2023. július 9. vasárnap

júl. 9
17:24
Elton John 50 év, 4000 koncert és egy maratoni búcsúturné után befejezte (SzMo)
A világhírű zenész-énekes úgy búcsúzott: Itt vagytok a fejemben, a szívemben és a lelkemben és mindent köszönök. Megerősítette, hogy soha többé nem fog koncertezni.
júl. 9
17:24
A hétköznapi komfortkereséstől a cukorszirupba mártott szadizmusig (WMN)
A cukiság faktora címen nyílt kiállítás a Ludwig Múzeumban, ahol 14 ország 32 kortárs képzőművésze mutatja meg, mit jelent számára a cukiság. Beszámoló.
júl. 9
17:27
Üres a Balaton? Avagy: több Adria, kevesebb Balaton? (Menedzsment Fórum)
Beszóltam a Facebookon rovatunkban a magunk mögött hagyott hét legérdekesebb, legtöbb vitát vagy érzelmet kiváltói kommentjeiből szemezgetünk.
júl. 9
17:30
5 perc alatt feltölthető akkumulátor kerülhet a Teslákba (Hamu és Gyémánt)
A villanyautók egyre népszerűbbek, azonban sokan kétségbe vonnak két tényezőt velük kapcsolatban. Egyrészt rövid az a táv, amit egy töltéssel kibírnak ezek a járművek. Másrészt sokáig kell tölteni az akkumulátorukat, ezáltal nehézkessé és szakadozottá válhatnak velük az utazások. Ez utóbbi kritikát törölheti most el teljesen a Tesla, pontosabban eg
júl. 9
17:30
Elő a szelvényekkel, mutatjuk a hatos lottó számait (Magyar Hírlap)
A tét 1,150 milliárd forint volt.
júl. 9
17:30
Az amerikaiak megölték az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjét (Mandiner)
A rajtaütésben civilek nem sérültek meg.
júl. 9
17:30
Október végéig kell dolgozniuk azoknak a pedagógusoknak, akik nem írják alá az új szerződést (Telex)
Maruzsa Zoltán nem számít sok távozóra, mert a státusztörvény végső verziója szerinte igenis kedvező a pedagógusoknak.
júl. 9
17:36
Heti időjárás: a pokollal fog megküzdeni az agresszív hidegfront – nem lesz benne köszönet, ami ránk vár (Promotions)
A forróság olyan lesz, mintha megnyílnának a pokol kapui, de utána egy hidegfront fog alaposan odasózni.
júl. 9
17:36
Ezüstérmes a magyar férfi röplabda-válogatott az ezüst divízióban (Magyar Hírlap)
A finálé csütörtöki első mérkőzését 3-1-re nyerték meg a lettek Békéscsabán.
júl. 9
17:38
Ez a Zelenszkij nem az a Zelenszkij (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök néhány apróságot leszámítva alig valamit teljesített a 2019-es kampányígéretei közül, és amit mégis, azt is felemás eredménnyel.
júl. 9
17:42
Tizenkét magyar érem a kaposvári U15-ös birkózó Eb-n (Demokrata)
A magyar válogatott három arany-, két ezüst- és hét bronzéremmel zárta a kaposvári U15-ös birkózó Európa-bajnokságot.
júl. 9
17:42
Vízágyúkkal oszlatják az igazságügyi reform ellen tüntetőket Izraelben (Telex)
Ismét százezrek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak Netanjahu vitatott reformja ellen.
júl. 9
17:48
Rettentően drága a gyász Magyarországon – hatalmasat emelkedett a temetkezés ára (SzMo)
Óriási a különbség a hamvasztásos és a koporsós temetés között, de mindkettő sokkal többe kerül, mint egy évvel ezelőtt.
júl. 9
17:48
Hihetetlen: 1800 méterről lőtt ki egy orosz parancsnokot egy ukrán mesterlövész (SzMo)
Ez egyelőre az orosz-ukrán háború rekordja, még senkit nem találtak el ilyen messziről.
