Magyarország továbbra is fenntartja a párbeszédet, eljár minden esetben, ha megkeresés érkezik, vagyis együttműködik amerikai szövetségesével – fejtette ki Rétvári Bence a Vasárnapi újságban.
Eltiltaná Donald Trumpot az ügyészség a nyilvános megszólalástól az ellene legutóbb megindított vádeljárás részleteivel kapcsolatban, a bíró szombaton két napot adott a válaszra a volt elnök számára.
Mindenkinek joga van tudni, milyen ellenzéke van Magyarországnak, mennyire van a külföldiek zsebében a baloldal – mondta a KDNP parlamenti frakciójának szóvivője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Alig három nappal azután, hogy a futballtörténelem egyik legnagyobb kapusa, Gianluigi Buffon hivatalosan is bejelentette visszavonulását, a 45 éves klasszis új megbízást kapott az olasz szövetségtől: a válogatott delegációvezetői posztját fogja betölteni.
Finanszírozási botrány: ütköztettük a tényeket, a jogszabályokat, mások nyilatkozatait és a főpolgármester állításait. Nem Karácsonynál vannak az erős érvek.
Az OMSZ előrejelzése alapján pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a tegnapihoz képest nyugodtabb napunk lesz vasárnap, ugyanakkor az ország keleti felében még mindig sárga riasztás van érvényben.
A Magyar Vöröskereszt gyűjtést szervez a szélsőséges időjárási körülményekkel összefüggő humanitárius feladatok ellátására. Az Európa számos pontját hetek óta sújtó extrém időjárás pénteken hazánkat is elérte. Magyarország legrégebbi és legnagyobb humanitárius szervezete mind itthon, mind pedig határainkon túl segítséget nyújt a kialakult helyzetb
Tengere, tengerpartja, tengeri kikötője már több mint száz éve nincs Magyarországnak. Tengeralattjárója is csak egy, igaz, rozsda marja, s ha nem is fogason csüng, hanem egy ipari telepen rogyadozik, soha nem fogjuk már megtudni, képes lett volna-e a merülésre. A Vámosszabadi mellett lévő telephelyen pusztuló Polarist nem is a tengerre, hanem a Dun
Mintha Magyarország a demokrácia, a hatalmi ágak szétválasztása és a szólásszabadság szempontjából lényegesen jobb helynek számítana, mint Joe Biden Amerikája! Kacsoh Dániel írása.
Nagy segítséget nyújtanak a levonuló árhullámok elleni küzdelemben az elmúlt évek vízügyes fejlesztései - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton. A közleményben felhívták a figyelmet, hogy Rönökön és Rábagyarmaton a nemrég átadott automata üzemeltetésű tározók visszatartották az éjjel lezúduló csapadékot, több százezer köbméter v
Hollandia válogattja 2–0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaságot a női labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében, sikerével pedig bejutott a negyeddöntőbe.
Félelmetes felhők, szélvihar, felhőszakadás és jégeső is kísérte a heves zivatarokat szombat délután. Még mindig érkeznek fotók, van köztük lélegzetelállító is.
A Hal a tortán háziasszonya újra súlyfelesleggel küzd. Ezúttal természetes úton, nem pedig beavatkozás által szeretné leadni kilóit az egészsége érdekében.
A vízben szülés még kórházi körülmények között is a természetesség, háborítatlanság érzetével ajándékozza meg az anyát, emellett pedig a vajúdás alatti fájdalmakat is csökkentheti és gördülékenyebbé teheti a gyermek világra hozatalának folyamatát.
Megnéznél egy jó filmet? Esetleg inspirációra van szükséged, mit vegyél fel a nyár hátralévő napjaiban? Az alábbi lista mindkettőben segít! 7+1 stílusos nyári filmet hoztunk, amelyek kikapcsolódásnak sem utolsók!
Ashley Summers tragikus halála után - aki vízmérgezésben halt meg, miután túl sok folyadékot ivott - az emberek azon töprengtek, hogy mennyi a túl sok. A szakértők elárulták, mire kell figyelni.
Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje a Mindenki Magyarországa Néppártot a tervezetthez képest csak több mint egy évvel később tudta megalapítani, de továbbra is várja az alapító tagok érkezését.
Az összefüggő csapadékzóna lassan változtatja helyzetét, ezért több helyen akár 20-50 milliméter csapadék is hullhat. A zivatarokat erős, viharos széllökések és jégeső kísérheti.