2023. május 7. vasárnap

máj. 7
12:12
Újra lehet menetrend szerinti hajókkal utazni Bkk-bérlettel (Autószektor)
A BKK közleményében azt írta: a hajók a Vigadó téri állomásról indulnak, megállnak az Akadémia kikötőnél, majd a Margitsziget budai oldalánál elhaladva, a Batthyány teret érintve mennek egészen a Nemzeti Színházig, ahol megfordulva visszatérnek a Vigadó térhez. A hajójárat keddtől vasárnapig 11 és 19 óra között kétóránként indul. Az utolsó járat 2
máj. 7
12:12
Vezérkari főnök: „Vér, könny, sírás, veríték, fájdalom, ez lesz a sikerhez vezető út” (Nyugati Fény)
Súlyos.
máj. 7
12:12
Alonso az időmérő után is belerúgott egyet az Alpine-ba (Racing)
Fernando Alonso teljes mértékben meg volt elégedve a Miami Nagydíjon megszerzett 2. rajthelyével. A kétszeres spanyol világbajnok pedig ismét megragadta a lehetőséget, hogy beszóljon egykori munkaadójának, az Alpine-nak. A 32-szeres futamgyőztes rajtolhat majd a mai futamon Sergio Pérez mellől az első sorból, miután Charles Leclerc ismét megtörte a
máj. 7
12:15
Megható: így köszöntötte Orbán Viktor az édesanyját – fotó (Blikk)
A magyar miniszterelnök sem feledkezett meg róla, hogy május első vasárnapja az édesanyákról szól. Közös képet osztott meg édesanyjával Orbán Viktor.
máj. 7
12:15
Kamarás Iván élete egyik legnagyobb szenvedélyéről vallott (Metropol)
Szombaton kezdetét vette az év egyik legfontosabb sporteseménye.
máj. 7
12:18
Figyeld a tüneteket: több százezer magyar életét keseríti meg ez a betegség 2023 tavaszán (Pénzcentrum)
A mindennapi stressz, a rohanás, a hétköznapok egyensúlyban tartása során többször érezhetjük magunkat elveszettnek, motiválatlannak. Súlyosabb esetekben akár enyhe depresszió is kialakulhat az állandósult nyomás hatására, amiből sokszor nem látjuk a kiutat. Egy életmód-szaktanácsadó azonban segíthet abban, hogy újra napfényesnek lássuk a mindennap
máj. 7
12:18
Egyre népszerűbbek a négyévszakos gumiabroncsok (Autónavigátor)
Közzétette első negyedéves jelentését a Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (European Tyre and Rubber Manufacturers' Association - ETRMA). A tavalyi
máj. 7
12:18
Tavaly lemaradt a miniszterelnökségről, de III. Károly koronázásával igazi sztár lett Penny Mordaunt (vg.hu)
Vigaszdíjként, lordtanácselnökként fontos szerep jutott neki III. Károly koronázásán.
máj. 7
12:18
Bochkor Gábor szerint a férfibarátságban nincs versengés, a nők viszont hormonálisan irigyek egymásra (Life)
A Bochkor legújabb adásában a műsorvezetők arról beszélgettek, hogy igazi barátság csak férfiak között lehet, a nők közötti baráti kapcsolatok Bochkor Gábor szerint silányak.
máj. 7
12:18
Felmentését kérte az államfőtől a szlovák miniszterelnök (Demokrata)
Eduard Heger tavaly december óta ügyvezető kormányfőként látta el feladatait.
máj. 7
12:18
Több szempontból is kínos lehet a demokratáknak a Biden-ügy (Magyar Nemzet)
„Az elnök csapata reméli, hogy a vizsgálat számos okból nem vezet vádemeléshez” – mondta Barack Obama korábbi kommunikációs igazgatója.
máj. 7
12:18
Felmentését kérte a szlovák miniszterelnök (Telex)
Északi szomszédunknál évek óta permanens politikai válság van. Szeptemberben lesznek előrehozott választások.
máj. 7
12:21
Azt hittük, már lecsengőben a gázmizéria, erre most mi történt? (Menedzsment Fórum)
Olyan szépen ment lefelé a gáz ára, pénteken azonban megfordult a trend.