júl. 9
17:48
Vas 11. a női Giro d'Italiazárónapján, Van Vleuten megvédte címét (Magyar Hírlap)
A kilencedik etapon Sassariból Olbiába tekert 126,85 kilométert a mezőny.
júl. 9
17:48
Iszonyúan kiakadt Majka a koncertje után: Óriási „kabaréba” csöppent a zenész (Nyugati Fény)
Elmesélte az egész kalamajkát.
júl. 9
17:51
Újra meglódult az ingatlanpiac, és nemcsak Budapesten vagy a Balaton környékén (Infostart)
Tavaly júniushoz képest három százalékkal nőtt az eladó lakások és házak iránti érdeklődések száma, de a két évvel ezelőtti szinthez képest ez még mindig majdnem negyvenszázalékos elmaradás – mondta az InfoRádióban Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője.
júl. 9
17:51
A The New York Times rovatvezetője: az amerikai elnök döntése egy beismerés is egyben (HírTV)
Joe Biden szörnyű döntése, miszerint ismét kazettás lőszert küld Kijevnek, azt is bizonyítja, hogy nagyon rosszul halad az ukrán ellentámadás – ezt mondta a New York Times amerikai lap rovatvezetője. David Brooks arra reagált így, hogy Joe Biden és kormányzata olyan fegyvereket küld Ukrajnába, amelyeket számos szövetségesük betiltott, mert rengeteg
júl. 9
17:51
Úgy látszik, nem jutnak munkához a diákok (ATV)
Általában nagyjából 200 ezer diákmunkás dolgozik Magyarországon, idén azonban kevesebb emberre van szükség, mert a cégek a magas költségek miatt inkább kevesebb emberrel dolgoznak – írja a Napi.hu.
júl. 9
17:54
3 perces hálagyakorlat, ami az egész életedet megváltoztatja: Azonnal egészségesebbnek érzed majd magad (Femcafe)
Szeretjük a hatékonyságot, legyen szó akár sminkről, amely egyben bőrápoló is, vagy egy gyümölcscentrifugáról, amely felére csökkenti a gyümölcslé készítésének idejét. Így nem meglepő, hogy ugyanezt a megközelítést alkalmazzuk a wellness és a mentális egészségünk terén is. A legújabb gyors és egyszerű öngondoskodási gyakorlat, amit imádunk, az a 3
júl. 9
17:54
A hét karikatúrája: Horgásztó a közelben (Autószektor)
.
júl. 9
17:54
Rekordgyőzelem a Red Bullnak, Norris és Hamilton is a dobogón (Racing)
A rajt után még a vezetést is átvevő McLaren kényelmesen haladt a kettős dobogó felé, mígnem egy biztonsági autó izgalmassá tette a futam utolsó harmadát. Max Verstappen győzelmével a Red Bull beállította a McLaren 35 éves rekordját.
júl. 9
17:54
A kriptósok közösségi médiájának indult, 5 másodperc után beindult a cenzúra (BitcoinBázis)
Van, ami sohasem változik. Ez pedig a közösségi médiaplatformokon dübörgő cenzúragépezet.  Amikor a Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg azt mondta, hogy
júl. 9
17:56
A Red Bull megdöntötte Sennáék rekordját, Norris óriási csata után verte meg Hamiltont (Racing)
Max Verstappené lett a győzelem a Brit Nagydíjon, amellyel a Red Bull beállította a McLaren 35 éves rekordját.
júl. 9
17:57
Osztalék tulajdonosváltás esetén (Adózóna)
Tulajdonosváltás esetén kit és milyen arányban illet meg osztalék? Olvasói kérdésre Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
júl. 9
17:57
Erre nagyon kell figyelni nyáron: milyen páratartalmat igényelnek a fóliás zöldségek? (Agroinform)
A páratartalom a fény és a hőmérséklet mellett a hajtatásban az a klimatikus tényező, amely minden növényfiziológiai folyamatra hatással van.
júl. 9
18:00
Mindennek elhordja Donald Trump Ron DeSantist, dübörög az előválasztás a republikánusoknál (Mandiner)
Az exelnök szerint kihívójának nincs személyisége, valamint visszanyesné a társadalombiztosítási kiadásokat és kisemmizné az iowai kukoricatermelőket.
