A legmagasabb fokozatú, vörös riasztás van érvényben az északnyugat-olaszországi Lombardia régió területén, de a rossz idő miatt több más térségben is készültség lépett életbe hétfőn.
A 2022. évi LXXV. törvény 2023. július 1-jétől több változást és pontosítást is tartalmaz a pénzbeli egészségbiztosítási ellátásokkal kapcsolatban. Ezen túl új adatszolgáltatási kötelezettségeket ír elő a foglalkoztatók által működtetett kifizetőhelyek számára, és új alapokra helyezi az elektronikus ügyintézés folyamatait. A Moore Hungary honlapján
A platform egy blogbejegyzésben jelentette be a múlt héten, hogy egy új funkciót tesztel az androidos telefonokon, amellyel a felhasználók úgy kereshetnek rá dalokra, hogy azokat legalább három másodpercig dúdolják.
Megállni egy pillanatra és pihenni: egy apró luxus, amit mindannyian megérdemlünk. De tudtad, hogy több fajtája is létezik a pihenésnek, melyek mind más és más szempontból fontosak rád és általános egészségedre nézve?
Magyarországon is elérhetővé tette augusztusban az IKEA a vásárlást jelentősen felgyorsító Szkenneld és Vedd szolgáltatását mindhárom budapesti áruházában. Az újításnak köszönhetően a vásárlók mobiltelefonjukon az IKEA alkalmazás segítségével szkennelhetik be a kosarukban lévő árukat a vásárlás során, ezt követően pedig az applikációban megjelenő Q
A november elsejére előírt 90 százalékos kötelező gáztároló feltöltési célt Magyarország már mostanra elérte – hívta fel a figyelmet hétfő reggel kiadott közleményében az Energiaügyi Minisztérium. Ez azt jelenti, hogy már most 5,7 milliárd köbméternyi gáz pihen a föld alatti tárolókban, ami a tavalyi egész éves gázfogyasztás mintegy 56,5%-a, ami a
Egyre több magyar bankszámlás nem jön ki a hónap végéig a fizetéséből, 250 milliárd forint az ilyenkor kényszerűségből felhasznált folyószámlahitelek teljes összege. Ez ugyan kézenfekvő megoldás, ha vésztartalékra van szükség, de drága mulatság folyamatosan mínuszban tartani a folyószámlát - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
A szívbelhártya-gyulladás, azaz az infektív endokarditisz a szív belső felszínét alkotó endokardiumnak a kórokozók által okozott gyulladásos elváltozása. Az akár végzetes fertőzést általában a vérbe jutó baktériumok okozzák. A tünetek közé tartozik az éjszakai izzadás, lábdagadás, illetve a piros vagy lila foltok a tenyéren.
Egyre többen vannak a magyarok, akik nem jönnek ki a fizetésükből, átlagosan negyvenezer forintos mínuszban zárják a hónapot. És ez drága mulatság, ha folyószámlahitelekből oldják meg a gondokat.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöki posztján augusztus 23-tól Nemes Imre váltja Oravecz Mártont. Az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a szervezet modernizációját várja az új vezetőtől. Nobilis Márton a Nébih új elnöke előtt álló kihívásokról is szót ejtett.
A történelem egy új fejezeténél tart a világ, ami az elmúlt egy évben láthatóvá vált - mondta az ENSZ Közgyűlésének elnöke az MTI-nek adott interjúban.
Jól menedzselte a meglehetősen kaotikus Holland Nagydíjat a Ferrari Forma-1-es csapata – erről beszélt az istállót irányító Fred Vasseur, aki azt persze nagyon sajnálja, hogy Charles Leclerc sorsa már az első körben megpecsételődött.
Christian Horner szerint "érinthetetlen", Helmut Marko minden idők egyik legjobbjának tartja a sorozatban 9 versenyt nyerő Max Verstappent. Egyhangúság ide vagy oda – valami különleges szemtanúi vagyunk?
A magyar színésznő mindig is remek kapcsolatot ápolt a kislányával, de sosem lelkesedett azért, ha túlságosan nagy médiafigyelem övezte Rozinát. Most viszont új fotókat osztott meg a sztárcsemetéről, aki az elmúlt évek során igézően szép nővé érett.
"De ez nem kivégzőosztag. Ez nem sztálinizmus" – fogalmazott az ukrán elnök, majd hozzátette, "ha van bizonyíték, az illetőnek rács mögé kell kerülnie".