máj. 7
12:21
Jól járnak, akik most akarnak nyaralót venni (Piac és Profit)
A használt lakások piacához hasonlóan a nyaralóövezetekben lévő ingatlanok iránt is visszaesett idén a kereslet. Így azon vevők alkupozíciója is kedvezőbb lehet, akik részben hitelből finanszíroznák a vásárlást, hiszen egy kialkudott jobb vételár ellensúlyozhatja a korábbi évekhez képest magasabb jelzáloghitel kamatok hatását - derül ki a money.hu
máj. 7
12:21
Energiaügyi Minisztérium: két éven belül jelentősen bővülnek a hazai energiatárolói kapacitások (Alternatív Energia)
Júniusban pályázhat integrált villamosenergia-tárolók kiépítéséhez vissza nem térítendő támogatásra a rendszerüzemeltető és minden elosztó társaság. A kiírás 58 milliárd forintos keretösszege legkésőbb 2025 nyarára megvalósuló fejlesztésekben hasznosulhat - jelentette be szerdai közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
máj. 7
12:24
Az anya-gyermek kapcsolat kialakulása (WebBeteg)
Az anya és gyermeke közötti bensőséges kapcsolat kialakulása már a várandósság idején elkezdődik. Ennek kialakításának a szülés előtt és után is nagyon fontos szerepe van, hiszen a baba ilyenkor is érzi és igényli a felé irányuló gondoskodást, szeretetet.
máj. 7
12:24
Kisiklott egy tehervonat Téglásnál (vg.hu)
Egyelőre nem tudni, mikor állhat helyre a forgalom.
máj. 7
12:24
Nehogy lemaradj! Tudod, mikor van idén apák napja? (BorsOnline)
Mindenki tudja, mikor ünnepeljük az anyákat és a gyerekeket.
máj. 7
12:24
Lebukott Harry herceg, ezt olvasták le a szájáról a szakértők a koronázáson (SzMo)
III. Károly kisebbik fia a mellette ülőnek panaszkodott a ceremónia alatt. Vilmos herceggel nem váltottak egyetlen szót sem, amíg Londonban tartózkodott.
máj. 7
12:24
Felmentését kérte az államfőtől a szlovák miniszterelnök (Mandiner)
Eduard Heger kormányától tavaly decemberben vonta meg a bizalmat a parlament, az államfő ideiglenes megbízást adott a kabinetnek az előrehozott választásig.
máj. 7
12:24
Bréking: Lemond a megbízott szlovák miniszterelnök (Nyugati Fény)
Itt a vége.
máj. 7
12:24
Bejártuk a világ legnagyobb jégbarlangját (Telex)
Mintha egy másik bolygón járnánk, ahol a kő és a jég rideg harmóniája káprázatos világot teremt.
máj. 7
12:27
Gyorshír: kormányválság a szomszédunkban! (Privátbankár)
Felmentését kérte az államfőtől a szlovák miniszterelnök.
máj. 7
12:27
Három embert késeltek halálra Londonban Károly király koronázása előtt (Blikk)
Három embert szúrtak halálra Londonban kevesebb mint nyolc óra leforgása alatt pénteken, a nagy ünnepi hétvége kezdetén, III. Károly brit király koronázása előtt.
máj. 7
12:30
Ha útjába téved, Alonso belerúg az Alpine-ba (m4sport.hu)
A sikeresség hullámán csücsülve sem felejti el Fernando Alonso volt csapatának, hogy hogyan bánt vele 2022-ben
máj. 7
12:30
Kiderült, mit mondott Károly király, miután Vilmos herceg megcsókolta az arcát a koronázáson (Glamour)
Történelmi eseménynek lehettünk tanúi, hiszen tegnap zajlott az első brit uralkodói koronázás 1953 óta, III. Károly király és Kamilla királyné ráadásul a legidősebb uralkodói pár, akiket az Egyesült Királyságban valaha megkoronáztak – a ceremónián a leendő király, Vilmos herceg is felesküdött édesapjára.
máj. 7
12:30
Pokoli harcot vívott egy édesanya drogfüggő fiáért, története sokaknak reményt adhat (SzMo)
Úgy érezte, elveszíti a gyerekét, ma már boldog nagymama.
máj. 7
12:30
Majka el akarja hagyni, régóta tervezi a költözést, de van egy akadálya (Promotions)
Majka még mindig el akarja hagyni.
máj. 7
12:30
Holttestet találtak Miskolc központjában (Magyar Nemzet)
A rendőrség vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit.
máj. 7
12:30
Rengeteg a halott: teherautó tarolt le autókat és két mikrobuszt (naphire.hu)
Durva tömegbaleset történt, 12 ember meghalt, 31 pedig megsérült, közülök hárman súlyosan.
máj. 7
12:32
Vitézy László: Az újságírók fele rólunk jelentett (Magyar Nemzet)
„Mi nem elfuserált nemzeték voltunk, hanem átvert nemzedék”.
