Az Állam- és Jogtudományi Kar új dékánja Tóth J. Zoltán egyetemi tanár lesz, a Hittudományi Karon pedig Literáty Zoltán egyetemi docens tölti be a posztot.
India, a világ legnagyobb rizsexportőre július 20-án betiltotta a nem basmati típusú rizs kivitelét, a kormány elmondása szerint ezzel kívánják biztosítani a megfelelő kínálatot az országban, így könnyebb lesz megfékezni a gyorsan emelkedő hazai élelmiszerárakat.
Európa nem profitált sokat a digitális gazdaság fejlődéséből, miközben az Egyesült Államok és Kína a világ legnagyobb fogyasztói technológiai és felhőalapú számítástechnikai vállalatait építették fel. Szinte már konszenzus van arról, hogy a mesterséges intelligencia lesz a fejlődés következő állomása, így Európa számára kritikus fontosságú, hogy ez
Óriási változás zajlik a dohánytermékek piacán, amely számos okra vezethető vissza. A legális cigarettaforgalom a földbe állt az első félévben, a visszaesés még a 2021-es gigantikus adóemelés időszakáét is jócskán meghaladta.
Az év második felében felfuttatják a mesterséges intelligenciára kihegyezett lapkákkal kapcsolatos kutatás-fejlesztést és gyártást. Az ígéret szerint megszorítják az Nvidiát.
Új, hatrészes sorozatot készített az Inborn Media, a varsói székhelyű történelmi dokumentumfilmeket gyártó cég az A+E Networks EMEA megbízásából. A Diktátorok titkos búvóhelye című produkció az aprólékos kutatások és szakértői interjúk révén példátlan betekintést nyújt a fényűző rezidenciákba és homályos, gyakran baljós búvóhelyekbe, amelyeket a vi
Magyar tulajdonba kerül és Rewin néven működik tovább az Edenred. Egy családi vagyonkezelő és az Unilever regionális vezérigazgatója is ott az új tulajdonosok között.
A biometrikus útlevél bevezetése előtti időszakban, az egyszerűsített honosítási eljárás során kiadott magyar útlevelekkel indokolta az amerikai kormány, hogy szigorította Magyarország részvételét az Egyesült Államok vízummentességi programjában - közölte az amerikai külügyminisztérium helyi idő szerint az MTI kérdésére.
A lengyeleket az orosz-ukrán háború, a szankciók ugyanúgy, vagy inkább jobban érintik, mint Magyarországot. Ennek ellenére az inflációs adataik többszörösen jobbak.
Az Euclid (ha úgy tetszik Euklidész) űrteleszkópot július 1-jén indították útnak azzal a céllal, hogy felderítse a megfoghatatlan sötét anyag és sötét energia jellemzőit az univerzumban. A kutatóeszköz elérte célpályáját, hétfőn pedig már nyilvánosságra is hozták az első tesztképeket, amelyek máris bizonyították, hogy képes elvégezni a feladatát.
A Juhász Péter által jegyzett Nerpédia is ahhoz a hálózathoz kapcsolódik, amelyet célzottan az országgyűlési választási kampányra időzítve hoztak létre.
Toto Wolff nemrég elmondta, egyik ötletét nem fogadta kitörő lelkesedéssel Lewis Hamilton. Az osztrák vezető és a hétszeres világbajnok baráti kapcsolata már-már a paddockon is túlmutat. A szerződések kapcsán ugyan átváltanak kemény üzletemberré, ám a hétköznapokban és a versenyhétvégén felüti a fejét a jó baráti viszony. Ugyanakkor nem minden tére
A hólyaghurut a férfiakat és a nőket egyaránt, az év bármely szakában érheti. A húgyutak fertőzései a veséket, a vesét és a hólyagot összekötő vezetékeket, a hólyagot és a húgycsövet érinthetik. A tünetek az érintett területtől függnek: a veséket is érintő fertőzés tünetei a legfájdalmasabbak.
Azt eddig is tudtuk, hogy a túlzásba vitt napozás és a fényvédők használatának elmulasztása súlyos betegségekhez vezethet. A legutóbbi felmérések riasztó adatait olvasva azonban érdemes újragondolni a napozási szokásainkat, és alaposabban utánajárni a témának.
Sam Bird a világbajnokság nyolcadik helyezettje lett. Három különleges együtt töltött év után a londoni finálé volt Sam Bird utolsó közös fellépése a csapattal. Sam 2020-ban csatlakozott a Jaguar TCS Racing csapathoz, amelynek mindvégig meghatározó tagja volt. Hét dobogós helyezést, két futamgyőzelmet és lenyűgöző 215 pontot szerzett. Sam igazi vet
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el egy sofőrrel szemben, aki kedden autójával rendőri felszólítás ellenére sem állt meg, sőt, több alkalommal nekiütközött a rendőrség szolgálati kocsijának.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője szerint a végrehajtási rendelet tervezete újabb kérdéseket vet fel, ahelyett, hogy a korábbiakat megválaszolná.
Péntek este érdekes kísérletbe fogunk Károly barátommal, vagyis a Tilos Rádió Stirlitzével, akinél gyakori vendég vagyok Szamárpad című műsorában. Stirlitz arra gondolt, próbálkozzunk meg egy élő online eseménnyel, ahol szabad lesz a mikrofon, bárki kérdezhet tőlünk az ukrajnai háborúról, mi meg igyekszünk a legjobb tudásunk szerint válaszolni. Min
Külföldre utazáskor az egyik fő dolog mindig a biztonság. Nem akarunk kitűnni és turistának látszani, hogy egy zsebtolvajoknak könnyű prédának tűnjünk.
„Épp nyaraltam, édesapámnak valami más dolga volt, amikor az ügynököm írt a közös WhatsApp csoportunkba a Liverpool érdeklődéséről” – mondta a magyar válogatott támadó.
Sütve, főzve, töltve, őrölve fűszernek… A paprika a magyar konyha alapvető és elengedhetetlen alapanyaga a levestől a főételen át a savanyúságig. A szezon beköszöntével még inkább előtérbe kerülnek a paprikából készült fogások és köztük a nagy kedvenc, a lecsó is. Holott az étkezési paprika a grill szezonban is remekül megállja a helyét, érdemes gr
Az albérletszezon indulásával a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat arról, mire érdemes odafigyelni a közművek átírásánál annak érdekében, hogy elkerüljük az esetleges vitás helyzeteket.