Megtiltja a holland ügyvivő kormány több alkalmazás, köztük az AliExpress kereskedelmi és a WeChat csevegő applikáció telepítését és használatát a kormányzati dolgozók hivatalos telefonjain - idézte a NOS napilap pénteken a kormányt.
Tényleg odafigyelsz a körmeidre? Lehet, hogy manikűröztetsz, vagy magadnak reszeled és fested őket, de szánsz egy percet arra, hogy rendesen megvizsgáld őket?
A Danubia zenekar, a Snétberger Alapítvány növendékei és Fassang László orgonaművész is fellép az idei fesztiválon. Vargyas Bálintot, a kapolcsi katolikus templomban helyet kapott Völgykomolyzene programhelyszín szervezőjét kérdeztük.
Egy különleges népszokásnak voltam szerencsés szemtanúja Salzburgerlandban. Minden évben Június 24.-én (Keresztelő János születésének ünnepe) díszes felvonulással emlékezik meg a salzburgerlandi Zederhaus falu egy 14.századi természeti csapásra, de az esemény mai formájában ezen jóval túlmutat.
Svédország valóban komolyan veszi a környezetvédelmet és a hulladékgazdálkodást, immár vagy fél évszázada. De minden cégre jellemző ez? Vagy ez a törekvés olykor csak divatos szlogen marad?
Továbbra is gyakoriak az éjszakai lövöldözések a Szabadka környéki erdőben. Az ott élők – elmondásuk szerint – évek óta folyamatos félelemben élnek. A szerb belügyminiszter pénteken a helyszínen tájékozódott az észak-bácskai erdősávban uralkodó migránshelyzetről.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megvizsgálta a tejpiacot és megállapította, hogy a tej ára csökkenésnek indult havi alapon, éves szinten pedig jelentősen lassult a drágulás üteme - derül ki a hatóság pénteken közzétett jelentéséből.
Katalin hercegné és Vilmos herceg három gyermekük, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg társaságában a Royal International Air Tattoo katonai légiparádéra látogattak, ahol a leendő királyné beragyogta a napot, sőt megnyerte az egész nyarat stílusos összeállításával.
Gyerekkoromból ma is emlékszem azokra a pillanatokra, mikor az utcabéli siserehaddal kémleltük a feketéllő eget és lélegzetvisszafojtva vártuk az első dörrenést, majd számoltuk a másodperceket a villámlások és az egyre erősödő robaj között, hogy tudjuk, milyen közel van hozzánk a vihar. Nem, nem parancsoltak minket haza, holmi eső nekünk meg nem ár
Harminckilenc éves voltam, amikor úgy döntöttünk egy szintén újságíró barátnőmmel, hogy nekivágunk a Caminónak, Szent Jakab zarándokútjának, ami Santiago de Compostelában ér véget. Félig munka, félig kaland, félig meg spirituális kiruccanás lett az utazás. Máig merítek az ott megélt tapasztalatokból.
Július 13-án többen kerültek olyan helyzetbe, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna kikerülni. Kőgátra fennakadt vitorlást, túl messzire úszó fiatalokat, valamint egy SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban tapasztalható viharos, válta
Leszakadt a felsővezeték Cegléd és Ceglédbercel-Cserő között az egyik vágány felett, a másikon pedig pályakarbantartás miatt szünetel a forgalom; a ceglédi vonalon ezért jelentősen nő a menetidő – közölte a Mávinform.
A Pécsi Törvényszék ítéletében foglaltakat figyelembe véve döntött úgy a katasztrófavédelmi hatóság, hogy visszavonja a balatonföldvári „strandkikötő” vízjogi létesítési engedélyét. „A beruházás a zavartalan strandolás érdekében szeptemberig szünetel” – tudatta korábban a balatonföldvári önkormányzat, hogy a június 15-i strandnyitásra befejezi a so
Tőkés Anna csupán 63 éves volt, amikor örökre lehunyta a szemét karácsony napján: a legendás Kossuth-díjas színésznő szörnyű körülmények között töltötte utolsó éveit.
A mai Pride-felvonuláson sok ezer ember állt ki az LMBTQ-közösség mellett. De hogyan mutathatjuk ki a lehető legtermészetesebben az elfogadásunkat az év többi napján is?
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya nem véletlenül választotta az alpesi gőtét, hazánk egyik legritkább és kevésbé közismert kétéltűjét az év kétéltűjének, ugyanis magyarországi fennmaradása több tényező miatt is veszélyben forog. Csak ritkán találkozhatunk vele középhegységeinkben, szórványos előfordulásának köszönhetően.
Az atlétikai világbajnokság csapata is elindult a hétvégi Balaton-átevezésen. A vb-hajóban a világverseny szervezőivel együtt húzta a lapátot Széphalmi Juliska és Aryee Claudia Dedei „Tücsi” is, akik atlétika rajongóként örömmel vettek részt a vízi kihívásban, hogy ezzel is népszerűsítsék az augusztusi vb-t.
A tavaly nyári repülőtéri káosz nem vette el az utazók kedvét, a foglalások alapján erős nyárra számíthatnak az európai légitársaságok, a kérdés, hogy idén felkészültek-e a kapacitásokkal a szolgálatók, vagy ismét késések, járattörlések keseríthetik meg a nyaralók életét? A júniusi reptéri helyzet útmutatásul szolgálhat a legnagyobb forgalmú július
Az Egyesült Államok elnöke gyakran viselkedik megdöbbentően a gyerekek társaságában: több videó is készült már arról, hogy megszagolta, megölelte, megpuszilta vagy megfújta őket, akár tetszett nekik akár nem. Most is hasonló történt, amit a szóban forgó kislány édesanyja rögzített is.
A globális felmelegedés által hajtott tengerszint-emelkedés Thaiföldön fokozatosan rabolja el a partot helyi lakosoktól. Egyre többen kénytelenek elhagyni az otthonaikat, a század végére több millióan kényszerülhetnek menekülésre.