júl. 9
18:00
Verstappen két körig izgulhatott a Brit Nagydíjon, hatalmas F1-rekordot állított be a Red Bull (Telex)
A McLaren nagyot villantott a hazai versenyen, bő egy év után kerültek újra dobogóra. Albon a Williamsszel mindkét Ferrarit megelőzve lett nyolcadik a biztonsági autós szakasszal megkavart futamon.
júl. 9
18:03
Ezüstérmes a magyar férfi röplabda-válogatott az ezüst divízióban (Infostart)
A magyar férfi röplabda-válogatott ezüstérmes lett az Európa-liga ezüst divíziójában, mivel 3-0-ra kikapott Lettország vendégeként a döntő visszavágóján, vasárnap Rigában.
júl. 9
18:06
Apró dolgok is jelezhetik: Ezek az alkoholizmus legárulkodóbb tünetei, 800 ezer magyar küzd ellene (Femcafe)
Magyarország vezető az alkoholbetegek számában uniós szinten, így épp itt az ideje, hogy jobban odafigyeljünk erre a témára.
júl. 9
18:06
Egyiptom legnagyobb rejtélyéről rántották le a leplet, több ezer évnyi történelem változott meg egyetlen felfedezéstől (Promotions)
Az idő eredetéről tettek megdöbbentő felfedezést, hihetetlen ok-okozati összefüggéseket derítettek ki.
júl. 9
18:06
Putyin vagy a káosz? (Demokrata)
Hogyan hatott Vlagyimir Putyin népszerűségére, az orosz politikai rendszer stabilitására a zendülés? Miért reagált rendkívül visszafogottan a Nyugat?
júl. 9
18:06
Biden: Először érjen véget a háború, utána lehet fontolóra venni Ukrajna NATO-csatlakozását (Mandiner)
Az amerikai elnök szerint Ukrajnának még sok dolgot kell rendeznie a csatlakozás előtt.
júl. 9
18:09
Forradalmi találmánnyal segíti a méhészeket a félholtra csípett István (Blikk)
Egyetlen, csaknem végzetes méhcsípés változtatta meg az életét Petrovics Istvánnak és vetett véget álmainak. Nem sokon múlt, hogy a mészész belehaljon a fejét ért mérges szúrásba. Csodával határos módon túlélte, ezután hátat fordított imádott munkájának, egy évtizeddel később díjnyertes találmányával tér vissza korábbi szenvedélyéhez.
júl. 9
18:09
Max Verstappen Silverstone-ban is legyőzhetetlen volt (Infostart)
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat Silverstone-ban, és tovább növelte az előnyét az összetett élén.
júl. 9
18:09
Már szinte luxusnak számít temetkezni, ezért egyre többen kényszerülnek spórolásra (ATV)
Egy év alatt a negyedével lett drágább a koporsós és a hamvasztásos temetés is Magyarországon. Júniusban egy koporsós szertartásért már 400 ezer forintot is ki kellett fizetni – írja a 24.hu.
júl. 9
18:12
Férgek (Mandiner)
Jó példa a New York-i Pride, ahol a felvonulók azt skandálták: „Eljövünk a gyerekeitekért”.
júl. 9
18:15
„Most már hárman éljük az életünket” – Új taggal bővült Nagy Bogiék családja (Blikk)
Nagy Bogi mindössze huszonegy éves, de már révbe ért az élete. Nemsokára férjhez megy, most pedig újabb jelentős eseményhez érkeztek a vőlegényével.
júl. 9
18:15
Így ünnepelt cellatársaival Herczeg Zoltán a rácsok mögött (Blikk)
Herczeg Zoltán a rácsok mögött is megadta a módját az ünneplésnek, cellatársa születésnapján egy Máté Péter-dallal lepte meg a kétfős közönséget, akik hatalmas lelkesedéssel fogadták az előadást.
