2023. július 15. szombat

júl. 15
13:57
Kész, vége, nem bírja tovább: felmond az ország tanára is, ezért nem tanít többé (Pénzcentrum)
Balatoni József, Jocó bácsi az Alinda című műsorban jelentette be, hogy a státusztörvény elfogadása miatt benyújtotta felmondását.
júl. 15
14:00
Huszonkét dzsúdós képviseli a magyar színeket a Mesterek Kupáján (m4sport.hu)
A budapesti viadal az idei legtöbb pontot adó olimpiai kvalifikációs verseny lesz.
júl. 15
14:00
Eszmények nélkül nem lehet, illúziókban nem érdemes élni (Demokrata)
A parlament elnöke méltatta az alig ötven lelkes település lakóinak több évszázados erőfeszítéseit.
júl. 15
14:00
A DK válaszokat követel, hogy milyen megszorításokra készül az Orbán-kormány (Nyugati Fény)
Szerintük a magyar embereknek tudniuk kell erről.
júl. 15
14:00
A mesterséges intelligencia oktatási használatáról értekeztek (Magyar Nemzet)
Legalább egy magyar egyetemnek a világ száz legjobbja közé juttatása a kormány célja – mondta Hankó Balázs államtitkár az Efott-on.
júl. 15
14:03
22 magyar versenyző indul a Mesterek Kupáján (Sportal)
Huszonkét dzsúdós képviseli majd a magyar színeket a Papp László Sportarénában augusztus 4-6-án sorra kerülő cselgáncs Mesterek Kupáján, amely az idei legtöbb pontot adó olimpiai kvalifikációs verseny lesz – írta az MTI.
júl. 15
14:03
Kabaré: vidékre is átterjedt a röhejes ferencvárosi padháború (naphire.hu)
A hányatott sorsú ferencvárosi pad botránya után itt a mezőkövesdi pad ügye!
júl. 15
14:06
Videó: Hatalmas erdőtűz pusztít La Palma szigetén (Demokrata)
Négy helikopter és négy tűzoltóegység harcol a lángok ellen.
júl. 15
14:09
Több száz embert kellett kimenekíteni a spanyolországi La Palma szigetén erdőtűz miatt (hirado.hu)
A tűzvész nagyjából 140 hektár területet égetett fel.
júl. 15
14:09
Pánik La Palma szigetén: több száz embert kellett kimenekíteni a pusztító lángok elől (ATV)
Legalább ötszáz embert kellett kimenekíteni szombaton a spanyolországi La Palma szigetén pusztító erdőtűz elől - közölte a helyi hatóság.
júl. 15
14:09
Idén már több, mint 2 millió autót exportált Kína (Villanyautósok)
Nem csak ott növekednek ahol gondoljuk.
júl. 15
14:12
Szinkronúszó címvédéssel lett meg az első hazai világbajnoki arany Fukuokában (m4sport.hu)
Megszületett az első hazai aranyérem a fukuokai vizes világbajnokságon: a japán közönség nagy örömére a szinkronúszók női egyéni technikai versenyében Inui Jukiko megvédte a tavaly Budapesten megszerzett címét.
júl. 15
14:12
Novák Katalin Ukrajnába utazik, Zelenszkijjel is találkozik (vg.hu)
Novák Katalin az ukrán elnök meghívására utazik Ukrajnába.
júl. 15
14:12
Fejfájás, émelyítő bűz, légúti megbetegedés – ilyen egy akkumulátorgyárban dolgozni vagy mellette élni (SzMo)
Elgondolkodtató kisfilm készült két magyarországi településen: Ácson és Bátonyterenyén forgatott riportot a Deutsche Welle.
júl. 15
14:12
Bizarr fordulat Kevin Costner válásában: már a tányérokon is veszekednek elhidegült feleségével (Life)
A hollywoodi sztár, Kevin Costner és elhidegült felesége, Christine Baumgartner válási csatája egyre bizarrabb fordulatokat vesz. Már a konyhai edények miatt is veszekednek.
júl. 15
14:12
Olaszországban a legmagasabb fokozatú riasztás lépett életbe (Magyar Hírlap)
A hőhullám egész jövő héten kitart, és hirtelen érkező, trópusi eső kísérheti.
júl. 15
14:15
Százakat kellett kimenekíteni La Palma szigetéről (Infostart)
Legalább ötszáz embert kellett kimenekíteni szombaton a spanyolországi La Palma szigetén pusztító erdőtűz elől – közölte a helyi hatóság.
júl. 15
14:15
Tizenhét éve nem követtek el annyi tömeggyilkosságot fél éven belül Amerikában, mint idén (hirado.hu)
Az AP amerikai hírügynökség a USA Today amerikai napilappal közösen 2006-ig elemezte a tömeggyilkosságokról szóló nyilvántartást.