máj. 7
12:33
Barátság? Szerelem? Pénz? Mi az, ami igazán boldoggá tesz bennünket időskorban? (Blikk)
Mindenki boldog akar lenni, de mi az, ami igazán boldoggá tesz bennünket, főleg idősebb korban? Kutatások igazolják, hogy a nyugdíjaskorúak sokszor még boldogabbak, mint a 30-40 év körüliek – írja a magazin.erl.de. A mai idősebb generáció ugyanis nem érzi magát öregnek, és igazuk is van. Ők ugyanis fizikailag és mentálisan is fittebbek, mint az elő
máj. 7
12:36
Kisiklott egy tehervonat, jelentős késésekre lehet számítani (hirado.hu)
Kisiklott egy tehervonat több kocsija Hajdúhadház és Újfehértó között vasárnap délelőtt, a szakaszon szünetel a vonatforgalom.
máj. 7
12:36
Újabb részletek derültek ki a gyorshajtók büntetéséről, fellélegezhetnek egy kicsit az autósok (ATV)
Az új szabályokat a hónap elején vezették be.
máj. 7
12:36
Felmentését kérte az államfőtől a szlovák miniszterelnök (hirado.hu)
Felmentését kérte vasárnap Zuzana Caputová államfőtől Eduard Heger ügyvezető szlovák kormányfő.
máj. 7
12:36
Fejlesztések nélkül tért vissza a legjobb tíz közé Bottas (m4sport.hu)
Sikerült jól beállítani az autót, és végre magabiztosan vezethetett.
máj. 7
12:36
A kanadaiakat nagyon nem érdekli a monarchia és III. Károly (Mandiner)
Sőt, sokuk el is törölné.
máj. 7
12:36
Kisiklott egy tehervonat Újfehértónál (Telex)
Egyelőre nem tudják, mikor állhat helyre a forgalom.
máj. 7
12:36
Külföldre igazol a magyar válogatott játékos (Sportal)
Studer Ágnes válogatott kosárlabdázó tíz szezon után távozik az Atomerőmű KSC Szekszárd csapatától és külföldre igazol.
máj. 7
12:36
Isteni finom mediterrán diéta alapú receptek (in.hu)
Amikor meghalljuk a „diéta” szót, akkor általában rögtön a kalóriaszámlálás, az önsanyargatás és a száraz csirkemell jut az eszünkben. A mediterrán étrend azonban ennek teljesen az ellentéte – tele olyan mennyei hozzávalókkal, melyek Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban, Izraelben és a Közel-Kelet más részein népszerűek. Mutatunk is két
máj. 7
12:39
Jó hír az autósoknak: van, ahol mégis megmarad a traffipaxok ráhagyása (Blikk)
Fellélegezhetnek a gyorshajtók, nem minden esetben lesz annyira szigorú a traffipax.
máj. 7
12:39
Hálaadó szentmisével köszöntik a 60 éves Orbán Viktort (Blikk)
Most már évek óta hagyomány, idén sem maradhat el, különösen úgy, hogy a magyar miniszterelnök május végén beölti a 60-at.
máj. 7
12:42
Kincs: az anyaság a legszebb női hivatás a magyarok szerint (hirado.hu)
A magyarok több mint 80 százaléka úgy gondolja, hogy az anyaság a legszebb női hivatás.
máj. 7
12:42
Ordított a fájdalomtól a baktalórántházi kisfiú, tömény hangyasavat ivott (Metropol)
A kisfiúval az anyukája itatta meg a mérget, azt hitte víz van a flakonban.
máj. 7
12:42
Őszig sem tart ki a szlovák kormányfő, lemondott Eduard Heger (vg.hu)
A szlovák kormány még az előrehozott választásokig sem húzta ki.
máj. 7
12:42
Lemondott a szlovák kormányfő (Magyar Nemzet)
Eduard Heger elmondása szerint ugyan próbálta elkerülni, hogy hivatalnokkormány jöjjön létre, de ez nem sikerült.
máj. 7
12:42
„Soha ilyen szabadnak nem éreztem magamat” – Születésnapi interjú Endrei Judittal (egy.hu)
A magyar televíziózás aranykorának összetéveszthetetlen egyénisége, Endrei Judit, aki közel ötven évvel ezelőtt került képernyőre, ma Korhatártalanul című műsorával, könyveivel és előadásaival köti le figyelmünket. Miért éppen a médiaszakmát választotta? A műsorkészítés legfontosabb és egyben legizgalmasabb „hozzávalója” maga az ember, akivel és ak
máj. 7
12:42
Czopf Áron: Kell-e nekünk glaszékesztyűs jobboldal? (Mandiner)
Én hiszek a metapolitika fontosságában, vagy ha tetszik, hiszek a szoft politikában. De nem hiszem, hogy ez egyben azt is jelentené, hogy glaszékesztyűs, elitistán fintorgó jobboldalra vágynék.
máj. 7
12:45
Orbán Balázs: Magyarország összekötő kapocs kíván lenni a világ konzervatív erői között (Metropol)
A miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.
máj. 7
12:48
Rekordszámú kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon (Agroinform)
Változatos programok tíz napon át.

Keresés