A GenePlanet biotechnológiai vállalat a SYNLAB Hungary Kft. partnereként genetikai szűrést tartalmazó új szolgáltatásokkal jelenik meg a magyar piacon - közölte a biotechnológiai vállalat az MTI-vel hétfőn. A társaság globális növekedéséhez 20 millió euró tőkét vont be.
Egy tanulmány szerint a légszennyezés mértéke jelentősen befolyásolhatja az antibiotikum-rezisztencia növekedését - számolt be a The Guardian. A kutatók ok-okozati összefüggést nem vizsgáltak, de az összegyűjtött bizonyítékok arra utalnak, hogy a levegőben keringő 2,5 mikrométernél kisebb részecskék (PM 2,5) antibiotikum-rezisztens baktériumokat és
A Feláldozhatók kilenc évvel ezelőtt bemutatott harmadik epizódjában csupán "őrlángon pislákolt" az erőszak, az ősszel érkező folytatásban - melyben újra tiszteletét teszi a korábbi részek seregnyi nagynevű sztárja - azonban az alkotók végre törlesztik az adósságukat.
Egy igazoltatás során csúszott ki a nem túl elegáns megjegyzés a berzéki férfi szájából. Becsületsértésért már elítélték, az őt megrúgó rendőr elleni per viszont másfél éve húzódik.
Nagy port kavart rendkívüli javaslatával Ausztriában a kormányon lévő Osztrák Néppárt (ÖVP). Karl Nehammer kancellár konzervatív pártja indítványozta, hogy szolgálatot teljesítő katonákkal próbálják orvosolni az iskolákat sújtó tanárhiányt. Az ellenzéki pártok és a szakmai szervezetek tiltakoznak, szerintük a javaslatban foglaltak megvalósulása az
Szabadidejében lakberendezést tanult, mert feltölti a tervezés és a kreatív feladatok. Jelenleg sok új belépő van a cégnél, így az onboarding folyamat megújításán dolgoznak. Sélei Annamária szerint annyira felgyorsult a munkahelyváltás, főleg a pályakezdők körében, ami a lojális dolgozókkal akár konfliktusokat is okozhat. A képzéseket pedig a meste
Pzemyslaw Litwiniuk jegybankár arra figyelmeztetett, hogy Lengyelország számára hiba lenne egy esetleges őszi kamatcsökkentés. A hitelköltségek közelgő csökkenéséről szóló spekulációk közepette Litwiniuk megjegyzései szöges ellentétben állnak Adam Glapinski jegybankelnök korábbi kijelentésével, miszerint szeptemberben kamatcsökkentés lehetséges, ha
A szerződésben a szerződő felek leggyakrabban kölcsönösen kötelezettségeket vállalnak. A szerződés fontos eleme, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségét a fél mikor köteles teljesíteni. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Vilmos herceg egy fontos kezdeményezés támogatója lett, amelyhez komoly érzelmi szálak fűzik – legfőképp a gyerekei miatt.A walesi herceg nemrégiben egy különleges projekt védnöke lett, melynek az a fő célja, hogy egy olyan új létesítmény hozzanak létre, amely az antibiotikumoknak ellenálló bakteriális fertőzéseket kutatja. A penicillint felfedező
Júliusban 17,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, az élelmiszerárak pedig átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Napi egymillió koronás, azaz több mint 34 millió forintnak megfelelő bírságot szabott ki a norvég adatvédelmi hatóság (Datatilsynet) a Facebook anyavállalatára, a Metára adatvédelmi jogsértések miatt, amelyet augusztus 14-től kell megfizetnie - közölte a norvég adatvédelmi hatóság.
Az Egyesült Államok több hadihajót és egy megfigyelő repülőt vezényelt Alaszka partjaihoz, ahol az elmúlt napokban az orosz és a kínai haditengerészet közös hadgyakorlatot tartott – közölte az amerikai haderő.
A másfél éve startolt hazai IT-startupot a Hiventures inkubációs tőkeprogramjával már az induláskor is támogatta. A kockázatitőke-befektető az Inkubáció + program keretei között most újabb 20 millió forintot fektetett be a cicás cégbe.A Lazy Felix egy Chrome böngészőhöz készült bővítmény, amely lehetővé teszi, hogy ne kelljen többé letölteni egy fá
Ritkán látható helyzet állt elő a torontói tenisztorna magyar idő szerinti első keddi mérkőzésén: Frances Tiafoe úgy nyert szettet, hogy előtte hozzáért a hálóhoz, ami természetesen nem tetszett az ellenfélnek, Milos Raonicnak.
Szombaton holtan találták a kolumbiai otthonában Luz Mery Tristánt, korábbi profi országúti kerékpárost, és az 1990-es görkorcsolya-világbajnokság győztesét.
Júliusban mérséklődött az infláció Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adatokon alapuló jelentése alapján. Az infláció motorja továbbra is elsősorban az élelmiszerek áremelkedése.
Júliusban 3,5 százalékra emelkedett a júniusi 3,4 százalékról a munkanélküliség Csehországban - közölte a cseh munkaügyi hivatal kedden Prágában. Előzőleg négy hónapig, márciustól júniusig a munkanélküliség folyamatosan csökkent.
Hírnév, siker, motiváció és kitartás? Mindez jelen van az élsportolók életében, ám a nők esetében hiányozhat még valami. Vagy inkább valaki? A gyermekvállalás ugyanolyan fontos számukra is.
Több mint 20 év tapasztalatunk van abban, hogy miként kell megtalálni az adott munkaerőt az adott pozícióra – mondta az Üzletemnek Schvarcz Attila, a Secret Shopping ügyvezetője.
Új részekkel tér vissza a TV2 képernyőjére a „Sikeres leszek! - Az álláskeresők műsora”, amely a munkakeresők és munkahelyváltók leggyakoribb kérdéseire, problémáira igyekszik választ és megoldást kínálni – tudta meg a Media1 a sorozat egyik producerétől.
Kína idegesen figyeli Washington, Tokió és Szöul gyors közeledését. De Japán azon terve, hogy heteken belül tríciummal szennyezett vizet enged ki a fukusimai erőműből, politikai vihart okoz Dél-Koreában. Káncz Csaba jegyzete.
A háború kitörése után bevezetett büntető intézkedések dacára az orosz iparnak sikerült megoldania, hogy hozzájusson a fontosabb import alkatrészekhez.