena Iszinbajevát, mert kisebbítette az orosz hadsereggel fenntartott viszonya jelentőségét, mondván, csak formálisan volt őrnagy, ő egyébként is világpolgár. A történet jelzi, hogy háborús időkben nem lehet békésen szakítani az orosz állammal.
Egészséges, kiegyensúlyozott étrend mellett nem okozhat problémát az aszpartám nevű édesítőszer jelenléte az élelmiszerekben, üdítőitalokban - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A XXI. század eddigi legjobb olasz kapusa, Gianluigi Buffon a héten bejelenti a visszavonulását, annak ellenére, hogy tavasszal 2024 nyaráig meghosszabbította szerződését a Parmával. Nyomós oka van rá: megtisztelő felkérést kapott az Olasz Labdarúgó-szövetségtől, a FIGC-től.
Varsó panaszt nyújtott be Németország ellen az Európai Bizottsághoz (EB) a Lengyelországba irányuló illegális szemétszállítás miatt - jelentette be szerdai varsói sajtókonferenciáján Anna Moskwa klímaügyi és környezetvédelmi miniszter.
Az uniós források energetikai célú felhasználásával kapcsolatos kormányzati tervek szerint a háztartásoknak és a mikrovállalkozásoknak nem is olyan sokára lehetőségük nyílhat rá, hogy a rezsicsökkentett árú fogyasztási szint felett dinamikus villamosenergia-áras szerződéseket kössenek. Ez lehetővé teszi majd számukra, hogy kihasználják az áringadoz
A Starlink szerepe kulcsfontosságúvá vált az orosz-ukrán háborúban. Tajvannak is jól jöhetne, de az ország nem bízik a Tesla-vezérben a kínai pénzügyi kapcsolatai miatt. Pedig nyilván Kína sem örül a SpaceX kontrollálhatatlan hozzáférést nyújtó internetének.
A játékvezetői bizottság elnöke elismerte, hogy hibázott a bíró, amikor nem adott tizenegyest a Honvédnak az utolsó fordulóban. A vereség miatt kiesett az első osztályból a kispesti csapat.
Az elmúlt három hónapban a pénzintézetek mind sűrűbben követték kisebb lépésekkel az Mnb-t. A referenciamutatók lefelé tartanak, aminek a hatása a lakossági hitelekben is kezd érezhetővé válni - derül ki az Bank360.hu kamatfigyelő összeállításából.
Egyik hétről a másikra nagyjából 8 százalékkal ugrottak meg az élelmiszerárak egy átlagos bevásárlást tekintve. Az árstop eltörlése még nem okozott nagy sokkot a magyar boltokban.