júl. 15
14:15
Novák Katalin augusztusban Ukrajnába utazik (444.hu)
A Krími Platform augusztus 23-i találkozóján vesz részt, előtte, augusztus 20-án a Kárpátaljára látogat.
júl. 15
14:17
Kivégeztek egy óvónőt Kínában, aki mérget helyezett a rábízott gyermeke ételébe (hirado.hu)
Egy gyermek belehalt a mérgezésbe.
júl. 15
14:18
Tragikus veszteség: egy étteremben rázta meg az áram a 7 éves kisfiút (BorsOnline)
A kocsma tulajdonosának hanyagsága vezetett a tragédiához.
júl. 15
14:18
Több száz embert kellett kimenekíteni a spanyolországi La Palma szigetén erdőtűz miatt (Magyar Hírlap)
A tűzvész nagyjából 140 hektár területet égetett fel.
júl. 15
14:18
Friss kutatás: elfogadhatatlan a külföldi kampányfinanszírozás a magyarok szerint (Mandiner)
A magyarok döntő többsége (63 százalék) gondolja így.
júl. 15
14:18
Hatalmas a kockázat, Ricciardo az idén is véget vethet az F1-es pályafutásának (Racing)
A Sky Sports szakkomentátoraként dolgozó Martin Brundle szerint Daniel Ricciardónak le kell győznie Yuki Tsunodát idén az AlphaTaurinál. A keddinapon hivatalosság vált, hogy az ausztrál vissza fog térni a Forma-1-be, miután Dr. Helmut Markóék 10 futam után útilaput kötöttek Nyck de Vries talpára, mondván „semmi fejlődést nem mutatott”. Hivatalos: R
júl. 15
14:21
Novák Katalin elfogadta Zelenszkij meghívását, Ukrajnába utazik (Blikk)
Novák Katalin köztársasági elnök elfogadta az ukrán kormány meghívását, és részt vesz a Krími Platform soron következő, augusztus 23-i találkozóján Kijevben – közölte a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága
júl. 15
14:21
Lebukott Kamilla, így becézgeti III. Károlyt (Metropol)
A meglepő becenév sokakat felháborított, de a királyi pár nem törődik az ellenzőivel.
júl. 15
14:21
Súlyos dolog derült ki a hazai kutyapanziókról: figyelj, hová viszed a kedvencedet! (Pénzcentrum)
A Szupermenta programban ezúttal létesítményeket, azon belül is kutyapanziókat ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A 12 budapesti és Pest vármegyei intézményben a hatósági ellenőrök az állatok jóllétét kedvezőtlenül befolyásoló, azonnali hatósági intézkedést indokló problémát nem találtak, azonban dokumentá
júl. 15
14:21
Újabb rendkívüli hőhullám: a legmagasabb fokozatú riasztás lépett életbe Olaszországban (ATV)
Olaszország csaknem egész területét elérte az újabb rendkívüli hőhullám szombaton, amelynek a meteorológusok az antik görög mitológia alvilági révészéről a Kharón nevet adták.
júl. 15
14:21
Felrobbant egy mobiltelefon a gyorsvonaton ma délelőtt (AC News)
A vonatot kivonták a forgalomból, az utasoknak át kellett szállniuk a legközelebbi állomáson.
júl. 15
14:21
Fabinho nem megy a Liverpool edzőtáborába, itt folytathatja (Sportal)
Nem utazik el az edzőtáborba, így ezen a nyáron szinte biztosan elhagyja a Liverpool labdarúgócsapatát a brazil válogatott Fabinho – értesült róla a megbízható Fabrizio Romano.
júl. 15
14:21
Novák Katalin elfogadta Zelenszkij meghívóját, augusztusban Ukrajnába utazik (Telex)
A köztársasági elnök részt vesz a Krími Platform soron következő találkozóján Kijevben.
júl. 15
14:23
Megszületett az első hazai arany a vizes vb-n (Sportal)
Megszületett az első hazai aranyérem a fukuokai vizes világbajnokságon: a japán közönség nagy örömére a szinkronúszók női egyéni technikai versenyében Inui Jukiko megvédte a tavaly Budapesten megszerzett címét – számolt be róla az MTI.
júl. 15
14:24
„Ne a hatalom, hanem mi tegyük magunkra a ruhákat” - Nézd meg Lakatos Márk lélegzetelállító fotósorozatát! (Glamour)
Izgalmas, friss és hihetetlenül fontos fotósorozattal készült Lakatos Márk az idei Pride-ra. A gendersemleges vagy cross-dresser világ mindig is közel állt hozzá, ahogyan az is, hogy megmutassa: a divat jóval több egy random kiválasztott ruhánál, amibe belebújunk reggel. A GLAMOUR-nak adott interjújában a fotósorozat mellett arról is mesél, mit jel
júl. 15
14:24
Nem bírságolt a román csendőrség az újabb keresztállítás miatt (Demokrata)
A Calea Neamului román szervezet hívei július 8-án 150 fakeresztet állítottak fel.
