A hűvös reggelek után kedden gyorsan melegszik a levegő, már a délelőtti órákban 30 fok körül lesz a hőmérséklet. A nap második felében viszont négy vármegyére is figyelmeztetést adtak ki.
Terrortámadás előkészítésének gyanújával tartóztattak egy 17 éves fiút Philadelphiában, aki az al-Kaida terrorhálózat egyik szervezetével volt a kapcsolatban - jelentették be a hatóságok hétfőn.
Ha kutyánk jelenlétét már akkor megérezzük, még mielőtt elvakkantotta volna magát vagy egyáltalán bejött volna a szobába, biztosak lehetünk benne: eljött a fürdetés ideje. Sok gazdi ugyanannyira várja ezt a nagy eseményt, mint kedvence: azaz semennyire. Pedig nincs más választás: az elkerülhetetlent nem érdemes sokáig halogatni.
A hétfő éjjel történt robbanásban Viktor Fiszenko, az orosz egészségügyi miniszter első helyettese szerint 13 gyerek sérült meg, tíz ember állapota súlyos.
Egyre csak várták a forgalomban levő készpénz csökkenését. Amit mással eddig nem sikerült, azt most a gazdasági bajok és az infláció elérte. A jegybanki statisztikák pedig szépen megmutatják, hogy elsősorban a megtakarítási célú nagyobb címletek iránti kereslet mérséklődött
Legyen szó hordható elektronikai eszközökről, mobiltelefonokról, otthoni szórakoztató rendszerekről vagy intelligens járművekről, megállapíthatjuk, hogy a modern fogyasztók imádják az elektronikus kütyüket. Az ezek iránti lelkesedés nem látszik enyhülni, mivel az előrejelzések szerint az elektronikai cikkek globális fogyasztási piacának volumene 20
Nyugati szomszédunk zavarba ejtő gyorsasággal szívja el a hazai munkaerőt. Jelenleg 125 ezer magyar állampolgár dolgozik az osztrák piacon, ez a szám pedig nagyjából megegyezik Győr lakosságával.
Tisztán elektromos MAN csuklós busz töltését tesztelték augusztus elején a Porsche Hungaria budaörsi Innovációs és Tréning Centrumában (ITC). A teszt során a MOON töltő kiválóan teljesített: a töltési hatékonyság buszok esetében is ugyanolyan magasfokú volt, mint a személyautóknál. Ez azért fontos eredmény, mert ezzel a MOON bizonyítottan egyike az
Jövő télen már az internettel fűtjük a panellakást? Az új generációs adatközpontokkal ez sem lehetetlen, hiszen a jövő adatközpontját már úgy építik meg, hogy a karbonsemlegesség érdekében sokkal többet vegyen figyelembe, mint pusztán az energiafelhasználást. Így akár egész lakótelepek távfűtését is biztosíthatja egy-egy adatközpont „fölösleges” hő
Az AI általános elterjedésének újabb jele, hogy a védelmi vállalkozók már a jövő harctereinek mesterséges intelligenciáját kívánják megalkotni. Az egyik ilyen vállalat a Kratos Defense and Security Solutions, a pilóta nélküli XQ-58A vadászrepülőgép – más néven Valkyrie – létrehozója.
Kisida Fumio a sintó vallásban szentként tisztelt örökzöld szakaki fát jelképező, páros "maszakakit" adományozott a szentélynek, amelyet személyesen vélhetően idén sem keres fel.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Beloiannisz Hajóért Alapítvány a Balatoni Hajózási Zrt-vel. A cél, hogy a felújítást után minél hamarabb forgalomba állhasson a Beloiannisz hajó.
A NER-közeli 4iG elnöke egy kétszintes, medencés-szaunás nyaralót vett a Jódi-hegyen, de a szerződésben csak szántó és gyümölcsös szerepelt. A cég alelnöke úgy építkezik két szomszédos telken, hogy a két épület összeér, és a megengedettnél másfélszer akkora lesz így. A kormányhivatal szerint ezekkel minden a legnagyobb rendben, miközben a főispán a
A Szent István-napi rendezvénysorozat minden évben több százezer látogatót vonz országszerte. Augusztus 20-a a legfőbb nemzeti ünnepünk, amelyen az államalapításról és államalapító királyunkról, Szent Istvánról emlékezünk meg. A magyar történelemben már a XI. század óta fontos szerepet játszik ez a dátum, azonban az évszázadok során számos új törté