júl. 9
18:15
István a veséjét ajándékozta a 25. házassági évfordulójukra a feleségének (ATV)
A történet főszereplője egy házaspár, István és Szilvi. Szilvinek új vesére volt szüksége, ezt pedig a férjétől kapta meg: a műtétet pont május 23-án végezték el, a házaspár 25. házassági évfordulóján. A pár ugyan nagyon izgult a műtét előtt, de Szilvinek szüksége volt egy új vesére, hogy ismét teljes értékű életet tudjon élni. A Heti Napló riportj
júl. 9
18:15
Franciaországban ideiglenesen betiltják a tűzijátékokat (444.hu)
Július 15-ig. Hogy a franciák nemzeti ünnepén, július 14-én az esetleges zavargók ne lőhessék megint tűzijátékokkal a rendőröket.
júl. 9
18:18
Orbán Balázs: Hadházy Ákos, a sunyi, sompolygó róka a Harry Potterről is hazudik (SzMo)
A politikus szerint a könyvet a piaci szokásoknak megfelelően mindig így védik a sérüléstől.
júl. 9
18:21
Reagáltak a lengyelek a Wagner-csoport jelentette fenyegetettségre (Privátbankár)
Dióhéjban a vasárnap legfontosabb történései.
júl. 9
18:21
Ennyi volt a magyarok DKJ-őrülete? Érdekes számokra bukkantunk az állampapíroknál (Portfolio)
Tavaly óta minden hónapban egyre nagyobb és nagyobb lakossági megtakarítások áramlottak Diszkont Kincstárjegyekbe, a május viszont fordulatot hozott: bő másfél év után most először csökkent a magyarok DKJ-állománya. Mindeközben a háztartások állampapír-állománya továbbra is bőven ezermilliárd felett alakul, és a kötvényalapok iránti kereslet is tör
júl. 9
18:24
Teljesen megváltozott a nők imádott akcióhőse Lorenzo Lamas – sose találnád, mi lett belőle (Femcafe)
Valószínűleg nincs olyan nő, akinek ne égett volna az emlékezetébe a bőrmellényes, motoros macsó, a lobogó hajú Lorenzo Lamas. A fejvadász sztárja élete és külseje gyökerestül megváltozott az utóbbi években.
júl. 9
18:24
Újabb hatalmas csörte: Pintérék a plafonon vannak, amiért a Magyar Orvosi Kamara nem ugrik az első füttyentésükre (Nyugati Fény)
Keményen nekimentek a szervezetnek.
júl. 9
18:24
Egymillió eladást céloz meg a Citroen (Autószektor)
Meglehetősen harsány, 40%-os növekedést céloz meg 2025-re éves eladásait tekintve a Citroen új vezérigazgatója, amit aggresszív marketing kampánnyal érne el Európában és világszerte egyaránt. Mindezt Párizsban jelentette be Thierry Koskas, kiemelve, hogy a tavalyi 680 000-es eladási számot szeretné két év múlva 1 millió eladott autóra emelni. Európ
júl. 9
18:24
Felfüggesztették a BBC műsorvezetőjét, akit azzal vádolnak, hogy szexuális tartalmú fotókat kért egy tinédzsertől (Telex)
Információk szerint először 2020-ban kért pénzért cserébe képeket az akkor még csak 17 éves fiataltól.
júl. 9
18:27
Európai körútja előtt feleségével strandolt Joe Biden (HírTV)
Európai utazásra készül Joe Biden, előtte azonban még kiment az otthona közelében fekvő strandra az amerikai elnök. Feleségével, Jill-lel a Delaware államban található házukban töltötték a hétvégét, így egy kis napozásra is tudtak időt szakítani.
júl. 9
18:27
István a veséjét ajándékozta a 25. házassági évfordulójukra a feleségének (ATV)
A történet főszereplője egy házaspár, István és Szilvi. Szilvinek új vesére volt szüksége, ezt pedig a férjétől kapta meg: a műtétet pont május 23-án végezték el, a házaspár 25. házassági évfordulóján. A pár ugyan nagyon izgult a műtét előtt, de Szilvinek szüksége volt egy új vesére, hogy ismét teljes értékű életet tudjon élni. A Heti Napló riportj

Keresés