1993. július 9-én jelentették be, hogy DNS-vizsgálatok segítségével azonosították az 1918-ban kivégzett orosz cári család tagjainak földi maradványait. A szörnyű mészárlás történetéről és előzményeiről írt Nádudvari Péter.
Az ember még mindig jobban vezet autót, mint a gép, de már létezik megoldás a sokakat bosszantó fantom forgalmi dugók ellen. A téma nemzetközileg elismert kutatójával, a friss Bolyai-díjas Dr. Stépán Gábor professzorral beszélgettünk.
Saját elmondása szerint a szokásosnál nehezebb dolga volt a győzelem megszerzésével Max Verstappennek a Brit Nagydíjon, miközben Lando Norris a McLaren taktikáját, Lewis Hamilton pedig egykori csapata formajavulását méltatta a leintés után.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat Silverstone-ban, és tovább növelte az előnyét az összetett élén.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
„A béremelés, az önálló és megbecsült hivatásrend, a kevesebb teher, és a több szabadság” – a kedden elfogadott státusztörvény legnagyobb előrelépéseit sorolta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az Origo-nak adott interjúban.
Elképzelése szerint a 35 évesnél fiatalabb uniós állampolgárok két évre szóló nagy-britanniai munkavállalási engedélyt kaphatnának. A lehetőség kétoldalú lenne.
Sikerült rendezni a Rajka és Németjárfalu közötti határátkelő helyzetét, az osztrák fél által korlátozott másik két átkelési pont esetében viszont még dolgozni kell a megoldáson – jelentette be Szijjártó Péter…
Ukrajna fekete-tengeri gabonaüzletének kulcsfontosságú szállítási alternatívája lett a romániai Konstanca kikötője, amelynek szállítási mennyiségét megkétszerezheti az új rekordév, állítják iparági szakértők és kereskedők.
A 25 éves holland pilótának ez volt az idei nyolcadik és pályafutása 43. futamgyőzelme, a mostani idényben sorozatban a hatodik. Fotó: MTI archív Verstappen mögött a hazai közönség előtt szereplő Lando Norris, a McLaren versenyzője ért célba másodikként, míg a szintén brit Lewis Hamilton, a Mercedes hétszeres világbajnoka harmadikként. Versta
Egy helyi közösségi oldalon látott napvilágot a történet, miszerint egy „robbanás” volt hallható a 19-es trolipótló buszon, amely után leszállították az utasokat.
Az átigazolási üfyekben csalhatatlan szimattal és megbízható információkkal rendelkező olasz újságíró, Fabrizio Romano azt közölte vasárnap kora este, hogy Kerkez Milos megállapodott a Lazióval.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Binance A Binance július 7-i hatállyal felfüggesztette a Multichain projek
A CNN cikke szerint ismét több százezren vonultak az utcára Izraelben, hogy folytassák a hónapok óta tartó tiltakozást a kormány igazságügyi reformja ellen. A reformnak a jövő héten kerül sor az első olvasatára az izraeli törvényhozásban.
Friss adatok érkeztek a héten az inflációról, a nyugdíjas inflációról, valamint kezdenek kissé változni az inflációs kilátások, ami alapján új helyzet kezd körvonalazódni az időskorúak esetében. A legutóbbi folyamatok alapján Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolio-n megjelent írásában már azt sem tartja kizártnak, hogy novemberben elmarad a kieg
Törökország, Ukrajna és Oroszország között létezett egy megállapodás, miszerint az Azov ezred parancsnokainak a háború végeztéig Törökországban kellett volna maradniuk, de Ankara megszegte a megállapodást – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Rossz befektetői hangulatban zárult a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,9 százalékkal, a kukorica 1,9 százalékkal, a szójabab 1,5 százalékkal, a repce pedig 0,4 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
Nyáron később jön az éjszaka és korábban kel a nap, ami miatt a cirkadián ritmusunk felborul. Ez pedig alvatlansághoz vezethet, ami komoly egészségügyi problémákat okozhat.
Észak-Korea bírálta vasárnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), amiért hozzájárult Japán azon tervéhez, hogy a Csendes-óceánba engedjék a tönkrement fukusimai atomerőmű tisztított hűtővizét.
Észak-Korea bírálta vasárnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), amiért hozzájárult Japán azon tervéhez, hogy a Csendes-óceánba engedjék a tönkrement fukusimai atomerőmű tisztított hűtővizét.
Volt egy nagy szerelmem. Maga az élmény nem autós téma, de hogy a férfiú felkeltette az érdeklődésem, abban szerepe volt a kocsijának is. Egy tűzpiros Opel Speedster volt, amivel a fiatalúr száguldozott, s felverte az álmos városka csendes délutánjait a 147 lovas motorral. A sármos rosszfiú + menő verda kombinációnál nem is kell sokkal több egy sze
Elképesztő történetről számolt be egy családanya! Egy 9 tagú család szeretett volna Ciprusra utazni, de végül nem jutottak fel a Ryanair járatára. Hatalmas anyagi kár érte őket a történtek miatt.
A mexikói fegyveres erők veszik át az ellenőrzést Mexikóváros legnagyobb repülőtere felett, és a kormány azt tervezi, hogy közel egy tucat másik repülőtér felügyeletét is átadja a hadseregnek a korrupció és a rossz gazdálkodás elleni küzdelem jegyében.