2023. augusztus 28. hétfő

aug. 28
6:18
Teljesen átírná az Orbán-kormány az útdíjakra vonatkozó szabályokat, aggódni kezdtek a fuvarozók (ATV)
Januártól újabb útszakaszok, így gyakorlatilag a teljes M0-ás körgyűrű is fizetőssé válhat. Ez derül ki az Építési és Közlekedési Minisztérium jogszabály-tervezetéből. Az Autóklub szerint ez nem jó ötlet. A fuvarozók szerint: az újabb terhek hatására a viteldíjak akár 25 százalékkal is emelkedhetnek. A Momentum újabb megszorításról beszél.
aug. 28
6:18
Még egy napig tart a kánikula, záporok, zivatarok vetnek véget az elviselhetetlen forróságnak (hirado.hu)
A déli szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
aug. 28
6:18
Billie Eilish szerint Lana Del Rey zenéje volt rá a legnagyobb hatással (Magyar Hírlap)
Úgy érzem, hogy a Born to Die album megváltoztatta a zenét, és különösen a lányok számára hozott változást.
aug. 28
6:18
Hamilton: Őszintén? Maxszel harcoltam volna, ha nem rontjuk el a taktikát (Racing)
A Mercedes taktika baklövése nyomán komoly kihagyott lehetőség miatt kesereg Lewis Hamilton és George Russell a Holland Nagydíj után.
aug. 28
6:18
Hatalmas zivatarok mossák el a kánikulát (AC News)
A jövő hét elején záporokkal, zivatarokkal érkezik a hőségnek véget vető frontrendszer, a szél helyenként élénk lehet, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat.
aug. 28
6:18
Hatalmas robbanás történt Horvátországban, többen meghaltak (naphire.hu)
Robbanás történt vasárnap délután egy magán idősotthonban a Zágrábhoz közeli Dugo Selóban, ketten meghaltak, egy ember súlyosan megsérült - írta a Jutarnji List című horvát napilap.
aug. 28
6:21
Új csapásmérő drónt mutatott be Irán, Izrael is célpont lehet (Infostart)
Irán bemutatta az amerikai Reaperre nagyon hasonlító új harci drónját, amely állítása szerint 24 órán át tud a levegőben maradni és amivel Izraelt is tudja fenyegetni. Mint egy mérnöki szakportál megjegyezte: a hír alapján úgy tűnik, már két ország is képes volt lemásolni az amerikai eszközt.
aug. 28
6:21
Csak barátjának akart integetni, belehalt a 13 éves lány (BorsOnline)
A legrosszabb pillanatban hajolt ki a busz ablakán.
aug. 28
6:24
Több mint ezerhatszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén (hirado.hu)
Az ország belsejében 33 határsértőt is elfogtak, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult.
aug. 28
6:24
Tükörsima döntés előtt az MNB, de közelegnek a rázósabb hónapok (Portfolio)
Újabb 100 bázisponttal 14 százalékra csökkentheti az irányadó kamatot kedden a Monetáris Tanács – vélik a Portfolo által megkérdezett elemzők. Hamarosan azonban újabb fordulóponthoz érkezhet a jegybank, hiszen szeptemberben összeolvadhat az alapkamat és az irányadó ráta és dönteni kell a hogyan továbbról.
aug. 28
6:24
Még egy napig tart a kánikula, záporok, zivatarok vetnek véget az elviselhetetlen forróságnak (hirado.hu)
Késő délutántól heves zivatarok vártatók jégesővel, és akár 90 km/órás, viharos széllökésekkel.
aug. 28
6:24
Curtis: Elég, ha majd annyit mondanak, hogy jó ember voltam (Ripost)
A rapper hatalmas utat járt be mostanáig.
aug. 28
6:24
BRICS (Magyar Hírlap)
A világ nyugatosítása nagyon "mélyre ment", így az öt alapító tag társadalmi, gazdasági önazonossága a nyugatias modernitásban elért sikerességre épül.
aug. 28
6:24
Negyvenezres mínuszban zárja a hónapot egy átlagos magyar (Bank360 blog)
Egyre több magyar bankszámlás nem jön ki a hónap végéig a fizetéséből, 250 milliárd forint a kényszerűségből felhasznált folyószámlahitelek összege. Ez ugyan kézenfekvő megoldás, ha vésztartalékra van szükség, de drága mulatság folyamatosan mínuszban tartani a folyószámlát.
aug. 28
6:24
Ki nevet a végén? Klopp és a kiállított liverpooli (Magyar Nemzet)
A Liverpool menedzsere csapata győzelme után nem felejtett el viszonozni egy kéretlen gesztust.
aug. 28
6:24
Home office, rugalmas munkaidő és egészségbiztosítás, avagy mit kíván a magyar munkavállaló? (egy.hu)
Ma már sok esetben nem a munkavállalónak kell eladnia magát az állásinterjún ─ épp fordított a dolog.
aug. 28
6:24
Késői dráma után elmaradt a bajnokavatás St. Louisban (Racing)
Újra varázsolt Scott Dixon, ezúttal St. Louisban lepte meg az ellenfeleket egy különböző stratégiával, de ez csak az egyik fele volt a bajnokságban bekövetkező jelentős változásoknak.
