Az ukrán-magyar határszakaszon 7752-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 9998-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
Harry és Meghan belevágnak a következő vállalkozásukba, és a hírek szerint ezúttal az egyik legkelendőbb romantikus könyvet alakítják át nagy képernyős filmmé.
Szinte be sem fejezték a pénteki viharkárok felszámolását a tűzoltók, a szombat hajnali, majd pedig a délutáni viharok miatt ismét egymás után érkeztek a bejelentések a katasztrófavédelemhez. A leggyakrabban kidőlt fák, víz alá került pincék és épületkárok miatt riasztották a tűzoltóegységeket. 1295 esetben kidőlt fák miatt, 236 alkalommal vízsziva
Evans nagy lépéseket tett második finnországi győzelme felé a szombaton mutatott mesteri teljesítményével. Ezen a napon a villámgyors finn erdei utakon a nyolcból hét szakaszon ő volt a leggyorsabb, így a 6,9 másodperces pénteki előnyéből 32,1 másodperces fölényes előnyt alakított ki, maga mögött hagyva a Hyundai i20 N-t vezető riválisát, Thierry N
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 1,26 százalékkal, 672,22 ponttal emelkedett, 54 012,06 ponton zárt a hét utolsó kereskedési napján.
Folyamatos az élelmiszerárak esése, a kormány által az év végére prognosztizált egyszámjegyű infláció nagy biztonsággal elérhető - mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A pénteki és szombati extrém időjárási körülmények nagy kihívás elé állították a vasút és a katasztrófavédelem dolgozóit is. Rengeteg helyen dőltek fák a sínekre, leszakadt a felsővezeték, vagy sárátfolyás keletkezett, ami miatt torlódás, késés alakult ki. A vihar okozta gondok nagyrészt elhárultak a mai napra, azonban még lehetnek fennakadások. Mu
Ezt elvégezve az emberek úgy érezték, hogy minden tevékenység iránt nagyobb az érdeklődésük, jobb a hangulatuk, és csökkent az értéktelenség érzése.A súlyemelés és az erőnléti edzés segít csökkenteni a depressziót – derül ki a kutatások áttekintéséből.Az erőnléti edzés jelentősen javíthatja az emberek tüneteit még a közepesen depressziósok és azok
Az ötéves Szabó Marci agydaganattal küzd, és a reményt számára egy németországi kezeléssorozat jelenti. Nádudvari Péter – aki a cívisvárosban lakik – összesen 400 kilométert fut érte, a megtett kilométereket pedig áruba bocsátja, hogy előteremtse a következő kezelés költségeit. A kampány kezdete óta négy hét sem telt el, és beavatkozás árának három
A PERN lengyel gázvezeték-üzemeltető leállította az Oroszországból Európába kőolajat szállító Drusba gázvezeték egyik felét, miután szombat este szivárgást észlelt a közép-lengyelországi Chodecz közelében - Írja a Reuters. A szivárgás okát jelenleg is vizsgálják.
Sokakat elkeserít ha hűvösre fordul nyáron az időjárás a Balatonnál, pedig szerencsére rengeteg programlehetőség közül választhatunk, nem csak nyáron, hanem az év többi időszakában is!
Gyorsan el is távolították a VDV parancsnokának üzenetét, amelyből a legjobban kiképzett orosz erők veszteségeire lehetett következtetni. Válaszoltak az oroszok a tankhajójuk elleni támadásra, egyre nagyobb a baj a Fekete-tengeren. Háborús hírek.
Orosz, irányított rakéta csapódott egy vérellátó központba Ukrajna északkeleti részén, emberek sérültek és haltak meg a támadás során - közölte Ukrajna elnöke.
A mélyülő globális válságok miatt egyre nehezebbé válik a nukleáris leszerelés felé vezető út - szögezte le vasárnap a japán miniszterelnök a hirosimai atomtámadás 78. évfordulóján elmondott beszédében.
A Fiatal Republikánusok Klubjának alelnöke, Nathan Berger a Washington és Budapest közötti feszültségeket, illetve a Donald Trump elleni újabb vádemelést elemezte a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Bár a legtöbben helyi, lakás-óvoda-iskola-munkahely közötti közlekedésre használják hétköznapokon elektromos autójukat, átlagosan 70-100 kilométert megtéve egy nap, a Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint egyre többen hosszabb, külföldi utakra is elindulnak velük.