Az állatok jelenléte mindenkinek jót tesz: a velük való interakció oldja a feszültséget, csökkenti a stresszt, és pozitív hatást gyakorol a mentális egészségre.
A hídmesterrel bejártunk minden zugot, ami bejárható. Megnéztük a leszigetelt horgonykamrát, a fogászati kezelésen átesett kőoroszlánokat és a lánchídi koldus mankójának egykori rejtekét is.
Az elmúlt napokban már úgy tűnt, hogy némiképp háttérbe szorulhatnak az aggodalmak a gázpiacon, miután múlt héten volt olyan nap, hogy az LNG-szállítással kapcsolatos aggodalmak miatt már 40 százalékos pluszban is volt a következő hónapi gáz ára a holland TTF gáztőzsdén.
Sokan úgy gondolják, hogy a nyári hónapok alatt az örökzöldeket csak öntözni kell, viszont ez csak egy dolog a sok közül. Lássuk, milyen feladatok várnak ránk júliusban és augusztusban az örökzöld növények gondozását illetően!
Egyelőre minimális gyengüléssel kezdi a keddi napot a forint az euróval szemben, így 385 közelében jár a jegyzés. Az orosz rubel a tegnapi hatalmas esés után fordult egyet, majd a hatalmas kamatemelésre olvadni kezdett az előnye.
Júniusban (a nyers adatok szerint) 3,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól az építőipari termelés volumene – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A PENNY nevében hamis nyereményjáték terjed a Facebookon – figyelmezteti vásárlóit a kiskereskedelmi lánc. Az adathalász oldalként működő hamis profil jogosulatlanul használja a társaság logóját, valamint a PENNY Market Kft. nevében valótlan nyereményekről értesíti a felhasználókat.
A vastagbéldaganatok húszból egy embert veszélyeztetnek. Helyes életmóddal és időnkénti szűréssel azonban jó eséllyel megelőzhetőek a súlyos következmények.
Minden nőnek vannak ékszerei, legyenek azok bizsuk, vagy akár értékesebb és különlegesebb darabok. Ezek mindegyikének szükséges a praktikus tárolás, ami nemcsak az állaguk megőrzésében játszik szerepet, de a kezelhetőségükben is és a kényelem szempontjából is fontos.
Nem tetszik a Red Bull tanácsadójának a gondolat, hogy egy másik nagyágyút ültessenek Max Verstappen mellé. Helmut Marko Lewis Hamiltonra határozott nemet mondana, Lando Norrisra viszont
Egyelőre minimális gyengüléssel kezdi a keddi napot a forint az euróval szemben, így 385 közelében jár a jegyzés. Az orosz rubel a tegnapi hatalmas esés után fordult egyet, majd a hatalmas kamatemelésre olvadni kezdett az előnye.
Gazdag Dániel, a Philadelphia Union válogatott labdarúgója felépült, és Jim Curtin vezetőedző szerint készen áll az Inter Miami elleni Ligák Kupája-elődöntőre, ahol az argentin sztárral, Lionel Messivel nézhet szembe.
Nagy az Isten növénykertje. Azért nem állatkertet írtunk, mert tiszteletben tartjuk az alapvető emberi jogokat. Érdekes történet szánt végig az augusztusi magyar sajtón.
Állításuk szerint már nem tudnak Magyarországon lakni, annyira darabokra szakadt a nemzet. Az biztos, hogy nem a lakhatási körülmények miatt akarnak távozni hazánkból.
A teszthez a MOON, az MAN és az ArrivaBus munkatársai a MOON Power Charger 150DC töltőjét használták, mely a 10 perces próbatöltés során 20,55 kWh-nyi elektromos áramot adott le az MAN Lion’s City típusú csuklós buszának. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a MOON 150 kW-os DC töltője akár 3-4 óra alatt képes optimális körülmények között úgy feltöl
A hontalan és kóbor kisállatok világnapja alkalmából a Magyarországon élő több százezer gazdátlan kutyára és macskára, valamint az örökbefogadás fontosságára hívja fel a figyelmet a Mars.
Thierry Neuville elégedett a Finn Rallyn megszerzett második helyezéssel és örül, hogy Elfyn Evans szerezte meg a győzelmet, hiszen így nyomást tud gyakorolni Kalle Rovanperára, ez pedig akár neki is kedvezhet.
Összesen csaknem 35 millió forint adóhiányt, késedelmi pótlékot és bírságot kellett befizetnie egy festő és mázoló egyéni vállalkozónak, aki trükközni próbált a kataszabályokkal - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.