aug. 28
6:24
Roberto Mancini lesz a szaúdi válogatott szövetségi kapitánya (Telex)
Két hete váratlanul otthagyta az olasz kispadot. Most kiderült, miért tette ezt: évi 25 millió euróért.
aug. 28
6:26
Keresztégetés Nagykovácsiban és a szeretet ereje (Magyar Nemzet)
Ha a kereszténygyűlölőknek az volt a szándékuk, hogy demonstrálják a gonosz erejét, akkor nagyon melléfogtak.
aug. 28
6:27
Megkeseríti az életed a lóhere? Hasznos tippek, amikkel megszabadulhatsz tőle (Life)
A fehér here kétségtelenül az egyik legellenállóbb gyomnövény, amely kárt okozhat a gondosan ápolt gyepben, és megnehezítheti a hobbi kertészek életét. Megyeri Szabolcs kertészmérnök elárulja, hogyan szabadulhatunk meg tőle.
aug. 28
6:27
A Dancing with the Stars szuperszexi táncosa megmutatta vadonatúj kebleit, fantasztikus munkát végeztek a plasztikai sebészek (Promotions)
Semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki kés alá fekszik, Stana Alexandra pedig büszkén meg is mutatta a végeredményt.
aug. 28
6:30
Ennyi pluszpénzre számíthat egy átlagos nyugdíjas novemberben (HR Portál)
Majdnem három százalékkal magasabb inflációra számít a kormány, mint amennyivel eddig kalkuláltak, ezért korrekciót kaphatnak a nyugdíjasok.
aug. 28
6:30
Vagányan spórol – Nissan Juke hibrid teszt (Autónavigátor)
Az első generációs Juke formavilága még igencsak megosztóra sikerült, viszont a crossover jelenlegi nemzedékével az elfogadhatóbb kategóriába sikerült áttuszkolnia a
aug. 28
6:30
Korlátok nélkül képtelenség normálisan élni – na de miért épp a liberálisok korlátait kéne elfogadnunk? (Mandiner)
A liberalizmus demó-verziója a felszabadítás. Csakhogy a gyakorlatban már nem ezt látjuk. A liberalizmus története a gyakorlati politikában a korlátozások története. Megadja Gábor írása.
aug. 28
6:30
A Lancia-korszak 2. rész – Rally Világbajnokság 1988 (Racing)
A Lancia csapata 1987-ben is hatalmas fölényben volt a világbajnokságon, azonban ezt a dominanciát 1988-ban még tovább tudta növelni, ráadásul már az egyéni világbajnokságon is az olasz csapat versenyzője, Miki Biasion tudott kimagasodni.
aug. 28
6:32
"Teljesen felesleges", "píárszagú", "a letűnt időkre emlékeztet" – ellenzéki odaszúrások a Szárszó-pótlék SzázSzó találkozóra (Mandiner)
Sokan nem is válaszoltak a Mandiner kérdésére, hogy részt vesznek-e rajta, Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke azonban konstruktív beszélgetéseket vár.
aug. 28
6:36
Holland őrülettel búcsúzott a budapesti buli (Infostart)
A vegyes váltóval ellentétben a női 4x400 méteres váltó záróembereként egészen parádés futást bemutatva Femke Bol első helyen ért célba, ezzel Hollandia győzött a budapesti atlétikai világbajnokság zárószámában vasárnap késő este.
aug. 28
6:36
Gyermekek után érvényesíthető kedvezmények a nyugdíj megállapítása során (Adózóna)
Több esetben felmerült az a kérdés, hogy az anya nyugdíjra jogosító szolgálati ideje növelhető-e a gyermekei számával, és ez alapján a nők kedvezményes nyugdíjazására jogosultságot lehet-e szerezni. A kérdésre a válasz egyértelmű nem. Önmagában a gyermek születése nem eredményezi az anya kedvezményes nyugdíjra jogosító idejének növelését, ugyanakko
aug. 28
6:36
Rossz házba kopogtatott be, lelőtték a 20 éves egyetemistát (hirado.hu)
A másodéves egyetemista olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni.
aug. 28
6:36
Brutális a helyzet Görögországban, több mint hatszáz tűzoltó küzd a lángokkal (ATV)
Több mint 600 tűzoltó küzdött a lángokkal vasárnap Görögországban helikopterek és repülőgépek támogatásával, több európai ország segítségével a még pusztító három nagyobb erdőtűznél.
aug. 28
6:36
Olcsóbbak lesznek az e-autók a Renault szerint (autopro)
A Renault márka vezetője úgy véli, a kereslet egyre nőni fog az elektromos autók iránt.
aug. 28
6:36
A stressz tönkre teszi a spermiumokat (Magyar Hírlap)
A termékenység helyreállásához idő kell.