júl. 15
14:24
Hét évvel a tünetek megjelenése előtt előre jelezhető a Parkinson-kór (Magyar Nemzet)
Az okosórák adatainak elemzése vezetett sikerre.
júl. 15
14:27
Novák Katalin elfogadta a meghívását, és Kijevbe utazik (Infostart)
A Sándor-palota közleményéből az is kiderül, hol tölti a köztársasági elnök augusztus 20-át.
júl. 15
14:27
Nem bírságolt a román csendőrség az úzvölgyi katonatemetőben történt ismételt keresztállítás miatt (hirado.hu)
Az úzvölgyi katonatemetőben történt július 8-i keresztállítás miatt Csíkszentmárton önkormányzata büntetetőfeljelentést tett a rendőrségen Mihai Tîrnoveanu és hívei ellen.
júl. 15
14:30
Udvardy Pannáék döntő rövidítésben nyerték a bastadi tenisztornát (m4sport.hu)
Udvardy Panna és Irina Hromacseva duója nyerte a svédországi Bastadban zajló, 115 ezer dollár összdíjazású salakpályás női challenger tenisztorna párosversenyét.
júl. 15
14:30
Pozitív tapasztalatok a Mycotal liszteskék elleni hatékonyságáról (Agrofórum)
A liszteskék jelenléte a paradicsom- és más növénytermesztők számára továbbra is komoly veszélyt jelent.
júl. 15
14:30
Engem nem foglalkoztat az amerikai helyzet – mondta Mike Pence (Magyar Hírlap)
Némi abszurd színezetet ad a helyzetnek az, hogy Pence segítségére Guy Verhofstadt sietett.
júl. 15
14:30
Nem kellett sokat várni - a bolygó valaha mért legmelegebb hetén vagyunk túl... (Köpönyeg)
A “gatyarohasztó meleg” kifejezés az utóbbi napokban nagyon is helytálló, főleg akkor, ha azt is hozzátesszük, hogy újabb rekord-meleg van mögöttünk - bár ez már a múlt hét
júl. 15
14:30
A szünetben is csúcsra járatja az iskolai érzékenyítést az Lmbtq-propaganda (Magyar Nemzet)
Brüsszel több tízmillió forinttal támogatja a genderideológia terjesztését a magyar iskolákban.
júl. 15
14:30
A madarak is megérzik a klímaváltozást (Magyar Mezőgazdaság)
A globális felmelegedés miatt t a madarak egyre nehezebben ismerik fel, hogy mikor jön a tavasz és mikor van itt az ideje a költésnek. Emiatt kevesebb fiókájuk születik, ami számos fajra nézve katasztrofális következményekkel járhat.
júl. 15
14:30
Dobogós eredményeket vár a Horvát Rallye ASE csapata Egerben (Racing)
A hétvégi HRC East Eger Rallyn folytatja a versenyzést a Horváth Rallye Ase csapata, ahol négy párosuk indul.
júl. 15
14:30
A magyarok 41 százaléka idén nem tervez nyaralást (Üzletem)
A magyarok kevesebb mint fele elsősorban azért nem tervez idén nyaralást, mert nincs rá pénze – olvasható az Euronews számára készült Opinio okostelefonos közvélemény-kutatásban.
júl. 15
14:32
AM: Szárnyal a húsgalambágazat (Magyar Hírlap)
Ezt támasztja alá az idén áprilisban Szingapúrral, majd májusban Japánnal kötött megállapodás.
júl. 15
14:36
Világszenzáció az Oktogonnál, a budapestieknek fogalmuk sincs, hogy miért olyan különleges ez az épület (Promotions)
Izgalmas titkot rejt az Oktogonnál található, ikonikus épület, ami mellett naponta rengetegen elmennek.
júl. 15
14:36
Ismét Ukrajnába utazik Novák Katalin, már azt is tudni lehet, mikor (Magyar Hírlap)
Elfogadta Zelenszkij meghívását a köztársasági elnök.
júl. 15
14:38
A rabszolgakereskedelem páneurópai örökség, Magyarország pedig már az első világháború óta nem demokrácia (Magyar Hírlap)
Érdekes módszerrel próbálja az Európai Parlament újraírni a történelmet Brüsszelben.
júl. 15
14:39
Megkeresték a polgármestereket, mi alapján dől el, hogy fizetni kell-e a balatoni strandolásért? (Blikk)
"Az MSZP célja, hogy a Balatonnál csak szabadstrandok legyenek, és reményeik szerint ez néhány éven belül elérhető" ‒ mondta Molnár Zsolt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) pártigazgatója a Facebookon szombaton közzétett videójában.

Keresés