Tragédiáról nem lehet elégszer beszélni, de a sokadik cikk sem elég ahhoz, hogy hatásosan sokkoló legyen. Most egy elismert zseni példájával illusztráljuk, hogyan lehet okosan váltani és széria autóval kitűnni a profik mezőnyében, biztonságos körülmények között, másokat sem veszélyeztetve. Örök közhely, de igaz: keresd a nőt! És ne az út közepére s
Az EU Áfa a digitális korban elnevezésű (ViDA), újonnan életre hívott intézkedéscsomagja gyökeresen megváltoztathatja az uniós tagállamok számlázási és áfabevallási gyakorlatát. Milyen változásokra kell számítanunk a magyar piacon, hogyan készülhetünk fel a legjobban az újdonságokra? Ezt járta körbe az Unifiedpost Hungary.
Félholtre vert valaki egy buszsofőrt Pécsen, emiatt a a Volán a rendőrség, az önkormányzat és a közterület-felügyelet összefogását sürgeti, hogy a jövőben el lehessen kerülni a hasonló eseteket – írja az Index.
Egy friss MTA kutatás szerint a magyar fiatalok legalább egyharmada igen negatívan látja mind a jövőt általában, mind pedig a saját jövőjét – írta meg a Hvg.
A tavaly rendhagyó módon augusztus 27-én megtartott augusztus 20-i budapesti tűzijáték után joggal merül fel a kérdés 2023-ban, hogy lesz-e tűzijáték idén a nemzeti ünnepen. Az előzetes tervek szerint az idei tűzijátékot augusztus 20-án fogják megtartani, derült ki az RTL Hiradóból. Fél óra alatt 34 ezer rakétát lőnek majd fel Budapesten.
A Voyager 2 több mint 19,9 milliárd kilométerre található a Földtől, és becslések szerint óránként 55 ezer kilométeres sebességgel száguld a csillagközi térben.
Nyáron sokkal jobban szeretjük a szellős darabokat, és ez természetesen a lábbelikre is vonatkozik. A következő trend tökéletes azok számára, akik nehezen bírják a hőséget.
Az afrikai támadó tavaly nyáron 32 millió euróért - plusz bónuszokért - szerződött a Liverpooltól Münchenbe, ahol nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.
A Facebookot is fejlesztő Meta Platforms egy sor AI-alapú, különálló személyiséggel rendelkező chatbotot fejleszt, amelyek már szeptemberben elindulnak. A közösségi médiaóriás célja, hogy növelje a felhasználók elkötelezettségét a platformjain ezeken a chatbotokon keresztül, amelyeket arra terveztek, hogy emberhez hasonló beszélgetéseket folytassan
Sadio Mané sok sztárhoz hasonlóan szintén Szaúd-Arábiát választotta pályafutása folytatásaként, ugyanis kedden az al-Naszr gárdájához igazolt, ahol többek között Cristiano Ronaldo csapattársa lesz.
Negyvenhét pitont próbált becsempészni egy Malajziából érkező férfi a dél-indiai Tirucsirapalli repülőtéren keresztül – közölte kedden a maláj és indiai sajtó.
Menedzsere csak konkrét hírekkel kereste fel Szoboszlai Dominikot, de a Liverpool középpályása már átigazolása sajtóhírekor 10 óránként nézte a telefonját.
Lawal-Papp Zsófia makói cukrász hozzáadott cukor nélkül készült alkotása nyerte idén az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Magyarország Cukormentes Tortája versenyét. A „Kikelet" torta győzelmét Budapesten, az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón hirdették ki, ahol bejelentették a Magyarország Tortáját is, amely Lakatos Pál szigetszentmikl
Azok az ingatlanhirdetők csökkentették leggyakrabban áraikat, akik már 6-12 hónapja keresnek vevőt, derült ki az otpotthon.hu adataiból. A hirdetési idő rövidülésével pedig egyre kevesebben élnek az árengedmény intézményével. Az árváltoztatási hajlandóság területenként eltér: míg vidéken inkább tartják magukat az eladók eredeti elképzelésükhöz, add
Nagy valószínűséggel te is találkoztál már azzal a problémával, hogy a túlzott telefonnyomkodás elterelte a figyelmedet. Ennek okán az alábbi cikkben öt olyan szakértői iPhone-tippet mutatunk be, ami segítheti a produktivitásodat. A Ne zavarjanak mód hasznos lehet! Sokan úgy gondolják, hogy a Ne zavarjanak funkció egyenlő a Repülőgép móddal, azon
Kirabolták kedden Párizsban a híres Piaget ékszerüzletet, a három elkövető tizenöt millió euró (5,8 milliárd forint) értékű zsákmánnyal távozott – közölte a francia ügyészség.
Szeptembertől az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára és a Joker alapdíja egységesen 50 forinttal emelkedik - közölte a Szerencsejáték Zrt. kedden.
Kirabolták kedden Párizsban a híres Piaget ékszerüzletet, a három elkövető tizenöt millió euró (5,8 milliárd forint) értékű zsákmánnyal távozott - közölte a francia ügyészség.
Tovább nehezítheti a hazai webshopok, bioboltok és sok más bolt helyzetét egy új törvénymódosítás. Adóbevétel tízmilliárdokat, emellett munkahelyek ezreit is megszűntetné a nagyobb mértékű tiltás.
Keczéry Attila fővárosi háziorvos a saját fizetését csökkentette annak érdekében, hogy meg tudja emelni az asszisztensei bérét, mert rájuk nem vonatkozik a júliustól érvényes 18 százalékos béremelés – adta hírül az RTL.
Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert Manchesterben, a paralimpiai kvalifikációs paraúszó-világbajnokság keddi versenynapján, ezzel mindketten szereztek egy-egy országkvótát a jövő évi párizsi játékokra.