aug. 28
6:36
Őrületes akciókkal készül a Launchpad XYZ! Bűn lenne kihagyni (BitcoinBázis)
Amennyiben a következő sikertörténetet keresed a kriptoszektorban, akkor jó hírünk van: a Launchpad XYZ egészen hihetetlen akcióba kezdett, ami meg
aug. 28
6:39
Eddig ismeretlen antitestek előállítására is alkalmas lehet a mesterséges intelligencia (SzMo)
A kutatók már az 1980-as évek óta készítenek szintetikus antitesteket például rákkezelésekhez, de a folyamat eddig rendkívül hosszadalmas volt. A gépi tanulás és a robotika ezen a területeken is óriási változásokat hoz.
aug. 28
6:42
Introvertált vagy? Mutatunk 4 európai országot, amit neked találtak ki! (Hamu és Gyémánt)
Ha egy kicsit magunk mögött hagynánk mindent és mindenkit. A szólóutazások egyre népszerűbbek, ami nem véletlen: a magányos utazók általában szabadságot, rugalmasságot, önfelfedezést keresnek egy-egy út során, hogy kiszakadjanak a mindennapos mókuskerékből. Persze ez nem minden városnak tetszik: épp a napokban számoltunk be róla, hogy Barc
aug. 28
6:42
Rekord számú menekült érkezett Ukrajnából (Magyar Nemzet)
Egy nap alatt több mint 20 ezren jöttek a háborús országból
aug. 28
6:42
Kifújolták Elon Muskot egy Los Angeles-i e-sport-gálán (Telex)
Pedig csak négy másodpercig látszott a közvetítésben.
aug. 28
6:42
Katasztrófa: durva részletek derültek ki a román benzinkútrobbanásról (naphire.hu)
Több mint három éve visszavonta a tűzoltóság annak a romániai autógáz-töltőállomásnak a működési engedélyét, amelynél halálos áldozatokat is követelő, több lakóházat lángra gyújtó és több mint 50 ember sérülését okozó robbanások történtek szombat este.
aug. 28
6:45
Kutatás: fogat kell mosni, és akkor csökkenhet a magas vérnyomás (Infostart)
Egyes baktériumok a szájüregből bejuthatnak a vérkeringésbe és az erek falában képződő érelmeszesedéses lerakódásokba.
aug. 28
6:48
Szeptemberi munka a kertben: most ültess tulipánt, jácintot, nárciszt! (Édenkert)
Tippek, hogyan lesz meseszép a tavaszi virágágyásunk. Ehhez azonban most kell elültetnünk a tavaszi hagymásokat.
aug. 28
6:48
Piacmozgató hírek sora jön ezen a héten (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülése mellett a héten számos egyéb fontos esemény is mozgathatja a piacokat: érkeznek foglalkoztatottsági statisztikák az Egyesült Államokból, friss inflációs adatok Európából, de fontos konjunktúramutatókat is közölnek.
aug. 28
6:48
A számok szerint mégsem annyira vonzó a Balaton (AQUA)
Tavalyhoz képest többen nyaralnak az idén Magyarországon, a Balatonnál azonban 5 százalék feletti visszaesés látható. A statisztikai adatok azt mutatják, a turisztikai folyamatokban kettősség tapasztalható. Ha csak a júniust nézzük, a vendégek száma 3,8 százalékkal nőtt, a vendégéjszakáké 0,8 százalékkal csökkent. Ez az első kvázi ellentmondás, a f
aug. 28
6:48
Fontos döntés közeleg: belerokkanhat a forint, ha a Magyar Nemzeti Bank tempót vált a rossz GDP-adat után (vg.hu)
A jegybank kedden ismét kamatdöntő ülést tart. Kérdés, hogy a recesszió esélyének növekedése eltéríti-e a korábbi politikájától. Ráadásul ott van a forint árfolyama, amely megint elszállhatna egy erőteljesebb vágás után.
aug. 28
6:48
A hihetetlen hangulat végig kitartott a budapesti atlétikai világbajnokságon (Magyar Hírlap)
A kilenc nap legjobb képeivel búcsúzunk Youhuu-tól.
aug. 28
6:48
Hatszáznál is több tűzoltó küzd a lángokkal Görögországban (Magyar Nemzet)
Május elejétől kezdve már százhatvanhárom embert őrizetbe vettek a tűzvédelmi intézkedések megszegése miatt.
aug. 28
6:48
Elnyomatás van ma is, nem egy szomszédos országban (Mandiner)
Trianon a jelen milliónyi magyarnak, akiknek EU-s tagállamban ma is elkobozhatják a vagyonát.
aug. 28
6:50
Jobboldali ámokfutás (Mandiner)
A Fidesznek még nem sikerült végeznie a jobboldal múltjának feldolgozásával.
aug. 28
6:51
Időjárás: a fél országra kiadták a riasztást – Jéggel, szélviharral érkezik a lehűlés (Blikk)
Az elképesztő forróságot követően, hétfő este zivatarok érik el az ország területét, véget vetve a közel 40 fokos kánikulának.
aug. 28
6:51
Brutális hőség jön: mutatjuk, hol lesz a legmelegebb (BorsOnline)
Még két napig biztosan melegünk lesz.
aug. 28
6:52
Tucker Carlson nem mond igazat (Mandiner)
Az, hogy a NATO destabilizálja a világot, az oroszt szolgaian másoló magyar propagandában is megjelenik.

Keresés